Ma egy olyan nap, amikor semmi, de semmi kedvem nem volt fölkelni. Napok óta valamilyen fura ok miatt szemeim folyamatosan kinyílnak és rápillantanak a nagy, toronyfényként világító rádió-órára. 23:15. 2:37. 4:40. Előbb ébredek fel minthogy az óra ötöt mutatna, és végtelenül lesem azt a pillanatot amikor 4:59-ből 5:00 lesz és a 99.5 FM-ból borul rám a sok klasszikus amerikai rock. Bee Gees, B52, Don Williams, The Doors, Europe, Chicago, Air Supply. Ébren maradok a paplan langos súlya alatt és igyekszem megtalálni azt az okot, azt a kifogást, hogynem menjek be dolgozni. majd valahogy noszogatni próbálom magam, hogy felkeljek ami nem nagyon megy, mert megfordulok és orromat beledörzsölöm a párnámba. Majd amikor hazamegyek végleg, valahogy haza kell vinnem a párnákat, mert nem szeretem a magyar párnákat. Nekem ezek kellenek.
Valahogy, nagy nehezen kikunyerálom magam az ágyból és elkészülök. De aztán a busz Herediába késik, a busz San Joséba pedig egy hatalmas nagy dugóba kerül, mert kiderült, hogy a Virilla folyó hídjánál egy taxista elütött egy motorost. Vérrel kezdődik a nap az elso kóla vagy kávé csésze előtt. Az égy beborul és 8 percet kések a munkába, de semmi gond, megbeszélem az őrrel, így "időben" értem be. Shiphol műanyag zacskóba csavart papír tömbbel álltam percekkel utánna a forgalmas út szélén remélve, hogy Milena hamar ott terem és senki a munkából nem lát engem. Nekem az irodában kellene lennem, akármit is csinálva, de bent, a helyemen, az épületben, mint egy baba a dobozban. Milena késet, mukafelé ment, férje vitte, én pedig folyamatosan hátrafelé leselkedtem, a vonat felemet sínein túl, a fákon túl amiket nemsokára levág az önkormányzat, és lestem azt a bejáratott ahonnan jöttem. Csak ne jöjjön onnan senki a munkából, csak nem hajtson ki onnan a főnököm.
Telefonhívás.
- Hol vagy?
- Már látlak!
Egy nagy fekete kocsi lehajtott az útról és hamar odaléptem, a csomagot át adva. "See Buy Fly". Ez jutott eszembe.
- Itt as olvasnivalód.
- Kösz.
- Tudtál beszélni Martinnel?
- Nem.
- Jó.
Mentem, és ment ő is. "See Buy Fly". Miért forgot ez a fejembe? Miért épp a zacsira emlékszem, miért az forog a fejembe amikor nem is a zacskó a fontos, hanem az a mi a papíron van, illetve a mi nincs a papíron? Elmentem a boltba, hogy meglegyen az "alibim", majd vissza az irodában egyszerűen nem volt mit csinálnom. Sajnáltam, hogy nem tettem a pendrive-omba a legújabb "Odaát" fejezeteket (vagy részeket, nem tudom már hogyan kell mondani), mert olyan nagyon bekapcsolnám most a fülhallgatómat és belemélyednék egy picike, két órás marathon-ba. FEllélegzek, mert ma csütörtök van és este kilenckor lesz nekem "Odaát" WB Channel-nek köszönhetően. De addig mit csináljak? Már nem bírom olvasni Gillian fic-jeit, mert olyan nagyon... "Twilight"-osak, csöpögős kis buzisággal összebiggyesztve. Már lassan arra a pontra vezetett történeteivel, hogy bulimiára fordultam volna, de sajnos nem szívesen hányom ki a kólát. Az iciri-piciri kis szex amit beleaprít történeteibe, és amikre meri felrakni, hogy NC-17 (HA!!), nem éri meg a rettentetes "Sam-and-Dean-go-emo" dolgot. Sok az orvosi fogalom, amiből gondolom, hogy orvosi tanuló, vagy épp a Wikipédiával ír, és a szexet mindig csak csókra és közös tapogatásra szorítja.
Na, én ennél jobbat tudok írni jelenlegi magyar szókincsemmel.... és nem merek!
Akkor most mit csináljak? Arra a következtetésre jutottam, hogy ki kell, hogy találjak magamnak egy munkát (és ma este feltölteni az Odaát részeket a pendrive-ra), amit csinálhatok. Így hát fogtam a papiros tálcákat és kiborítottam az íróasztalomra. Találtam magamnak munkát: olvasgatok, szortírozok, mappákba rakosgatok. Nem sok, de talán ezekból a lapokból eszembe juthat valami jó, érdekes munka amibe belekezdhetnék.
Közben elkezdtem bloggozni, olvasgatni, ide-oda pillantani, emberekkel beszélgetni, Oriflame katalógussal járkálni a csajok irodáiknál, pletykélva... ebéd, még pletyka, ki megy el, ki jön, mi a legújabb politikai mozzanat drága intézményünk sötét keblében...
A percek telnek, múlnak, unatkozzunk vagy sem.
Valahogy, nagy nehezen kikunyerálom magam az ágyból és elkészülök. De aztán a busz Herediába késik, a busz San Joséba pedig egy hatalmas nagy dugóba kerül, mert kiderült, hogy a Virilla folyó hídjánál egy taxista elütött egy motorost. Vérrel kezdődik a nap az elso kóla vagy kávé csésze előtt. Az égy beborul és 8 percet kések a munkába, de semmi gond, megbeszélem az őrrel, így "időben" értem be. Shiphol műanyag zacskóba csavart papír tömbbel álltam percekkel utánna a forgalmas út szélén remélve, hogy Milena hamar ott terem és senki a munkából nem lát engem. Nekem az irodában kellene lennem, akármit is csinálva, de bent, a helyemen, az épületben, mint egy baba a dobozban. Milena késet, mukafelé ment, férje vitte, én pedig folyamatosan hátrafelé leselkedtem, a vonat felemet sínein túl, a fákon túl amiket nemsokára levág az önkormányzat, és lestem azt a bejáratott ahonnan jöttem. Csak ne jöjjön onnan senki a munkából, csak nem hajtson ki onnan a főnököm.
Telefonhívás.
- Hol vagy?
- Már látlak!
Egy nagy fekete kocsi lehajtott az útról és hamar odaléptem, a csomagot át adva. "See Buy Fly". Ez jutott eszembe.
- Itt as olvasnivalód.
- Kösz.
- Tudtál beszélni Martinnel?
- Nem.
- Jó.
Mentem, és ment ő is. "See Buy Fly". Miért forgot ez a fejembe? Miért épp a zacsira emlékszem, miért az forog a fejembe amikor nem is a zacskó a fontos, hanem az a mi a papíron van, illetve a mi nincs a papíron? Elmentem a boltba, hogy meglegyen az "alibim", majd vissza az irodában egyszerűen nem volt mit csinálnom. Sajnáltam, hogy nem tettem a pendrive-omba a legújabb "Odaát" fejezeteket (vagy részeket, nem tudom már hogyan kell mondani), mert olyan nagyon bekapcsolnám most a fülhallgatómat és belemélyednék egy picike, két órás marathon-ba. FEllélegzek, mert ma csütörtök van és este kilenckor lesz nekem "Odaát" WB Channel-nek köszönhetően. De addig mit csináljak? Már nem bírom olvasni Gillian fic-jeit, mert olyan nagyon... "Twilight"-osak, csöpögős kis buzisággal összebiggyesztve. Már lassan arra a pontra vezetett történeteivel, hogy bulimiára fordultam volna, de sajnos nem szívesen hányom ki a kólát. Az iciri-piciri kis szex amit beleaprít történeteibe, és amikre meri felrakni, hogy NC-17 (HA!!), nem éri meg a rettentetes "Sam-and-Dean-go-emo" dolgot. Sok az orvosi fogalom, amiből gondolom, hogy orvosi tanuló, vagy épp a Wikipédiával ír, és a szexet mindig csak csókra és közös tapogatásra szorítja.
Na, én ennél jobbat tudok írni jelenlegi magyar szókincsemmel.... és nem merek!
Akkor most mit csináljak? Arra a következtetésre jutottam, hogy ki kell, hogy találjak magamnak egy munkát (és ma este feltölteni az Odaát részeket a pendrive-ra), amit csinálhatok. Így hát fogtam a papiros tálcákat és kiborítottam az íróasztalomra. Találtam magamnak munkát: olvasgatok, szortírozok, mappákba rakosgatok. Nem sok, de talán ezekból a lapokból eszembe juthat valami jó, érdekes munka amibe belekezdhetnék.
Közben elkezdtem bloggozni, olvasgatni, ide-oda pillantani, emberekkel beszélgetni, Oriflame katalógussal járkálni a csajok irodáiknál, pletykélva... ebéd, még pletyka, ki megy el, ki jön, mi a legújabb politikai mozzanat drága intézményünk sötét keblében...
A percek telnek, múlnak, unatkozzunk vagy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése