Néha kell az embernek egy kis kiszakadás a szokásosból. Most a munka keretében találtam rá erre a kiszakadásra. Picike is irodai tartózkodás kereteibe két gyűlésre kellett mennem. Egyet reggel tartottak a 3G mobil távközlési rendszer feltételeiről és feladatairól és egyet délután a főnököm összekalapácsolt minőségi csoportjával.
Az első gyűlés egy bevásárló központban volt, ahol a cégünk kibérelt több fél emeletet. Nagy szomorúságomra, a mozikat is kibérelte, amiket most auditóriumként használ. Egy ilyenbe volt a mai gyűlés. Kicsit összeszorult a szívem a teremben. Sok jó filmet láttam én azokban a termekben, de már nem látok többet. Az egyik ilyen teremben, talán épp abban csókoltam meg egyszer egy film után az egyik barátnőmet... csupán azért, mert kedvem támadt. Ott láttam francia filmeket, olyanokat amiket sehol máshol nem mutattak. Egy mozi ahol nem csak a hollywoodi szerzeményeket lehetett megnézni. Egy mozi ahol mást is mertek mutatni, nem csak azt ami tetszik a tömegnek.
A gyűlés hülye volt és zavart a rendetlenség, a tudatlanság és a nagyképűség ami ott uralkodott. Gondolataimba merültem, emlékeimbe. San Pedro tele van élményekkel, sok kezdettel. Egyetemi félév az UCR-ben, első komoly munkám a bankban, Banco Popular, első munkám, pozícióm a jelenlegi cégemben, ICE. Itt ittam barátaimmal, itt találkoztam velük. Ide jártam moziba, itt cigiztem és beszélgettem hosszasan. Itt tanultam meg jó éttermekbe lenni, taxival hazamenni késő este, munkába állni egy kasszában egy írdatlan másnapossággal. Itt olyan dús beszélgetéseim voltak ott!
Na, amikor hazamegyek majd ez nem lesz velem, ez hiányozni fog. Az utcák, a fénymásoló boltok, az egyetemi pizzázó ami rettenetesen néz ki, de írtó olcsó és elképesztően jó. A sok érdekes kis kocsma, amik azóta változtak. Ballenato, La Araucana, Caccios', La Villa, Omar Kayam, és ezer más kis hely aminek nem ismerem a nevét, nem is érdekel, csak az a fontos, hogy jó a zene, jo a sör, jó a társaság. Végül is, nem ez az ami érdekel?
Találkoztam Szitakötővel és később Ana Teresa-val. Beszélgettünk és sok mindenre felfigyeltem, magamba szippantottam ebben a San Pedrói keretben. Miért annyira más itt minden?
Ana Teresa visszakerült abba az épületbe ahol én elkezdtem dolgozni, de mennyire más most az épület! A lift csikorog és az irányító táblájáról hiányoznak darabok. Emelet számok kézzel vannak írva egy filctollal a maradó műanyag lapocskákra. Itt ott egy gomb szét van nyomva, agyon használva ezer türelmetlen, udvariatlan, figyelmetlen ujj nyomogatása alatt. A cégünk pusztít, emberei pusztítanak. Nem csak saját munkatársukat, de épületeit és minden épületet amit kibérelnek. Miért rontanak el mindent? Miért muszáj a szemétben lengni? Miértelme a kizsákmányolásra, a dolgok gyors felélésére? Miért nem lehet figyelni? Miért nem udnak a jövőre gondolni? Lesznek dolgok amiket nem akarok majd magammal vinni. Ennek a cégnek a ragájos lelki betegsége ezek közé tartozik.
Ez a kis város-városrész dalokat hozott gondolatomba, régi könnyeket szemeimbe, régi meghitt pillanatokat.
Spanyolba borultam és lassan azon találtam magam, hogy régi dalokat dúdolgatok. Miért van az, hogy sok ilyen dalban megtalálom magam, és régi érzésekbe borulok, amiket egyszer, vagy többször egy capuccino vagy egy ír kávé mellett osztottam meg egy barátnővel. Egy súgott titok ami csendbe borít is csendre késztet nagyobb megértés mellett. A hideg ami lecsordul mellkasod közepén, mélyen, ahogy elképesztő dolgokról hallasz amikről neked nem szabad tudnod, de amiről jobb ha tudsz, hogy felkészülj. A korporatív világ sötét lelke. A mély feketeség ami az emberekbe tud élni. A bánat, a szomorúság, a mély gyász ami lebilincseli a lelket, amibe zárva a szív elkülönül a világtól biztonságot találva a dús, elmélkedő magányban.
Ének, dal. Sötét szemű latin szépség, fekete dús hajjal, mély hanggal énekli azt ami a lelkemben van, az ami Sna Pedróhoz fűződik, amit ide hoztam és itt sirattam nem egyszer. Ide, a kezdetek és változások központjába.
Lelkem ma ott volt, emlékezett, és ezt énekelte.
Az első gyűlés egy bevásárló központban volt, ahol a cégünk kibérelt több fél emeletet. Nagy szomorúságomra, a mozikat is kibérelte, amiket most auditóriumként használ. Egy ilyenbe volt a mai gyűlés. Kicsit összeszorult a szívem a teremben. Sok jó filmet láttam én azokban a termekben, de már nem látok többet. Az egyik ilyen teremben, talán épp abban csókoltam meg egyszer egy film után az egyik barátnőmet... csupán azért, mert kedvem támadt. Ott láttam francia filmeket, olyanokat amiket sehol máshol nem mutattak. Egy mozi ahol nem csak a hollywoodi szerzeményeket lehetett megnézni. Egy mozi ahol mást is mertek mutatni, nem csak azt ami tetszik a tömegnek.
A gyűlés hülye volt és zavart a rendetlenség, a tudatlanság és a nagyképűség ami ott uralkodott. Gondolataimba merültem, emlékeimbe. San Pedro tele van élményekkel, sok kezdettel. Egyetemi félév az UCR-ben, első komoly munkám a bankban, Banco Popular, első munkám, pozícióm a jelenlegi cégemben, ICE. Itt ittam barátaimmal, itt találkoztam velük. Ide jártam moziba, itt cigiztem és beszélgettem hosszasan. Itt tanultam meg jó éttermekbe lenni, taxival hazamenni késő este, munkába állni egy kasszában egy írdatlan másnapossággal. Itt olyan dús beszélgetéseim voltak ott!
Na, amikor hazamegyek majd ez nem lesz velem, ez hiányozni fog. Az utcák, a fénymásoló boltok, az egyetemi pizzázó ami rettenetesen néz ki, de írtó olcsó és elképesztően jó. A sok érdekes kis kocsma, amik azóta változtak. Ballenato, La Araucana, Caccios', La Villa, Omar Kayam, és ezer más kis hely aminek nem ismerem a nevét, nem is érdekel, csak az a fontos, hogy jó a zene, jo a sör, jó a társaság. Végül is, nem ez az ami érdekel?
Találkoztam Szitakötővel és később Ana Teresa-val. Beszélgettünk és sok mindenre felfigyeltem, magamba szippantottam ebben a San Pedrói keretben. Miért annyira más itt minden?
Ana Teresa visszakerült abba az épületbe ahol én elkezdtem dolgozni, de mennyire más most az épület! A lift csikorog és az irányító táblájáról hiányoznak darabok. Emelet számok kézzel vannak írva egy filctollal a maradó műanyag lapocskákra. Itt ott egy gomb szét van nyomva, agyon használva ezer türelmetlen, udvariatlan, figyelmetlen ujj nyomogatása alatt. A cégünk pusztít, emberei pusztítanak. Nem csak saját munkatársukat, de épületeit és minden épületet amit kibérelnek. Miért rontanak el mindent? Miért muszáj a szemétben lengni? Miértelme a kizsákmányolásra, a dolgok gyors felélésére? Miért nem lehet figyelni? Miért nem udnak a jövőre gondolni? Lesznek dolgok amiket nem akarok majd magammal vinni. Ennek a cégnek a ragájos lelki betegsége ezek közé tartozik.
Ez a kis város-városrész dalokat hozott gondolatomba, régi könnyeket szemeimbe, régi meghitt pillanatokat.
Spanyolba borultam és lassan azon találtam magam, hogy régi dalokat dúdolgatok. Miért van az, hogy sok ilyen dalban megtalálom magam, és régi érzésekbe borulok, amiket egyszer, vagy többször egy capuccino vagy egy ír kávé mellett osztottam meg egy barátnővel. Egy súgott titok ami csendbe borít is csendre késztet nagyobb megértés mellett. A hideg ami lecsordul mellkasod közepén, mélyen, ahogy elképesztő dolgokról hallasz amikről neked nem szabad tudnod, de amiről jobb ha tudsz, hogy felkészülj. A korporatív világ sötét lelke. A mély feketeség ami az emberekbe tud élni. A bánat, a szomorúság, a mély gyász ami lebilincseli a lelket, amibe zárva a szív elkülönül a világtól biztonságot találva a dús, elmélkedő magányban.
Ének, dal. Sötét szemű latin szépség, fekete dús hajjal, mély hanggal énekli azt ami a lelkemben van, az ami Sna Pedróhoz fűződik, amit ide hoztam és itt sirattam nem egyszer. Ide, a kezdetek és változások központjába.
Lelkem ma ott volt, emlékezett, és ezt énekelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése