Péntek, Péntek, Péntek!!

...végre... rengeteg a munka, semmire sincs időm, és a gyűlést amit reggel 9-kor kellett volna tartani áttették 1-re, ami abszolút nem jó, mert én pihenni akartam! Még jó, hogy kora reggel megnéztem egy új Odaát részt (nem a szokásosakat, amiket már fejből tudok...)... és közben Lehetetlenül, Végtelenül Hülye, A HÜLYE, egyre és másra kéri, hogy magyarázzam meg neki a mai előadást, amit csak én tudok, mert idáig őt nem érdekelte, nem is tudott róla, nem is érti. Ja, és persze, tegyem áz "ezt meg azt" Excel-ről Project-re (mert ő olyan hülye, hogy 1. nem tudja megtenni és 2. fogalma sincs igazán mit csinál a project).

Igen, elegem van, nagyon, DE Finallement c'est Vendredi, et je ne devrais pas me réveiller tot demain. ^_^

J'adore les Vendredis!!! ^_^ (Mais j'aime les Samedis plus!)

A Bolond és a Normális

Hány "nem normális" embert ismerünk? Nem tudom másokkal, hogy van, de rólam gyakorlatilag senki se mondja, hogy normális vagyok. A rám legjellemzőbb szó "bolond". Ugyanakkor, manapság valakit "normálisnak" hívni majd hogy nem sértés. A normális nem különleges, és habár mindenki "tartozni" akar a nagy csoporthoz, senki se akarja, hogy "normálisnak" nézzék. (Talán csak én... T_T) De mi is a normális? Mi teszi az embereket normálissá? Hogy néz ki a normális?

Ha lassan végignézünk azokon az embereken akiket ismerünk, észrevesszük, hogy tulajdonképpen nincs senki akit a normálisság kimondatlan szabványainak megfelelnének. Mindenkiben van valami ami "kirí". Mert, ha belegondolunk, a normális az aki szüleivel nő fel, végig megy az oktatási rendszeren, nem bukik meg, jó jegyei vannak (3-as. 4-es átlag), kijárja az egyetemet, szerez munkát, összeházasodik, vesz lakást, lesz 2 gyereke, nem csalja meg a párját, nem jár sokat a templomba, néha vitatkozik a párjával, kicsit iszik, húst eszik, néha edz, néha diétázik, öregkorára pedig nyugdíjba vonul, dokihoz megy és meghal. De ezzel az a baj, hogy nagyon, nagyon lapos élet, ha egyáltalán "életnek" lehet nevezni. Akkor az aki "élni" akar, egy kis kalandot keres, és ezek a kis kalandok "nem normálissá" teszik, VAGY a normalisság őrjítő súlya úgy lenyomja őket, hogy feltörnek, és így a "bolondságba" lépnek be. Ismerőseim közt, barátaim közt tudom, hogy mindenkinek vannak "bolondjai", és ugyanakkor van aki őket is bolondnak nézi, miközben ők magukat teljesen normálisnak látják.

Barátaim közt a következő "nem normálisságok" találhatók:

1. Csókoltak már nőt is és férfit is.
2. Nem figyelnek gyerekeikre, és úgy viselkednek, mintha továbbra is egyedülállóak, függetlenek lennének, semmilyen felelőséggel senki iránt.
3. Felnéznek Hitlerre
4. Felnéznek Néróra
5. Szeretik a pedofiliát
6. Szeretik a nekrofiliát
7. Szeretik a képeket az öreg emberekről. Minél öregebb annál jobb.
8. Azt hiszik, hogy az embereknek nem szabad szóbaállniuk nem egyenrangú emberekkel
9. Zsidógyűlölők
11. Négergyűlölők
12. Férfigyűlölők
13. Homofóbikusak
14. Transzveszti-gyűlölők
15. Heterofóbikusak
16. Biszexuális gyűlölőek
17. Szerelmesek egy rajzfilm szereplőbe
18. Szűzek (25 fölött...)
19. Viccelődésből szeretnek nők-nőkkel, férfiak-férfiakkal kacérkodni.
20. Komolyan azt hiszik, hogy sok társadalmi problémát úgy lehet megoldani, hogy meggyilkolják a próblémát okozókat.
21. Elvárják, hogy mások oldják meg életüket.
22. Fontosabb nekik egy sorozat mint akármi más az életben.
23. Fontosabb nekik a kocsi mint akármi és akárki más.
24. Azt hiszik, hogy a felelőség az másokra tartozik, és nekik nem kell semmi felöl felelőséget válalniuk.
25. Nem tudnak saját anyanyelvükön rendesen írni (az amit minden nap beszélnek és olvasnak)
26. Tabasco szószt tesznek a gyümölcsökre (és nem Mexikóiak)
27. Nem szeretnek beszélni, írn, olvasni saját nyelvükön, hanem kizárólag csak angolul hajlandóak olvasni és kommunikálni.
28. Vagy 8 darab fogkefét használnak
29. Annyiszor ünnepelték meg huszadik születésnapjukat, hogy komolyan már nem tudják hány évesek, ha csak nem nézik meg a személy igazolványukat.
30. Csak egy témáról tudnak beszélni.
31. Csak külföldön isznak alkoholt... és nem egy muzlim országban laknak.
32. Hisznek a mágiában. (Wicca, Tarot, varázslás és ilyenek.)
33. Félnek a kisértetektől.
34. Félnek a zombiktól és azt hiszik, hogy léteznek.
35. Szeretnek este temetőkben sétálni.
36. Imádják az ignis fatuus-t (angolul will-o'-the-wisp), ami az a "tűz" ami temetés után néha keletkezik és kergetni szokta az embereket.
37. Szereti a zoofiliát.
38. Ett élő állatot
39. Állatkínzó, vagy gyerekkorában az volt.
40. Direkt beleütközött valakibe a kocsival, mert haradugott rá.
41. Gyilkosság merényletett vitt végre.
42. Feljelentették a rendőrségnél.
43. Elhurcolták az elmegyógyintézetbe

.... Na jó, itt abbahagyom a felsorolást. Nem írom ki a neveket, de többen biztos ismernek valakit akire az egyik ilyen jellemző, stőt, tudnának hozzáadni a listának. Ugyanakkor, az ember észreveszi, hogy igen, lehet, hogy legfelső kijelentés igaz, és csak az a normális akit nem ismerünk, de lehet, hogy a "normális" nem létezik mint amit annak tudunk, és a bolond a normális, miszerint mindenki bolond, tehát mindenki normális. De mivel a normális egyenlő a bolonddal, nincs se normális se bolond.

TEHÁT:

1. A VALÓSÁGBAN nincs se bolond, se normális, DE
2. Az ember fejében kell egy normális amit nem lehet elérni amihez az ember valahogy tartja magát, hogy ne tengjen túl a bolondság.

A normális olyan mint a tökéletes: kívánt, de elérhetetlen. Jobb is. ^_^

Kellemes Meglepetés és Levont Tanulságok

Ma e-mail-t írt a Jeka. ^_^ Jeka, Jeka, milyen sajátságos nevet adjak neki? Jellybean, Jelly-Jean. ^_^ Ilyen is a mi Jekánk: egyedi, többszínű, édes de egyben egységes, robbanó. Jelly-Jean mindenkinek új nevet add, tehát adok én is neki új nevet. Jelly-Jean. (A "Jean"-t Norma Jean Baker után kapja. ^_~) Emi is kapott új nevet.

Jelly-Jeannek van egy blogja amibe ezer éve nem írt már, pedig olvasnám én! (Közben kiderült, hogy ő is, Gitta is, átköltöztek egy másik blogházba...) E-mail-jében megkérdezte mi van velem. O_O Dude, mi lenne? Blogozom, eszem, iszom, nézem az Odaátot (sőt most is azt kellene csinálnom ahelyet, hogy blogozam, ugyanis csak másfél órám van mielőtt haza kelljen mennem), beszélgetek világszép Karimmal (akinek beázik a bájos cipellője a magyar trópusi özönvizekbe), és MSN-ezek angyali Gyulámmal (aki most tett rendbe egy IBM ThinkPad R40e-t). Közben azon gondolkodom, hogyan lehet összehozni Dean Smith-et és Sam Wesson-t, aminek nem kellene olyan nehéznek lenni ebben a kanon AU-ban, ugyanis itt a Winchester fivérek nem testvérek, mégis sokkal több gondom van ezzel mint egy 14-18 tesós rumlival. Waaaaa~h! Ki érti az írókat! (A 14-18-ast Carrie-nak írtam! És ez nem az én stílusom!) Ez van velem. és erről tudósítok gyakran itt. Broadcasting live, from San José, Costa Rica, this is Locky the Bunny. Back to you on Studio, Katie. ^_^ Hát igen, én ide szoktam szórni mindent... ja, de csak hárman olvasnak engem. Phewwwww! ^_^ Tehát gyorsan elmagyaráztam Jelly-Jeannek a helyzetet (Odaát nélkül, mert nem mindenkinek kell tudnia mennyire Winchester-bolond vagyok), majd feltettem a világ legnagyobb és legfotosabb kérdését: "És veled mi van? Hova tüntél? Mi van a könyveddel és hősnőd kalandos életével?". Erre írt egy olyan kedves, hosszú, szép e-mail-t!!! ^_^ Olyan szupi barátaim vannak!

Blogjában aztán felfedeztem egy új bejegyzést, ahol Ádam és Éva története tündökölt, de nem a bibliai rend szerint, hanem a modern rend szerint. Ez elgondolkoztatott és a következőkre jutottam:

1. Az Ádamok undokok... de sajnos magam is nagyon szoktam hasonlítani rájuk. Talán egy "Éva" helyet én egy "Adamerinne" vagyok? Hn... én inkább Adamée, Adamise, Adamelle... de nem ez a pláne.

2. Az Évák félelmetesek. Jó, hogy én egy Adamerinne vagyok!

3. Nem lehet arra számítani, hogy valaki megadja azt ami neked kell, vagy amit te szeretnél (ha csak nincs egy jogi szerződés ami rákötelezi, és amiben pontosan bele van írva, hogy mik a követélményeid és mi lenne ezeknek hiányában az előírt kárpótlás). Ebből a szempontból mindenki Tila Tequila "A Shot At Love II"-ra vesz jegyet.

4. A szex nem minden, és meg is lehet unni. (O_O Komolyan?????)

5. Egy kellemetlen Ádam egy vérszomjas Évát hozhat létre. (Hogy lehet a szexet megunni?)

6. Semmi gond, minden Ádam 100%-an pótolható. (Hát, ha a szex rossz, akkor gondolom meg lehet unni... de a rossz szex nem is igazán számít szexnek...)

7. Sokat jár a fejem a szexen. (Persze!!! Hiszen jó!)

Produktív

Ma egy elég produktív napom volt: megnéztem két Odaát részt és egy kicsit dolgoztam egy Odaát fanfikken. Ezen kívül kiegészítettem a minőség mérő munkámat, megoldva egy "királyság" gondot egy nagyon egyszerű megoldással: másra hárítottam a munkát. ^_^ Igen ám, de nem a szokásos "mást kérek meg ehhez" formában, hanem beleírtam a munkába, hogy ahhoz, hogy ezt megfelelően végre lehessen vinni szükséges, hogy ezek meg azok a feltételek betejlesüljenek. És milyen feltételek? Hogy legyen mindenki hajlandó a program szerint dolgozni, mindenki legyen képes a többiekkel együtműködni ÉS legyenek a Nagy Igazgatók szemályesen felelősek az osztályuk munkájáért és másokkal való együttműködésért. Amennyiben ez nem így van, a rendszeroem se működik.

Yuly elkezdett ma velem beszélni az MSN-en. Fura volt, mert most vasárnap nagyon összeveszett az Atival. Már akkor amikor köszönt attól tartottam, hogy rosszat akart mondani az Atiról, és nem is tévedett. Nem fogom azokat a dolgokat ismételni amiket mondott, mert nagyon fájtak, de csak annyit mondok, hogy hülye és bolond. Mit gondol? Az Atiról beszél! Az öcsémről! Nem tudja, hogy én imádom az Atit? Hogy nekem az öcsém fontos?

Remélem, nagyon remélem, az Ati hamar le tudja ezt a nőt magárol vakarni és soha többé nem kell majd vele foglalkoznia. Ati olyan jó, kedves gyerek, nem tudom miért száll rá egy ilyen undok, élősködő hárpia.

Férfi Agy

Az agyam működése, valamint a "neme" sokat szokott engem foglalkoztatni, alapvetően azért, mert mint a férfi testvéreim többsége, én se értem a nőket és sokszor elvetemült elképzeléseiket. Már egy ideje arra a következtetésre jutottam, hogy annak ellenére, hogy a testem női test, az agyam férfi agy. Nem, nem tudok jól célozni, nem tudok állva pisilni (nem is akarok!) és nem érdekel a futball, de mégis, sok jel mutat arra, hogy alapvetően férfi gondolkodásom van.

Ezen a hétvégén sok kapcsolattal kapcsolatos beszélgetésem volt több emberrel, ahol az egyiknél egy olyan bukkant elő, hogy "hát igen, a férfi csak fizessen!", ami engem felháborított. Na most, nem fogom arra fogni a dolgot, hogy Nyuszika tíz éven keresztül tökéletes boldogságban élt mint szabad, független, egyedülálló nő aki képes volt (és továbbra is az!) mindent megszerezni magának amit akar, és nem várja azt, hogy mindent másoktól, főleg férfiaktól kapjon. Persze, lehet, hogy ennek a felszabadult életnek köszönhetem a világnézetemet, sőt, biztos, de nekem, komolyan, a férfi egyenlő felem. A férfi nem alsóbb rendű emberi féreg amit ki kell vesézni, hogy az ember megtalálja benne azt a kevés jót ami talán benne rejlik. Egyetem óta folyamatosan harci lábon állok a radikális feministákkal akik eszközzé akarják változtatni a férfiakat, és habár semmi bajom a csajokkal, sőt, az az igazság, hogy sokszor közelebb érzem magam a férfiakhoz, mint a nőkhöz.

A sztereotipikus nővel ellentétben, én nem a pénzt keresem a férfiakban vagy egy kapcsolatban (kezdve azzal, hogy rendszeresen szöktem a kapcsolatok elől míg most Szilveszterkor be nem cserkésztek ^_^). Persze, ha már kapcsolatra kerül a szó, racionálisan az ember elvárja, hogy meglegyen egy adott kereset mi által egy megfelelő életszínvonalat fenn lehet tartani, és legyen az adott kereset mint az amit az ember magától a kapcsolattól és vár, racionálisan: legyen biztos a hosszú távon, és lehessen rá építeni. De nem az a pláne (^_^ látod? Figyelek rád és kijavítottam! Köszi, hogy szóltál! ♥), hogy Lalique vázákkal halmozzon el, gyémánt finom csipkeláncot rakjon nyakad köré, Prada cipőt és Gucci szemüveget, elvigyen nyaralni Monte-Carlóra és villát vegyen születésnapodra az Aspen-i hegyekben. Ha az embernek ilyenek kellenek, akkor dolgozzon, gyűjtsön és szerezze meg magának, és nem egy férfit "megdolgozni" nem munka, nem egy tisztességes "megszerzés".

Egy ismerősöm szerint egy férfinak fizetnie kell azért, mert az ember lefekszik vele. Miért? Talán minden nő prostituált? Talán az ember maga nem élvezi? Én nem azért fekszem le valakivel, hogy majd cuccokat kapjak tőle, vagy valamilyen szívességet. Azért vagyok valakivel mert nekem jól esik. Vagy talán nekem is fizetni kéne? Vigyem legközelebb a pénztárcámat és tegyek le az éjjelire egy tíz ezrest (tulajdonképpen fogalmam sincs mennyibe kerül az efféle szolgáltatás...)? Nem, nem a pénz érdekel, és fizetést csak a munkámtól fogadok el. Mint a férfiak többsége, igen, engem (kezdetben) egy kapcsolatból a szex érdekel. Majd lassan kialakul, az is, hogy jól érzem magamat a másikkal, hogy kijövünk egymással és ezek, de nem az, hogy most a srácnak az a FELELŐSSÉGE, hogy engem mindennel elláson és megoldja az életemet. Igen, igen, egy kapcsolatban azért a másikra is számítani kell, és nem úgy élni mintha szobatársak lennétek: mindketten a másiktól függetlenül csinálja dolgait, és tudom, hogy nekem ez nehezen megy, és ezért nem tudok sok mindenbe belemenni, vagy elvállalni, mert továbbra úgy fogom fel a dolgokat, hogy ha most ezt meg azt elvállalom, akkor ezeket nekem EGYEDÜL kell csinálni. Tudom, nem így kell, és tudom, ez általában a "férfi gondolkodásra" jellemző, (mert ahogy mondtam már, az agyam pasi-agy) és ezen még dolgoznom kell, DE az sem igaz, hogy minden áron pasit kell szerezni, hogy az ember élete rendbe legyen.

A legtöbb nő, és nem csak Latin Amerikában, azt hiszi, viszont, hogy élete csak akkor lesz teljes, ha van egy férfi mellette, és hogy nem az ő dolga, hogy megszerezze magának azt ami kell, mert ez a férfi dolga, a férfi fizetése azért, mert ő kegyeskedik lefeküdni vele. Megdöbbentő, hogy Magyarországon hány ilyen nő járkál. De komolyan, ezek a nők mit hisznek? A férfiak mivel tartoznak nekik? Úgy ahogy én nem vagyok senkinek a cselédje, a szakácsa, a takarítónője, nekem senki a pénztárcám, a bankom, a fizetésem. Nem logikus?

Na, ilyenkor szoktam azt mondani, hogy annak ellenére, hogy heteroszexuális férfi agyam van, hál'Istennek nőnek születtem, mert én belebolondulnék, ha a nők után kellene mennem.

Áldás

Ma Atiék megint összevesztek, úgy tűnik, hogy elég csúnyán. Mit mondjak? Fiatalok mindketten, fiatalon kerültek össze, fiatalon lettek szülők. Tudod, évek óta ilyeneket látok: feszült, rossz kapcsolatokat. Ale és José sem a legjobb pár, Jetty és Fernando is rettenetesen jöttek ki... tehát az ember hova forduljon? Sokáig azt hittem, hogy a kapcsolat nem más mint egy csapda amibe az embereket szexszel csalogatják, de hogy maga a kapcsolta csak egy csomó rossz dolog amibe az embert lassan belecsavarják míg annyira magatehetetlen lesz, annyira leépítík személyiségét, fügetlenségét míg nem marad az emberből csak egy roncs, egy emberi testben élő képtelen, csonka lény aki elvesztetten önérvenyésülő képességét. A kapcsolat a romló társadalom utolsó bilincse volt szememben, amivel a magányos farkasokat, vágtató lovakat igyekezte letörni és megszüntetni.

Aztán megjelentek az iker ég tükrök a föld alatt, az érett búza hosszú mezein túl, ott, ahol hazámat, otthonomat megtaláltam. Igen, sokszor van olyan, hogy kezd az idegeimre menni, és sok olyan van ami az agyamra megy, ami idegesít, ami felmérgesít, és biztos ezt szintén megy, ugyanis Szerelmem is csak ember, de mégis, mi mindent meg tudunk beszélni, mindent meg tudunk oldani, mi mindenre találunk együtt valamilyen megoldást, választ kiutat... miért nem tudják mások is?

Talán azért, mert az Isten engem nagyon de nagyon szeret, és annyira kényeztet, hogy egy ilyen kedves, aranyos földi angyalt engedett utamra.

Karim áldás. Jó, hogy van nekem. ^_^

Távközlési Kérdés

Péntek. Wireless News ezzel állt ma elő nekem: Pannon introduces free calling after 5th minute. Ez fantasztikus lenne, ha otthon volnék és hasznosítani tudnám, de nem vagyok otthon, nem hívhatom fel a 741-est és nem kérhetem megyenek átt erre a díjra. Nem írhatom alá a két éves lekötő szerződést, amit szívesen aláírok, mert, legyünk őszinték, én Pannon-rajongó vagyok és már csak az kéne, hogy egy pólóval járjak amire rá legyen írva, hogy 06-20-RAJONGÓ.

Közben van valami ami nagyon izgatja a fantaziámat. Tehát itt alapvetően egy alapdíj által szolgált "korlátlan" szolgáltatásról van szó, és nemrég olvastam azt az egyik műszaki újságban, hogy az efféle díjak csapdát jelentenek, mert a legtöbb szolgáltatást ellátó cég nem is tudja pontosan mennyit is költ az ilyenekre, illetve, nem számították ki pontosan mennyibe kerül a cégnek egy korlátlan szolgáltatást kínálni egy alapdíjért. Itt ezzel én tisztában vagyok, mivel már láttam milyen eszeveszett alapon csináltak már alapdíjas korlátlan szolgáltatásokat (GPRS, szélessávú Internet, stb). Van, persze, egy módja mi által ezt regulálni lehet, és a díjat olyan módon kiszabni, hogy minden költséget fedezzen, nem is nehéz igazán kiszámítani (két évvel ezelőtt nem volt csinálni valóm, tehát leültem az irodában megírni egy díjszabási "manual"-t és benne van ez a titok is), viszont nagyon kíváncsi lennék arra, hogy milyen számítások alapján hozza Pannon GSM ezt a lehetőséget az asztalra... válság közepette. Nem lenne okosabb alacsony alapdíj, minimális perc csomaggal és drága plusz perc-díjjal előállni?

Ugyanis észben kell tartani, hogy egy rendszernek egy adott kapacitása van, amit egy korlátlan szolgáltatás (ami az alapdíjjas szolgáltatásokkal szokott járni) álltalában túl szokott haladni. Alapdíjjal, igen, az ARPU fix lesz, de marad továbbra az ügyfél fogyasztása 25 mErlangon? Van annyi ügyfélre számított kapacitás? Mert itt lehet, hogy 296 ezer Erlangról van szó, és hat MSC mellett, ha csak én nem tudom rosszul, igazán csak 230 ezer Erlangot lehetne keresztül vinni, és úgy, hogy lassan mindenféle funkciók kezdenek leállni (Pannon GSM Ericsson platformokat használ, tehát van egy elképzelésem arról, hogy hogyan megy a dolog). Akkor mi történik a fennmaradó 66 ezer Erlaggal? (Az k.b. 2,5 millió ember hívása...)

Hn, még nem vagyok otthon, de már a Pannonnak dolgozok. ^_^

Ha Pannonos olvas, hívj fel, tudom, hogyan lehet ezt kiküszöbölni, és hogyan lehet díjcsomagok által csökkenteni a BSC, BTS és RBSC torlódást. ^_~

Elfogadhatatlan Szokások

Ma valami nagyon érdekes történt: írt az Emő. (Még mindig nem tudom megszokni a nevét. Folyamatosan Eminek akarom hívni. Tudom, néha magam is azt hiszem, hogy a magyarok a legfurább nevekre képesek... ezt is valamikor meg kell szokni, hogy normális, hogy a világon futkossanak az Őrsök, Kontok, Bódogok, Emesék (mindig azt hittem, hogy "milyen mese? E mese vagy Ama mese?"), Piroskák (aki e meséből jön), Farkasok és egyéb érdekességek.) Emi csak tegnap kapta meg a nyakláncot amit neki készítettem és neki vittem áprilisba. Mesélte, hogy nagyon el vannak foglalva és hogy nagyon boldogok, ami nagyon jó. Sajnálta, hogy nem tudnak barátaikkal gyakrabban találkozni, amiről az jutott eszembe, hogy én nem is szoktam sokat találkozni barátaimmal, még se érzem úgy, hogy többet kellene. Alét általában csak évente egyszer látom... ha épp nem megyek Magyarországra és velük szilveszterezek, pedig őt még egy kilóméterre se lakik tőlünk. Ő se jön, ő se hív, és őszintén nem is kell. Szeret és szeretem én és továbbra legjobb barátnőknek tartjuk egymást, vagy legalább én annak tartom, és nem ez a fontos? Hogy az ember mit érez?

Mesélte, hogy azért majd terveznek valami találkozót vagy összejövetelt, és komolyan úgy sajnáltam, hogy nem vagyok otthon, hogy velük tarthassak! Egy picit nyomasztó volt ahogy leírta a telet és a tavaszt, "téli depi" és "tavaszi fáradság". Henrikre gondoltam (ami mostanában nekem olyan nehezzen megy!), aki azt mondta utolsó leveleiben, hogy depis de semmi gond, mert Svédországban mindenki depis télen. Miért gondolják az emberek, hogy a tél depis és a tavasz fárasztó? Nem az! A tél friss és tiszta, mentolos illatú és a tavasz nedves és élénk és jázmin illatú.

Emi olyan nagyon kedves! És olyan nagyon érdekes, de miért ilyen elfoglaltak? Miért nem tud időt találni barátaira, ha annyira hiányolja őket? Eszembe jutott a Gitta, akiről ezer éve nem tudok semmit, akiről csak azt tudom, hogy sokat dolgozik és fáradt. Nem értem pontosan hogy lehet sokat dolgozni. Ja persze, "állami munkás", de mondjuk, el tudom képzelni, amikor az ember haza viszi a munkát, vagy amikor sokáig bent van az irodában, de a Gittának nincs egy olyan munkája mint az enyém, ő nem viheti haza a munkát. Vajon valamilyen ok miatt nagyon el féradt? De akkor mi van most amiről ennyire elfárad? Mert amikor én a bankban dolgoztam mint kasszás nagyon, de nagyon fáradt voltam, és heti hat napot kellett dolgoznom, de regneteg időt töltöttem barátaimmal. Ezért most furdalja kívancsíságomat, hogy mi lehet a Gittával.

Emiék és a Kari tegnap találkoztak a "Cica" "tejfakasztón". Aki olvassa ezt a bloggot (és továbbra is remélem, hogy csak három ember!), bizonyára tudja, hogy mi az, de én csak ma tudtam meg pontosan mi. Egy "tejfakasztó" parti az a buli amit a férfi azért tart, mert gyereke születet... azon a napon amikor megszületik a gyerek, vagy másnap. Eleinte azt hittem, hogy a baba születése előtt vagy utána volt, mint ahogy egy "baby shower" szokott lenni, de nem. Ez a primitív, barbár dolog akkor megy amikor a szegény szülő asszony még mindig a korházban fekszik, amikor még mindig mindene fáj, amikor gyenge, amikor még kéne, hogy az a barom aki abba a helyzetbe tette legyem MINIMUM olyan civilizált, hogy ott van vele és fogja a kezét, vigyáz álmára... mint ahogy a világ minden más civilizált részén csinálják. Persze, persze, a papa is ünnepli a gyerekét, és Amerikában szivarokat osztogat barátainak, de nem csap egy bulit ahogy a szegény asszony, aki nincs jól, a ki SZÜLTE a gyereket nem lehet!

Ez engem nagyon, de nagyon megdühítet. Nem hittem volna, de találtam egy dolgot amit rühellek a magyarokról, és ez az, ez a gonosz, együttérzés képtelenség. Arra gondoltam, hogy ha ilyen a magyar szokás és ilyen a magyar férfi, akkor nekem ebből nem kell. Nekem nem lesz magyar férfitől gyerekem, nem ilyen barbár szokások mellett. Gondolatom elszállt magyasabb körökre, civilizált férfiakhoz, és egyről egyre végig forgattam emlékeim óvatosan összeállított férfi leltárát. Annyi nemzet, annyi szokás és egyiknél nincs ez a szemérmetlen figyelmetlenség. Ez a gondtalanság mi szerint a férfi azt hiszi, hogy a menstruáció, csak egy kényelmetlen kis vér csöpögés vagy talán egy kis hasfájás, miszerint azt hiszik, hogy a terhesség csupán egy kis felhízás, és a szülés csak egy kis nyomás. A skála felső lépcsőjére szökött a gondolatom, a franciákra. A kedves, szofisztikált mód, kulturált beszédük, gazdag gondolataik, a figyelmük minden egyes részletre, megértésük... ezek nem ereszkednének le ilyen undok cselekedetekre.

"Magyar férfitől soha nem lesz gyerekem!" jelentettem ki haraggal és meghatározással. "És ha valaha is lesz gyerekem, akkor csak is francia férfitől lesz!"
"Na, ne mondj már ilyet." szólt a telefonba egy igen komoly férfi hang.

Holy FUCK!!! Elfelejtettem, hogy a Karival beszélgettem telefonon :-P

De azért továbbra is ellenzem ezt a retrográd szokást.

Twitterezek!

A napokban, Mario unszolására (de nem egy rossz unszolás, hanem egy jó unszolás) csináltam magamnak egy profilt a Twitter-ben. Twitter egy micro-blogger rendszer ahol az emberek 140 karakterben megmondják, hogy mit csinálnak. Eleinte arra gondoltam, hogy minek kell nekem az ilyen? Mit csináljak én 140 karakterrel, amikor nekem általában sokkal több kell, hogy kifejezzem magamat. Na, kiderült, hogy sokat.

Mario ajánlatát folyamatosan elutasítottam, míg egyszer nem kezdett nekem MSN-en keresztül írni egy távközlési rendezvényről ahol ott voltak a legfontosabb lehetséges versenyzőink. Erről a rendezvényről minden fontosabb megjegyzést valaki folyamatosan feltette a Twitterbe, aminek nekem a munkába nem volthozzáférésem. Amikor hazajöttem, az volt az első dolgom, hogy feliratkoztam, feltettem barátaimat az oldalamra és keresni kezdtem újságokat, embereket és egyebeket amik távközléssen vannak kapcsolatban. Igen, munkára használom alapvetően.

Itt több ember nyom 140 karakterbe egy címet ahol el lehet olvasni egy érdekes cikket valamilyen távközlési fejleményről. Olyan intézmények, mint 3gsm, Wireless Federation és Summanews ide írogatnak és hívják az embereket, hogy elolvassanak olyan cikkeket amiket máskép nehezzen találna meg az ember. De a mi cégünk ezeket letiltja. Nem nézi, hogy ebből többet lehetne csinálni, többet lehetne a piacról megtudni. Nem, a cégnek ez időveszteség, és ezt megengedni azt jelenti, hogy megengedi az embereknek, hogy mással foglalkozzanak munkaidőben. De hát alig foglalkoznak munkával!!! Milyen munka az amikor össze-vissza megy minden, semmi se halad, mindig valami új összefüggéstelen munkácskával kell foglalkozni, de semmi ami hozzáépítene a céghez, a munkához, az ereményhez? Az emberek beszélgetnek, újságot olvasnak, kávét isznak, és közben olyan főnökük van akik kevesebet tudnak a munkáról mint a munkások maguk, akik nem biztos tudják mit kellene csinálniuk.

Szerintem a cégnek meg kellene kérdezni önmagát, hogy miért nem bízik munkásaiba, majd magába nézni, hogy mit tett azért, hogy ilyenek legyenek. Felvett olyan embereket akik nem értenek a munkához, de valakinek a valakije, sose adott nekik valami igazi munkát, nem foglalkozott vele, nem becsülte meg a munkát, nem folytatta azt amit kért a munkásaitól... Mit gondolt? Hogy a munkás az magát buzdítja?

Munka, Munka, Munka

Ma kivételesen-- Nem, rosszul kezdem el mesélni. Van egy munkám, egy fantasztikus munkám amit imádok csinálni. Egyszerűen minden szanaszét hever az íróasztalomon, vastag mappák színesre kifestet, áthuzigált szabványok franciául (érdekes módon, habár angolom és spanyolom SOKKAL jobbak, a szabványok francia fordítása sokkal értelmesebbnek tűnik), színes post-it-ok mindenhol, telefirkálva magyarul, angolul, rovásírással, listákkal és nyilakkal-vektorokkal-irány mutatókkal. Egy második vastag, gyűrüs mappában a tavalyi munkám, amiből most merítek, ami megadja az irányt, a hangot, az is tele piros tollal odafirkált megjegyzésekkel színesre festve highlighter flictollal. Azraelen három Office App-on megy a munka. Word, Project, Excel. Van amikor egy negyedik App-ot is kell használni: Power Point. Lehet, hogy ehhez bedobok egy negyediket is: Visio. A munkám továbbra sem igazán közgazdasági, de szeretem amikor az agyam vágtat a feladaton, amikor nem tudok és nem akarok megállni, és tollal kezembe munkafüzetembe írkálok, felábrázolom tintával vagy grafittal és papírral rendbe teszem gondolataimat, egy fehér oldalon ahol azt csinálhatok amit akarok és nem kell egy program keretében dolgozni.

Rengeteget írok, de igazán rettenetesen sokat is szoktam kézzel írni, vagy a munkafüzetbe, vagy egy kis blokba, sima lapokra, vagy post-it-ok gyűjteményére Sharpie filctolakkal. Sokan nem hinnék, de végignézem a post-it-jaimat, amiket régebben írtam, amiket régebben felraktam. Ezekból is kutatgatok, keresek olyan gondolat kapcsolatokat amiket régebben megtaláltam, megfigyeltem, és ezekre építek.

Én így dolgozok, ez a rendszerem. Több dolog egyszerre, egy témán, néha extra témákkal, hogy frissen tudjam tartani gondolataimat.

Hétfőn küldtem a főnököknek egy előzetet a munkából, ami megsaccolásom szerint az 50%-ban volt készen. Tegnap elküldtem egy Project munkabeosztást nekik és szóltam, hogy a munka 70%-ban kész volt és be tudom fejezni jövő péntekre. Sajnos, viszont, ma annyira belejöttem, hogy befejeztem. Nem hívtam, azért "végzett munkának", hanem egy "első, teljes piszkozatnak", amiben benne van minden elem, és már csak finomítani kell a részleteken.

Ez egy fantasztikus munka volt és meg vagyok vele elégedve. (És két hét alatt összehoztam 73 oldalt.)

Az Abszolút Tudás Nagy Könyve

Általában, amikor az ember elkezd ez munkát, akkor hordozgat magával egy kis füzetet (vagy egy nem olyan kicsi füzetet) ahova mindent felír amit mondanak neki, amit tanul, amit megmagyaráznak neki. Ja igen, nem mindenki, de mondjuk, hogy általában így van. Itt, ebben a cégben nincs így. Az egyetlen füzet amit az emberek magukkal hordanak az amire felírogatnak dolgokat a különböző gyűlésekről.

Amikor idekerültem épp a mobil részlegre kerültem, ahol a légkör valamennyivel más volt, mint az amit a bankban megszoktam. A bankkal ellentétben, az emberek nem szívesen segítettek a többieken, és nem nézték, hogy az újak megértsék azokat a dolgokat amiket meg kell érteni a munkával kapcsolatban. Az egyik legfőbb "új munkás elleni" eszköz az anakronizmusok voltak. Mindenhol csak ARPU, MOU, PMT, CAPEX, OPEX, CAMEL, UMTS és ilyenek. Eleinte amit tudtam megkérdeztem, és hamar megtanultam, hogy senki se akar segíteni, csak egy Ana Teresa nevű hölgy. Minden mást az Internetből kezdtem kikeresni. Szereztem ekkor magamnak egy spirálos füzetecskét amit hátulról előre kezdtem el használni (akkoriban nagyon benne voltam a japánoskodásba) és ráírtam a fedelére felírtam japánul, hogy "Cuccaim". Ebbe belekezdtem irogatni mind ezeket a dolgokat amiket nem tudtam és felkerestem. Részben olyan volt mint egy rendezetlen szótár, de aztán belekerült egypár komplexebb bejegyzés is.

A füzetecske velem maradt és időnként belekerült valami újabb dolog. Sokáig nem is használtam, sokáig nem is írtam bele, de megvolt, ott a sok menü és telefonkönyv, jegyzetelő blok alatt. Sok dolgot már nem kell ott megnéznem, mert már rég tudom és értem, de sok dolog amit még 2003-ban írtam bele nekem még mindig új, és örülök neki, hogy valamikor megkerestem és kiírtam. Végül is sokszor van az, hogy valamit kikeresünk, egy pillanatig használjuk, de aztán elfelejtjük. Egy adott tervhez, projekthez kell, de aztán már nem, és kiselejtezzük fejünkből. A füzetecske elrakja, sose felejti el.

A napokban megint elővettem, átnézegettem és beleírogattam más dolgokat. Benne van az egyik díjszabási alapformulám ami teljesen más ahhoz képest, hogy mint csinálnak itt.

Azon gondolkodtam, hogy talán az embereknek meg kellene ezt tartani, mert akkor nem felejtik el milyen volt amikor nem tudtak semmit. Segíthet, hogy tudjunk segíteni azokon akik most jönnek. Nem mondom, hogy most el kell kezdeni ezeket a füzeteket úgy kezelni mint a boszorkányok a grimoire-okkal, ahol minden új boszorkány lemásolja mestere grimoire-ját (mert régen nem létezett a fénymásológép), de inkább olyan, hogy talán buzdítani az újakat, hogy tartsanak egy ilyen füzetecskét és tanulmányozzák, hogy hamarabb belejöjjenek a munkába.

A bankban, emlékszem, mindeki hordozta ezeket a nagy, széteső lapokkal teli füzeteket. Mindenféle összehajtogatott memóval, blokoból kitépett oldalakkal ahova egyszer ezt meg azt írták fel. Volt aki szépen bekötötte a füzetét, szép betűvel beleírta a dolgokat, de volt aki (mint magam is) egyszerűen beleírta a dolgokat akármilyen tintával, akármilyen betűvel (akármilyen nyelven). Ezek a füzetek egy különleges nevet viselnek: "Az Abszolút Tudás Nagy Könyve".

Szorossan felpakolt Agenda

Tegnap dolgozgattam a PDA-mal, hogy eldöntsem milyen munkákat kell ma csinálnom, kivel kell találkoznom, mit mikor csinálok, és ilyenek. Erre ma kiderül, hogy a főnököm nem lesz két napon keresztül az irodában. Na, gondoltam, kihasználom. Felhívtam egy rögbi rajongót aki a Sabana másik oldalán dolgozik, és megbeszéltem vele egy gyűlést délután kettőre. Szerencsével fél négy előtt sikerül kiszabadulnom, és akkor mehetek is haza.

Holnapra, vagy ma délutánra marad az Oriflame számla befizetése, és talán holnapra, vagy szerdára marad a találkám Carrie-val, akinek egyébként ma elmeséltem mi volt Odaát vége. Olyan édes! Közben megigérte, hogy "a születésnapra" megkéri az Odaát harmadik évadát. Nem tudom az ő szülijére gondol (jún. 16) vagy az enyémre (jún, 30) de remélem a sajátjára gondol. Közben ki kell nekem találni valamit a szülijére... a Stroh rumon kívül. Nem vagyok benne biztos, hogy tudok egy "shota" Odaát mesét írni neki. Miért nem bukik inkább a nekrofiliára? Azt olyan egyszerű megírni!

Ma két órán keresztül kapható volt a Facebook az irodában. Válaszoltam egy üzenetre, és a többi időt azzal töltöttem, hogy felnyomtam Bunnysutrát, a Sorority Life avatáromat egészen a 11-es szintig, pusz szereztem neki egy munkát, két kocsit és közel 160 ezer dollárt. ^_^ Nagyon fel kell nyomni a csajt, hogy tudjon harcolni más csajok ellen. Igen, látni, hogy sok munkám van. De egyébként ma már befejeztem a minőség mátrix model első "előlegét", amit ma főnökömnek és főnökének küldök, hogy tudjam jó úton megyek. (Mivel a főnök nincs itt, nem marad más, mint a főnökének küldeni. ^_^)

Szakdolgozat... na, az egy más téma. Mile még nem küldi a részét, ami nem is olyan nagy, de mégis nála van az anyag, nem tudom ezt is én csinálni. Ezért is kell mihamarabb hazaérnem, hogy neki tudjak állni legalább a részemet tökéletesre írni. Ebben kétségtelenül a legjobb vagyok.

Na, most lassan mennem kell. Mindjárt esik az eső is, és az nem lenne jó, főleg, mert szökés, édes szökés következik! Prison Break-ICE! Sixth Season! ^_^

A Trópusi Nyarak

8 nap alatt itt mindenfélét látni, a "világ-vége-Noé-féle" esőkön keresztül a kék-eges, madár-csiripelős, fényes, napos napokig. Nem a szokásos Európai nyár, ahol mindennap száraz, forró, fejfájást gerjesztő hőség. Hogy milyen meleg vagy hideg van, és milyen nedves a levegő, azt, szokásszerint, nem tudom. Mint minden más Costa Ricait, nem is érdekel. Mivel lesz életünk gazdagabb attól, hogy tudjuk hány százalék pára van és milyen meleg van? Meleg van vagy hideg, kész. Sosincs igazán "száraz", de van amikor meleg és nedves van, amit itt úgy hívunk, hogy "bochorno", egy szó amit arra is használnak más spanyolul beszélő országokban (nem Spanyolországban, amennyire tudom), hogy "szégyen".

A bochorno (bocsorno) általában esős napokban történik, amikor épp nem esik az eső, de előtte nagyon esett, vagy csak esni fog. A nap ilyenkor felkapja a rengeteg eső vizet, ami itt szinte vödrönként esik, és párában felrepíti a levegőbe, ahol az emberek bőrére ragad. Hogy milyen százálékban van a víz a levegőben, ki tudja, csak az érdekel, hogy nagyon, de nagyon kényelmetlen.

Az eső aztán olyan kellemesen, felfrissítően tud esni, de erősen is. Feltettem ide egy képet ahol látni lehet, hogy mennyire esik itt. Ez jobbra a papám kocsija, ahogy a ház elé parkolta. Az eső víz par perc után belepte a kerekeket a fémrész alsó részéig. Igen, itt jól jön egy pár gumi csizma. Jó, hogy most divatba jöttek, így az ember nem úgy nézki mint aki elfelejtette, hogy egy irodában dolgozik, nem kint a vetésben. ^_^ (Hamarosan nekem is vennem kell egypár gumicsizmát.) Közben az ember most gyakrabban borotválkozik, mert többször kell szoknyát és ruhát felvenni, vagy kiteszi magát hogy egy fél napot átázott nadrágban csücsöljön. Rengeteg ember futkározik medves ruhában, dupla annyi cuccal, mert sose tudni mikor lesz hideg, mikor lesz meleg, és azok akik valamennyire hallják, vagy látják az időjárás bemondást, folyamatosan azt hallják, hogy:

"A Középső Megyében (Valle Central) napos nap lesz eséllyel esőre".

Mit jelent ez? Napos lesz, de lehet, hogy esik? És az ekkora nagy kejelentésért kap fizetést? Mert ilyet én is tudok, még se fizetnek nekem érte. De hát az ilyet itt nem is nézik az emberek. Talán csak azért nézi aki nevetni akar egy kicsit azon, hogy mennyire téved Max Mena, az egyik legismertebb időjárás bemondó. És közben hírtelen elkezd zuhogni, általában délután, de délelőtt is előfordul, és olyan hangossan esik, hogy nem lehet semmit se hallani. A tévét amit általában 8-as hangerővel hallod felnyomod 32-re és mégmindig nem hallod. Nem hallod az irodában a telefont, Don Omart vagy Aerosmithet dallolni, nem hallod az Odaát részt amit már ezerszer láttál és még ezerszer látni fogsz. Habár laptopod van, reméled, hogy elmegy a villany, mint a régi szép időkben amikor egy öreg Lanix Desk Topod volt, a UPS nem volt valami jó, és ha a villany elment reggel 10 kor és délután 1-re nem jött vissza, a fönökség nagy eséllyel haza küldött mindenkit. Ahhh... azok a szép napok amiket az esőnek és a viharaknak köszönhettünk!

Ugyanakkor, az eső-dús napok közt előkerülnek a napos-napok is. Ma ilyen volt. Most már egy kicsit beborult, de továbbra is szép, napos-napunk van. Ezt a képet most reggel csináltam. Eleinte csak a Hyperionra figyeltem fel, ahogy olyan szépen alszik a cserepek közt, de aztán szemembe borult a sok fény és a dús színek. A madarak csiripelnek, a szomszéd kutyája úgy ugat mintha betörő lenne az udvarban, miközben a szomszéd folyamatosan mondja az ebbnek:

- Na, már jó legyen. Csend. Csend.

Közben felteszem a mosást: egy nagy rakás fekete ruha, és még májusból egy rózsaszín sport bugyi és két fehér blúz. A ruhák többsége hamarosan megszárad a nedves, forró levegőben, amit nem is csodálok, mert felakasztás közben éreztem a nap égető csókját a vállamon. A nap mindig ott bujdoskodok. Most kell, direkt kell, mert nincs annyi fekete cuccom... ami mindig egy fantasztikus kifogás a vásárlásra. ^_^

Ez, íme, a trópusi nyár... a trópusi tél.

Elképesztő

ELSŐ ELKÉPESZTŐ DOLOG:

Folyamatosan arról van szó, hogy Kína (na, meg az India) a jövőbeli Gazdaság Világvezetők. Folyamatosan azt kérdezem a világtól, hogyan lehet, hogy két ilyen retrográd nemzet törjön fel gazdasági világvezetőnek? Nem veszik észre, hogy ez mit jelentene? Ezek az országok nagyon olcsó munkaforrásokból táplálkoznak. A mai napig nincs aki jó szemmel nézné a kínai termékeket, a mai napig "kínai termék" egyet jelent: olcsó és pocsék.

Elnyomó, szegény országok ahol a népek szemérmetlen kizsákmányolása megy. Ha merik saját népüket rabszolgaságba kergetni, mit nem tennének a többi néppel?

Kéne egy Szent György aki levágja a kínai és a hindu sárkány fejét.

MÁSODIK ELKÉPESZTŐ DOLOG:

Kari lángost próbál csinálni.

Hát nem mondom, meglep, mert azért nem akárki mer belekezdeni egy kelesztett tésztába anélkül, hogy előtte legalább 500 óra főzést végzett volna. A főzés-sütés olyan mint a repülő vezetés: előbb a mono-motor, kis repülőgépek, majd a cargo, az utas gép... kicsit, földrészen belül, aztán a nagy Boeing 747-400, Airbus 321, és így. Persze, azért a legjobb szakács is az óceanba temetheti a vacsorát, de a tapasztalat alapvetően kell. De a Kari más. Lehet, hogy olyan Winchester típus, aki egyből tudja hogyan kell egy szellemmel bánni? Lehet, hogy sikerül? Lehet, hogy egyszer csak nekivetemedik a pizzának és a teriyakinak? Ha ide fajul a dolog, ígérem, amint hazatelepedek elkezdem az Iron Chef Budapestet!

HARMADIK ELKÉPESZTŐ DOLOG:

Van a munkába egy őrnő, aki időnként pénzt szokott az emberektől kérni. Tőlem már kért, és tegnap megint kért, de idáig sose adtam neki, mert "nálam sosincs készpénz". Állítólag kivette az egész fizetését és a buszállomáson valaki leemelte a pénztárcáját a hátizsákjából. Nekem valahogy olyan fura volt, hogy kétszer kirabolják itten, és ráadásul nem fegyverrel fenyegetik, hanem arra mennek, hogy nem figyel. Hát nem őr? Nem arra tanítják őket, hogy figyeljenek?

Ma kirobbant a bomba. Hirtelen kiderült, hogy MINDENKITŐL kért pénzt, többen adtak is és sose adta meg. Ma, természetesen, bejelentették.

De mit gondolt ez a hülye? Hogy az emberek nem fogják észrevenni???

Nincs Idő

Ma nem volt időm rendesen ebédelni. Reggel 10-kor el kellett mennem nyomtatókat keresni, proforma számlákat kérni három üzlettől, hogy vehessünk nyomtatókat. Fél 12-kor beültem egy McDonald's-ba pihenni és "fél-ebédelni", de aztán tele lettem. Volt időm bemenni egy fodrászhoz, hogy megkérdezzem a fodrászt (a Víctor unokatestvére) mit ajánl Victorian fürtjeimnek, hogy továbbra megtartsák formájukat, és nem egyenesedjenek ki olyan gyorsan, de még is, lakk és zselék, vagy mousse-ok nélkül. Nincs semmi. Szomorú. De nem kezdem most sütögetni a hajamat csak azért, hogy úgy nézzek ki mint egy hajas porcelán baba.

Dolgozgatok két fronton: a nyomtatók vásárlásához szükséges papírok és eljárások, és a most általam kiagyalt QoS modell, amire a főnököm főnöke kért meg.

Mivel igazán nem ebédeltem, gondoltam kihasználom az ebédidőmet és megnézek egy részt az Odaátból. Beszélgettem Karival olyan 3-ig, és még egypár mondatot legépeltem a QoS dologra, már készültem az Odaátra, de akkor kocsit kellett keresnem, hogy hazamenjek (illetve ki vigyen, vagy busszal kell majd...), majd amikor már végre leülök, hogy megnézzem MEGINT az Odaát negyedik évad 17. fejezetét "It's a Terrible Life", ami egy AU (alternate universe) fejezet, és Dean egyszerúen olyan jól néz ki, mint Marketing és Eladási Vezető... Mau, egy régi munkatársam felkeres az MSN-en és elmesélni, hogy a volt főnökömet, a Víctor Jimenez-t hamarosan leszerelik. Na, ez egy fontos, NAGYON fontos pletyka, tehát rá kellett koncentrálnom.

A pletyka sok-sok érdekes adattal szolgált amiért majd "fizetnem" kell... brownie-val, habár gondolom Mau más féle fizetésnek jobban örülne. Ahá... arra a "pénznemre" várhat.

Az a legszomorúbb, hogy mondtam a Karinak, hogy leteszem, hogy megnézhessem az Odaátot, mert nem akarom, hogy az legyen ami tegnap, hogy a felénél félbe kellett szakítanom a részt mert már mennem kellett. Hát erre ma egyszerűen nem volt időm. Azt hiszem holnap reggel talán ezzel fogom kezdeni, hogy legyen mindenre időm. Minden ami fontos. ^_^

Képesség

Már lassan elkezdtük rendezni az apák napi ebédet. Kérelemre-javaslatra krumplihéjakkal fogok hozzájárulni az ebédhez. Érdekes részemre, hogy egyszer csak én vagyok a munkahelyi összejövetelek rendezője. Én írom meg az e-mail-eket, nekem szólnak, velem egyeztetik, hogy ki mit visz, ki mit akar, ki mit tud. Nem hinném, hogy itt én vagyok a legrendszeresebb ember, de valamiért majdnem olyan mintha munkásmozgalom vezetőként kezdenék változni... mint az egyetemen.

Na, legalább még mindig nem zavar. Munkában bíznak bennem. Bíznak, hogy megfelelően, sőt, kitűnően végezzem munkámat, és mások munkáját. Bíznak bennem, hogy javaslattal álljak elő, hogy megoldjak dolgokat amikről másoknak fogalmuk sincs, hogyan lehet ilyen egyáltalán végrehajtani. Én vagyok "Az Agy", a "Gonosz, Bolond Tudós", a közmondásos "Fekete Doboz". Bíznak abban, hogy meg tudok rendesen rendezni egy kis összejövetelt, hogy mindenki jól fogja érezni magát, majd lassan ahelyett, hogy maguk közt rendezzenek akármit is, hozzám fordulnak ötleteikkel. "Tyúk Anya".

A munkában nem féltenek engem, de inkább félnek attól, hogy máshova megyek, árvaként maradnak, valaki más lesz fölényben, valaki másnak dolgozom, másnak az "ellenségeit" gyötröm atombomba megfigyeléseimmel.

Otthon más. Otthon féltenek.

Tegnap beszélgettem Anyuval arról, hogy azért nekem ciki, hogy postaként-futárként nézik a Karit, akinek lassan listát állítanak arról, hogy mit hozzon. Na, nehogy már! Én kiakadok azon, hogy a Gyuszi anyósa miket kér tőle, amiket én Gyuszim olyan kedvesen teljesít, szívesen, mosolyogva, és amiket én felháborítónak tartok. Most erre a CSALÁDOM megkéri mondjam meg a Karinak, hogy ha tud hozzon pirosaranyat, szűrőt, egy cipőt amit a Zsuzsanéni Anyunak akar adni, ja, és ne felejtsük el a Sportszeletet, ami alapvetően a "határátlépési adó" amit az Atinak kell fizetni. Igen, a 90 darabos dobozra gondolok. Innen arról eset szó, hogy a Kari milyen pici csomagokkal utazik, ami persze, Yuly-hoz és hozzám képest teljesen meglepő. Persze, Kari egy olyan iciri-piciri poggyásszal tud utazni amibe én nem is férnék bele... kézipoggyászként. Kari talán 10 Kg-t használ fel a 20+10 megengedett kilóból, ahol én 25+16 Kg-ot viszek szemrebbenés nélkül. Yuly és Ati Mexikón keresztül utaznak, ahol 43+10 Kg-ot lehet vinni. (Itt is biztos én 50+20 Kg-t cipelnék.)

A Kari csomagjával kapcsolatban mondtam, hogy hát most egyébként nagyobb csomaggal megy majd haza.

- Most viszi haza a könyveim egy részét.
- Miért viszi el a Kari a könyveidet? - kérdezte meg hirtelen Anyu.

Én csak pislogtam, mert azt hittem ez nyilvánvaló,

- Mert lassan költözöm, Anyu. Nem akarok mindent az utolsó pillanatra hagyni és majd amikor megyek azon gondolkodni, hogyan küldjek át 300 könyvet.
- De most te mikor akarsz költözni?

Ez is meglepett, mert azt hittem erről már szó volt. Nem akartam megmondani, hogy minél előbb, tehát a végső dátumot adtam meg.

- Legkésöbb jövő decemberben.

2010 december. Egy dátum, két felfogás. Ott ahol Karinak kivárhatatlan időpont, Anyunak egyetlen lánya örökre elvesztése. Végső dátum. Addig lesz mellette egy Zsuzsi akit ölelhet. Addig lesz kis mosogató angyal, internettező gyerek, egy valaki aki mindig otthon van, aki nem hagyja egyedül. Érdekes módon, mind Anyu, mind a Kari nem szeretik ezt a dátumot. Hatalmas szenvedést jelent nekik.

Anyu nem mondott semmit, de aztán bejött a szobámba beszélgetni, félelmekkel megtölteni lelkemet. Gondoljam át, Magyarországon lehetetlen a munkahelyzet, nem lehet ott megélni, senki, még a magyarok se kapnak munkát. Hát én ettől is félek, őszintén, de ilyenkor Istenhez fordulok, és megkérem azért segítsen nekem ebben. Szerintem segíteni fog. Ha csak protekcióval lehet munkát szerezni, akkor azt hiszem mellettem áll a legjobb protekció amit akárki is szerezhet. ^_^

Aztán feltette "a kérdést".

- És ti úgy tervezitek, hogy összeházasodtok mielőtt kimész?

Majd megáll a szívem a mellkasomban. Micsoda?????? Házasság? Minek? Anyu kimagyarázta magát: nagy áldozatot hozok, itt hagyok egy nagyon jó munkát amihez hozzáfoghatót Magyarországon nem találnék, mindent itt hagynék, nem lenne nekem ott semmim... mi lesz ha valami nem megy? Ki fog engem eltartani? A házasság azért kell, hogy legyen nekem valamilyen biztosítás. Na, nem akarok kegyetlenkedni, de a házasság csak akkor lenne nekem "biztosítás", ha Kari Donald Trump vagy Hugh Hefner lenne. És egyébként, engem eltartani? Talán nem tudom magamat eltartani? Talán magamtól nem vagyok képes? Most nem megyek munkát keresni papír és tapasztalat nélkül, mint 1996-ban. Most már közgazdász vagyok banki és távközlési tapasztalattal. Persze, minden racionálé szerint Karinak kellene idejönnie, mert azért nekem van a legbiztosabb munka, és hosszútávra nézve azért a stabilitás többet nyom a kereslet mennyiségénél. (Amiről egyébként tovább gondolom, hogy én vagyok fölénybe ^_^)

Igen, tudom, hogy a lakás és a munka helyzetet meg tudom oldani, nem kell nekem másokra szorulnom, másokon élösködnöm, de itt nem ez a pláné. Az a pláné, hogy Anyum nem tart engem igazán képesre ahhoz, hogy vigyázak magamra, hogy magamtól éljek. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de tudok. Vagy azért mondja, mert ő is úgy jutott ki, hogy már férjnél volt? De én nem az ismeretlenbe megyek, én hazamegyek.

Gótikus Ihlet

Épp tegnap azon töprengtem, hogy mennyire áll lelkemhez a sötét érzelmek királysága, mennyire táplálja szívemet, lelkemet, ihletemet a keserű búslakodás sűrű, fekete bora. Talán ez az aki bennem él, aki bennem ír. Ilyenkor csurognak jobban a szavak, ettől tudok jobban írni, ettől lesz erősebb az ihletem. Hát igen, lassan bele kell törődnöm abban, hogy gótikus író vagyok. Ugyanakkor, ma kegyetlen kérdések jutottak eszembe: Lehet, hogy az ihlet miatt nem engedem el? Ezért tartom magamhoz láncolva emlékét? Fontosabb nekem a mű mint maga a lemészárolt, szomorkodó múzsám?

Nem ilyen gondolatokkal lépek be a fekete körbe, nem ilyen indulattal veszem magamhoz fekete ruhámat. Az irodalom, az ihlet ami rám szál ilyenkor fátyol ami nyakam köré tekerődik, szorít, fullaszt és hív a hideg mélységébe, ahol a lelket dús, hideg örvény szippantja be.

Hn... az ihlet oly szeszélyes tud lenni... de hát az ihlet sok mindent engedhet meg magának. Ez sajnos a művészek élete. Hol istenek a művük keretében, de rabszolgák is tudnak lenni ihletük számára. Lehetetlen szárnyas lények túl szeszélyesek ahhoz, hogy angyalok legyenek, túl gyengék és rövid életűek, hogy démonok legyenek. Rabok a művészek akik mestereikre ézehnek, akiket amint megkaparintanak kibeleznek, szétszednek és még forró, lüktető vérük sűrű, íz dús levében zabálnak fel, mint a farkasok a nyulat.

A Gyász Angyala

Ilyen hamar eltelt 11 hónap. Az idő olyan jelentéktelen tud lenni néha. Megint június, megint az emlék, megint emlékei. Kiválasztottam fekete ruháimat, kiválasztottam a mai összeállítást, és egy kicsit szomorúan belenéztem a szennyesbe: ott hevertek a tegnap levetett színes ruháim, amiket majd egy hónapon keresztül nem veszek fel. Színes ékszereim, színes táskáim, színes cipőim, színes hajbavalóim. Itt június, az én 30 napos gyász és emlék Halloween-om.

Nem változott semmi, az az igazság. Nem éreztem, hogy ez évben véget vetek neki, hogy ebben az évben már nem kell. Nincs ilyen. Talán magamhoz kötöttem, feloldhatatlan igézetet mondtam ki ami most lelkemhez rögzíti örökre az élményt, az érzelmet és a velejáró sötét, kifürkészhetetlen örök éjszakát: míg élek, él. Míg lesz a naptárban június, lesz nekem 30 nap gyász nevében. Harminc napon keresztül ott lesz, erősebben mint máskor.

Ma egy könyvre gondoltam, egy regényre: "Bride of the Dead", az kezdeti címe, de "Gyász Angyal" sem rossz.

Kihűl a lelkem, kihűl bennem az ember társadalmi lénye, a félelmek amik motorként robognak. Fekete szemeim a végeérhetetlen éjszakákat látják. Csodálom a műve szívbevágó szépségét. Ki az aki meri e tökéletes műnek a csodáját leszólni? Ennyi akarat, ennyi szépség, döntés az emberi félelmekkel szemben, szemellenest a külső erőkhöz. Lelkem felduzzad kölcsön kapott dicsőséggel, dicsekedéssel: egy lélek ami ellene vágtat a sorsnak, aki magához veszi azt ami az övé, és nem várja,hogy láthatatlan, hideg kezek kegyeskedjenek valamikor vele megajándékozni. Pokol sötét szemeimbe szöknek a könnyek, lecsordulnak karamell aranyra pirított arcomon, fájdalom szalagként köti körben bíbor és kékes lila színben duzzadó fehér büszkeségemet, boldogságomat, rajongásomat. Tisztelem, védem... akkor is ha fáj...