Két Gyönyörű Kirándulás Összefoglalója

Attól tartok, ez annak a kevés bejegyzések egyike lesz, aminek lesz egy hasonmása (de nem egy lefordítása) az angol blogban. Sajnos ezektől a szépséges, káprázatos dolgoktól nincs szívem eltiltani magyarul nem tudó ismerőseimet. Nem tudtam idejében írni különböző okok miatt, főleg a fáradságra vehetem, vagy arra, hogy olyan sokat és olyan sokáig csináltunk mindent, hogy a végén nem volt időm nekiülni és megírni azt a pár (sok) sort ami Neked átadná az élményt, amit ezek a kirándulások jelentettek. Kedves barátom, Csapó László nyomában merem mondani, hogy nincs a Magyar Földnél, a Magyar Történelemnél, a Magyar Szellemnél és a Magyar Embernél szebb a világon. Talán nem a legkedvesebb, vagy nem a leg emberszeretőbb, vagy a legbulizóbb, de a magyar egy valódi kincsesláda ami csak azoknak mutatja meg felmérhetetlen, drága tartalmát, akik veszik a fáradságot, hogy egy közelebbi pillantást vessenek rá. Mint a tél, messziről keménynek, kellemetlennek tűnhet. Rossznak, embertelennek, megközelíthetetlennek, egyformának, és talán veszélyesnek is, de ahogy az ember meri megkötelíteni, és szemügyre veszi mi is az amit lát, észreveszi, hogy csodás, ragyogó és káprázatos. Ahogy nagynénémnek írtam, a zúzmara csipkébe bele van hímezve a magyar szellem élő kis zöld levelkéjével és lányka vörös ajkaktól kipiruló bogyócskákkal.

Laci azt mondta nekem egy alkalommal, hogy érdekesnek tartja azt a módót, ahogy a világot látom, ahogy belemerülök az érzésekbe, a pillanatba és átélem apró kis részeit. Szerintem nincs is más életmód mint az, ahol az ember az élet, a világ szépségét felszívja, átéli és magába zárja másolhatatlan emlékeit. Legyen az egy téli táj, egy éjszakai városi kép, egy utca sarok, egy tökéletes pohár forralt bor vagy egy embernek viruló, gyönyörűszép mosolya. Nem lehet azt mondani, hogy a világ pocsék amikor az ember ezeket képes átélni, mert akkor az ember egy hatalmas kincsesládában találja magát, ahol csak tátogni lehet és bámulni a sok-sok reánzúduló csodát.

Vasárnap 30.-án elmentünk a nagynénémmel Gödöllőre. Gödöllőn, ugyanis van a Gödöllői Királyi Kastély ami eredetileg a Grassalkovich családhoz tartozott, Erzsébet Királynő, más néven Sissy Kaiserin kastélya volt. Úgy értettem nász ajandékként kapta. A Kastély szépen fel volt diszítve, és a napokban mindenféle előadást tartottak mind a Díszteremben mind a Barokk Színházban. Zsuzsanénivel kimentünk előbb a kertbe fényképezni. Odafelé az út végig volt szegve zúzmarás fákkal amik, mint ékszerek tündököltek a gyönyörű monokromátikus fehér tájképen. A Kastélyban nem volt olyan sűrü a zúzmara, de továbbra is gyémantokkal kirakott fákra emlékeztetett.

A kiállítást Sissy hercegnő bútorait, képeit és hozzafűződő emlékeit mutatta. Hangulatos volt ahogy minden szoba ki volt díszítve, ahogy ki voltak téve a képek és ahogy látni lehetett a bútorokat nem csak "kiállítva" de úgy berendezve, mintha már most valaki ott élne és használna. Korabeli ruhák is voltak, köztük egy gyönyörűszép arany brokádos kék-és-sárga díszruha és másolatok a koronázási és a csillagos ruháról. Szobrok is voltak többen, amiken csodálhattuk Sissy Hercegnő híres szépségét. Voltak képek az élete több időszakából és mondani lehet, hogy sokkal szebb volt, élete végéig, mint sok szinésznő manapság akinek egyetlen dolga a világon az, hogy szép legyen. A fiáról, Rudolfról és volt egy kép, amin látni lehetet, hogy a fiatal ember anyjától örökölte arcának finom vonásait. (Szerintem...)

Teázó készletéből, és egyébb étkezési készletéből is volt szerencsént találni egypár darabott. Több herendi darab is volt, amit majd megvehettünk volna a múzeum boltjában (mármint eredeti Herendi porcelánt ami ugyanazzal a mintával készült), ha lett volna egypár százezrünk. (Egy csésze százezerbe került!)

Most voltam másodszor a Gödöllői Kastélyban, és nem unom meg. Vot azért ez alkalommal egy szoros helyzetünk, mivel a Zsuzsanénivel két csoport közé szorultunk. Mind a két csoportban a csoport vezető németül mondta a mondókáját és a csoportok nagyok voltak, tehát nem nagyon lehetet mellettük elsuhanni, vagy velük nézegetni a kiállítást. Mindenesetre nagyon élveztük. Mivel nem lehet fényképezni a múzeumban, vettünk képeslapokat kedvenc dolgainkról, köztük a többezerforintos teáskészletről. Ezt a képet a Zsuzsanéninek hagytam. Természetessen beültünk a kávézóba ahol szobalánynak öltözött picérkisasszony fogadott minket és szolgált ki. Sajnos gyorsan elértek a csoportok, tehát siettünk helyet adni nekik. Azstalunkhoz, nagy szerényen egy lány és egy fiú öltek le akikkel lassan elkezdtem beszélgetni, hogy jobban érezzék magukat. Kiderült, hogy franciák, tehát franciául szóltam hozzájuk. ^_^ Megdicsérték kiejtésemet! Ettől, természetessen nagyra nőtt a fejem! Hehehehe....

Hétfő 31.-én (tehát tegnap) az volt a programm, hogy elmegyünk Esztergomba, ahol sose voltam, és megcsodáljuk a várost, majd átsétálunk Szlovákiába, de sajnos tegnak kezdett el havazni mintha sose havatott volna, és nem volt biztonságon ilyen módón vezetni. Bevallom, egy picikét csalódtam, DE helyébe elmentünk Szentendrére, ahol már voltam, és ahova mindig vissza kell menni.

Szentendre egy hangulatos kis falu-város ami az időben leragadt. macsakaköves utcacskái televannak boltocskákkal, múzeumokkal és mindenféle érdekes portékákat árusító kis eladókkal. Egy hangulatos étteremben ebédeltünk, ahol nem bírtuk csodálni a sok szépséget. Kifestet, díszes ládák, cserép kályha, érdekes boros üvegek, befőttek, tányérok... Ahova az ember nézet oda kellett kattintani a fényképezőgépet. Kedvessek voltak az emberek, mindenki segítőkész és nagyon aranyos. Járkáltuk egy kicsit, majd bementünk egy Szamos Cukrázdába, ami fehér-rózsaszín-zöldben tündökölt a legízlésesebb kombinációban. Karácsonyfa is volt, pává témában feldíszítve. Tokaji Szamorodnit kértem, mert nem fért már belém annyi kaja, és elcsodálkoztunk a Zsuzsanénivel a helyen. Ott is volt egy érdekes történet túristákkal.

Ahogy bementünk, nekem mennem kellett a vécére. Visszafelé majdnem beleütköztem egy bácsiba. Na, amikor ezek már mentek, a bácsi odaszólt hozzám angolul:

- Isn't too early to be drinking alcohol? - mondta a borra mutatva.

Jókedvűen legyintettem neki.

- It's already night at China... or somewhere in the world.

Eleinte nem értette, tehát többször is mondanom kellett. A bácsi elmosolyodott amikor megértette. Egy kicsit beszélgettünk, majd megkérdeztem honnan való. A bácsiék németorszábgól voltak. Azt hitték eleinte, hogy olasz vagyok, de majd mosolyogtak amikor mondtam nekik, hogy magyar vagyok. ^_^ Hát ilyen sötét magyar is van! Nagyon kedves és beszédes volt a bácsi, ami nem nagyon jellemző a németekre, de azt hiszem ez is a leckém része volt ezen az utazáson: Merni kell az emberekhez és a dolgokhoz közelebb menni, hogy megismerjük és észrevegyük milyen gyönyörűek és kedvessek.

Este pedig elmentem Szilveszterezni. Már voltak terveim, de én nem hagyhatom ki az alkalmat, hogy a Gyuszival lehesek. Szeretem őt, ahogy (majdnem) senkit e világon, tehát amennyi időt vele tudok tölteni, azt mind veletöltöm. A Szilveszter kicsit ferdére sikerült mivel feszült volt a légkör a Katival, ugyanis ő azt szerette volna, ha mindnyájan elmentünk volna az anyjához Gyálba Szilveszterezni, de én nem akartam. Miért? Mert nekem semmi keresnivalóm nincs ott. Nem fűződök hozzájuk semmimódón, és őszintén nagyon kellemetlen a helyzetem mivel nehéz megmagyarázni az embereknek, hogy Gyuszi a "BARÁTOM-MADNEM-TESÓM", tehát mi NEM JÁRUNK, jó barátok vagyunk, annak ellenére, hogy én egy szexkazán, bombázó Istennő vagyok akinek nyomába se léphet Afrodita, és Gyuszi pedig férfi. (^_^ Ezt jól megmondta, ugye?) Na, itt kezdődtek a szikrák, mivel én tényleg arra gondoltam, hogy elmegyünk egy kicsit a Dokk Café-ba, ahol Szilveszteri buli volt. Kati úgy vélte az nagyon drága, és mivel még a 4000 Ft-ot is drágálta amibe a sima belépő került volna, nem mondtam meg, hogy én bizony majdnem befizettem a 11000-es vacsora belépőt. Mi, őszintén 4000 Ft+ital egy Szilveszterre? Meghívtam volna őket, de kezdett nagyon az idegeimre menni (plusz egy ilyen "nagylelkű" meghívás nálam vagy azért van mert szeretem az embereket, vagy mert lenézem őket és meg akarom mutatni milyen az emberi szint. Ez alkalommal a lenézés határán voltam, de Gyuszit nem akartam megsérteni. Ő nem olyan és én igazán nem tudom bántani, mert az nekem is fáj). Na, ha nincs pénzük, gondoltam, hogy elmehetnénk a Nyugatira, ahol az utcán volt Szilveszterezés. Kata szó szoros értelmében kiröhögött, majd az éjszaka folytán továbbra is felhozta ezt a dolgott, mint az én nagy buta ötletemet. Őszintén, továbbra nem is értem mi a rossz abban, hogy az ember az utcán Szilveszterezik. Costa Ricában is van ilyen, New Yorkban a Times Square-en, Párizban az Eiffel Torony alatt, Madridban minden plázán... és be is mindták itt a híradóban. Sajnálattak közlöm, a VILÁG az utcán Szilveszterezik, és ezt mutatják körbe a világon. Hogy hideg van? ... Okay, ott van a NYUGATI PÁLYAUDVAR. Sejtem, hogy ott lehet találni meleg helyeket.

Na, elmentünk Kata egyik barátjához, akik kedvesek voltak, de teljesen kikülönítettek minek, kivéve azokban a pillanatokban amikor a srácok olyan kedvessek voltak, hogy haverkodva beszélgettek velünk. Volt egy pillanat amikor majdnem feláltam, hogy ott hagyom a társaságot. Nincs rosszabb mint amikor az embernek elrotják a Szilveszterét, és én nem akartam megengedni, hogy a Kata rosszkedve és gyerekeskedő durcája elrotsa évvégémet. A feszültség végig olyan erős volt, hogy késsel lehetet volna szeletelni. Kata vagy barátaival beszél olyan dolgokról amikbe se a Gyuszit, se engem nem lehetett beavatni (sajnos és is dolgoztam bankba, tehát értettem miről volt szó), vagy a Gyusziról gúnyolódott... vagy az én "tudatlan Costa Rica-i elképzelésemről a Szilveszteri mulatságról". (Mitmondjak? Erre mondják Costa Ricában, hogy "el que nace para maceta, del corredor no pasa" (aki cserépnek születik, anem jut tovább a bejáratnál), tehát gondolom szegényke nagyon egyszerű, nem foghatja fel kis vidéki gondolatjával mi is ami világszerte, "cosmopolita" módón szokás...).

Tízre visszavittek az Aladárba, ahol a végén mindenről beszámoltam a Zsuzsanéninek, majd együtt koccintottunk a Margit néni pezsgős kelyheiben a Titi bácsi pezsgőjével. Kata ellenére, ez volt az életem egyik legjobb, ha nem a legjobb Szilvesztere. Olyan egyedi és élménydús volt! Plusz olyan emberekkel voltam akiket nagyon szeretek.

Jetty is felhívott, majd kedves "férjem" is, Harkányról. Ott viháncoltak mögötte a barátai. Tökjó lehetett. Jól esett, hogy emlékezett rám és felhívott. Kedves volt tőle (hacsak nem a Gyuszi unszolására hívott fel).

Remélem nem találkozom a Katával míg meg nem tanul emberekkel bánni és megértően, megfelelően, de főleg felnőttmódra viselkedni. Nekem semmi kedvem se tűrni gyerekeskedését (nem én fekszem le vele), se felnevelni. Van neki anyja és pasija, tehát ő nem az én dolgom. A kedves, egyetlen és megváltozott Gyuszimnak azt kívánom, hogy legyen ereje és belátása, hogy Katával egyenessen beszéljen és mondja meg neki mi a helyzet, mit várhat tőle, mit nem, hogy a Kata ne remélje, hogy majd őt megválzotatja, mert az embert nem lehet mások kedvére változtatni (nincs "személyesítés" menü az emberekbe építve), tehát vagy alkalmazkodik vagy... ezt csak a Gyuszi tudja. Mindenesetre, ha nem beszélik meg a dolgot, nagyon rossz lesz a Gyuszinak, ami nekem is nagyon rossz lesz, tehát, szemmelláthatóan szemályes érdekem van abban, hogy a dolog megoldódjon.

Nem rég azt írtam, hogy szeretem a Katát, és hogy remélem a Gyuszi nem bántja, vagy meggyűlik a baja velem. Visszavonom azokat a szavakat. Tévedtem. Nem szeretem a Katát, de nem is gyűlölöm. Tűröm, mert a Gyuszi barátnője. Sorsa és élete nem érdekel amennyiben az nincs befolyással a Gyuszi életére. Ha boldoggá teszi a Gyuszit akkor szeretni fogom, és ez a Gyuszi teljes boldogságára vonatkozik, máskép velem gyűlik meg a baja. Egy dolg az, hogy az ember viccelődik és valami poénos alkalom miatt beszél valakinek a hibáiról (Gyuszi olyan szétszórt, hogy egyszer, 200 méterre a tengerparttól azt kérdezte...), és más amikor panaszként mondja el az ember a nagy közösségnek hogy mi a párja hibái. Ez illetéktelen volt, és én nem vagyok a legilletékesebb ember a világon. Tehát jó lesz, ha ez a nő kezd az ilyenekről leszokni. Ő nem valamilyen szuper-csini, nem szuper-okos és nem fiatalabb vagy gazdag, vagy akármilyen más erénnyel rendelkező ami nem található könnyen másban.

Ja, és barátaival kapcsolatban, nem volt helyenvaló a sok figyelmesztetés: szép a lakás, kedvessek az emberek és le lehet velük beszélgetni. Miből gondolja, hogy nekem az kell, hogy az emberek egyetemi szinten tudják nyomni a dumát? Vele is tudtam beszélgetni, és nem szenvedtem azért, mert nem beszélhettem Sartre-ről vagy Alphonse Muchas-ról. (Vagy ez egy visszamenő ütés volt amiért megjegyzést tettem arra, hogy az embernek azért legyen egyetemi végzetsége vagy máskép egy senki és a senki nem reménykedhet abban, hogy csak úgy leesik az ölébe a jó élet, miközben a diplomás embernek azért van lehetősége, hogy szerez egy jó munkát? Upsz, remélem meg tud bocsáttani azért, mert én nem pazaroltam az életemet és tanultam. [Az, hogy valakinek dolgoznia kellett nem ok a nem tanulásra amikor annyi nő van aki jár egyetemre, dolgozik és gyereket is nevel egymaga.])

Tudok alkalmazkodni a társasághoz, és amikor kell, képmutatást is válalok a béke fentartásában. Mosolygok amikor semmi kedvem mosolyogni, és kedves vagyok amikor inkább megmondanám az embereknek, hogy legyenek szívesek takarodni szememelől, annyira hányingert kapok tőlük. De azért ne várják el, hogy feláldozzam magam és elmenjek egy olyan helyre ahol TUDOM, hogy nem fogom jól érezni magamat, mert az első alkalommal sem éreztem jól magam, és semmi jelét nem látom annak, hogy változna a helyzet.

Holnap megyek, Párizsban alszom, ahol lehet, hogy annyira primitív leszek, hogy elballagok a Louvre Múzeumba, vagy az Eiffel Toronyhoz fényképezni, és megnézem mi mást nézhetek az Esti Párizsból... szokás szerint (de azért Marco-t nem lett vona szabad kihagyni!). Honapután Costa Rica és pénteken, a csata a felszabadításomért! 2008 szintén az enyém lesz!