2010. január 28., csütörtök

Munka Ügy

Írtám már erről? Biztos igen, mert ez nálam örök téma, de ehhez az örök témához bővítéseket írogatok időről időre, nem mint mások akiket már volt szerencsétlenségem látni, akik másokat vagy saját magukat másolják le. Tehát igen, ugyanannak tűnik, mint máskor, mint régen, de ez egy teljesen "friss" visszafejlemény.

A napokban, mint ahogy az általában lenni szokott januárban, rengeteg munka szakadt a nyakukra. Minden amit tavaly be kellett volna fejezni, de nem tudtunk befejezni a mindenféle okok miatt, ahol nem utolsó helyen vannak a megegyezés  különböző témákban, politikai érdekek, adott emberek kicsinyeskedése, bizonyos emberek lustasága, feledettsége, hajlama, hogy másokra testálja a munkáját, stb. Ennek a tetejére jönnek az "új munkák", a tervezgetés amivel sokan buzgólkodni szeretnek, de nem csak hogy nem csinálják meg, nem is tudják megcsinálni, sőt, nem is tudják mit kell tervezgetni, tehát a nagy rohanás közepette találgatni is kell, hogy "ama nagy okosnak mi is lehetett szűk, sötét búcskájában". Az aki, mint én, már volt itt egy pár éve tudja, hogy ennek a nagy buzgalomnak és rohanásnak vége lesz valamikor február és április közt, az adott osztálytól/csoportól függően. Ekkor áll be az apály, a száraz évszak, amikor csak egy két dolgunk lesz az is nyugis és alapvetően az ember azért mégy be az irodába amiért a tűzoltók bemennek minden nap a tűzoltóságba: ha netán történik valami.


Jelenlegi főnökömmel, hál'Istennek nincsenek soha nagyon száraz évszakok, mivel mindig igyekszik valamivel elfoglalni embereit. Isteni ember és én totál imádom!! Most viszont tényleg sok munka van, és ennek a tetejére, hogy valamennyire el lehessen mindent rendezni, összetoborozott egy nagy csoportot ahol több embernek különböző osztályokról rést vesznek. Az első csoport gyűlés a múlthéten volt és mivel én voltam az egyetlen kis szorgalmas hangya aki jegyzetelt, a főnököm engem kért meg arra, hogy írjam meg én a gyűlés jegyzetét. (Azt is megjegyezte, hogy minden gyűlésen más-más ember írja majd meg a jegyzetet, amit senki se szeret csinálni, mert az "munka".) Már ezen az első gyűlésen ki lettek osztva a feladatok. Sokan sokat beszéltem (mert imádják a hangjukat) és mindenféle feladatba bocsátották magukat, amiket - a tónusból ítélve - nem gondoltam komolyan, vagy már azon gondolkodtak, hogyan bújhatnak ki alóla. Én ezt mind szépen felírtam, majd beleírtam a gyűlés jegyzetbe, amit még aznap el is küldtem mindenkinek e-mail-ben (ahogy azt szokás), hogy nézzék át és ha van megjegyzésük, akkor azokat a mai gyűlés előtt jelezzék.


Csak egy emberke jelzett vissza, majd utána kérdezte tőlem mi az a feladat ami neki volt kiszabva. Megmagyaráztam neki, hogy ez az volt amit a gyűlésen előadott amire azt válaszolta, hogy fogalma sincs mit mondott. (Ez annak ellenére, hogy a gyűlés fontosabb részleteit felírtam a jegyzetbe, tehát onnan kitalálhatta volna, hogy mit is mondott...)


Ma a gyűlésnél a főnököm, jegyzettel a kezében, végig vette a gyűlés programot és mindenkitől számon kérte a feladatát. Az aki elfelejtette miről is beszélt (de neki a jövő héten kell megjelennie) egy helyettest küldött. Mindenki sorba-sorba előadta a feladatait, én is (majd szépen eltemettem azokat akik akadályoztak munkánkban ^_^), majd amikor a bunkócskák sorára értünk érdekes dolog történt. A Fél Bunkócska elismerte, hogy nem csinált semmit, majd beütemezte a jövő hétre. A Fő Bunkócska (aki kicserélte a szerelmet a pénzért) eleinte úgy tett mintha nem hozzá szólnának, majd el kezdte tagadni, hogy az nem az ő feladata, hogy azt nem is ő csinálja (amikor a jegyzetben benne is van, hogy ő hozta elő a témát és mondta, hogy ő dolgozott rajta valaki mással), majd mondta, hogy hát ő nem olvasta el a jegyzéket, de majd legközelebb elolvassa, hogy megtudja mit "sóznak rá" O_O majd a feladatot teljes egészében olyas valakinek a nyakába hárította aki ma volt először a csoportba.


Nem értem, ha nem akar dolgozni akkor mért van itt? Remélem ez a "pénzes ember" (a lányának az apja, akivel már tíz éve jár több szakítással közben, és aki utoljára kicserélte egy fiatalabb lányra, aki mindig leszólja, lekicsinyíti, aki most valami oknál visszament hozzá úgy, hogy a bunkócska járt egy szegény gyerekkel akit nagyon szeretett, de ez a másik házasságot ajánlott fel egy házzal (ami nem is az övé és sose lesz a Bunkócskáé), egy céggel (ami nem az övé) és egy kocsival (ami szintén nem az övé), és ezzel a Bunkócska ott hagyta a gyereket akit szeretett, mert a pénz neki jobban kell, mint az érzelem...) majd komolyan elveszi és ELVISZI!!!

Nincsenek megjegyzések: