A Mindenféle Kérdések

Tegnap volt a Gittáéknak koncertjük valahol a Blaja Lujza tér közelében egy valamilyen Nyár utcában levő klubban, aminek régen a neve "Marco Polo" volt... vagy valami ilyesmi. A koncertjük pont negyed kilenckor kezdődött. Nem voltam ott. Jó lett volna, de nem voltam ott. El voltam foglalva. Inkább úgy fogalmazunk, hogy "elvoltunk foglalva".

Ezen a héten sok minden történt, és sok olyan amire nem hittem volna, hogy így reagálok, és ami gondolatra késztetett. Ami a legjobban foglalkoztatott az ez a Kari-Ricsi dolog. Egyszerűen botrány tört ki a fejemben, ahol a hagyományos részem ráripakodott a másikra amiért nem "használtam ki az időt" Ricsivel. Ez velem ezer éve nem fordult elő, és amikor megtörtént megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem történik meg megint. Tehát most amiért csak szomorúan néztem Ricsire ahelyett, hogy szokásomhoz híven, lefoglaltam volna egy szobát és kihasználtam volna teste minden egyes porcikáját.

Mi van velem? Miért nem vagyok képes normális módon levadászni egy kis férfi-husit magamnak? Az amazona bennem csak nézet hihetetlenül amikor minden mozdulat helyet amit megtehettem volna annak érdekében, hogy megkaparintsam ezt a kis gyenge prédát, egy másik részem csak azt hajtotta, hogy:

- De nem... mert Kari...

Néztem is magamra mint aki nem normális. Ez nekem már botrányos. A megszokott logikám, a megszokott életmódom keményen tiltakozott az ilyeneken. Nem, én élem az életemet, én döntöké és tíz éve döntöttem úgy, hogy nem lesz az az ember aki tőlem megtagadja, hogy azt csináljam amit akarok. De persze, Kari nem tagadja. Nem is tagadná. Nem is van köztünk egy ilyen... "dolog" amivel fel lehetne lebbezni cselekedeteimet. És ha lenne is, könnyű megoldani. Egy szépen odakent "Ez vagyok én. Nincs 'take it or leave it', én döntök, és csak annyi ez után, hogy Szia. Nem tudsz azzal élni és amellett működni, ami nekem életembe kell, akkor sajna, nincs itt együttműködés. Ez feloldódik." Nem is olyan nagy gond, ugye? Tíz éve élek úgy, hogy vágtatok mint az őrűlt, hogy elkerüljem a mindenféle "kapcsolat" helyzeteket. A Ricsi minden jel szerint beleillett volna életstílusomba.

- Ez csak szex!! Mi a bajod?

És hát igen. Ez a Ricsi, költő természetének ellenére, szép kis angyal arcocskájának ellenére, nekem igazán nem is számított többnek, mint egy pohár tej a Leroyban. Van, engedi, hogy használjam, fogyasztom és aztán remélem nem is látom többé. Igen, szörnyű egy emberrel kapcsolatban úgy vélekedni, mintha valami lenne egy menüben, de sajnos ez van. Nekem nem is ember, csupán egy eszköz ami szolgálatomra áll, hogy egy szükségletet kielégítsek. De... valahogy nem.

Egy délutánon keresztül keringtem ezen a témán. De miért nem? Miért vesztegetem az időt? Na, fogyaszd el a szolgáltatást és menjünk tovább! De nem. Kari. Kari. Kari. Folyamatosan ott volt a fejembe. Miért nem tudom lerázni? Jó. Ha zavar akkor, ahogy mondtam, lekaparjuk, és kész. Folytatjuk igen is kényelmes magányos életünket, teli élményekkel. De megint nem. Egyszerűen olyan rossz lett arra gondolni, hogy leélek egy életet úgy, hogy már nincs Kari benne. De miért lenne ez rossz? Mindig is mondtam azt, hogy gyorsan unom meg az embereket, hogy nem szeretem amikor a srác ott ébred fel mellettem az ágyban, hogy nem akarok alkalmazkodni senkihez, hogy hülye az aki a legkisebb dolgokban is változik valaki más miatt, hogy a másik dolgait nem kell megszokni, hanem magánnyal kiküszöbölni. Az élet Fő Tételeim, szerint:

1. Ha társaság kell, szerez barátokat és háziállatokat.
2. A férfiből csak a szex kell. Az is csak ameddig a szex tart. Van elég férfi a világban, hogy minden egyes alkalomra jusson szexre vállalkozó pasi.
3. Ha egy hosszan tartó kapcsolat kell egy pasival, legyen a pasi meleg. Ezekkel semmi gond.
4. Az életed mindene legyen a munkád vagy valami igazán szolid amire építhetsz, amiben bízhatsz.
5. Emberbe NEM LEHET bízni. Minden ember hibázik és cserben hagy. Nem rosszak, csak ilyenek.
6. Nem szabad senkit megváltoztatni, és ezzel kapcsolatban, nem szabad senki miatt megváltozni.
7. Nem szabad semmit senkitől eltűrni. Ha tűrni kell, az már eleve rossz.
8. Távozni kell az olyan embertől akiben "tűrést" vált ki az ember. Ha nem rajong minden egyes dologért amit csinálsz és mondasz, bizonyára nem képes megérteni téged, és ha nem ért, nem is ismer, nem is tudna megismerni, és ilyen ember körül nem érdemes lélegezni sem.

Minden cáfolásba megy. Vagy talán nem minden, de mindenbe változás következik. És nem is terveztem, nem is határoztam el, hogy mostantól én már nem pasizom, hanem valami bennem kikapcsolt. Valami bennem nem megy. Hideg, racionális fejem indítaná megint, és ordibál, hogy ez az állás nem biztonságos. Olyanokat ordibál, hogy kiteszem magamat mindenféle bántásnak.

- Buta állat! Mit gondolsz mit csinálsz? Azt hiszed nem fogja összetiporni a szívedet? Ez az ember egy "kapcsolat típusú"! Gondolod, hogy csak olyan könnyen hátra fogja hagyni heves múltadat? Gondolod érteni fogja, hogy elrandiztál egy picit valaki mással, még ha nem is jutottál semmire? Na, ebből majd összegyűlik neked a bajod, majd látni fogod. Aztán lesz majd egy igen szép nagy veszekedés, ki fogod sírni mind két szemedet, depis leszel és törtszívvel fogsz egy darabig járni.

Hát erre nincs is válaszom.

- De én... igazán... megszeretném próbálni...
- Mit? Minek? Jól vagyunk úgy ahogy vagyunk. Voltunk már kapcsolatban, nem is működött, minek futni neki újra?

Ezt nem tudom megmagyarázni magamnak. Azért, mert ezt olyan... valahogy "helyenvalónak" érzem. Nem tudom, hogyan magyarázzam meg, de az az érzésem támad, hogy "hazaértem". Nem kell többet kalandoznom, és láttam is abban, hogy igen is elmentem kalandozni, és valahogy nem volt jó, pedig a kiszemlélt áldozat minden jelre kifogástalan volt. Nem tudom, hazaértem, letettem a kapunál az íjamat, a nyilamat, nyúzó késemet, levettem a köpenyemet, és beültem a kandalló mellé. Talán ennek is megjön az ideje, amikor már nem kell többé. Nem tudom.

Nem tagadom, félek. Rettenetesen félek. Félek, hogy érzelmeim nem találnak visszhangra, hogy leléptem az utamról és elcsúszik lában alól a talaj és hasadékba esek, ahol pici darabkákra töröm magam. Félek. Másképp is lehetett volna, ha elfojtottam volna érzelmeimet, és hallgattam volna racionális oldalamra... de inkább szívemet követem... még ha néha érzem, hogy morzsolódik a lábam alatt a talaj.

Szép kis alkotmány lett belőlem. Olyan képtelen vagyok, olyan... nagyon elszoktam az ilyenektől... Mit kell nekem ilyenkor tennem? Hogy kellene viselkednem? Mit kellene tudnom? Hát csak egyet tudok: szeretem a Karit.

Gyuszi még ki fog engem röhögni ezért.