Sietve

Megint sietve írok, megint csak pár mondatott. Annak ellenére, hogy már lassan 72 perce fenn vagyok, csak most álltam neki bloggozni, Kari pedig már lassan be is fejezi a fürdést, ami azt jelenti, hogy majd vonulunk lefelé reggelizni, majd irány a Schönbrunni kastély. A mai program része Schönbrunn és Belvedere Felső. Schönbrunn Kari kiválasztotja, miközben Belvedere Felső az enyém (ott vannak Gustav Klimt festményei).

A tegnapi kicsike kis havazás után, ami természetesen csak arra volt jó, hogy jelezze a sok jó bécsi embernek, hogy megérkezett földjükre a Hókisasszony, mára szépen, kecsesen belepet utca széleket, parkányokat és kocsikat egy szinte pihe-puha kis csillogó fehér terítőcskével. Igazán csini.

Az asztalon fekszik egy levél amit Roonak írtam és egy Budapesti képeslap amit Hélène belga barátnőmnek akarok elküldeni, de szerintem az ma nem igazán fog bekövetkezni, mivel Sonja mondta, hogy ma minden zárva lesz, mivel ma ünnep nap van Ausztriában. Igen, a Három Király (vagy Három Mágus) napja van. Ja, ne kérdezzétek, én se tudom, csak az a pláne, hogy minden zárva lesz... kivéve a múzeumok és talán egy két dolog ezeken kívül. Milyen dolgok? Nem tudni, de tuti nem egy olyan bolt ahol vehetnék smink lemosót, amit tegnap otton hagytam (mert valaminek mindig otthon kell maradnia), vagy baba olajat (amit nem is igazán babából csinálnak) vagy egyébb akármit amivel a sminket le lehet mosni az ember arcáról. Mert tudjátok mit? Ebben az öt csillagos hotelben nincs smink lemosó.

Igen, voltam már öt csillagos szallodában előtte, és szokot lenni smink lemosó, borotva hab, fogkrém, fogkefe és ilyenek. Nem egyszer négy csillagos hotelben is láttam ilyeneket. De nem itt.

Volt időm valamennyit elgondolkodnom azon amit Sonja tegnap mondott nekünk, hogy az osztrákok voltaképpen mennyire nem szeretik a külföldieket, és hogyan bánnak velük, és észrevettem, hogy hát sajnos ez nem egy "osztrák dolog", vagy egy "európai dolog", hanem egy világi dolog. Ezért ölik egymást a Gázai Övezetben, ezért esnek egymás torkára az emberek mindenhol. Hol durvábban, hol kevésbbé feltünően, de mindenhol ez van. Magyarország helyzetéről a múlt héten olvastam a Marieclaire-ben, hogyan küszködnek a kisebségi csoportokhoz tartozók annak érdekében, hogy munkát találjanak, Costa Ricában pedig magam látom mennyire nehéz találni egy külföldit jobb pozíciókban, mint amilyenben én vagyok. Ott mindenki kivétel nélkül Costa Ricai. Talán valamikor bekerülhet egy "magasabb osztályhoz tartozó" külföldi, mint egy amerikai, egy európai, egy mexikói (feltéve, hogy fehér), egy argentín, de egy kolumbiai vagy egy nicaraguai soha.

Ez megint megerősíti bennem a tudatot, hogy Karival csak is otthon élhetünk, Magyarországban, ahol mindketten egyenlő helyzetben vagyunk, ahol mindketten ottaniak vagyunk, ahol semelyikünk se külföldi.

Igazán, sajnos, a mai világban, az embernek jobb ha otthon marad, ha nem külföldit farag magából, amennyire van lehetősége otthon maradni és egy megélhetést teremteni magának és családjának. Vége a mindenféle földkutatós napnak, ahol az ember oda ment ahol jobban sütötte a nap. Nincs már Amerikai Álom, nincs már El Dorado, és külföldinek lenni már nem egy kiemelkedő érdekesség. Ma meg kell ddolgozni az életért és körömmel belekapaszkodni a jóba. Ma már nem lehet válra venni a batyut és elhülyéskedni a napokat.