Munka Ügy

Írtám már erről? Biztos igen, mert ez nálam örök téma, de ehhez az örök témához bővítéseket írogatok időről időre, nem mint mások akiket már volt szerencsétlenségem látni, akik másokat vagy saját magukat másolják le. Tehát igen, ugyanannak tűnik, mint máskor, mint régen, de ez egy teljesen "friss" visszafejlemény.

A napokban, mint ahogy az általában lenni szokott januárban, rengeteg munka szakadt a nyakukra. Minden amit tavaly be kellett volna fejezni, de nem tudtunk befejezni a mindenféle okok miatt, ahol nem utolsó helyen vannak a megegyezés  különböző témákban, politikai érdekek, adott emberek kicsinyeskedése, bizonyos emberek lustasága, feledettsége, hajlama, hogy másokra testálja a munkáját, stb. Ennek a tetejére jönnek az "új munkák", a tervezgetés amivel sokan buzgólkodni szeretnek, de nem csak hogy nem csinálják meg, nem is tudják megcsinálni, sőt, nem is tudják mit kell tervezgetni, tehát a nagy rohanás közepette találgatni is kell, hogy "ama nagy okosnak mi is lehetett szűk, sötét búcskájában". Az aki, mint én, már volt itt egy pár éve tudja, hogy ennek a nagy buzgalomnak és rohanásnak vége lesz valamikor február és április közt, az adott osztálytól/csoportól függően. Ekkor áll be az apály, a száraz évszak, amikor csak egy két dolgunk lesz az is nyugis és alapvetően az ember azért mégy be az irodába amiért a tűzoltók bemennek minden nap a tűzoltóságba: ha netán történik valami.

Jelenlegi főnökömmel, hál'Istennek nincsenek soha nagyon száraz évszakok, mivel mindig igyekszik valamivel elfoglalni embereit. Isteni ember és én totál imádom!! Most viszont tényleg sok munka van, és ennek a tetejére, hogy valamennyire el lehessen mindent rendezni, összetoborozott egy nagy csoportot ahol több embernek különböző osztályokról rést vesznek. Az első csoport gyűlés a múlthéten volt és mivel én voltam az egyetlen kis szorgalmas hangya aki jegyzetelt, a főnököm engem kért meg arra, hogy írjam meg én a gyűlés jegyzetét. (Azt is megjegyezte, hogy minden gyűlésen más-más ember írja majd meg a jegyzetet, amit senki se szeret csinálni, mert az "munka".) Már ezen az első gyűlésen ki lettek osztva a feladatok. Sokan sokat beszéltem (mert imádják a hangjukat) és mindenféle feladatba bocsátották magukat, amiket - a tónusból ítélve - nem gondoltam komolyan, vagy már azon gondolkodtak, hogyan bújhatnak ki alóla. Én ezt mind szépen felírtam, majd beleírtam a gyűlés jegyzetbe, amit még aznap el is küldtem mindenkinek e-mail-ben (ahogy azt szokás), hogy nézzék át és ha van megjegyzésük, akkor azokat a mai gyűlés előtt jelezzék.

Csak egy emberke jelzett vissza, majd utána kérdezte tőlem mi az a feladat ami neki volt kiszabva. Megmagyaráztam neki, hogy ez az volt amit a gyűlésen előadott amire azt válaszolta, hogy fogalma sincs mit mondott. (Ez annak ellenére, hogy a gyűlés fontosabb részleteit felírtam a jegyzetbe, tehát onnan kitalálhatta volna, hogy mit is mondott...)

Ma a gyűlésnél a főnököm, jegyzettel a kezében, végig vette a gyűlés programot és mindenkitől számon kérte a feladatát. Az aki elfelejtette miről is beszélt (de neki a jövő héten kell megjelennie) egy helyettest küldött. Mindenki sorba-sorba előadta a feladatait, én is (majd szépen eltemettem azokat akik akadályoztak munkánkban ^_^), majd amikor a bunkócskák sorára értünk érdekes dolog történt. A Fél Bunkócska elismerte, hogy nem csinált semmit, majd beütemezte a jövő hétre. A Fő Bunkócska (aki kicserélte a szerelmet a pénzért) eleinte úgy tett mintha nem hozzá szólnának, majd el kezdte tagadni, hogy az nem az ő feladata, hogy azt nem is ő csinálja (amikor a jegyzetben benne is van, hogy ő hozta elő a témát és mondta, hogy ő dolgozott rajta valaki mással), majd mondta, hogy hát ő nem olvasta el a jegyzéket, de majd legközelebb elolvassa, hogy megtudja mit "sóznak rá" O_O majd a feladatot teljes egészében olyas valakinek a nyakába hárította aki ma volt először a csoportba.

Nem értem, ha nem akar dolgozni akkor mért van itt? Remélem ez a "pénzes ember" (a lányának az apja, akivel már tíz éve jár több szakítással közben, és aki utoljára kicserélte egy fiatalabb lányra, aki mindig leszólja, lekicsinyíti, aki most valami oknál visszament hozzá úgy, hogy a bunkócska járt egy szegény gyerekkel akit nagyon szeretett, de ez a másik házasságot ajánlott fel egy házzal (ami nem is az övé és sose lesz a Bunkócskáé), egy céggel (ami nem az övé) és egy kocsival (ami szintén nem az övé), és ezzel a Bunkócska ott hagyta a gyereket akit szeretett, mert a pénz neki jobban kell, mint az érzelem...) majd komolyan elveszi és ELVISZI!!!

Energia és Remény egy Kemény Munkanapban

Ma nagyon fáradt vagyok. Most már nem annyira, de a munkában teljesen kimerültem. Több szolgáltatásnak a dokumentumai ma berontottak a napomba, más feladatokkal együtt, mint egy adatbázis felújításának a kérelmezése és elintézése, és az egyik munkatársam irodai költségeinek elkönyvelése. Dolgaimat szépen beírogattam határidőnaplómba míg bele nem akadtam abba, hogy már nem volt hely, hogy mindent felírjak. Istenem! Ilyen nem szokott előfordulni a PDA-mmal! Nehéz, komolyan visszaszokni a papír határidőnaplókhoz, és nem akarok egy hatalmas nagy behemót könyvet cipelni. Már volt olyanom és ezek miatt tértem át az elektronikus határidőnaplókhoz. Miért nem csinálnak már ilyet!? Miért!?

Elintéztem szintén egypár dolgot a szakdolgozattal kapcsolatban, ami nagyon nagy örömet jelentett számomra és sok energiával töltött be. Szereztem két interjút és kértem adatokat egy intézménytől (amit majd holnap fel is hívok telefonon, csupán azért, hogy észben tartsanak).

Nem találkoztam barátaimmal, nem beszéltem senkivel, és gyakorlatilag alig beszéltem a Karival is, amit tényleg nagyon sajnálok.

Karival az a gond, hogy amikor ő fel tud hívni engem, akkor én dolgozok, amikor pedig már én kijövök ő neki már le kell feküdnie aludni. Ez nem volt probléma míg nem voltam elásva munkával, de most, hogy rengeteg dolog van és valakinek egy e-mail-je arra készteti a főnökömet, hogy hirtelen gyűlésre hívjon minket, hogy hamar megbeszéljük a helyzetet (ahogy ma is megtörtént), egyszerűen hogy tudunk beszélni? amikor az irodában vagyok akkor is olvasnom kell a dokumentumokat amiket küldenek, e-mail-ekre válaszolni, munkát csinálni, dokumentumokat kijavítani, díjakat átnézni és kiszámítani... tehát mikor tudunk most beszélni és mennyi ideig? Ez most egy nagyon szűk metszet. Nem egyszerű, de ez van.

Ugyanakkor örülök, mert a főnököm szuper. Leül velem, megmagyarázza álláspontját, meghallgatja mondanivalómat, megfigyeléseimet, együtt agyaljuk ki a megoldásokat, tisztán megmondja mit akar és folyamatosan kedves. ^_^ Szupi a főnököm!

Ma azért találkoztam egy rövid ideig valakivel. Egy lánnyal aki a geek-párnákat csinálja. Ma végre készek voltak az iwiw és a blogger párnáim! Olyan szépek!!! Nagyon boldog voltam és nagyon örültem nekik. Tudom, hogy csak egy kicsi, jelentéktelen dolog, de ezeket az Otthonunkba vettem, Otthonunkba rendeltem. Így nem csak a Karim, de én is lassacskán segítem összehozni otthonunkat és a dolgok amik kellenek bele. Így, például, észrevettem, hogy nem kell nekünk bögrékre költenünk, mert csak nekem van 7 bögrém! És mi minden más lehet? ^_^ Sok-sok mindenből, kis darabkákból tőlem és tőle kerül össze az otthonunk.

Érdekes, hogy ilyeneken gondolkodom. Ki hitte volna, nem?

Határidőnapló

Ma megint leültem rendbe hozni (valamennyire) a papír határidőnaplómat a számítógépes határidőnaplómmal, ami nem volt kis munka. Évek óta nem csináltam ilyet, évek óta nem kellett nekem újra meg újra felírni a születésnapokat és egyéb ciklikus dolgokat, mivel a PDA-m mindig emlékeztetett ezekre magától. Egyszer beírtam és a gépecském örökre emlékeztetett. Isteni kis cucc.

Most sajnos a kis gépecském folyamatosan kikapcsol, lemerül, tönkremegy... egyszóval, már nem tudok benne megbízni. Így el kellett kezdenem megint kézzel, ceruzával mindent beírogatni egy kis papír határidőnaplócskába, amit egyébként nagyon nehezen tudtam kiválasztani. Ennek a kis füzetkének sok előnye van ami nem található a PDA-ban, mint rajzokat, jeleket tenni ide oda, még mindenféle matricákat beleragasztani, vagy Post-It-okat beletenni, hogy bizonyos dolgokat ne felejtsem el. Most egy vásárlási listát készítek, hogy holnap ne felejtsek el venni egy pár dolgot. Na, ebből a szempontból jó.

Egy másik dolog az volt, hogy mivel átnéztem az évi dolgaimat, valahogy most sokkal jobban tudatában vagyok ezeknek. Kinek mikor van a szülije, kik azok az emberek akik még mindig érdekelnek, és kik azok akik már nem. Pénzügyeimet is tisztábban látom, és ez segített látni, hogy a dolgok sokkal jobban és könnyebben is megoldhatók, mint azt eleinte elképzeltem. Nem tudom jövőre is papír határidőnaplót vezetek vagy végre szerzek magamnak egy működő PDA-t, de mindenesetre igyekezni fogom továbbra is csinálni ezt az átnézős dolgot. Sok jót lehet belőle leszűrni.

Modern Udvarhölgyek

Még egy munka nap. Yep. Munkanap, ami nem feltételezi, hogy az ember munkálkodjon is közben, vagy munka-munkát végezzen, vagy azt a munkát végezze amiért fizetnek. Ezt nem mindenki tudja a megfelelő módon felfogni, ugyanis tudni illik, hogy vannak emberek akik mindig is dolgoztak és úgy mennek a munkába, hogy ott dolgozni fognak. Ilyenek, például azok az emberek akik gépekkel dolgoznak, vagy akik különböző termékeket állítanak össze, vagy akik a "kedves kuncsaftokkal" (ennek a szónak a helyesírását Karitól tanultam nem rég. Én mindig kunschaft-nak írtam!) foglalkoznak. A kasszás gyerek nem ülhet le, ugyanis munkaközben Internetezni miközben áll a sor, ugye? Kisebb-nagyon mértékben aztán vannak a mindenféle javító, ellenőrző emberkék, a magán vállalatosak, és így tovább. Azért kisebb-nagyobb mértékben, mert nem egy ilyet ismerünk mind akik annak ellenére, hogy a munkától függ a keresetük, többet lógnak mint robotolnak. Bizonyos szempontból, az ember azt veszi észre, hogy minél szerényebb, keményebb, rosszul fizetett a munka, annál többet dolgoznak rajta az emberek.

Más posztokon, és minél jobb a poszt annál jobban, egyre több a lógás mint a munka, több a politikai figurálás a csúszás-mászás mint a valódi munka. És ha az ember az Államban dolgozik, akkor szinte csak politizál és nézi kinek a kegyében járhat, kitől kaphat protekciót és hogyan kapaszkodhat fel a főnökségi, majd az állami "hercegségek" létráján. Érdekes, de ahogy olvasom Festetics Mária naplóját olyan mintha ő is itt dolgozna. Egy az egyben ugyanaz a helyzet: a lusta udvarhölgyek munkáját a "szorgalmas" udvarhölgyeknek adják, de azért mindenki megkapja a maga fizetését. Vannak akik szinte mindent kitalálnak, hogy betegek legyenek és ne keljen nekik szolgálatba állni, majd van aki ott reked órákig a kötelességeivel (túlórázik) de ezért nem kap plusz fizetést.

Nem tudom milyen lehetett a Bécsi udvarban, de itt a Távközlési Udvarban nyüzsögnek a lezser, és hogy Festetics grófnő szavaival éljek, a pimasz emberek. Ezek is azt hiszik, hogy munkanapjaik vannak, amikor ők dolgoznak, és még ha nem is érnek be egy bizonyos órára (mert ők nagyon bizalmas emberek akik egy rendkívül fontos munkát végeznek), ők továbbra is sokat dolgoznak, és húúú, de még mennyit dolgoznak és képesek is felháborodni ha valaki meri kérdőjelezni munkájukat. Érdekes módon itt rengeteg az olyan udvarhölgy (legyen ez most nő vagy férfi) aki mindenki más munkájába belekotlik. Mindenkire van egy megjegyzése, talál magának új munkákat, mint bejelenteni ki késik, ki lóg, ki nem adja be a munkáját, ki megy el milyen gyűlésre majd mások munkáját kritizálja anélkül, hogy komolyan tudná, hogy miről is szól az adott munka, majd felszól beprotezsálóinak, hogy Ikszipszilonka milyen rossz munkát adott be, és azt semmiféle képen nem lehet elfogadni. Annyit forognak, annyira beleütik orrukat mások dolgaiba, hogy saját munkájukat nem tudják elvégezni, amiért mindig olyan fáradtak és amiért nekik annyi dolguk van!

Akad aztán teniszező udvarhölgy is, aki ütővel várja a munkát, és amint kérnek tőle valamit, ami az ő munkája egyébként, azt hamar vagy vissza küldi akár milyen ürüggyel, vagy azért küldi vissza, hogy a kérelmező lassan magától csinálja azt amit neki kellene csinálni, vagy tovább adja, hogy valaki más csinálja meg. A marasztaló udvarhölgyek pedig ülnek a munkán és remélik mindenki elfelejti majd, hogy munkát kell csinálniuk.

Én csak egy dolgot szeretnék tudni: ha nem akarnak dolgozni akkor miért nem mondanak le és hagyják, hogy jönnön helyettük valaki aki tényleg dolgozni akar?

Munka Dolgok

Egy órája fent kellett volna lennem a főnökömnél, de a főnöke behívta gyűlésre, tehát most várnunk kell mikor beszélhetünk vele "amaz bizonyos szolgáltatás csoportról" amiről főnökének főnöke annyi rosszat volt képes mondani, de a főnököm főnöke gyűlésre hívta amiért lehet, hogy "később" ülünk össze, vagy holnap.

Ez most érdekes lesz, mert négy óra után mikor akar "később" leülni beszélni velem? Főnökök: valahogy ők nem ugyanott élnek ahol mi. Nekik nincsenek "munkaórák", lóghatnak és maradhatnak később is bent. Hogy miért nem tudják betartani azokat a munkaórákat amiket ránk kényszerítenek, azt sose fogom megérteni. Ha mi is tudunk 7-től 16:36-ig dolgozni, ők miért nem? (Főleg amikor sokan 11-től 20-ig dolgoznak...)

Ma egyébként rohanni kellett (nem tudtam egyből befejezni a levelet amit Jona barátnőmnek írtam), három előtt elkészíteni az adott munka legújabb változatát (amit J főnök, aki a főnököm főnökének a főnöke, a Fél Bunkócskától kért miután nem akart velem szóba állni, mégis nekem kellett megcsinálni), tehát rohannom kellett, majd unszolnom a Bunkócskát (a teljes Bunkócskát), hogy legyen már olyan szíves és küldje el azokat a táblázatokat amiket egy szolgáltatáshoz használt Excel formátumban, mert el kell rendeznem a dokumentumban, és ő az eredetiben képként ragasztotta be. Bunkócska annyira hülyécske szegény, hogy fontosabb volt neki a fecsegés, mint maga a munka, tehát csak akkor kegyeskedett reagálni, amikor másolattal a főnökömnek kértem tőle a munkát... harmadszorra. Egyedi ez a Bunkócska. Munka erkölcsei szinte kifürkészhetetlenek.

A munka rettenetes lett, ahogy azt megjósoltam, de nem a tartalom miatt (azt senki se látja),  hanem a mérete miatt. Az irat ami nem lehet 20-25 oldalnál hosszabb most 39 oldalas. Hogy ezt ki fogja elolvasni, azt látni akarom. Biztos majd csak az 5 oldalas összefoglalót akarják elolvasni, ami már 6 oldalas, és ha beleteszem mind azt amit kértek minimum 10-12 oldalas lesz. Mondom, ez érdekes lesz!

Levelek és Levelezés

Tegnap találtam a postafiókomban hat levelet levelező barátaimtól. Többnyire nagyon örültem a leveleknek, egyik szebb volt mint a másik, és négyre már egyből is válaszoltam. Levelekkel mindig az a legjobb, ha minél előbb válaszolsz, mert így frissek benned a gondolatok, valahogy több időt tudsz a levéllel tölteni és hamarabb is tudod feladni, ami levelezésben mindig egy nagyon kedvelt dolog.

Levelező partnereim mind nők (kivéve a Gyuszit!), de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnék majd férfiakkal is levelezni. Csupán az a helyzet, hogy a legtöbb férfi aki levelezésre áll az mást keres, és az ilyenek nagyon az agyamra mennek. A levelek közül három olyan nőtől volt akiknek már írtam és három olyan volt akinek még nem írtam és ők írtak először. Ezek közül volt egy ami nagyon nem tetszett. Kezdjük azzal, hogy géppel írta a levelét, amit nem igazán szeretek, mert az nagyon "személytelenné" teszi a levelet. Ennek a tetejében két oldalon keresztül olyat tett, hogy bemutatta magát egy igen unalmas, lapos, semmitmondó módon, leírta a telket ahol lakik, mióta lakik ott, testvéreit és ezeknek a gyerekeit (de ezt a következő módon: - Anne: három lány Emma(16) Kate (12) és Rose (8). - Jena: két fiú John(14) és Mark (12) ...). Levelében mondta, hogy egy folyóirata van levelező partnerekről, és beiratkozhatok, ha gondolom. A levele végén három utóirat volt:

(1) Küldjem neki vissza a bélyegeket.

(2) Töltsem ki és iratkozzam be folyóiratára.

(3) Töltsem ki és küldjem vissza neki a csatolt levelező partner Adatbázis lapot, mivel ő ígí tartja számon levelező barátait.

Hát nem tudom, de ez nekem rettenetesen ízléstelennek tűnik. Elsősorban megvizsgáltam a bélyegeket és láttam, hogy ragasztóval kenték be őket. Ez egy trükk amit néhányan használnak, hogy újra lehessen hasznosítani a bélyegeket és így "ingyen" küldhessék leveleiket. Ez több ok miatt is felbosszantott. Elsősorban, a posta nem olyan drága és ha az emberek így csalnak akkor másoknak drágább lesz ez a szolgáltatás, vagy majd arra kényszerítik, hogy magán kezekbe kerüljön, és akkor aztán tényleg drága lesz. Másodszor, undorító egy tulajdonképpen vad idegent ilyenre kérni. Ha pedig sok a levelező barátja és nincs annyi pénze, hogy plusz egy levelet küldjön el, akkor tulajdonképpen barátaira sincs ideje. De még ha volna is, nem akarok az X-edik levelező partner lenni. Köszi, de nem köszi.

Másokra kényszeríteni akármit is csinálsz szintén ízléstelen. Mit gondolt? Hogy én most dobálom a tíz fontokat és húzhat belőlem hasznot? Nem. És végül, oké, mindenkinek meg van a saját módja ahogy észben tartja barátait, levelező partnereit, de az saját magát illeti. Magával a levelező partnerrel kitöltetni a rendszeredet csak annyit mutat, hogy nem is érdekel az adott ember, hogy csak egy szám, egy statisztika.

Nem, nekem az ilyen nem kell, ez nek kap tőlem választ, és nem kapja vissza bélyegeit.

Egyebek Közt

Mindennap a yahoo.fr postaládámba érkező digitális újságok mellett a Blogger.com egy másik "újság" rendszerrel lát el, ahol felsorakoznak azok a bloggok amiket valamilyen rendszerességgel olvasok. Cím, blog neve és az első mondatok egy picike kockában. Ha érdekesnek tűnik rájuk kattintok és elolvasom őket. Ha nem akkor tovább görgetem lefelé Vonnegut lapos kis touchpad egerét míg egy már el nem olvasott bejegyzésig érek. Ezek az én személyes, baráti híreim. Mosolyogva olvasom el Szitakötő bejegyzéseit, habár néha csóválom a fejem vagy szemeim felfelé fordulnak amiért megint csöpögős vagy egyszerűen buta. Sajnos, egy bizonyos mexikói úriemberrel az szokott lenni. Nagy érdeklődéssel kattintok rá Dr.Frank Buck blogjára, ahol érdekes iskolai tanár történetek közt fantasztikus tippekre szoktam találni. Jaguar del Platanar és Sin Pelos en la Lengua szó nélkül lekötnek minden egyes alkalommal, és "igazmondó újságként" kerülnek elém. Folyamatosan, bátran hozzák minden nap a cikkeket azokról a dolgokról amik körülöttünk történnek, amikre a lefizetett média nem is figyel. Ezeknek a segítségével sikerült a "Costa Ricai Szolidaritás Mozgalom a Honduras-i Néppel" csoporttal kapcsolatba lépnem, akiknek felajánlottam azokat a képeket amiket családom meg én most karácsonyra kaptunk, és amiket igazán nem tudunk hasznosítani. A mozgalom pedig úgy tudja hasznosítani (mert már megtették előtte), hogy elsorsolják, miáltal sikerül valamennyi pénzt összeszedni, hogy segítsenek a Honduras-iakan. (A Honduras-i helyzetről az angol bloggomban írtam nem rég.)

Szerettem volna talán a Haiti-i segéd csapatoknak felajánlani őket, de a Honduras-i csapat már elfogadta a képeket, és nem lenne szép visszamondani az ajánlatomat. Helyette, mivel segíteni szeretnék az Haiti-i népen amennyiben csak tudok, igyekszem kapcsolatba kerülni a Vörös Kereszttel, hogy megbeszéljem vele milyen segítségi lehetőségek vannak amikben közre tudnék működni. Ha valaki kedvet kap, gondolom még fel tudja keresni a helyi Vörös Keresztet és megkérdezheti mit tehet annak érdekében, hogy segítsen ezen a szegény népen. Nem muszáj mindenféleképpen pénzt adományozni, mert gondolom, hogy azért segíteni lehet önkéntes munkával is, ugyanis biztos rengeteg munka van és jól jöhet egypár extra kéz csomagolásra, telefonálásra, egyebekre.

Közben tegnap végre megírtam, leszkennereltem és ajánlva feladtam levelemet Hélène belga barátnőmnek. Meg is írtam neki, hogy figyeljen majd mikor jön meg a levél. Ma e-mail-t kaptam tőle, hogy jaj, nem kellett volna, mert ő nem szereti az ajánlott leveleket, mert sok baj van velük, tehát "legyen ez az utolsó" és ha csak így menne a levelezés akkor "kénytelen lesz megszakítani a kapcsolatot". O_O . Hát jó. Sajnálnám, de ha ez van, akkor ez van. Ugyanakkor fura, mert én előre megmondom mindenkinek, hogy a Costa Ricai posta RETTENETES, hogy nagy eséllyel vesznek el a levelek vagy késnek, és ráadásul, hogy majd hamarosan hazaköltözök Magyarországra (ha az Isten engedi). Megmondtam, hogy nem igazán hajlok az e-mailes levelezésre, és hogy kézzel írom leveleimet. Miért nem mondhatta meg egyből, hogy ő nem tud ajánlott leveleket fogadni? Furák az emberek.

Más hírekből, a Le Figaro-n keresztül elérkeztem egy bizonyos "plusz-méretes" manökenhez aki írt egy könyvet (egy íróval együtt). Itt elgondolkodtam azon, hogy manapság mennyi híresség, vagy hírre vágyó emberke könyvet ír (általában életükről, mintha olyan érdekes lenne), és érdekes módon mindegyik mellé egy írót ültetnek. Ebből az ember csak arra tud gondolni, hogy az adott kis "sztár" nem is tud igazán írni, lusta, és lehet, hogy csak annyit tesz, hogy beszél, mesél magáról az írónak, hogy majd az összegezze valahogy egy könyvbe. Egy sereg June Miller, milyen szánalmasak! Közben teletömik a könyvesboltokat ezzel a szeméttel és lassan kirekesztik a jó könyveket a polcokról, ugyanis a mai világ nem is olvas és nem is tudja felismerni mi a jó. Süppedünk mint faj. Ilyenkor nem is lenne olyan rossz ha a Mayáknak lenne igaza és 2012-ben vége lenne a világnak (vagy előbb).

A munka a szokásos. A Bunkócska mellé a Félbunkócska is benevezett a ma délutáni gyűlésbe. Mindenki, ha teheti, benevez a péntek délutáni gyűlésekbe, mert azokat általában hamar befejezik és az ember (septiben) hazamegy. És íme én azt hittem, hogy egy nyugis gyűlésen lesz részem. Hn.

Poggyász Kérdés

Trópus. Időjárás: szeles, borús, hideg. Hőmérséklet: kevés (talán olyan 16°C? Itt az "mínusznak" minősül!!). Itt nincs hőmérő az ablakon kívül, de az ember kékülő körmei kétségtelenül mutatják, hogy ez nem tengerparti időjárás. Odáig fajult a dolog, hogy már kóla helyett inkább teát vagy kávét iszok, ahhoz pedig nagyon, nagyon, nagyon hidegnek kell lennie. Közben, persze, még mindig rétegesen öltözködöm, mert csak így lehet kibírni a hideget. Annyira, de annyira hideg van, hogy tegnap, annak ellenére, hogy nem akartam hazamenni a bunkócskákkal, kénytelen voltam a kevésbé bunkócskával hazamenni. (Persze, ha jött volna a Bunkócskább, akkor szembesültem volna a csont fagyasztó hideggel.) 

Otthon elmentem gyümölcsöt és salátának valót venni. Azért mertem elmenni, mert gondoltam, hogy elmegyek a közeli boltban. Na, annak a zöldségese be volt zárva. Francba. Hazafordultam volna, de nekem KOMOLYAN kellett a saláta és a gyümi, tehát kénytelen voltam elballagni a Hiperbe, a nagy hidegben és nagyobb szélben, ahol alig volt ember és az ajtókat is bezárták. Akkora volt a hideg, hogy Apu ÖNKÉNTESEN eljött értem. Ez nagy szó.

Miután hazavitt és letettem a cuccokat (azért kólát is vettem, nem csak gyümölcsöt és salátát!), elvitt a reptérre a bőröndömért. Itt kellemes meglepetés ért, mert kiderült, hogy mind a két bőröndöm megérkezett. Ezt pedig úgy vettük észre, hogy tegnap a Repteres Gyerek azt mondta, hogy a fekete bőrönd jött meg, este pedig a kéket hozták elém. Csak azt sajnáltam nagyon, hogy az Ati egész délután azon morgolódott, hogy nem jöttek meg a cuccai. Persze, amint meglett a bőrönd, hívtam az Atit, és szóltam, hogy megvan minden, jöhet haza a dolgaiért. Volt nagy öröm otthon, Apu kijelentette, hogy Kari Apja igazán tud borokról, hogy az az igazi. Ezt aztán rossz néven vettem, mert habár a világ tudja, hogy én szinte istenítem az Apósomat (végül is egyszerűen tökéletes) senki se kicsinyítheti le a Karit előttem. (Apu azt mondta, hogy az apósom bora jobb a Kariénél... eddig csak a Rosé-t kapta meg, amit ő maga kért!!). Persze, amikor megkapta a Soproni Kékfrankost Karim Apja szintjére emelkedett vissza. ^_^

Anyu örült a sok Mozart Kuglinak, Tallérnak és Schönbrunni Kuglinak, de sopánkodott, hogy milyen pici (és kevés) a Béres. Hn, nem értékeli a pici üvegeket. Majd amikor megkapta a Paul Newman könyvet egyből nekiállt dicsérni a Karit, hogy milyen édes, arany gyerek, hogy nála nincs is jobb, hogy ezt meg kell tartani, mert még ilyen drága, kedves, szép gyereket még keresve se talál az ember. (És én tavaly Szilveszterkor nem bírtam lekoptatni!) Majd megint mesélte nagy boldogsággal, hogy milyen segítőkész gyerek, mi mindent csinál, mennyire édes... Hát igen, nem csak mindenki szereti a Karit, de azt is tudjuk, hogy az angyalokat a Mennyországban ő utána mintázták. ^_^

Mindenki nagyon örült, minden épségben megérkezett, még János Papám mézes pálinkája is, amiről Apu azt hitte, hogy azt is neki hoztam. Még csak az kéne!! Abból még a Kari sem kapott! Azt teljesen, 100%-an az enyém. Mondtam neki, hogy majd adok neki egy kicsit, hogy megkóstolja, de az CSAK IS AZ ENYÉM! János Papa nekem csinálta. ^_^

Ezek után most már mondhatom, hogy igazán vége az utazásnak. Kipakoltam, bőröndöket Ati felvitte a padlásra, mindenki a családban megkapta ajándékait, és minden megy vissza a régibe. Mario SMS-t küld nekem, hogy tegyek rendet a Twitteren, mert @TROLL marhaságokat mond a dollarizációról, és "nekem, mint közgazdász kell ezt helyreállítanom". Persze, lényegtelen, hogy nincs hozzáférésem a Twitterhez az irodából, nekem "tevékenykednem kell, és rendet hozni". Kezdenek beérkezni az SMS-ek és e-mailek barátaimról, akik igyekeznek időpontot egyeztetni találkozásainkra, mint mindig, és mint mindig, mindenki akkor foglalt amikor a másiknak lenne ideje. Mikor lettünk mind ennyire elfoglaltak? Ajándék átadás, kávézás, egy kiruccanás "helyünkre", ami minden barátommal más-más helyet jelent, és amelyeknek a 85%-a valami "alkohol fogyasztásra alkalmas vendéglő"-t jelent. A fennmaradó 15%-ban is lehet alkoholos italokat kérni.

Igen, megint itt vagyok, Costa Ricában, de meddig?

Brrr!!!

Itt vagyok a "trópusban", Costa Ricában, ahol jelenleg olyan NAGYON HIDEG van, hogy még a szempillám is fázik! Eső (még) nincs, hála a Jó Istennek (mert csak az kéne) de szél bőven van. Természetesen a kibontott haj és a szoknya nincs jelenleg "szezonban". Közben otthon van a két jó kord nadrágom, a csomagomban (amiből ma csak EGY jött, meg, a másikat pedig még mindig "marasztalják" Atlantában, ahol én, egyébként, nem is jártam!!) pedig az egyetlen másik nadrág ami valamennyire melegecske lenne. Felvehetnék egy farmert, de nem ezzel a főnökkel. Akkor most mit tegyek? Továbbra is öltözködjem úgy mintha otthon lennek? Harisnya és föléje zokni a nadrág alatt és trikó-blúz-pulcsi-biciklis mellény összeállítás a felső részre? Na, nehogy már! Otthon pedig, trópusi lakás. A szél minden résen beszökik, és sok rés van, az ablakokon csak egy üveglap, több helyen "blinder" típusú, ahol minden kis lapocska közt boldogan süvít befelé a "hideg front" és az ég adta egy világon sehol sincs kályha! Se cserép kályha, se "cirkon", se mi-a-franc. Itt olyan nincs, pedig esténként már az ember kezd arra gondolni, hogy rak egy kis tüzet a szoba közepére.

Közben ma felhívtak a reptérről:

Repteres Gyerek: Hölgyem, megjött a csomagja... hány csomagja is volt?

Én: ... uhh...  kettő, egy kék és egy fekete.

Repteres Gyerek: oké... megjött a fekete.

Én: és a kék?

Repteres Gyerek: hát azt nem tudjuk. Illetve! Megvan, tudjuk hol van, émég Atlantában, csak épp azt nem tudjuk, hogy majd melyik járaton érkezik ide...

Ez nem az amit szerettem volna hallani, és abszolút nem az amit az Ati szeretett volna hallani, mivel a Sportszelete és a LEGO-ja a kék bőröndben vannak. (Illetve a bordó bőröndben ami a kék bőröndben van. A fekete bőröndben pedig a kis fekete bőrönd van. Gondolom ez nagyon is fura lehet a vámosoknak. Borcsa-bőrönd.) Ennek, persze, az majd a következménye, hogy majd Aput kell megkérni arra, hogy vigyen ki a bőröndért, ami lehet, hogy nem fog megtörténni, mert az Apu nem az Ati. (Apu nem igazán kapható arra, hogy segítsen az emberen, Ati igen.)

A dolgok itt lassan visszaesnek a régi kerékcsapásba, mennek-megyegetnek úgy ahogy szoktak, hol kellemetlen meglepetésekkel (kettőben is részesültem tegnap, az egyiket már valamennyire elrendeztem, a másik pedig valahogy lezajlott, de még folyamatosan résen vagyok, hogy visszavághassak), hol mindenféle érdekeségekkel.

Közben tegnap végre megismertem Fernandót. Rettenetesen picike és... ja, nem tetszenek nekem a kisbabák. Nem tudom, de olyan... furán nézett ki! Picike kis feje emberi volt, de a kis teste többi része olyan parányi, gyűrött és fura színű, csupa kis csont és bőr, hogy beleborzongtam. Rettenetesen picike.

Utolsó Napom Itthon... Ez alkalommal

Habár még a Gittáéknál megbeszéltem a Jekával, hogy majd találkozunk, hogy átadjam ajéndékát, és írtam is neki SMS-t, hogy találkozzunk, nem jelentkezet. Hn. Pedig az övé a kedvenc ékszerem, és az amit a legjobban élveztem csinálni. Mondták, persze, hogy most sokat dolgozik, mivel nappal banki behajtó és este dj. Gondolom, megint arra szorulunk, hogy a Kari találkozzon vele és adja át az ajándékát.

Ma ebédelni megyünk az Öreg Halászhoz, Újpesten, ahol a Zsuzsanénivel találkozni fogunk a Margit néni lakásában most lakó családdal. (Margit néni a Margit - Anyu és Zsuzsanéni barátnője -  mamája volt. Ha jól emlékszem, egy vagy két éve halt meg. Margit kint lakik a Pat-tel, a férjével Washington DC.-ben.) Még van egy picike időnk indulás előtt, tehát Kari tévézik (egy New Yorki hidakról szóló műsört néz) én pedig itt pötyögtetem gyorsan gondolataim, szavaim egy részét. Persze mindjárt megyek is, mert megint fúj itt a hideg és majd letörnek az ujjam hegyei.

Hn, szeretem nézni a Karit amikor szemüveget hord. Olyan csinos! És ezzel a szép bajusszal és szakállal! ^_^ Olyan jó, hogy míg itt voltam nem borotválta le. Szerintem nagyon jól áll neki.

A pakolás már 90%-ban megvan, és majd csak azt kell betenni, amit ma a Zsuzsanéni átad. Kicsit komplex, mert nem viszek magammal semmit, és a libazöld hátiszatyrocskám lesz a kézipoggyászom. Hn. Ez érdekes lesz. Majd erről is tartok beszámolót.

Közben valamikor majd fel kell tennem a képeket az Iwiw-re, de mikor? Jelenleg még nem tudom ezt kitalálni, és hétfőn a munkából lehetetlen lesz.

Most megyek.

Pakolászok. Megint.

Mint minden év elején, megint pakolgatok, de ez alkalommal, mint minden év elején, nem olyan boldogan, mint az előbbi pakolászoknál. Most a pakolás egy picit szomorú, és még szomorúbb amikor Kari búsan megjegyzi, hogy nem nagyon örül annak, hogy hamarosan repülök vissza Costa Ricába. Hát mit tegyen az ember? Ilyen most az életem.

Bécsben nagyon jól éreztük magunkat, és minden programunkat sikerült véghezvinni. Schönbrunn, Belvedere, Sonja Kovacicek, Mozart Kugli, posta. Csak a pénzváltó hiányzott, ahol megszabadulhattunk volna végre a Szófiából hozott lévától.

 

Templom a Schottentor Universität állomásnál. Fogalmam sincs mi a neve.

 

 Én a Belvedere Felső  előtt.

 

Kari meg én a Belvedere Felső előtt (ezt biztosra tudom!) 

Három képből a cigiző csaj csak ezt tudta megcsinálni.

 

Amiket vettem Bécsben az első napon.

Ott van az első bögrém! (Kari kisajátította eredeti ICE bögrémet)

Mielőtt felültünk volna a hazafelé tartó vonatra, Kari egy számomra nagyon szívhez szóló dolgot mondott. Beültünk egy kávézóba, Café Western, ahol egy-egy kávét kértünk. A kávézót valamikor 1860-1870 körül építették és még tartja azt a régi szellemet ami akkoriba élhetett. XIX. századi bútorokkal, elrendezéssel, korhoz hű berendezéssel, még ha a falakon itt-ott plakátok lógnak A-Ha és egyébb XX. század közép és végi szárokról. Miután visszajöttem a vécéből, Kari megjegyezte: "Most kezdem érteni miért szereted ennyire Bécset. Olyan szofistikált, elegáns... egy kicsit olyan, mint Párizs." 

Nem tudom megmagyarázni, de ez rendkívül jól esett. Kari maga elé nézett, mintha gondolatait a szalonból szívná, és elmélyülten hosszú ujjai közt tartotta tejes kávés csészéjét. Nem csak a megértés volt itt a lényeg, hanem az az elmélkedő, gondolkodó mód ahogy mondta, ahogy szavaival fonta össze megfigyeléseit, ötleteit és következtetéseit szépen levezette. Mondatai, minden szó amit ezek kifejezésére kiválasztott tökéletesek voltak. Hírtelen úgy éreztem, gondolkodó, filozófus vagy költővel vagyok. a hely sem lehetett ennél tökéletesebb. Karim fantasztikus!

Visszafelé, a vonaton, Festetics Mária Grófnő naplójának bűvkörébe kerültem. Egyszer kinyítottam és alig bírtam becsukni! Karim, közben, miután szépen átnézte az osztrák kis újságot (és így tovább csiszolta németét, ami nem is olyan gyatra mint ő mondani szokta), egy másik bűvös-bájos kis édeskének hódólt.

 

Bizonyíték, hogy a Karinak laptop kell.

Sietve

Megint sietve írok, megint csak pár mondatott. Annak ellenére, hogy már lassan 72 perce fenn vagyok, csak most álltam neki bloggozni, Kari pedig már lassan be is fejezi a fürdést, ami azt jelenti, hogy majd vonulunk lefelé reggelizni, majd irány a Schönbrunni kastély. A mai program része Schönbrunn és Belvedere Felső. Schönbrunn Kari kiválasztotja, miközben Belvedere Felső az enyém (ott vannak Gustav Klimt festményei).

A tegnapi kicsike kis havazás után, ami természetesen csak arra volt jó, hogy jelezze a sok jó bécsi embernek, hogy megérkezett földjükre a Hókisasszony, mára szépen, kecsesen belepet utca széleket, parkányokat és kocsikat egy szinte pihe-puha kis csillogó fehér terítőcskével. Igazán csini.

Az asztalon fekszik egy levél amit Roonak írtam és egy Budapesti képeslap amit Hélène belga barátnőmnek akarok elküldeni, de szerintem az ma nem igazán fog bekövetkezni, mivel Sonja mondta, hogy ma minden zárva lesz, mivel ma ünnep nap van Ausztriában. Igen, a Három Király (vagy Három Mágus) napja van. Ja, ne kérdezzétek, én se tudom, csak az a pláne, hogy minden zárva lesz... kivéve a múzeumok és talán egy két dolog ezeken kívül. Milyen dolgok? Nem tudni, de tuti nem egy olyan bolt ahol vehetnék smink lemosót, amit tegnap otton hagytam (mert valaminek mindig otthon kell maradnia), vagy baba olajat (amit nem is igazán babából csinálnak) vagy egyébb akármit amivel a sminket le lehet mosni az ember arcáról. Mert tudjátok mit? Ebben az öt csillagos hotelben nincs smink lemosó.

Igen, voltam már öt csillagos szallodában előtte, és szokot lenni smink lemosó, borotva hab, fogkrém, fogkefe és ilyenek. Nem egyszer négy csillagos hotelben is láttam ilyeneket. De nem itt.

Volt időm valamennyit elgondolkodnom azon amit Sonja tegnap mondott nekünk, hogy az osztrákok voltaképpen mennyire nem szeretik a külföldieket, és hogyan bánnak velük, és észrevettem, hogy hát sajnos ez nem egy "osztrák dolog", vagy egy "európai dolog", hanem egy világi dolog. Ezért ölik egymást a Gázai Övezetben, ezért esnek egymás torkára az emberek mindenhol. Hol durvábban, hol kevésbbé feltünően, de mindenhol ez van. Magyarország helyzetéről a múlt héten olvastam a Marieclaire-ben, hogyan küszködnek a kisebségi csoportokhoz tartozók annak érdekében, hogy munkát találjanak, Costa Ricában pedig magam látom mennyire nehéz találni egy külföldit jobb pozíciókban, mint amilyenben én vagyok. Ott mindenki kivétel nélkül Costa Ricai. Talán valamikor bekerülhet egy "magasabb osztályhoz tartozó" külföldi, mint egy amerikai, egy európai, egy mexikói (feltéve, hogy fehér), egy argentín, de egy kolumbiai vagy egy nicaraguai soha.

Ez megint megerősíti bennem a tudatot, hogy Karival csak is otthon élhetünk, Magyarországban, ahol mindketten egyenlő helyzetben vagyunk, ahol mindketten ottaniak vagyunk, ahol semelyikünk se külföldi.

Igazán, sajnos, a mai világban, az embernek jobb ha otthon marad, ha nem külföldit farag magából, amennyire van lehetősége otthon maradni és egy megélhetést teremteni magának és családjának. Vége a mindenféle földkutatós napnak, ahol az ember oda ment ahol jobban sütötte a nap. Nincs már Amerikai Álom, nincs már El Dorado, és külföldinek lenni már nem egy kiemelkedő érdekesség. Ma meg kell ddolgozni az életért és körömmel belekapaszkodni a jóba. Ma már nem lehet válra venni a batyut és elhülyéskedni a napokat.

Bécsben

Ma Bécsben alszunk Karival. Nem az általunk kiválasztott szallodában, mivel annak ellenére, hogy már szeptember 7.-én lefoglaltam, ma azzal fogadtak a Mariahilfe Straße Hotel Kummer-ben, hogy egy hibát követtek el, és minden szobát kiadtak. Ennek fejében a négy csillagos hotelből elküldtek egy öt csillagosba (ugyanazért a pénzért), a Hotel de France, a Schottentor Universität metró megállónál. Hát ja, jobb a hotel, de ezt az utcát még nem szoktam meg, még nem ismerem jól, nem tudom hol vannak a különböző boltok, látni valók és egyebek, úgy ahogy lassan már megtanultam a Mariahilfe Straße-n.

Közben, annak ellenére, hogy öt csillagos szalloda, nincs ingyenes WiFi (csak 24 órára lehet ingyen használni) és a minibar (ami egyébként úgy tűnik, hogy ingyenes) elég hiányos.

Ma találkoztam életembe először Sonjával, az egyik levelező barátnőmmel, és, ha ez lehetséges, még jobban megszerettem. Elmentünk kávézni egy tök jó helyre, aminek a nevére most nem emlékszem, de talán holnap meg tudom nézni magamnak. Kellemes nő, friss és érdekes. Sok mindenről beszélgettünk és sok mindenre felhívta a figyelmemet Béccsel és Ausztriával szemben amiket nem tudtam, és amik után jobban meggondolnám, hogy valaha is ide jöjjek dolgozni.

Ausztria egy kellemes hely, ahol idáig alapvetően kellemes élményeim voltak, egy pár kivétellel. Most viszont olyan képet festettek elém ahol mindenhonnan, minden sarok mögött picike, gonosz, vérszomjas Adolf Hitlerek leselkednek, akik minden nem osztrák embert ki akarnak pusztítani. Kicsit nehéz ezt felfogni, elképzelni, főleg amikor egy osztrák pincér magyarul köszön el tőlem és a Karitól vacsora után. Nem tudom, talán mindenhol a világ más mint az arc amit mutat.

Sonja horvát és talán ezért mások vele, mint amilyenek a magyarokkal, de van valami ami elől nem lehet szemet hunyni, amit most nem tudok kifejteni, mert a Karinak is kell a gép, még pedig az, hogy a világ, de főleg Európa egyre jobban gabalyodik bele a noacionalizmusba, a xenofóbia fonalaiba és lassan kezdi folytogatni a népeket. Végül, ez Európa: az idegenek kiközösítése, a saját nemzet folyamatos, fájdalmas védelme.

Rákos Palota

Ma reggel láttam megint, sok-sok év után Rákos Palotát. A ház továbbra is olyan szép mint amilyenre emlékeztem, az alsó lakó osztály, a volt rendelő pedig fantasztikus, gyönyörű parkettával és két szépen elkülöníthető szobákból áll. Két szoba, egy hosszú folyosó ami régen a röntgen volt, egy kis raktár helység és egy pici fürdőszoba. Nekem ez a kedvencem. Fönt a Laci bácsiék régi lakosztálya van. Egy picike szoba amit Kari már kiszemelt dolgozó szobának, Két egymásba nyíló szoba, rengeteg fénnyel, fürdőszoba, raktár/speiz, konyha ami egy picit jobban be van rendezve mint a lenti lakosztályban, ahol egyáltalán nincs. Nekem mégis az alsó rész tetszik a legjobban, főleg, mert a szobákat be lehet zárni és a konyhát lehetne hatalmasra csinálni és ebédlőt és belerakni.

Ezen kívül ma nem voltunk sehol, mivel a hidegtől megint elkezdett fájdogálni a hasikóm. Még nem pakoltunk a bécsi útra, még mindig nem pakoltunk, és még hiányzik több cucc amit majd haza kell vinno. Listát írtam, amit majd kihuzigálom őket ahogy megvesszük.

Ma szerettem volna megrendezni Kari határidő naptárát a kávéfőzőben, de ahogy azt akárki ki is találhatja, a kávéfőzőben nincs határidő naptár. Nincs Microsoft Outlook, és az Outlook Express-jében nincs naptár, tehát nem lehet neki határidőnaptárt létesíteni ami majd csipog amikor valamit csinálnia kell. Hn. Pedig olyan jó ötlet lett volna!

Még mindig küzdök Kari emlékezetével, és igyekszem segíteni neki, hogy meg találja azt a rendszert amivel kényelmesen tudjon dolgozni. Szerintem fontos, hogy mindenki megtalálja azt a rendszert amivel mindent el tud végezni amit csinálni akar, de közben nem idegeskedik és jól érzi magát. Mindig kicsit aggódom amikor Karimtól olyat hallok, hogy "nem éri el magát". Ez nem jó, és épp ezért akarok neki segíteni, hogy az ilyeneket meg tudja előzni és legyen több ideje legyen pihenni, játszani, sörözni és egyebek. Ebben mostanában rengeteget szokot segíteni Dr. Frank Buck és a blogja, Get Organized!, amit mindig elolvasok, és ahonnan rengeteg jó ötletet merítettem idáig. Nagyon javaslom mindenkinek!

Gondolkodom Karin és azon, hogy tulajdonképpen milyen jól tud főzni, annak ellenére, hogy van aki állítja (és szép kis kócos fejecskébe vési), hogy ő nem tud főzni, hogy ehhez nincs tehetsége. Ühüm. Karival ma is főztünk, még pedig gnocchit, ami eghy picit "macerás" Kari szerint mert a tésztából egyenként meg kell formázni a kis gnocchi gombócocskákat. Minden esetre elég egyszerű, roppant finom és egy érdekes változat a hagyományos tésztával szemben. Elkészítéséhez krumpli kell, összeaprítva, amiért fantasztikus krumplihéjak után csinálni, amikor megmaradnak a közepek amiket ki kell vájni, hogy majd megtölthessük sajttal. A krumplit összegyúrjuk annyi liszttel, hogy ne legyen ragacsos, és egy kis sóval. Miután jól meggyúrjuk kicsi gombócokat gyúrunk ki belőle, talán egy centiméter nagyságúak. Ezeket forró vízbe dobjuk majd, és kiszedegetjük amikor feljönnek. Figyelni kell, mert olyan picik, hogy hamar fel is jönnek.

Ezt lehet paradicsomos szósszal, mindjuk milanói, bolognai vagy egyébb szósszal leöntjük és sajtot reszelünk rá. Isteni volt. Kicsiből és meglepően sokat lehet csinálni.

Nagyon örülök annak, hogy Kari szívesen főzöcskézik velem, hogy nem húzódik előle, de főleg, hogy beleveti magát, hogy megadja magának az eséjt és így rendkívülien teljesít. Szerintem minden ember egy doboz lehetőség aminek csak az ég a határ: Azok lehetünk akik lenni akarunk. Nincs lehetetlen.

Gondolkodó és Elmélkedő Kedvemben

Este van és olyan fél nyolc felé jár. Télen korán sötétedik be, amit sok mindenki nem szeret, de én imádom. Kellemes ez a korai, besuhanó sötétség ami leleplezi az idő lépéseit és az aki nem hord órát nem érzi mikor van késő, mikor van korán. Olyan mintha az ember a sötétben csak élne és nem öregedne, mert nem láthatja az időt, az órákat. Kari lefeküdt egy picikét én pedig most egy pillanatra egyedül vagyok és kihasználom, hogy bloggozak egy picit. Szokás szerint teli programunk volt ma, amiból ma reggel elmaradt a templom, mivel nem éreztem jól magam. Felhívtam a Zsuzsanénit, hogy szóljak, hogy inkább pihenek itthon minthogy a templomi padban forogjak a fájdalomtól és ne tudjak odafigyelni a beszédre, amit egyébként imádok! (Tudom, ez hírtelen olyan túl kereszténykedőnek hangzik, de komolyan jó lelkészeink vannak és igazán nagyon jókat szoktak mondani!)

Kari édes volt és vigyázott rám egész reggel, figyelt arra, hogy pihenjek, jól be legyek takarva, legyen meleg teám, pirított nekem kenyeret, ágyba hozta nekem, felsegített, hogy ülni tudjak, mellém feküdt és átölelt amikor a legjobban kellett és mondogatta nekem, hogy nagyon szeret és hogy remélte, hogy hamarosan jól leszek. Kérdezgette is rendesen amikor látta, hogy ébren vagyok, jobban vagyok-e. Egyszerűen angyal ez a gyerek. (Megyek is most mindjárt puszit adni neki!)

Egyre meg voltunk hívva a Marikához, akivel megbeszéltük mik lennének a feltételek a lehetséges Palotai költözésre. Kicsit zavaros volt számomra de a legtöbb dolgot már Karival előreláttuk: Karival a nagy házban lakunk, nem az Etelka néni házában, a kutyánk hozzánk nem megy be, alapvetően az asztmám miatt, mindenki a saját rezsijét fizeti, Marika nem kér tőlünk bért az ott lakás fejében, a ház és Marika minden vagyona pedig Anyura, Zsuzsanénire és Ágnesre marad. Ezzel semmi gond, csupán ahogy beszélt Marika észrevettem, hogy úgy látja, hogy örökre maradunk ott. Hn, talán a Karit ez nem annyira zavarná, végül is szereti a  kertes házakat és Palota gyönyörű, de én igazán azt reméltem, hogy majd a belvárosban lakunk, valahol a 12. kerületben. (^_^ Ez az én kedvencem, Karié pedig az első kerület.) Ezt még valahogy meg kellene beszélni, főleg miután Marika elmagyarázta, hogy mi mindent kell majd a házon javítani, amit elválalt valahogy elintéz, de még így is sok költségünk lenne már a rezsivel egyedül. Karival csak ketten vagyunk, tehát nem is kell nekünk sok hely, kicsi lakásban is kényelmesen meg tudunk lenni, ahol kissebb lenne a rezsi, és ami közelebb lenne a központhoz, ahonnan gyorsabban is tudnék bemenni dolgozni, akárhol is dolgozom majd (de remélem a központban, nem túl messze és az egyik általam kedvelt cégben! ^_^)

Miután visszajöttünk, Karival elmentünk ebéd-vacsorázni a Mammutba, ahol Kari életében először pálcikákkal evett és sushit kóstólt. Kari Philadelphia makit és Unagi Onigara makit is kóstolt meg. Én California makit és Ebi Crunch makit ettem. Miso levessel kezdtük, majd megosztottunk egy White Orchid-ot. Fantasztikus volt. Utana bevasároltunk egy picit, ahol vettünk krumplit, mert Karinak kedve támadt majd megint krumpli héjakat főzni. ^_^ Mondtam én, hogy ennek az embernek van érzéke, tehetsége ehhez! Szerintem, majd amikor itt leszek, Karival sok vacsorát fogunk tartani barátainknak és rengeteg fincsi kaját fogunk majd otthon főzni. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok (honnan ha még nem mondtam), de Karival valódi élmény főzni. Az ember néha csak azt sajnálja, hogy nem akart szakács lenni, mert a Kari szakácsnak adta volna a fejét most ő lenne a magyar Bobby Flay: Magyarország Konyha Arénájának eaz egyik Vas Szakácsa!

Na, Karim felébredt, megyek vele valami vacsi-vacsit csinálni.

Persze több dolog is történt, de sok mindent a naplómba fogok zárni.

Még csak annyit akarok hozzátenni gyorsan (habár külön bejegyzést érdemelne), hogy tegnap voltunk Marcsi mamánál és Jánosnál, ahol fincsi pörköltet ettünk nokedlivel, salátával és kakaós csigával. Ittam mézes pálinkát az egyetlen mézes pálinkából amit szeretek, amit maga János csinál, mert olyan nagyon FINOM és összepusziltak, összeöleltek és a Kristófot és láttam! Meg sem tudom fogalmazni mennyire szeretem őket és milyen jól esik, hogy ők is szeretnek, és szeretik a Karit és a Kari is szereti őket. Nagyon szeretek hazamenni Mezőkövesdre, tehát majd amikor végleg hazaköltözök sokat, de sokat-sokat fogok majd felruccanni. ^_^

Most már tényleg megyek. ^_^

Mai Program

Reggel van és a Kari épp most fejezte be a zuhanyzást. Lassan fel  kell öltöznöm, hogy lemenjünk Mezőkövesdre, ahol Marcsi Mama és János várnak egy fincsi ebéddel. ^_^ Találkozunk velük! Annyira szeretem őket. ^_^

Estére a Gittáék várnak vacsira.

Ma azt hiszem inkább naplóznék mint bloggoznék. Talán csak utána, de most nem. De meg akartam azért írni, hátha utána nem lesz időm bloggozni.

Jó itthon lenni. ^_^ Szófia szép volt, de itthon fantasztikus. ^_^ Szeretem Magyarországot!

2010

Kezdődik egy új Év, és vele együtt most egy új bejegyzés. Reggel van, hamarosan 9 Szofiában, de otthom még csak 8 lesz és Costa Ricában még friss most az Új Év és mindenki biztos ott itókázik, rohangál, izadságtól nedvesen táncol egy nagyn régi számra ami kihagyhatatlan: "♪♪ Ay yo no olvido el año viejo, porque me ha dejao cosas muy buenas, ay pero que yo no olvido el año viejo, porque me ha dejao cosas muy buenas. Me dejó una chiva, una burra vieja, una nuera blanca y una buena suegra. ♪♪"

Kari még alszik és hallom horkolni, amit nagyon szeretek. Olyan tök jó, mély a horkolása! Kicsit fáj mindene, és nem is furcsálom azután, hogy lehajtotta a saját, de még az én Rakia-mat is és mindent megett a vacsiból, ami majd csak ma derül ki, tulajdonképpen mennyibe is került. (Egy picike kis konfuzió van ebben, ugyanis csak lefoglalással lehetett tegnap vacsorázni a hotelban - és körös-körül minden zárava volt -  és a lefoglalás 6 € per ember. Gondoltam 6 €-ért bemegyünk majd kérünk valamit, de ők már kiagyalták a kaját és hozták is a négy fogásos eledelt. Kari szerint ez nem fér be 6 €-ba, majd elővakart egy másik asztalról egy papírt ahol nem volt semmi ár, csak annyi, hogy a gyerek menü 75 lv.) Egy táncos csoport többször is fellépet és több táncot is eljátszott, ami nagyon szép volt. Tango, twist. charleston és egyebek egy kis helyi változással.

Letöltöm a tegnapi - tavalyi - fényképeket a gépről és elgondolkodom azon, hogy kellene hozzé írni egy bejegyzést, hogy talán tegnap kellett volna, de valahogy... nem. Majd, talán. Lassan negyed tíz és tízig van reggeli. Életre kellene hozni a Karit, felöltözni és lemenni valamit reggelizni.

Mint tegnap, a mai nap kellemes és langyos. Talán ott legeb valahogy a 16°C és a 13°C közt. Napos, derűs és csöndes. Ma nincsenek emberkék az ablakokban akiket lehetne nézegetni. A tegnapi színes, gyönyörű tűzijáték után, ma mindenki otthon alszik és csendeben szenvedi a másnaposságát. Józannak lenni, mégha már fájdogál a hasam a kimaradhatatlan hamarosan bekövetkező női átok miatt, gyönyörű. A Világ szép, és 2010 isteninek ígérkezik.

Magyar étterem Szófia Kellős Közepiben

Szent Miklós "A Csodatevő" Temploma

Alexander Nevszki Templom - Előtte az Alexander Nevszki park

és a sok kacatárus 

Én az ONDA kávézóban

Elnöki ház Díszőrsége - Óránként Váltják!