Már lassan elkezdtük rendezni az apák napi ebédet. Kérelemre-javaslatra krumplihéjakkal fogok hozzájárulni az ebédhez. Érdekes részemre, hogy egyszer csak én vagyok a munkahelyi összejövetelek rendezője. Én írom meg az e-mail-eket, nekem szólnak, velem egyeztetik, hogy ki mit visz, ki mit akar, ki mit tud. Nem hinném, hogy itt én vagyok a legrendszeresebb ember, de valamiért majdnem olyan mintha munkásmozgalom vezetőként kezdenék változni... mint az egyetemen.
Na, legalább még mindig nem zavar. Munkában bíznak bennem. Bíznak, hogy megfelelően, sőt, kitűnően végezzem munkámat, és mások munkáját. Bíznak bennem, hogy javaslattal álljak elő, hogy megoldjak dolgokat amikről másoknak fogalmuk sincs, hogyan lehet ilyen egyáltalán végrehajtani. Én vagyok "Az Agy", a "Gonosz, Bolond Tudós", a közmondásos "Fekete Doboz". Bíznak abban, hogy meg tudok rendesen rendezni egy kis összejövetelt, hogy mindenki jól fogja érezni magát, majd lassan ahelyett, hogy maguk közt rendezzenek akármit is, hozzám fordulnak ötleteikkel. "Tyúk Anya".
A munkában nem féltenek engem, de inkább félnek attól, hogy máshova megyek, árvaként maradnak, valaki más lesz fölényben, valaki másnak dolgozom, másnak az "ellenségeit" gyötröm atombomba megfigyeléseimmel.
Otthon más. Otthon féltenek.
Tegnap beszélgettem Anyuval arról, hogy azért nekem ciki, hogy postaként-futárként nézik a Karit, akinek lassan listát állítanak arról, hogy mit hozzon. Na, nehogy már! Én kiakadok azon, hogy a Gyuszi anyósa miket kér tőle, amiket én Gyuszim olyan kedvesen teljesít, szívesen, mosolyogva, és amiket én felháborítónak tartok. Most erre a CSALÁDOM megkéri mondjam meg a Karinak, hogy ha tud hozzon pirosaranyat, szűrőt, egy cipőt amit a Zsuzsanéni Anyunak akar adni, ja, és ne felejtsük el a Sportszeletet, ami alapvetően a "határátlépési adó" amit az Atinak kell fizetni. Igen, a 90 darabos dobozra gondolok. Innen arról eset szó, hogy a Kari milyen pici csomagokkal utazik, ami persze, Yuly-hoz és hozzám képest teljesen meglepő. Persze, Kari egy olyan iciri-piciri poggyásszal tud utazni amibe én nem is férnék bele... kézipoggyászként. Kari talán 10 Kg-t használ fel a 20+10 megengedett kilóból, ahol én 25+16 Kg-ot viszek szemrebbenés nélkül. Yuly és Ati Mexikón keresztül utaznak, ahol 43+10 Kg-ot lehet vinni. (Itt is biztos én 50+20 Kg-t cipelnék.)
A Kari csomagjával kapcsolatban mondtam, hogy hát most egyébként nagyobb csomaggal megy majd haza.
- Most viszi haza a könyveim egy részét.
- Miért viszi el a Kari a könyveidet? - kérdezte meg hirtelen Anyu.
Én csak pislogtam, mert azt hittem ez nyilvánvaló,
- Mert lassan költözöm, Anyu. Nem akarok mindent az utolsó pillanatra hagyni és majd amikor megyek azon gondolkodni, hogyan küldjek át 300 könyvet.
- De most te mikor akarsz költözni?
Ez is meglepett, mert azt hittem erről már szó volt. Nem akartam megmondani, hogy minél előbb, tehát a végső dátumot adtam meg.
- Legkésöbb jövő decemberben.
2010 december. Egy dátum, két felfogás. Ott ahol Karinak kivárhatatlan időpont, Anyunak egyetlen lánya örökre elvesztése. Végső dátum. Addig lesz mellette egy Zsuzsi akit ölelhet. Addig lesz kis mosogató angyal, internettező gyerek, egy valaki aki mindig otthon van, aki nem hagyja egyedül. Érdekes módon, mind Anyu, mind a Kari nem szeretik ezt a dátumot. Hatalmas szenvedést jelent nekik.
Anyu nem mondott semmit, de aztán bejött a szobámba beszélgetni, félelmekkel megtölteni lelkemet. Gondoljam át, Magyarországon lehetetlen a munkahelyzet, nem lehet ott megélni, senki, még a magyarok se kapnak munkát. Hát én ettől is félek, őszintén, de ilyenkor Istenhez fordulok, és megkérem azért segítsen nekem ebben. Szerintem segíteni fog. Ha csak protekcióval lehet munkát szerezni, akkor azt hiszem mellettem áll a legjobb protekció amit akárki is szerezhet. ^_^
Aztán feltette "a kérdést".
- És ti úgy tervezitek, hogy összeházasodtok mielőtt kimész?
Majd megáll a szívem a mellkasomban. Micsoda?????? Házasság? Minek? Anyu kimagyarázta magát: nagy áldozatot hozok, itt hagyok egy nagyon jó munkát amihez hozzáfoghatót Magyarországon nem találnék, mindent itt hagynék, nem lenne nekem ott semmim... mi lesz ha valami nem megy? Ki fog engem eltartani? A házasság azért kell, hogy legyen nekem valamilyen biztosítás. Na, nem akarok kegyetlenkedni, de a házasság csak akkor lenne nekem "biztosítás", ha Kari Donald Trump vagy Hugh Hefner lenne. És egyébként, engem eltartani? Talán nem tudom magamat eltartani? Talán magamtól nem vagyok képes? Most nem megyek munkát keresni papír és tapasztalat nélkül, mint 1996-ban. Most már közgazdász vagyok banki és távközlési tapasztalattal. Persze, minden racionálé szerint Karinak kellene idejönnie, mert azért nekem van a legbiztosabb munka, és hosszútávra nézve azért a stabilitás többet nyom a kereslet mennyiségénél. (Amiről egyébként tovább gondolom, hogy én vagyok fölénybe ^_^)
Igen, tudom, hogy a lakás és a munka helyzetet meg tudom oldani, nem kell nekem másokra szorulnom, másokon élösködnöm, de itt nem ez a pláné. Az a pláné, hogy Anyum nem tart engem igazán képesre ahhoz, hogy vigyázak magamra, hogy magamtól éljek. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de tudok. Vagy azért mondja, mert ő is úgy jutott ki, hogy már férjnél volt? De én nem az ismeretlenbe megyek, én hazamegyek.
Na, legalább még mindig nem zavar. Munkában bíznak bennem. Bíznak, hogy megfelelően, sőt, kitűnően végezzem munkámat, és mások munkáját. Bíznak bennem, hogy javaslattal álljak elő, hogy megoldjak dolgokat amikről másoknak fogalmuk sincs, hogyan lehet ilyen egyáltalán végrehajtani. Én vagyok "Az Agy", a "Gonosz, Bolond Tudós", a közmondásos "Fekete Doboz". Bíznak abban, hogy meg tudok rendesen rendezni egy kis összejövetelt, hogy mindenki jól fogja érezni magát, majd lassan ahelyett, hogy maguk közt rendezzenek akármit is, hozzám fordulnak ötleteikkel. "Tyúk Anya".
A munkában nem féltenek engem, de inkább félnek attól, hogy máshova megyek, árvaként maradnak, valaki más lesz fölényben, valaki másnak dolgozom, másnak az "ellenségeit" gyötröm atombomba megfigyeléseimmel.
Otthon más. Otthon féltenek.
Tegnap beszélgettem Anyuval arról, hogy azért nekem ciki, hogy postaként-futárként nézik a Karit, akinek lassan listát állítanak arról, hogy mit hozzon. Na, nehogy már! Én kiakadok azon, hogy a Gyuszi anyósa miket kér tőle, amiket én Gyuszim olyan kedvesen teljesít, szívesen, mosolyogva, és amiket én felháborítónak tartok. Most erre a CSALÁDOM megkéri mondjam meg a Karinak, hogy ha tud hozzon pirosaranyat, szűrőt, egy cipőt amit a Zsuzsanéni Anyunak akar adni, ja, és ne felejtsük el a Sportszeletet, ami alapvetően a "határátlépési adó" amit az Atinak kell fizetni. Igen, a 90 darabos dobozra gondolok. Innen arról eset szó, hogy a Kari milyen pici csomagokkal utazik, ami persze, Yuly-hoz és hozzám képest teljesen meglepő. Persze, Kari egy olyan iciri-piciri poggyásszal tud utazni amibe én nem is férnék bele... kézipoggyászként. Kari talán 10 Kg-t használ fel a 20+10 megengedett kilóból, ahol én 25+16 Kg-ot viszek szemrebbenés nélkül. Yuly és Ati Mexikón keresztül utaznak, ahol 43+10 Kg-ot lehet vinni. (Itt is biztos én 50+20 Kg-t cipelnék.)
A Kari csomagjával kapcsolatban mondtam, hogy hát most egyébként nagyobb csomaggal megy majd haza.
- Most viszi haza a könyveim egy részét.
- Miért viszi el a Kari a könyveidet? - kérdezte meg hirtelen Anyu.
Én csak pislogtam, mert azt hittem ez nyilvánvaló,
- Mert lassan költözöm, Anyu. Nem akarok mindent az utolsó pillanatra hagyni és majd amikor megyek azon gondolkodni, hogyan küldjek át 300 könyvet.
- De most te mikor akarsz költözni?
Ez is meglepett, mert azt hittem erről már szó volt. Nem akartam megmondani, hogy minél előbb, tehát a végső dátumot adtam meg.
- Legkésöbb jövő decemberben.
2010 december. Egy dátum, két felfogás. Ott ahol Karinak kivárhatatlan időpont, Anyunak egyetlen lánya örökre elvesztése. Végső dátum. Addig lesz mellette egy Zsuzsi akit ölelhet. Addig lesz kis mosogató angyal, internettező gyerek, egy valaki aki mindig otthon van, aki nem hagyja egyedül. Érdekes módon, mind Anyu, mind a Kari nem szeretik ezt a dátumot. Hatalmas szenvedést jelent nekik.
Anyu nem mondott semmit, de aztán bejött a szobámba beszélgetni, félelmekkel megtölteni lelkemet. Gondoljam át, Magyarországon lehetetlen a munkahelyzet, nem lehet ott megélni, senki, még a magyarok se kapnak munkát. Hát én ettől is félek, őszintén, de ilyenkor Istenhez fordulok, és megkérem azért segítsen nekem ebben. Szerintem segíteni fog. Ha csak protekcióval lehet munkát szerezni, akkor azt hiszem mellettem áll a legjobb protekció amit akárki is szerezhet. ^_^
Aztán feltette "a kérdést".
- És ti úgy tervezitek, hogy összeházasodtok mielőtt kimész?
Majd megáll a szívem a mellkasomban. Micsoda?????? Házasság? Minek? Anyu kimagyarázta magát: nagy áldozatot hozok, itt hagyok egy nagyon jó munkát amihez hozzáfoghatót Magyarországon nem találnék, mindent itt hagynék, nem lenne nekem ott semmim... mi lesz ha valami nem megy? Ki fog engem eltartani? A házasság azért kell, hogy legyen nekem valamilyen biztosítás. Na, nem akarok kegyetlenkedni, de a házasság csak akkor lenne nekem "biztosítás", ha Kari Donald Trump vagy Hugh Hefner lenne. És egyébként, engem eltartani? Talán nem tudom magamat eltartani? Talán magamtól nem vagyok képes? Most nem megyek munkát keresni papír és tapasztalat nélkül, mint 1996-ban. Most már közgazdász vagyok banki és távközlési tapasztalattal. Persze, minden racionálé szerint Karinak kellene idejönnie, mert azért nekem van a legbiztosabb munka, és hosszútávra nézve azért a stabilitás többet nyom a kereslet mennyiségénél. (Amiről egyébként tovább gondolom, hogy én vagyok fölénybe ^_^)
Igen, tudom, hogy a lakás és a munka helyzetet meg tudom oldani, nem kell nekem másokra szorulnom, másokon élösködnöm, de itt nem ez a pláné. Az a pláné, hogy Anyum nem tart engem igazán képesre ahhoz, hogy vigyázak magamra, hogy magamtól éljek. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de tudok. Vagy azért mondja, mert ő is úgy jutott ki, hogy már férjnél volt? De én nem az ismeretlenbe megyek, én hazamegyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése