Párkapcsolattal való Elgondolások

A végén nem ítéltem el a Kari öt nap angolra, hanem felhívtam és beszélgettünk az ügyről. ^_^ Ez tetszik nekem a Kariból: akármennyire is ki tud engem hozni a sodromból, és tudja az Isten, hogy nagyon, de rettenetesen nagyon ki tud hozni a sodromból, azért mi meg tudjuk a dolgokat beszélni. Persze, közben ott van ez az ügy, hogy ezt a bizonyos "figyelem" témát már többször is megbeszéltük, de valahogy olyan mintha ebben a Kari teflonból lenne: nem ragad rá semmi.

Tegnap este nem tudtam aludni annyira szomorú voltam. Az előbb feljegyzett szavak felvillantak a fejemben és hamar leírtam őket egy darab papírra a hajnal kellős közepén gondolva, hogy a kiírom magamból megnyugodok és el tudok aludni. Nem úgy volt. A fejem egy része mondogatta újra meg újra: kell ez neked? és csak egy választ tudtam neki adni: igazából nem.

Nem az volt a baj, hogy valamin összevesztünk, hanem ez egy többször felbukkanó dolog volt amit már többször megbeszéltük, amire már többször megoldást találtunk, de csak megint előfordult. A figyelmetlenség. De talán inkább "udvariatlanság". Alapvetően az embert az ilyen nem érdekelné igazán, hogy ja, nem is jelzi, hogy el van foglalva, vagy valami, és az ember csak vár a netten, hogy mikor kerül elő és még annyi körültekintés sincs benne, hogy egy rövid üzenetet hagyjon, hogy el van foglalva.

Egyszer még el megy, kétszer már nem szép, de többször egyenesen tiszteletlenség.

Innen jön egy kérdésem: ezzel érdemes foglalkozni? Érdemes egy olyan kapcsolatban lenni ahol többször kell ezért veszekedni? Mert én ezt nem hagyom alább, nem fogok beletörődni abba, hogy valaki nem tisztel engem, hogy nem adja meg a minimális emberi körültekintést. De ilyenkor mit tegyen az ember? Hányszor érdemes ezt megvitatni?

Ha szívemet hallgatom, szívem azt mondja, hogy egyszer se. Aki egy dologban nem tisztel, az semmiben nem tisztel, és az embereket nem lehet megváltoztatni.

Eszembe jutna hajadon napjaim, amikor minden csak öröm és boldogság volt, és ilyenkor arra gondolok, hogy érdemes volt mind azt feláldozni? Mert ha most ilyen a Kari, örökre ilyen lesz. Akkor most örökre veszekedjek vele és hagyjam, hogy a szerelem mellett lassan keletkezzen a gyűlölet is? Az a baj, hogy valahol bennem már kezdem érezni a buborékolását. Fülembe súgja, hogy "megbízhatatlan. Látod, mondtam. Figyelmetlen, nem törődöm, csupa beszéd, de nem állja meg a szavát. Azt hiszi, hogy mindent meg lehet azzal oldani, hogy 'jaj bocs! Igazad van, de tudod az történt, hogy... nem én tehetek róla, mert.... de megígérem, hogy...' Mindig ugyanazt mondja, és mindig ugyanazt fogja mondani. Tudja, hogy ez neki működik és nem fog erről leszállni. Könnyebb bocsánatot kérni, mint tenni annak érdekében, hogy ne forduljon elő megint. Ő olyan. Kell az ilyen neked? Nyűg. Gond. Fájdalom. És te mit nyersz? Hol van a profitod mind ebben, közgazdász? Mi az ami nem volt régen, ami most kell ami ezt az árat megéri?"

Harcban vagyok önmagammal, de valahogy most nem tudom meggyőzni magamat. Valahogy most sokkal nehezebb.

Közben tudom, hogy szeretem a Karit és szeret ő, és tudom, hogy igyekszik és már sok-sok mindenben valahogy kezdünk ugyanazon az oldalon lenni. És tudom, hogy jó, hogy ő van nekem, és nagyon megköszönöm, hogy sok dolgomat azért tűri amiktől mások már rég a falra másztak volna, de komolyan, ezt a harcot nem bírom megnyerni, és az a baj, hogy ha nem nyerem meg, akkor mindennek vége, mert ha elvesztem, akkor levesztem reményemet és vele bizalmamat a Kariban, és ha már nem tudok benne megbízni, ha nem tudok abban bízni, hogy betartjuk azt amit megbeszélünk, akkor mi értelme vele lenni?

Jó lenne, ha itt lenne a Kari és ezt élőben tudnánk megbeszélni.