Karib Tenger

Tegnap, munkaügyben, elmentünk a Karib tengeri megyébe megnézni egy adatkábel állományt. Érdekes volt, int személy, de teljesen haszontalan mint díj-szabó. Sok érdekességet tudtunk meg, sok érdekesség is történt. De most egy picit fáj a fejem, nem akarok írni, tehát hagyom a képeket.

Besüt a nap az ablakon. Úton Limón felé.

Reggeli az úton. Itt álltunk meg először kajálni. Egész jó.

Folyó... természetesen. Mi más lenne? Csak épp nem tudom mi a neve.

Banánültetvény. Az ilyen helyek sok szenvedést hoztak a Costa Ricaiaknak.

Munka: Ez itt a Karibi adatkábel állomány. Ezt kellett megnézni.

"Dolgozunk". Bunkócska, munkatárs, munkatárs és Greivin.

Körülbelül így néz ki a kemény közgazdasági munka. Igen. Nem könnyű de valakinek meg kell csinálnia.

Lennének képek bentről, de azokat, természetesen, nem tehetem fel a nettre. Sajna, de nem láthatjátok a munka jó dolgait. ^_^

Ebéd a Black Starline étteremben. Híres nem csak azért, mert ez az egyik legrégibb épület, ha nem a legrégibb, de azért is, mert itt a kaja kitűnő. Rice&Beans, Fried Cake, Pattí, Hiel, Plantinta, Cocadas...

Húúúú de kancsal vagyok ezen a képen!!!

Kívül a Black Starline. Hangulatos. ^_^

Tulajdonképpen, ha valaki megfigyeli, Limón-nak van egy kis "New Orléans flare"-ja. Nem a központ, pontosan, de eyg kicsit mint a mocsarakon telepített kis házak és egyebek. Ezt rettenetesen szépnek és hangulatosnak találom.

A szegénység és többszínű kulturális collage mellett sorakoznak a hatalmas Karibi Hajók. Island Princess és egyebek, mint hatalmas lebegő habcsókok. Bennük a sok szédelgő amerikai és egyéb turista akik berohannak a picike, fa városba és nedvességtől, sótól korhadó faházikókba ömlenek, ahol szürkés dolláros papírokért vesznek kagylót, korall darabocskát, kókusz, fa és magokból készült ékszereket, pólókat és egyebeket.
Kár, hogy minden kormány ennyire elhanyagolja ezt a megyét, mert szerintem ez a legszebb az egész országban.

Hogyan Élni az Életet?

Tegnap elmentem egymagam a moziba megnézni a Julie&Julia filmet és őszintén mondhatom, hogy nagyon tetszett. Egy elképesztően unalmas, lustaság dús és hajmeresztően lusta hülyék serege után, komolyan nagyon rászorultam egy kis lazításra, egy jó kis szórakozásra, tehát, természetesen, meghívtam magam a moziba munka után, kis könyvtúrával és új sushi-hely kóstolóval. Erről az utolsóról, egyébként, csak annyi, hogy megkóstoltam a sushit ezen az új fast-food sushizóban a Paseo Las Flores-ben. A hely neve Asia Panda, és a sushi nem rossz de méretre és feldolgozásra rettenetes. Gondolom Patricia barátnőmet nem zavarná, de engem egy picit azért igen.

A food court-ban, miközben próbáltam eldönteni, hogy mit egyek, egyszer csak belebotlottam Iván Escobedo-ba, egy volt gimi osztálytársam akivel tavaly megint összejöttem egy kicsit, de akitől szinte Prison Break szerűen kellett elszöknöm. Szerintem láthatott engem, mivel nagyon lassan és nagyon közel ment el mellettem, majd egy közeli étterem pultnál állt meg. Hát igen, sose fog felnőni.

A film nem igazán az a csöpögős típusú, hanem elég érdekes, ahogy két elég különböző nőnek az életét összefonja. Julia egy elég nevetős típusú nő, erős és eléggé a saját feje után megy, még ha a filmből az ember azt nézne ki, hogy azért sokat függ a férjétől, Paul Child, és a véleményétől. Rikácsoló, kicsit csúnyán beszélő, elhatározott asszonyság. Julie egy gyenge kis nő akit barátnői lekicsinyítenek, és akik miatt elkezd egy bloggot írni csupán azért, mert vannak "gondolatai".

A filmből megtetszett Julia szemlélete Párizs iránt és a pozitivizmusa ami hajtja, miszerint a franciák édes, gyönyörű emberek. Tetszett, hogy nem adja meg magát, hogy őszinte önmagával szemben és a büszkeséget tanítja az embereknek. Ne bánd ha hibáztál, csak javítsd ki! Na, több ilyen ember kellene a világban.

Julie-ban nem találtam annyi szeretnivalót, mivel komolyan elég szánalmas kis emberke, de nagyon tetszett, ahogy eleinte a blogjához viszonozott, mert azt megértem. Az az érzés amikor az ember a nagy semmibe küldi a szavait, is komolyan azt hiszi, hogy ott bolyonganak a sötétségben olvasatlanul, homályba borulva, ismeretlenül. Vannak barátaim akik szintén bloggoznak és rengeteg olvasójuk van, de amikor az ember ilyen picike bloggot ír, komment-mentest, akkor folyamatosan az az embernek az érzése, hogy egyedül van, hogy nem olvassa senki, és (az én sajátságos szemléletem szerint) biztonságba érzi magát az ember. Amikor az embert már olvassák, az... fura. Először is, miért olvassák az embert? Főleg amikor teljesen ismeretlen emberek olvassák azokat a dolgokat amiket írsz.

Julie lassan felfedezi, hogy sokan olvassák és így kezdi el az "életét", és "megmenekül", de mitől menekül meg? Volt egy élete előtte, volt egy munkája, és habár előtte nem tett sokat az álmai iránt, de hiányolta őket, ezzel a bloggal talál egy utat amit járhat, és miáltal valahogy megvalósítja álmait. Nem tudom Julie mennyire találja meg igazán az életét de Julia komolyan, folyamatosan kiküszködi. Eszembe jutottak így a twitterező gyerekek, akiknek mindenféle álmaik vannak, akik valamit igyekeznek csinálni, és sokszor, mint Julie, mások szavaira, modern mesékre támaszkodnak és valami otromba fejetlenséget építenek fel és mondják a többieknek, hogy az az igazi, és buzdítják a személytelen fiatalabb twitterezőket, hogy lépeseiket kövessék miközben az ember csak áll és nézi őket szörnyülködve. Mint Julie-val, ha az ember megkérdezi őket, hogy majd mi lesz a hosszú távon, ócska bölcsesség teli szavakkal amiket a jelenlegi hóhányó guruktól tanulnak el, azt válaszolják, hogy majd akkor foglalkoznak vele amikor oda jutnak.

Eszembe jutnak a hippie gyerekek, a művészek és egyéb bohém lelkek, akik mint Julia, boldogok, élik az életüket és itt-ott belefognak ismeretlen-távú tervekbe amikbe beleadják lelküket csupán azért, hogy adjanak, hogy építsenek.

Kitartás, cél, kinek mi a "Juliája"?

Karibi Turné

Csütörtökön megyünk a Karibi megyébe. Nem, nem a szakdolgozattal megyünk, és nem is "Mile meg én", hanem a munkatársaink munkaügyben. Ja, én is azt mondtam:

- Milyen munkaturné ha mi díjakat csinálunk?

Erre a kérdésre majd csütörtökön kerül válasz, habár ha megkísérelhetek valamit, azt mondanám, hogy valami ellátóval fogunk találkozni, akik valami teljesen másról fognak beszélni velünk. Voltam már több ilyen "díj gyűlésen", és őszintén nem bánom nagyon. Összehordanak hetet havat és rengeteg megalapozatlan adatot mutatnak, hogy eladhassanak valamilyen platformot vagy szoftvert vagy Isten tudja mit (ami a végén sose lesz olyan szép és komplett mint amit ígérnek, mert hol a gépek nem beszélnek egymással, vagy azért, mert többek költenek a korrupcióra mint a szolgáltatásra), miközben elárasztanak minket mindenféle olcsó mütyürkével. Tollak, levélnyitó, stressball, noteszok, mappák, asztali órák, táskák, műbőr névjegytartók, határidőnaplók... Ilyenkor sajnálom, hogy nincsenek gyerekeim, mert ő nekik biztos tetszene ez a sok cucc.

Persze sajnos akad néha egy-két ócska kis ellátó akik egy pohár vizet se adnak és csak brochure-okkal látják el az embert. Ja, és azt akarják, hogy az ember megvegye a termékét/szolgáltatását. Smucig alakok.

Sajnos nem tudtam kikerülni, hogy a Bunkócskával beszéljek (Kari nevezte át az Undokocskát Bunkócskának), főleg mert a főnököm valami rejtélyes ok miatt kitépte Greivint az egyik szolgáltatásból ahol velem dolgozott, és a Bunkócskát tette be. Most el kell neki magyarázni miről van szó, miközben e-mailről e-mailre a főnökök jobban kavarják a dolgot. Azt hiszem sose értették meg, hogy "azt amit kérnek" nem lehet megcsinálni mert "se füle, se farka". Nem, nem vagyok negatív, csak éppen arról van szó, hogy meg kell érteniük, hogy egy ötletről beszélnek aminek nincs tartalma, amit úgy kell kidolgozni, hogy előbb meg kell magát a szolgáltatást tervezni.

Közben az irodában unatkozom, de valahogy nincs is kedvem semmihez. Levelezhetnék, írhatnék a Gyuszinak, a Hélène-nek, Sonja-nak de naaaaah~ lusta vagyok. És még ha meg is próbálom, és már próbáltam is, két oldal után észreveszem, hogy a levél valahogy nem az aminek lenni kellene és a szemétbe hajítom. Asszem ma elmegyek a moziba. Yep, azt fogom csinálni. Megint felszerelem a kontakt lencséimet, megnézem azt a Julie&Julia, vagy Julia&Julie (whatever rocks your boat, sweetheart), és egy picit lazítok.

Napok óta csak lazítok, mégse győzöm le ezt a mogorva unalmat és lustaságot. Hn. Na, azért tovább lazítok. ^_^ Majd egyszer elmúlik a nyűg. Hehehehehehehe ^_^ Jaj de jó én lenni!

Kéne egy Vágóhíd

Megint hétfő. Waaaah~ és most még rosszabb, mert miután megismertem a Costa Ricai Twitterezőket jobban kedvem volna twitterezni de nem lehet. Vannak dolgok a munkában amik csak nem változnak meg.

Munkáról egyébként ma nem is akarok beszélni, mert valahogy megint túl teng a hülyeség. Csak példaképpen, van egy adatbázis amit már három-négy hónapja igyekszünk megvenni. Az A cégtől akarjuk megvenni. Muszáj ehhez, hogy itt egy munkatársunk, aki a költségvetéssel foglalkozik, átutalja a pénzt. Na, ez az embereke megkérdezte októberben, hogy az A cég ugyanaz mint a B cég (amitől, gondolom, valaki valamilyen más adatbázist akar megvenni). Mondom neki, hogy nem, hogy két külön dolog, két külön cég. Egy hónapig húzza-halassza a dolgot, kér mindenféle "hitelezést" és "megállapodást" az adatbázis megvételével kapcsolatban, amit már három embernek el is lett küldve, és amit neki már egy másik úton is juttattak. De jó, elküldöm neki.

Egy hónapig húzza megint az időt, majd ma, másolattal a főnökömnek, mondja, hogy küldjem el a "hitelezést". Ez gyagyás. Elküldöm neki ÉS a főnökömnek (aki neki is főnöke) azt az adott e-mailt, több mint egy hónappal ezelőtt feladva, az A cég adatbázis vásárlására. Mer visszaválaszolni, hogy ő úgy tudja, hogy az A cég és a B cég külön cégek. Ja? Mi ennek a szerepe ebben? Mondom neki, hogy igen, és hogy mi az A CÉG adatbázisát akarjuk megvenni. Igen, de hogy neki a B Cég adatbázis vételéhez járó "hitelezés" kell. Meditálnom kellett, Zen-be vonulnom, hogy végre nem üvöltő hangon válaszoljak az abszolút hülyének, hogy én CSAK az A cég adatbázisával foglalkozom, nem tudok és nem is dolgozom a B cég adatbázisával, tehát ha az A cég adatbázisához kellő jótállást, amire azt mondta, hogy már megvan, legyen szíves és küldje el. Azóta nem válaszolt.

Hülye.

Közben tegnap befejeztem Vonnegut Az ötös számú Vágóhíd c. könyvét. Nagyon tetszett. Most új könyvbe fogok bele. Választásom nem-otthonra a "John Winchester's Diary: Supernatural", amit Carrie-től kaptam szülinapomra, és otthonra "Mi Pequeño Bazar", egy könyv amit Shimmy Gintől kaptam kölcsön egy ideje, és már illene befejezni és visszaadni. Azután, kedvemtől függően, vagy folytatom "Tropic of Cancer"-t vagy belekezdek "Contra Ratzinger"-be.közben néha-néha belelapozgatok "amaz kimondhatatlan könyvbe".

Rajzoltam Még Egyet

Szeretetreméltó

Mit jelent nektek egy kis állat? Mit jelent nektek egy háziállat?
Szeretném megérteni mi történik az emberekkel azután, hogy befogadnak egy kis állatot. Mer sokszor azok akik annyira keresnek egy kis kutyát vagy egy kiscicát, akik vágynak arra, hogy legyen kit gondozni, kivel játszani, ugyanazok akik utána bántják őket.

Ha befogadsz egy kutyát, tud meg, hogy az meg fog nőni, hogy neki futkározni kell, enni, ugatni, más kutyákkal játszani.

Ha befogadsz egy cicát, tud, hogy neki majd estenként el kell kóborolnia más cicákkal nyávogni, veszekedni, vadászni. Ha egeret, gyíkot, vagy galambot hoz, nem azért teszi, hogy téged zavarjon, hanem azért mert szeret és így akarja megmutatni, a maga módján, hogy családjának tart és etetni szeretne téged.

Ne zárd be őket, ne vedd el szabadságukat.
Etesd tápláló, finom dolgokkal.
Ne verd, ne kiálts rá. Az állatod nem beszél, de azért valamennyire megért, és tudod mit? Te is megérthetnéd ha próbálnád.

Vigyázzunk és szeressük az állatainkat, tiszteljük mások állatait és legyünk körültekintőek a körülöttünk levő állatokkal is, mert ez a világ nem csak a miénk.

Sok Szépről és Szeretnivalóról

Elsősorban ma van az Anyu és a Zsuzsanéni születésnapja, tehát mindkettőnek BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK! ^_^ Ati ma felhívott és megkérdezte, hogy tud-e az Anyu SMS-t olvasni. Hát, amennyire tudom igen.

- Jó, - mondta - akkor küldjél nekem egy SMS amiben az van, hogy "Boldog születésnapot, Anyu".

... ühüm. Ati velem íratja a SMS-eit magyarul.

Felhívtam a nagynénémet, boldog születésnapok kívántam neki, majd az Apu is megjegyezte, hogy ő is majd fel fogja hívni. Mondta azt is, hogy Anyu szülijét majd csak szombaton fogjuk megünnepelni. Jaj, nekem az nem tetszik. A szülinapot a szülinapon kell megünnepelni, más kép nem az igazi. Közben, persze, még mindig nincs meg az Anyu ajándéka, de majd most elszököm egy kicsit és elmegyek érte. ^_^ Gondoltam szerzek neki egy handbag caddy-t, mint az enyémet. ^_^ Teljesen imádom ezeket az apró, de nagyon hasznos kis kellékeket. Majd mesélem hogy és miként sikerült az egész. ^_~

Közben ma kaptam levelet a Gyuszitól. Igen, kézzel írott levelet. Igen ám, csak, hogy a drága, imádott, szeretett, édes barátom leszkennerelte és e-mail-en elküldte. Hát nem mondom, ügyes megoldás. ^_^ Nagyon jól esett olvasni szavait. Itt mosolyogtam, nevettem és örültem az irodában, és egyből kedvem támadt válaszolni rá. Igen ám, de amikor Gyuszinak írok, általában sok-sok időt fektetek bele, és nem tudom, hogy itt lesz-e rá idő. Ma még nem néztem meg (megint) az utolsó két Odaát részt, még nem játszottam Solitaire-t, még nem olvastam... azt amit mostanában elkezdtem olvasni a netten (tök érdekes egyébként, még ha egyre jobban lesz nyilvános mennyire lökött a szegény író) ... plusz most megint el kell kezdenem veszekedni itt a munkahelyen egypár emberrel egy díj dolgon, amit, Hell-Loooooooooow! én számítottam ki, én tudom hogyan lett megszabva, én irányítottam.

Aztán le kell vadásznom egy csoport embert akik egyre csak tagadják, hogy egy bizonyos szolgáltatással dolgoznak. Ez a munkám "helyszínelők" része.

Aztán van egy másik dolog amit tulajdonképpen tegnap kezdtem el. Egy beszélgetés alapján most elkezdtem blogíró barátaimat, elsősorban, felkérni arra, hogy segítsenek egy kis üzenetet elterjeszteni. Ez az üzenet az állatokról szól. Arra akarom megkérni barátaimat, hogy mindenki írjon egy picike kis bejegyzést blogjaiba az állatokról, és arról, hogy védeni kell őket, szeretni és nem bántani. Valami picikét. Amennyiben lehet, jó lenne, ha bloggozó, író, twittelő, facebookkoló barátaik is tovább adnák az üzenetet, és talán így kicsit jobb lesz ez a zsúfolt, felcementezett világ állattársainknak is.

Fontos közben megjegyezni, hogy ez csak egy ilyen személyes kezdemény, nem áll emögött semmilyen cég, se intézmény, nem szedünk össze pénzt, csak éppen terjesztjük az emberek közt azt a gondolatot, hogy az állatokat szeretni kell, nem bántani, és ha befogadunk életünkbe egy házi állatot, arra vigyázni kell, és vannak vele szemben felelősségeink.

Valaki ott kint szeretne segíteni? Valakinek vannak ötletei, hogyan tudnánk állat barátainkon segíteni? Mondjátok meg, mert tudjátok mi? Mi tudunk csinálni valamit ezzel kapcsolatban.

Az Élet Fokozatos Tanulmányai

Zuhogott ma reggel az eső amikor felkeltem. Volt valami kifejezetten szép benne, valami kényelmes és finom, ahogy a kékes, nyirkos sötétségben ritmikus, folyamatos kopogással dübögtek az esőcseppek a tetőn és a földön. A meleg takaró alatt az ember egy kicsit jobban összegömbölyödik és arra gondol, hogy milyen fincsi ott, milyen finom aludni, és vajon hol lehet a mi Hyppie-k, aki biztos tök fincsin néz ki összegömbölyödve egy puha, meleg, szőke muffá.

Apu ma későn kelt, illetve nekem kellett felkeltenem. Mivel tegnap tudtam meg, hogy már fen volt a netten két Odaát rész, az egyiket este elkezdtem letöltetni, és ma pendrive-ra tettem, hogy az irodában megnézzem. Korán beértem, és gondolkodtam azon, hogy vajon miről írjak ma a blogba, majd bekapcsoltam a laptopomat, csináltam kávét, válaszoltam a főnököm főnöke e-mail-ére (amit tegnap küldött, igen vasárnap, egy olyan témával kapcsolatban amit már szerdán meg is oldottunk), majd leültem Odaátozni. Olyan jó volt a rész, hogy azt hiszem mindjárt megnézem megint. ^_^ Ebben a részbe a Winchester fivérek több tévé műsorban vesznek részt, amikbe egy nem-e-földi lény, a Trickster teszi őket. Dr. Sexy M.D. (igazán Grey's Anatomy), The Brady Bunch, egy japán játék "Nut Cracker", CSI:Miami, egy hirdetés és Knight Rider.

Így kezdődik ez a hét. Már lassan csak öt hét van hátra, hogy megint haza utazzak, három hétre, majd jöjjek vissza ide, dolgozni, szakdolgozatozni, adósságokat kifizetni, élni és egyebek. A szokásos ciklus. Ugyanakkor, minden egyes ciklus és minden egyes nap tovább nyomja az embert egy adott úton.

Ezen az elmúlt héten, jó nagyokat szöktem el a munkából (a csütörtöki igazán hatalmas nagy tett volt), levelet kaptam két levelező barátnőmtől, amikből az egyikre nagyrészt angolul, egy részt spanyolul kell megválaszolnom, a másikat pedig félig franciául, félig spanyolul. Természetesen ettől az utolsótól tartok a legjobban, annak ellenére, hogy az egyetemen és az Alliance Française-ben mindig nekem volt a legjobb jegyem, és akárhol általában jobb voltam franciából, mint angolból. Vezetőtanárunk felhívta Milenát, hogy szombaton menjünk el a szigetre egy csoporttal, de nem mondott semmi mást. Csapda, gondoltam én, és nem is voltam annyira messze a valóságtól, mivel semmilyen kapcsolatot, semmilyen segítséget nem nyújtott, és nekünk magunknak kellett valahogy feltalálnunk magunkat. De tanultam.

Összebarátkoztam az egyik sráccal aki jött velünk, Joel, aki színész és egy kulturális programba vesz részt, ahol foglalkozik a szigeti gyerekekkel, és idősebb asszonyokkal, és arra tanítja őket, hogy kis színdarabokat állítsanak fel. Látni a gyereken, hogy szegényesen él és nem is tagadta le, mondván, hogy részben jó is, hogy a művésznek folyton pénz gondjai vannak, mert akkor csak azok vannak a művészetben akik szeretetből, hivatásból csinálják.

- Kubában, - mesélte, - a doktoroknak annyit fizetnek, mint az utcaseprőknek, és szerintem ez helyénvaló.

Az ember szemöldöke erre a kijelentésre annyira felkúszik, hogy eggyé lesz a hajvonalával.

- Így aki orvosnak megy, az azért teszi, mert igazi hivatása van, és nem úgy mint itt, ahol az emberek csak a pénzért lesznek orvosok.

Lassan más dolgokról is beszéltünk, de nagyon a fejembe maradt ez. Hány ember van a világon aki azért választ egy adott karriert, mert abban van a pénz, vagy a hírnév? Szerintem többen mint akik azért választanak egy adott karriert, mert igazán bennük van a hajlam. Elgondolkodtam azon, hogy mennyire fontos, hogy valakinek meglegyen a megfelelő munka, az egyetemi végzettség, a tudás, a "kör", a hajtás arra, hogy mindig tovább lépjem messzebb menjen, mennyire fontos, ha valaki művelt, és mennyire fontos, hogy valaki egyszerűen olyan amilyen, őszinte önmagához. Felfedeztem, hogy habár tudom, hogy az a legjobb, ha valaki önmagát választja az adott társadalmi elvárások fölött, őszintén én nekem egy emberben bizonyos elvárásaim vannak.

Nyelvtudás, és ha ebbe a nyelvtudásban benne van a francia nyelv és talán az orosz, annál nem lehet jobb. Egyetemi végzettség, de nem is akármi, hanem valami amiből elnök is lehet. Politikai érdekeltség, kivéve, ha jobboldali, monetarista vagy liberális. Műveltség, szépirodalomban, filozófiában, művészetben és Európa centrikus. Nem mindenkinek vannak meg ezek, és még ha meg is vannak, nem jelenti azt, hogy az egy jó ember, vagy érdekes, és az akinek ez nincs, nem teszi kevésbbé érdekesnek vagy kevésbé szeretetreméltónak. De szombaton, hogy elgondolkodtam Joel szavain, észrevettem, hogy habár sok mindent ki tudok szakítani a társadalom karmai közül és élvezni ezt nem tudom igazán kitépni.

Persze most tettetni tudnám magam, valahogy arra kényszeríteni magamat, hogy ne csalódjak amikor nem tudok egy eredeti, őszinte gondolatot kivakarni abból az emberből akivel beszélek, vagy akinek írok, de helyette vagy csak bólogat mint a marha, vagy valami teljesen prózaias témára folyamodik semmibe hagyva egy fantasztikus gondolat folyamatot. Hogy ne várjam hiába, hogy az akivel társalgok egyszer csak megjegyez valamit valamilyen híres írót, gondolkodót vagy a munkáját idézve... klasszikus hírességet, nem holmi Paulo Coelho-t vagy Deepak Choprát és csalódva tapasztaljam az idő múlását, az elfolyó esztendőket egyetlen ilyen idézet vagy megjegyzés nélkül, vagy maximum egy tévéműsorból kikapart idézet.

De ha tettetném magam, ha úgy tennék mintha nem érdekelne, hogy van-e az adott embernek egy egyetemi végzettsége, vagy hogy van végzettsége de éppen színész, vagy testnevelési tanár, óvoda tanár vagy akármi amiből nem lehet elnök jelölt, vagy legalább nem komoly elnök jelölt, vagy nincs egy megfelelő, stabil munkája amiből minden hónapban le tud tenni az asztalra minimum 1000 € -t akkor nem lennék épp én aki a társadalmi kötelékek alá veti magát és letagadja magát?

Elnézegettem a szombati csoporton, a nevetésükön, szabad, gondtalan boldogságukon, hippie-s életükön, ahol a márkás ruhának nyoma sincs, az ékszereket az ember maga készíti, és ahol a gyerekek megszeppennek, ha az ember előveszi az amerikai $1-os édességet és megkínálja őket, mert hogy "az egy nagyon drága, nagyon csinos édesség". Látom az életük szépségét, a laza bohém életet amit élnek, mint egy nagy boldog Henry Miller csapat, de ebben én Anais Nin maradok, Louvecienne villával, Lalique vázákkal.

Azt hiszem a végén az ember mindig az marad aki, de a tanulmányok amiket minden ciklussal felszed, mint könyvek amik a lépcsőn hevernek, mélyebb megértésre hozzák.

Rajzolós Kedvemben

Sok-sok esztendeje már, tengerpart bús mezején... ja, hogy nem rajzoltam. Hát tegnap rám jött, a kis cicás aláírás után, hogy mi lenne, ha most megpróbálnám. Elővettem poros rajzfüzetemet, ahol mindenféle félig kész figura sorakozik, melyeknek stílusa és minősége nagyon nem tetszik (ezért is hagytam abba), és fogtam az egyik használt lapot, megfordítottam és odarajzoltam valamit. Elsősorban minden szabályt kívül hagytam, amiért a figura nem tartja be a megfelelő arányokat, és a vonalak se ott vannak ahol azoknak lenniük kell.

Szórakozásnak nem volt olyan rossz. Aztán a ceruzára filctollal mentem, hogy jobban ki egészítsem a rajzot, majd egyszer csak váltogattam a filctollakat, nekimentem színes ceruzával és voilà! Hát nem is az igazi, de gondoltam, leszkennerelem, felteszem, legyen fent. Úgyis látott a cyber-világ rosszabbakat is. Waaaah~ igen, láttam is milyeneket tesznek fel egypáran.

Nem tudom fogok-e többet rajzolni, vagy fel fogom-e tenni majd a netre rajzaimat, ha mégis rajzolok, de egyenlőre tök jól esett. (És azért a kis cicás aláírás jobban tetszik!)

Ön-Képem... Mondom Én

Ehhez nem is írok sokat, sőt, mivel már feltettem a Stormberry-be és nem szeretem ismételni magam.

Gyula, ugye emlékszel erre a kis fejre? ^_^ Hol kis cica, hol kis nyuszi. Ez itt a kis cica változat.

Bakayaro (csúnya japán szó arra, hogy hülye)

Van nálunk egy mondás: "Nincs rosszabb hülye, mint az aki nem akar érteni". Ezt ma Szitakötőre mondom. Hogy ez a nő milyen elképesztően idióta tud lenni az egyszerűen hihetetlen. Tudtam én, hogy amikor "szerelemről" és érzelmekről van szó ő nem igazán, hogy is mondjam ezt szépen, 'nem a legfényesebb körte a dobozban' (imádom ezeket az amerikai kifejezéseket!), de már tegnap eljutottam arra a pontra ahol feladtam minden reményt és már nem fogok többé azzal foglalkozni, hogy mit csinál az életéből. Ezentúl ügyeljen saját magára, mert minden ami majd megtörténik vele, azt mind ki fogja saját hülye fejéből érdemelni. Igen, körül-belül úgy mint a tökkelütött Skylar. (Érdekes módon mindkettő a legjobb dolgozók akiket itt ismerek.)

De mi történt? Hát semmi, csak hogy éppen Szitakötő hagyta, hogy az a szélhámos mexikói mihaszna megint elcsavarja a fejét. Hát az ember azért nem lehet ENNYIRE HÜLYE!! De ja, lehet. Semmit se ér, hogy a pasinak van barátnője, hogy a pasi MINDEN ALKALOMMAL amikor ő Mexikóban van NAGY ÍVBEN KERÜLI, hogy a pasinak csak akkor kell, amikor a barátnője nem láthatja, illetve csak itt Costa Ricában vagy a netten, és hogy a pasi FOLYAMATOSAN arra megy, hogy ez az átkozottul BUTA Szitakötő elősegítse a tárgyalásokat a cégünk és a cége közt, hogy tőle vegyenek platformokat és szoftvereket és ne más cégektől (ami, egyébként, amolyan "törvénytelen" dolognak számít, de hát, ez csak az én véleményem annak alapján, hogy én miket tudok, így piciket a törvényből). Szitakötő szenved minden alkalommal amikor ezzel a pasival van Mexikóban, és most a múltkor úgy tűnik, hogy megbeszélték végre, hogy mi is van köztük, és arra jutottak, hogy semmi, csak barátok.

No jó, gondoltam, végre vége ennek a veszélyes dolognak, de nem. Ó nem. Tegnap beszélgettek a netten, és elkezdtek kacérkodni. No jó, mondjuk, hogy az ilyen megy, hogy ez még oké. Hát kacérkodik az ember a barátaival, tehát semmi gond. Igen ám, csak hogy elkezdenek arról beszélni, hogy sok ember van most a pasinál vendégségbe, és a buta Szitakötő elkezdi, hogy ha ő most beállítana, akkor nem lenne, hol maradnia. Persze, a pasika azt válaszolja, hogy van, az ő ágyában, majd elkezdenek egy harmad rangú, igen csöpögős párbeszédet arról, hogy mit kell neki feláldoznia, hogy a barátnője, hogy ez meg az meg amaz... Abból amit Szitakötő lemásolt nekem, láttam, hogy igazán a pasi csak vezeti a csajt, nem mond neki semmit, csak játszik vele... és nem is profi módon. Hell, én sokkal jobban tudok az érzelmekkel játszani és már egy ideje nem vagyok benne a játékba! (Persze, én ebben mindig profi voltam ^_^)

Mondom ennek a fafejnek, hogy vigyázzon, ne essen bele a csapdába, emlékezzen, hogy mi is a helyzet, de akkor a nagy hülye kijelenti azt amit sose lett volna szabad mondania:

- Tudom, de azért jól esik, hogy még ha viccből is, de szeret.

No jó, ezt akarja, legyen. Ez a határtalanul idióta nő, aki már lassan betölti 40. születésnapját (vagy már be is töltötte), aki nem képes felnőni és folyamatosan egy olyan helyzetben él, ahol kihasználják, álmodik a szerelemmel, szenved miatta, de ahelyett, hogy megadná a lehetőséget magának, hogy megtalálja, ragaszkodik ahhoz az egyetlen tüskéhez amiről nagyon is jól tudja, hogy csak fájdalmat fog neki okozni.

Öreg, lelki EMO. Örökre egyedül lesz és örökre szenvedni fog miatta. Már csak a szenvedéséért tudok örülni.

Kiérdemelte.

Wonder Woman Kérdések

Nem tudom mennyire ismerik Wonder Woman-t Magyarországon, de ma sok kérdésem támadt a híres láthatatlan repülőjével kapcsolatban.

1. Hogyan találja meg egy parkolóban ha láthatatlan?
2. Hogyan tudja, hogy ellopták ha amúgy se látja?
3. Hogyan tudja a szerelő megjavítani?
4. Hogyan veszi észre ha meghúzták?
5. Hogy nem mennek neki a többi repülők?
6. Hogyan tud benzint tenni bele? És még ha sikerül is neki, honnan tudja, hogy már tele van?

Olvastam nem rég, egy blogbejegyzést ahol Wonder Woman mint Feminista jelképet mutatják fel, ugyanis ő volt az első női figura a Comic világban aki maga volt a hősnő, és nem a hős segédje, vagy barátnőjeként jelent meg. Olyan tulajdonságokkal bírt, mint férfi hőstársai és ilyen módon segített megmutatni a világnak, hogy a nők ugyanazt tudják csinálni amit a férfiak.

Mint első lépés jó, de szerintem Wonder Woman messze van attól, hogy igazi feminizmus forgalmat indítson, ugyanis a feminizmus nem csak abból áll, hogy a nőknek ugyanazok a joguk legyenek mint a férfiaknak, de hogy a férfiaknak is ugyanazok a joguk legyenek mint nekünk. Jelenleg sok házban, ahol az asszony meg a férfi dolgoznak, csak az asszony végzi el a házi munkát. Persze, van amikor a férfi néha "segít". De, ahogy egy gimi tanárnőm mondta egyszer, a házimunkában nem segíteni kell, hanem hozzájárulni, mert aki "segít" az nem köteles, nem felelős, viszont aki hozzájárul (cooperate), annak felelőssége van.

Még sok van hátra.

Lllllllllllllllll-evegő!!!

Ma majdnem elkéstem a munkából! Tudni illik, ha Apu nem visz be a munkába, akkor nekem 2 vagy 3 buszt kell fognom, hogy beérjek az irodába, amiért fontos, hogy mindegyiket időben elérjem, vagy ami a legszokványosabb Costa Ricai jelenség, hogy a busz időben a megállómásra érjen.

Na, ma Mercedes Sur busz, amit a házhoz közel fogok, hogy bemenjek Herediába 20 percet késett. Bezzeg emlékeztem Gittára és Mártonra miközben a szélben dideregtem, mert nem csak hogy esős időszak van, de egy trópusi vihar is amiért van szél és pára és szemerkélő eső. Gitta meg Márton blogjaiban (már amikor írnak) nem hagynak ki alkalmat, hogy kifejezzék mit gondolnak a BKV-ről (ok, talán Gitta nem olyan gyakran, de Márton igen!). Bezzeg lenne itt BKV!!!

Már késve értem be Herediában, és ráadásul nem tudtam elérni Greivint, hogy talán majd ő be tudna vinni engem a munkába, tehát felszálltam a "szemérmetlenül rabló" sárga Herediai buszra, ami szintén kicsit késve indult, ami belekeveredett több dugóba és aminek köszönhetően 7-kor még nem voltam a San José-i, illetve a Sabana-i megállónál. Mivel már szemmellátható volt, hogy kések, és semmi kedvem perceket mentegetni (még ha olyan 20 perc is lett volna), küldtem egy SMS-t Rosariónak, hogy írja be, hogy megyek a munkahelyi dokihoz. Szorított is egy kicsit a tüdőm, tehát gondoltam, hogy megéri a doki, hogy egy kicsit megnézzen, főleg mert a Salbutamol (az asztma pumpa) nem akart igazándiból hatni. (Lehet, hogy közben lejárt.)

Ezek a tüdős nehézségek ebben az időszakban elég gyakoriak, de általában a Salbutamol vagy a coca-cola segítenek rajta. A dokinál egyből felmaszkoztattak és 30 percig lélegeztem a fellevegősített gyógyszert. A doki majd meghallgatta a tüdőmet, és úgy tűnik valami nem szépet hallott, mert egyből inyekciót rendelt és még 20 percet a maszkkal. Maszkozás közeben elaludtam, ami tök jó volt, majd nyugodtan olyan 9 óra tájt beballagtam az irodába.

Hehehehe... lógtam 2 órát. Most majd megyek délután pénzekért a gyerekek taxijait kivenni, talán egyből ki is fizetem az Oriflame számlát, és holnap korán indulok el, mert el kell mennem a gyógyszereimért, és beadni a taxikat.

Ja, és közben ma reggel kiszabtam egy újabb díjat! Fantasztikus vagyok!

^_^

Nyerőben vagyok! Eszembe jutott egypár jó érv, hogy azért miért érdemes kitartani a Kari miatt. Hihihi!

Párkapcsolattal való Elgondolások

A végén nem ítéltem el a Kari öt nap angolra, hanem felhívtam és beszélgettünk az ügyről. ^_^ Ez tetszik nekem a Kariból: akármennyire is ki tud engem hozni a sodromból, és tudja az Isten, hogy nagyon, de rettenetesen nagyon ki tud hozni a sodromból, azért mi meg tudjuk a dolgokat beszélni. Persze, közben ott van ez az ügy, hogy ezt a bizonyos "figyelem" témát már többször is megbeszéltük, de valahogy olyan mintha ebben a Kari teflonból lenne: nem ragad rá semmi.

Tegnap este nem tudtam aludni annyira szomorú voltam. Az előbb feljegyzett szavak felvillantak a fejemben és hamar leírtam őket egy darab papírra a hajnal kellős közepén gondolva, hogy a kiírom magamból megnyugodok és el tudok aludni. Nem úgy volt. A fejem egy része mondogatta újra meg újra: kell ez neked? és csak egy választ tudtam neki adni: igazából nem.

Nem az volt a baj, hogy valamin összevesztünk, hanem ez egy többször felbukkanó dolog volt amit már többször megbeszéltük, amire már többször megoldást találtunk, de csak megint előfordult. A figyelmetlenség. De talán inkább "udvariatlanság". Alapvetően az embert az ilyen nem érdekelné igazán, hogy ja, nem is jelzi, hogy el van foglalva, vagy valami, és az ember csak vár a netten, hogy mikor kerül elő és még annyi körültekintés sincs benne, hogy egy rövid üzenetet hagyjon, hogy el van foglalva.

Egyszer még el megy, kétszer már nem szép, de többször egyenesen tiszteletlenség.

Innen jön egy kérdésem: ezzel érdemes foglalkozni? Érdemes egy olyan kapcsolatban lenni ahol többször kell ezért veszekedni? Mert én ezt nem hagyom alább, nem fogok beletörődni abba, hogy valaki nem tisztel engem, hogy nem adja meg a minimális emberi körültekintést. De ilyenkor mit tegyen az ember? Hányszor érdemes ezt megvitatni?

Ha szívemet hallgatom, szívem azt mondja, hogy egyszer se. Aki egy dologban nem tisztel, az semmiben nem tisztel, és az embereket nem lehet megváltoztatni.

Eszembe jutna hajadon napjaim, amikor minden csak öröm és boldogság volt, és ilyenkor arra gondolok, hogy érdemes volt mind azt feláldozni? Mert ha most ilyen a Kari, örökre ilyen lesz. Akkor most örökre veszekedjek vele és hagyjam, hogy a szerelem mellett lassan keletkezzen a gyűlölet is? Az a baj, hogy valahol bennem már kezdem érezni a buborékolását. Fülembe súgja, hogy "megbízhatatlan. Látod, mondtam. Figyelmetlen, nem törődöm, csupa beszéd, de nem állja meg a szavát. Azt hiszi, hogy mindent meg lehet azzal oldani, hogy 'jaj bocs! Igazad van, de tudod az történt, hogy... nem én tehetek róla, mert.... de megígérem, hogy...' Mindig ugyanazt mondja, és mindig ugyanazt fogja mondani. Tudja, hogy ez neki működik és nem fog erről leszállni. Könnyebb bocsánatot kérni, mint tenni annak érdekében, hogy ne forduljon elő megint. Ő olyan. Kell az ilyen neked? Nyűg. Gond. Fájdalom. És te mit nyersz? Hol van a profitod mind ebben, közgazdász? Mi az ami nem volt régen, ami most kell ami ezt az árat megéri?"

Harcban vagyok önmagammal, de valahogy most nem tudom meggyőzni magamat. Valahogy most sokkal nehezebb.

Közben tudom, hogy szeretem a Karit és szeret ő, és tudom, hogy igyekszik és már sok-sok mindenben valahogy kezdünk ugyanazon az oldalon lenni. És tudom, hogy jó, hogy ő van nekem, és nagyon megköszönöm, hogy sok dolgomat azért tűri amiktől mások már rég a falra másztak volna, de komolyan, ezt a harcot nem bírom megnyerni, és az a baj, hogy ha nem nyerem meg, akkor mindennek vége, mert ha elvesztem, akkor levesztem reményemet és vele bizalmamat a Kariban, és ha már nem tudok benne megbízni, ha nem tudok abban bízni, hogy betartjuk azt amit megbeszélünk, akkor mi értelme vele lenni?

Jó lenne, ha itt lenne a Kari és ezt élőben tudnánk megbeszélni.

Könnyek

Tegnap este esett az eső és vele együtt estek a könnyeim.

Más sértéssel ellentétben, a csalódás nem haragot kelt, hanem mély szomorúságot. Ez a szomorúság szívhasogató keserűséget hoz és halálos reménytelenséget.

Tegnap annyit sírtam és olyan erős volt a fájdalmam, hogy azt hittem belehalok. De nem haltam meg. Az élet, a nap, az órák kegyetlennek tűntek és kívántam, hogy meghaljak, de nem haltam meg.

Éreztem, hogy meghasad a szívem és reméltem végig igazam volt, és a szív tényleg összeforr.

Szívbe Szúró Fájdalom

Csalódtam valakiben. Egy ember sok mindent csinálhat amit meg lehet neki bocsátani, de a csalódás az az egy dolog amit én egyszerűen nem bírok megbocsátani. Hogyan lehet aztán bízni egy olyan emberbe akiben csalódtál? És hogyan lehet bízni megint egy olyan emberben akiben csalódtál, akit akkor megbocsátottál, megbeszéltétek a dolgokat, megmondtad mennyire fontos ez a bizonyos dolog, mennyire fájt, és aztán megint csalódást okoz? A józan ész azt mondja, hogy nem lehet. Vannak is mondások, mi szerint aki egyszer bocsát jó szívű, de aki kétszer bocsát az hülye.

Akkor mi legyen?

Szeretem, komolyan szeretem, és igazán nem akarom elveszteni, tehát kénytelen leszek egy ígéretet végrehajtani. Fontos nekem, nagyon, ezért nem akarom az egészet a szemétbe hajítani, de muszáj valahogy megértetni, hogy ez fontos, hogy ha egy megállapodásra érünk, azt tartsuk is be, és ne szavatkozzunk arra, hogy bocsánatkéréssel mindig ellehet érni, hogy ne kelljen ezekre a dolgokra és megállapodásokra figyelni.

Ez nekem nehéz és komolyan fáj, de komolyan, igazán túl akarom tenni magam, megtalálni a módját, hogy hatásosan kommunikáljak, hogy egy igazi megegyezésre érjünk, és megbocsátásra jutni, majd valahogy megint bizalomra. Valahogy meg akarom találni a módját, hogy ne csalódjak megint, főleg nem emiatt.

Ez igazán nagyon fájdalmas és sírhatnékom lesz tőle. Miért nem lehet figyelni? Miért nem lehet egy ígéretet betartani?

Egy Rendszeres Olvasó

Ma, ahogy beléptem a blogjaim irányítópultjába mit látok? van egy "Rendszeres Olvasóm". Persze nem a Hókisasszonyban, hanem a Stormberryben. "Nahát," gondoltam "nekem is van ilyen". Részben kicsit jó, mert azt jelenti, hogy valakit érdekli az amit írok, és szeretne többet is olvasni, de részben olyan aggasztó, mert az jelenti, hogy van valaki ott kit aki figyel. Ez nem ugyanaz mint amikor rágom a Kari fejét, hogy figyeljen (főleg mert amikor rájön a nem-figyelés folyamatosan szélső taktikákhoz kell folyamodni, mint ordítani teljes erőből, hogy "FIGYELJ MÁR KARI!!!!!") hanem ez az a rossz féle figyelés ahol az ember úgy érzi, hogy lenyirbálnak az ember magánéletét.

Szerintem továbbra is az a bajom, hogy nem akarom, hogy az emberek figyeljenek rám ha csak nem akarok valami konkrétat mondani nekik, mint például egy beszélgetés közben, de ne figyeljenek amikor nem hozzájuk szólok... legalább ne úgy, hogy én is lássam. Waaaah~ ez a paranoia! (vagy szkizofrénia?)

A tegnapi interjú után valahogy nagyon "felkaptam" és most napi három-négy üzenetet kapok emberektől akik levelező barátaim akarnak lenni. Néhányról, ahogy elolvasom szavait, vagy feltekintem profiljukat, azt gondolom, hogy miből hiszik, hogy különlegesek? Akad olyan is aki nem is tud rendesen írni. Mifélel levelezést lehet egy olyan emberrel folytatni aki olyanokat ír, hogy

...lol... sokszavú nő vagy...wow... lol... ez tetszik...lol...szeretek filmeket nézni...rengeteg filmet néztem már...lol...kérdezd meg mik a kedvenceim...lol...nevetni fogsz... finding nemo... láttad már?

Köszönöm a levelet, Beavis&Butthead, látom, megtalálod a betűket a billentyűzeten.

Honnan ered ez a sok marha?

Olvasóm nem marha, vagy legalább idáig nem tűnik annak. Egy osztrák csajocska, aki részbe azért nem tetszik mert bevallja, hogy nincs önbizalma. Jaj, minek kell az ilyen ember a világon? Remélem nem EMO-zódik el a levelekben. Az ilyeneket nem tűröm, vagy azokat akik másókból próbálják meríteni önbizalmukat és önszeretetüket, és gyakorlatilag másokra nehezednek és folyamatosan elvárják, hogy az ember ápolja nemlétező személyiségüket. Fúj. Őszintén, szerintem ha valaki nem szereti önmagát akkor nem érdemli meg, hogy mások szeressék, és ha nincs önbizalma, akkor nem érdemli meg mások bizalmát.

Ma - A Kontraszt

Ma jelent meg egy interjú velem egy barátnőm blogjában, mint a "Hét Levélírója" és egyből kaptam egy kérést egy osztrák leányzótól aki imádja a karácsonyt (egy counter-t tart blogjában ahol számolja hány nap hiányzik még Karácsonyig). Ma lett volna egy gyűlés de egy munkatársnőm hülyén lefújta, holnapra tette, majd a tetejére egy másikat is tett. Ez őszintén nagyon rosszul esett, főleg, mert most ki akar rekeszteni egy olyan gyűlésből ahova a főnök sorolt be. Ma csak reggel 8:20-kor tudtam bemenni az irodába, annak ellenére, hogy 6:20-ra értem be, mert elvitték a kulcsot és csak ekkor került elő. Ma egyedül ebédeltem és tök jó volt, mert volt időm olvasni, mint régen.

Ma (még) nem tanultam németet, pedig kellene, mert mát három nappal lógok. Ma nagyon élveztem a regényt amit olvasok... amit Szombaton kezdtem el a bevásárló központban, és ami előtt, még nem fejeztem eb azokat amiket előtte kezdtem el olvasni.

Ma egy kontraszt dús nap volt.

Virágok és Növények

Otthon holnap van, olyan 1:22 miközben itthon még ma van, este 6:22. Egész nap lustálkodtam, ruhát mostam, hajat mostam, beszedtem a múlt héti ruhát a bodegából és összehajtogattam, majd a szekrénybe tettem, és helyette egy új nedves adag ruhát akasztottam ki. Twittereztem és láttam, hogy követőim száma megint növekedett, elérve a 65-ös létszámot. Ki tudja annyian maradnak majd. Ez fura a Twitterben. Írtam a Stormberryben az üveg tollamról, és hogy mit lehet tőle tanulni, a szorgalmasság és a türelem értékeit. Vettem fagyasztott kaját a munkába, mozzarella pálcikákat (amik nagyon finomak) és kis csirke combocskákat. Vettem kólát is és egy kis doboz gyümölcs konzervet. Olyat ami főleg cukor, műszín és tartósító. Imádom azokat!

Egyes egyedül ebédeltem olyan három óra tájt, ami nem igazán jó, mert az már nem ebéd idő, alapvetően azért mert egészen addig nem tudtam eldönteni, hogy pizzát hozassak vagy főzzek valamit. Mozzarella pálcikákat ebédeltem. Igazán isteniek voltak, tehát jól döntöttem. Közben szerintem egy bár Herediában ahova néha elszoktam menni barátokkal, ugyanezeket a pálcikákat szolgálja fel. Hn. Így én is lehetnék chef.

Most már beesteledett, lassan el kell döntenem mit vegyek fel holnap, talán ki kellene a Zara és a Benetton nadrágjaimat vasalni, de gondoltam előtte írok valamennyit. Így feltettem az újonnan vett Peregrino Gris CD-met, és beleélem magamat ebben a finom kis kelta zenébe... amit Costa Ricaiak játszanak. Nem megy a tévé és az valahol nyugtató. Eszembe jut a beszélgetés amit ma a Karival tartottam és arra gondolok, hogy erről szeretnék most beszélni.

~°~

A napokban többször volt olyan, hogy a Kari előjön valamilyen ötlettel amire az az első reakcióm, hogy "Úr Isten! Hogy jutnak eszedbe ilyen dolgok!?" és ahelyett, hogy támogatnám terveiben, inkább aláásom őket. Ez utánna valamennyire zavar, mert valahogy érzem, hogy a reakcióm, mégha őszinte is, kicsit durva lehetett. Hát ma volt egy ilyen.

Kari megmentett a napokban egy növényt amit haza is cipelt, hogy majd lábra segítse. Ma boldogan mondta is nekem, hogy van egy új növényünk. Első gondolatom az volt, hogy "jaj ne!", és rögtön elképzeltem valami csupa levél zöldséget ami majd besötétül és rettenetesen útban lesz elfoglalva és besötétít, elcsúfít valamilyen szép lakásrészt. Kezdettől fogva negatívan álltam hozzá, de megkértem a Karit, hogy azért mutassa meg az adott növényt, hátha véleményt változtatok. Nem változtattam. Valami esőerdőből kikapart nagy, viaszos, hosszúkás szív alakú levelű teremtést hozott elő.

Waaaaahh~

Tudom, hogy a magyarok nagy részének ezek a növények gyönyörűnek tűnnek, de én egyszerűen ki nem állhatom. Ja, nem kellett volna ilyen módon reagálni, talán, de sajnos ebben nagyon őszinte vagyok: ronda egy teremtés. Kicsit rossz, mert a Karinak tényleg megesett a szíve ezen a rettenetes, ronda, kiállhatatlan teremtésen, és most boldogan ápolgatja... de sajnos nem szép. Majd végig kell ezeket a dolgokat nézni vele.

Alapvetően nem szeretem a növényeket, csak a virágokat, de nem minden virágot, hanem csak azokat amik nem trópusi virágok. Sok ember azt hiszi, hogy a növény, legyen az akármilyen, életet hoz egy lakóhelybe, de ez nem mindig úgy van. Egy növény el tud nyomni egy helyet, ha nagy, vagy nem add a helybe színt, ha csak egy nagy sötét folt ami napról napra sötétebb lesz. Árnyékot hoz, nem életet. Ezek a csupa levél, sötétedésre hajlamos novények ilyen benyomást gyakorolnak nekem, és ezért nem szeretem őket. Otthon néha látni is amikor a fehérre mázólt fal elé két túlméretezett sötét szekrény közé egy sötét, nagy cserépből egy sötét levelű növény nyújtja az emberek elé hosszú, ronda végeit mint valami beszorított szörnyeteg. Az ember körbenéz és csak a sötét elnyomást látja mindenhol.

Zsúfoltság, túlméretézés és nem odaillő elemek. Ilyenkor érti meg az ember a magyarok miért ilyen nyűgösek és panaszkodásra hajlamosak. Persze, otthon is az elnyomó légkör fogadja őket. Hol az ilyen ronda növénynek a helye? Akérhol, csak tőlem messze, de ha kénytelen vagyok szállást adni, akkor oda tenném ahol sok levegő van, és ahol elvegyülhet élettel és virágokkal: kint a kertben, a teraszon, vagy a ház előtt.

Boszorkányok Napja

Ma van Halloween, a boszorkányok napja, és Október utolsó napja is. Már rég kellett nekem egy kis pihenő és most végre meglett. Ugyanakkor, ma, sok-sok nap után le tudtam ülni naplózni, és írás közben észrevettem egypár dolgot. Kicsit jobban megtisztázódott a kép egypár dologról ami az irodában történik, és észrevettem, hogy habár most egy jobb helyen vagyok mint ahol voltam, az egész cég nem más mint rengeteg összefont kígyófészkek.

Még sok dolog van amin el kellene gondolkodnom, és van egy új könyvem amit el is kezdtem olvasni, egy kínai krimiszerűség (legalább azt állítja magáról). Nincs sok mondani valóm még ha sok képem is van amiket most töltöttem le a telefonomról. Most már egy kicsit fáradt vagyok, de boldog, elégedett amiért tudtam magammal foglalkozni, kényeztetni magamat mint régen.

Most megyek tovább pihenni, főleg mert az egyik kedvenc filmemet adják: "All The President Men". Boldog Halloween-t mindenkinek! És boldog Minden Szentek Napját Holnapra, vagy ha valaki Wiccan, Boldog Samhain!