Elfogadhatatlan Szokások

Ma valami nagyon érdekes történt: írt az Emő. (Még mindig nem tudom megszokni a nevét. Folyamatosan Eminek akarom hívni. Tudom, néha magam is azt hiszem, hogy a magyarok a legfurább nevekre képesek... ezt is valamikor meg kell szokni, hogy normális, hogy a világon futkossanak az Őrsök, Kontok, Bódogok, Emesék (mindig azt hittem, hogy "milyen mese? E mese vagy Ama mese?"), Piroskák (aki e meséből jön), Farkasok és egyéb érdekességek.) Emi csak tegnap kapta meg a nyakláncot amit neki készítettem és neki vittem áprilisba. Mesélte, hogy nagyon el vannak foglalva és hogy nagyon boldogok, ami nagyon jó. Sajnálta, hogy nem tudnak barátaikkal gyakrabban találkozni, amiről az jutott eszembe, hogy én nem is szoktam sokat találkozni barátaimmal, még se érzem úgy, hogy többet kellene. Alét általában csak évente egyszer látom... ha épp nem megyek Magyarországra és velük szilveszterezek, pedig őt még egy kilóméterre se lakik tőlünk. Ő se jön, ő se hív, és őszintén nem is kell. Szeret és szeretem én és továbbra legjobb barátnőknek tartjuk egymást, vagy legalább én annak tartom, és nem ez a fontos? Hogy az ember mit érez?

Mesélte, hogy azért majd terveznek valami találkozót vagy összejövetelt, és komolyan úgy sajnáltam, hogy nem vagyok otthon, hogy velük tarthassak! Egy picit nyomasztó volt ahogy leírta a telet és a tavaszt, "téli depi" és "tavaszi fáradság". Henrikre gondoltam (ami mostanában nekem olyan nehezzen megy!), aki azt mondta utolsó leveleiben, hogy depis de semmi gond, mert Svédországban mindenki depis télen. Miért gondolják az emberek, hogy a tél depis és a tavasz fárasztó? Nem az! A tél friss és tiszta, mentolos illatú és a tavasz nedves és élénk és jázmin illatú.

Emi olyan nagyon kedves! És olyan nagyon érdekes, de miért ilyen elfoglaltak? Miért nem tud időt találni barátaira, ha annyira hiányolja őket? Eszembe jutott a Gitta, akiről ezer éve nem tudok semmit, akiről csak azt tudom, hogy sokat dolgozik és fáradt. Nem értem pontosan hogy lehet sokat dolgozni. Ja persze, "állami munkás", de mondjuk, el tudom képzelni, amikor az ember haza viszi a munkát, vagy amikor sokáig bent van az irodában, de a Gittának nincs egy olyan munkája mint az enyém, ő nem viheti haza a munkát. Vajon valamilyen ok miatt nagyon el féradt? De akkor mi van most amiről ennyire elfárad? Mert amikor én a bankban dolgoztam mint kasszás nagyon, de nagyon fáradt voltam, és heti hat napot kellett dolgoznom, de regneteg időt töltöttem barátaimmal. Ezért most furdalja kívancsíságomat, hogy mi lehet a Gittával.

Emiék és a Kari tegnap találkoztak a "Cica" "tejfakasztón". Aki olvassa ezt a bloggot (és továbbra is remélem, hogy csak három ember!), bizonyára tudja, hogy mi az, de én csak ma tudtam meg pontosan mi. Egy "tejfakasztó" parti az a buli amit a férfi azért tart, mert gyereke születet... azon a napon amikor megszületik a gyerek, vagy másnap. Eleinte azt hittem, hogy a baba születése előtt vagy utána volt, mint ahogy egy "baby shower" szokott lenni, de nem. Ez a primitív, barbár dolog akkor megy amikor a szegény szülő asszony még mindig a korházban fekszik, amikor még mindig mindene fáj, amikor gyenge, amikor még kéne, hogy az a barom aki abba a helyzetbe tette legyem MINIMUM olyan civilizált, hogy ott van vele és fogja a kezét, vigyáz álmára... mint ahogy a világ minden más civilizált részén csinálják. Persze, persze, a papa is ünnepli a gyerekét, és Amerikában szivarokat osztogat barátainak, de nem csap egy bulit ahogy a szegény asszony, aki nincs jól, a ki SZÜLTE a gyereket nem lehet!

Ez engem nagyon, de nagyon megdühítet. Nem hittem volna, de találtam egy dolgot amit rühellek a magyarokról, és ez az, ez a gonosz, együttérzés képtelenség. Arra gondoltam, hogy ha ilyen a magyar szokás és ilyen a magyar férfi, akkor nekem ebből nem kell. Nekem nem lesz magyar férfitől gyerekem, nem ilyen barbár szokások mellett. Gondolatom elszállt magyasabb körökre, civilizált férfiakhoz, és egyről egyre végig forgattam emlékeim óvatosan összeállított férfi leltárát. Annyi nemzet, annyi szokás és egyiknél nincs ez a szemérmetlen figyelmetlenség. Ez a gondtalanság mi szerint a férfi azt hiszi, hogy a menstruáció, csak egy kényelmetlen kis vér csöpögés vagy talán egy kis hasfájás, miszerint azt hiszik, hogy a terhesség csupán egy kis felhízás, és a szülés csak egy kis nyomás. A skála felső lépcsőjére szökött a gondolatom, a franciákra. A kedves, szofisztikált mód, kulturált beszédük, gazdag gondolataik, a figyelmük minden egyes részletre, megértésük... ezek nem ereszkednének le ilyen undok cselekedetekre.

"Magyar férfitől soha nem lesz gyerekem!" jelentettem ki haraggal és meghatározással. "És ha valaha is lesz gyerekem, akkor csak is francia férfitől lesz!"
"Na, ne mondj már ilyet." szólt a telefonba egy igen komoly férfi hang.

Holy FUCK!!! Elfelejtettem, hogy a Karival beszélgettem telefonon :-P

De azért továbbra is ellenzem ezt a retrográd szokást.