Úgy kezdem el ezt a mai bejegyzést, hogy nem is írtam hozzá címet, hanem, ha majd lesz neki egy cím, azt az idő és maga a bejegyzés fogalmazza meg. Nincs egy témám, nincs egy adott célom, vagy gondolatom ami vinne szavaimat, hanem ezek csak keringenek. Többféle érzelem van bennem, hogy viharosabb, hol nyugodtabb. Hol szebb, hol gonoszabb. Most fejeztem be egy meglehetősen hosszú bejegyzést amit szerintem senki se lesz képes végigolvasni, a hajról és a hajápolásról. Angolul. Ebbe nem fogok belekezdeni magyarul is, főleg mert nem szeretem magamat ismételni.
Eszembe jut a főnököm, aki nagy meglepetésként arra kért, hogy csináljam meg a munkáját.. helyette. Hn. Nem szokott ő sose ilyet kérni. Csak nem az van, hogy nem tudja, hogy kell csinálni? Neeeeeem. Ő olyan okos, hogy ez kizárt.
Ez a gondolat emlékezetembe hoz egy embert, egy ápolót.
Ma reggel megkértem az Aput, hogy vegyen ki nekem egy időpontot a munkahelyi doktornál, ugyan is az időjárás hülyéskedésének köszönhetően kitört rajtam az allergia. Szereztem egy időpontot, tehát boldogan elballagtam a másik épületbe. Szép napos idő volt, és igazán nem zavarta nagyon az allergiámat, ami hát jó, habár így nem tudom igazán mutatni a dokinak mi a bajom.
A rendelőben rengeteg ember várt. Hangosra volt téve a tévé, amit a várók fél szemmel nézegettek. Sok butaság ömlött belőle egy olyan csatornából ami a mi cégünket szokta pocskondiázni. Igyekeztem olvasgatni, de nem ment igazából. Így figyeltem fel hirtelen az ápolóra. A srác rám ismert, miután ő segített nekem akkor amikor itt volt a Kari és idegösszeomlást színleltem (félig-meddig. Tulajdonképpen csak elengedtem magam.) Amint tudott behívott, hogy megmérje a vérnyomásomat, de helyette elkezdett velem beszélgetni.
- Tudja, nagyon sokat gondoltam magára. - mondta.
- Igen?
Ő bólintott.
- Ugyan olyan helyzetben találtam magamat mint maga. Csak, hogy maga erős, maga itt marad, kitart. Én huszonkét napja lemondtam. Nem akarok ilyen emberekkel dolgozni.
... Istenem. Miért nem tudják a főnökök megérteni, hogy nem kell a kishangyákat bántani! Mi csináljuk a munkát! Nekünk köszönhetően van állásuk, fizetésük! Ha minden kishangyát eltaposnak, ki fölött fognak főnökösködni?
--- To Be Continued ---
Eszembe jut a főnököm, aki nagy meglepetésként arra kért, hogy csináljam meg a munkáját.. helyette. Hn. Nem szokott ő sose ilyet kérni. Csak nem az van, hogy nem tudja, hogy kell csinálni? Neeeeeem. Ő olyan okos, hogy ez kizárt.
Ez a gondolat emlékezetembe hoz egy embert, egy ápolót.
Ma reggel megkértem az Aput, hogy vegyen ki nekem egy időpontot a munkahelyi doktornál, ugyan is az időjárás hülyéskedésének köszönhetően kitört rajtam az allergia. Szereztem egy időpontot, tehát boldogan elballagtam a másik épületbe. Szép napos idő volt, és igazán nem zavarta nagyon az allergiámat, ami hát jó, habár így nem tudom igazán mutatni a dokinak mi a bajom.
A rendelőben rengeteg ember várt. Hangosra volt téve a tévé, amit a várók fél szemmel nézegettek. Sok butaság ömlött belőle egy olyan csatornából ami a mi cégünket szokta pocskondiázni. Igyekeztem olvasgatni, de nem ment igazából. Így figyeltem fel hirtelen az ápolóra. A srác rám ismert, miután ő segített nekem akkor amikor itt volt a Kari és idegösszeomlást színleltem (félig-meddig. Tulajdonképpen csak elengedtem magam.) Amint tudott behívott, hogy megmérje a vérnyomásomat, de helyette elkezdett velem beszélgetni.
- Tudja, nagyon sokat gondoltam magára. - mondta.
- Igen?
Ő bólintott.
- Ugyan olyan helyzetben találtam magamat mint maga. Csak, hogy maga erős, maga itt marad, kitart. Én huszonkét napja lemondtam. Nem akarok ilyen emberekkel dolgozni.
... Istenem. Miért nem tudják a főnökök megérteni, hogy nem kell a kishangyákat bántani! Mi csináljuk a munkát! Nekünk köszönhetően van állásuk, fizetésük! Ha minden kishangyát eltaposnak, ki fölött fognak főnökösködni?
--- To Be Continued ---
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése