A Tinta

Az angol bloggomban irogattam ma a töltőtollakról, egy téma ami alapvetően kifogyhatatlan, a patronokkal ellentétbe. Az a helyzet, hogy Inoxcrom, az általam kedvelt töltőtoll márka, egy ideje gyártani kezdett kis tollakat, amik egy rendes tollnak a 2/3-a volt, magasságban. Ezek a tollacskák annyira cukik, hogy vettem belőlük többet több alaklom által (amikor láttam egyet nem állhattam meg, hogy ne vegyem meg). Fogalmam sincs hány lehet, mennyit vesztettem el, mennyit ajándékoztam el, de most nem is ez a pláné. Az a pláné, hogy tegnap megtaláltam az egyik ilyen kis tollamat, ahogy egy műanyag pohárban lapult itt a munkahelyemen egy nagy filctoll, toll és ceruza csomóban. A patronja üres volt és fekete cseppek száradtak a hegyére és a csövecskébe.

Hazavittem és kimostam a kézmosónál. Majdnem egy órán keresztül tisztogattam, igyekeztem minden beleszáradt tintát kiszedni belőle, majd egy sárga tintás patront nyomtam bele. Rázogattam, írtam vele és minden ember által ismert eljárás elvégeztem, hogy folyjon belőle megint a tinta. Mára, amikor a tintája feketében kezdett folyni... valamennyire, észrevettem, hogy a sárga patronja befeketedett. Egy egész patron elvesztette színét egyetlen egy, régi, száradt fekete cseppnek köszönhetően. Na, ez egy picit zavart, mert szerettem volna sárga tintával írogatni egy kicsit, és csak két ilyen patronom van, amit nem is lehet itt szerezni, amit csak Bécsben találtam a Libro-ban, Mariahilfe strasse-n. Oda a sárga tinta. De erről gondolat támadt bennem.

Ma írtam valakinek egy e-mail-t ahol arra utaltam, hogy a hétköznapiban, abban amiben senki se látja, lehet kápraztató szépséget találni. Az a baj, hogy akármennyire is szeretném mondani, hogy mindenben meg lehet találni a szépet, nem teljesen igaz, mert már találtamén olyan eseteket, ahol valami vagy valaki körül a dolgok folyamatosan csúnyak, nyomasztóak, undorítók. Vannak emberek akik olyanok mint a fekete tinta, ami képes a szépséget elnyomni, bemocskolni, szétszedni, eltörni. Ez a "fekete tinta" az adott embernek a kisugarzása, a hozzáallása, egyénisége. Valami pici, értéktelen, viszont képes mindent tönkretenni.

Ez a lelki mocskoló tinta nem csak a környezetre hat, hanem más emberekre is, akikben élénk, tiszta, színes patron él. A mocskos patronú emberek képesek a szépeket bemocskolni, sőt, mondanám, hogy életük egyetlen értelme az, hogy a többiek életét piszkítsák. Közben, persze, van pofájuk mondani, hogy "ők segíteni akarnak" és, hogy "őket az élteti és attól lesznek boldogok, ha látják milyen boldogok a többiek". Igen, tudom, pofátlanság. Van is egy mondás, hogy "sokat segít aki nincs útban", de az ilyet az efféle mocskos patronosak nem képesek megérteni. A mocskos, a kötekedő, a minden lében kanál, a kívancsiskodó... de az aki ezt kizárólag csak azért teszi, mert abban a pillanatban azzal akar szórakozni, hogy itt mi van, mivel foglalhatja el magát, mit torzíthat, és persze, nem képes a mások döntéseit tiszteletben tartani. Az aki folyamatosan a "prom queen" akar lenni, és keresi folyamatosan a töbiek figyelmét, egy pillanatot se fordítva arra, hogy gondolkodjon azon, hogy mit csinál és az hogyan hat a többiekre. A mocskos patronú hazug, de magával szemben is hazug.

Sikerül nekik sok tiszta patront bepiszkítani, nem mondom, hogy nem, és ezeket szisztematikusan elkergetik, elnyomják, megsemísítik. Ezek már nem kellenek. Mocskosságukban ők a tiszta, üde patronokat keresik, a fényes lelkeket, a ragyogó elméket, mert ők olyanok akarnak lenni és vagy a majmozást választják, szánalmas kis színdarabot előadva minden egyes alkalommal, észre se véve ahogy az udvarias vendég vagy hallgató kikeményatett, hamis mosolya mögött azt gondolja, hogy
"Ugye nem vagy beszélőviszonyban a valósággal?"

Vagy forgatja a szemét magában amiért látni rajta, hogy összes ismerete egy adott témáról amiről igyekszik bemutatni, hogy nagy tudós, tulajdonképpen csak annyit tud amennyit egy címlapon olvashatot valaha egy nem igazán megbízható újságban. Vagy csak egyetlen egy témáról tud beszélni, ami senkit az égvilágon nem érdekel, de csak nyomja, és nyomja, és nyomja. (Igen, itt ahol dolgozom a főnökségek egyik követelése az, hogy mocskos patronnal rendelkezzenek.) Ezek az emerek a kifogások és a fantázia világában élnek. De nem az a jó, kreatív fantázia ahonnan az alkotás ered, ahonnan vers és festmény, zene és tánc szökik az ember fejében, ahol játszanak a múzsák, Kalíope, Terpszikore, Thalia és a többiek, hanem a nagyotmondó hamisságok földje. Tettetés, felszínesség, hazugság, becstelenség, gyerekes viselkedés... Mintha "mondani" ugyan az lenne, mint "tenni". Mintha azzal, hogy híresztelnék, hogy ők ezt és azt csinálták ekkor és ekkor, ilyen, meg olyan elvekkel élnek, ilyet meg olyat tanítottak X-nek meg Y-nak, attól az már igaz lenne. Könnyű beszélni, de a mocskosnak nehéz következetesnek lenni... mert szégyelli azt amivel következetes lehet. Azzal, hogy pocsék, alattomos, nyomorul, mindent tönkre tesz, magában hordja a világ penészét és nem más mint egy nagy csomag kukac. Szégyellik, mert abban szeretnének lenni következetesek amiben következetes a tiszta patron. Cselekedetben, gondolatban, indulatban, elvekben, elszántságban, őszinteségben.

A mocskos nem tud tiszta lenni.

Én tiszta patronnak tartom magam. Zöld patron vagyok, aki, igen világosabb patronok színét képes vagyok megváltoztatni. Erős egyéniség ami vonza a többieket. Nem, nem nagyképüség, hanem egyszerű őszinteség. Ezért se lehet engem olyan könnyen bemocskolni. Ugyanakkor, a piszokér, kiírom magamból, nem rázom fel, és nem kerül belém. Csak a hegyem lesz pillanatnyilag piszkos, de képes vagyok írásban levezetni. Azért igyekszek nem kerülni a mocskos patronok közelében. Ezért hiszek a kiküszöbölésben. Tehát a mocskos patron vagy, akor tudod, hogy nem látsz engem sokáig, ha pedig nem tudod, de már rég nem beszélek veled, nem válaszolok e-mail-jeidre, távolságot tartok és folyamatosan valami ok miatt igyekszem kerülni a találkozásokat, néz magadba: mocskos a patronod.