Lassan, Lassan

Lassan, lassan visszaesek a régi életemben, a nem olyan régi életemben, de nem szokom meg. Hiányzik a Karim. Hiányzik hazamenni és otthon találni, hiányzik amikor eljön értem a munkába, amikor elindul a vakvilágba és megy fél utcát mire megkérdezem, hogy tudja-e merre kell menni és azt mondja, hogy nem. Hiányzik ahogy igyekszik kisilabizálni minden táblát és minden címkét. Hiányzik ahogy mosolyogva mondja, hogy:

"Pattí, pattí, pattí", a legújabb kedvenc ragcsája.

Hiányzik hallani ahogy rászól Hyperion-ra, hogy ne épp a lába alatt haladjon, ahogy megkérdezi ezredszerre, hogy jöhet-e a fekete vagy a fekete-fehér macska, Hyperion egyetlen barátai. Hiányzik ahogy átölel esténként, ahol hallom mellettem, ahogy a karja mindig valahol a fejem alatt van. Hiányzik ahogy nézzük az ESPN-t vagy a FoxSport és magyarázom neki, amennyire tudom, miből áll a baseball és az Amerikai Futball. És hiányoznak a kis mély, meghitt borozások Tintos&Blancos-ban, ahol Kari inkább a félszáraz borokat keresi, de legyen "helyi" ahol a helyi Argentínától Mexikóig nyúl.

Lassan visszatérek ebbe a szürkébb féle valóságba, ahol a páromat az Altanti Ócéán tartja messze tőlem, ahol a Skype és a Google Talk a Celestina munkáját végzik.

Egyszóval, hiányzik a Karim.

Kari, Kari, Kari

Az emberek kezdik lassan megszokni a Kari nevét. Nem bámulnak, nem kérdezik meg, hogy "de férfi vagy nő?" és már lassan ki is merik mondani, hangunk kicsit halk mintha attól félnének, hogy ha csak szabadon kiengedik a nevét elrontják. Én is már azon találom magam, hogy megszoktam a Karit, nevével együtt, dolgaival együtt.

Tegnap eljött értem a munkába és míg itt voltunk egy picit spanyoloztunk, felhasználva a 15-perc Német könyvecskémet mint modell. Még szerdán leültem az ágyra egy picit németezni, átnézni az órámat mi közben a Kari kisilabizálta a tévé műsört, majd piciket kukucskált az órára. Már valamikor előtte megbeszéltük,hogy amint túl leszek a könyvön és a CD-ken átadom neki, hogy ő is majd fel tudja frissíteni a németét és talán egyből az angolját is, mivel a könyv az angolból magyaráz. Tegnap szó esett arról, hogy talán Karinak jó lenne egy ilyen 15-perc Spanyol könyvecske+CD. Ki is kerestem az Amazon.com-on (tipikus én...), de Kari valahogy inkább azt gondolta, hogy akkor inkább majd megnézi otthon. Végül is mire megérkezne a doboz addigra ő otthon lesz, biciklizik és majonézes szendvicseket vacsorázik.

Ez a rendszer tök jó, mert nem kell órákon keresztül tanulgatni, nem kell órára menni, nem kell házi feladatokat csinálni és nem kell unalmas gyakorlatokat kitöltögetni. Van gyakorlat, persze, de magában a leckében, ahogy az ember a CD után ismétli a mondanivalót, de az fele se olyan unalmas, mint amikor tíz oldal ragozós gyakorlatot kell végezni.

A tegnapi program az lett volna, hogy elmegyünk keresni neki egy guayabera, ami alapvetően egy pamut vagy vászon ing négy zsebbel az elején, kettő mell magasságban, kettő derék magasában, csinosan kihímezve. Sajnos az úton szokás szerint hatalmas nagy dugó volt három különböző ponton is, amiért nem tudtunk volna időbe odaérni. Mivel útközbe esett a Paseo Las Flores, felajánlottam, hogy szálljunk le ott, nézzünk be egy könyvesboltba, majd menjünk el borozni.

A könyvesbolt természetesen a Librería Internacional volt. Kari még gondolkodik azon, hogy mit lenne jó vinni az Ádamnak, de nem tudja eldönteni. Mivel Ádam közgazdász, és azt híresztelik, hogy tud spanyolul, és volt is már itt, gondoltam, hogy jó ötlet lenne neki egy valamilyen közgazdasági könyvet küldeni. Semmi komplikált, de valami kis érdekesség ami talán felkelti akadémikus érdeklődését. Sok olyan könyvecske jutott eszembe amit még az egyetemen olvastam. Eduardo Lizano, Thelmo Vargas, Juan Manuel Villasuso, egyebek közt. A könyvesboltban, viszont, sajnos egy se volt ezek közül, habár láttunk egy elég érdekes könyvet ahogy egy kicsit összegezték Costa Rica és egyéb Közép Amerikai országok történelmét az alapján amit a vélemény kutató felmérések tapasztaltak a választások alatt.

Ebben a könyvesboltban, teljesen egyedül állt egy dobozocska. 15-perc Spanyol. Mintha minket várt volna. Meg se kellett kérdezni: felkaptuk és megvettük. Így lett Karinak az első Spanyol leckéje.

Ezek után boldogan elballagtunk Tintos & Blancos-ba, egy borozóba. A hely nyugis, szép és elég elitnek számítható. A kiszolgálás általában nagyon jó, a kaja isteni és a borok... jók. Van mindenféle, Afrikai bortól Chilei és Argentín borokig. Nincs igazán Európai bor. Általában én édes vagy édeskés borokat szoktam inni, és például imádom a Carmenére bort, de most, Karim kedvéért egy szárazabb Merlot-Malbec-et ittunk. Kértünk egy kis rágcsálnivalót, majd sok "szeretlek" és "imádlak" közt elkezdtünk beszélgetni. Már az úton is beszélgettünk valamennyit egyéni filozófiánkról, elmeséltem miféle feminista vagyok, miben hiszek és efelől beszélgettünk egy picit, ami valahogy megadta a napnak azt a bizonyos "mély beszélgetés" tónusát amit tovább vittünk a boros poharak mellé.

Kikérdeztem egy picit életéről, első emlékeiről, gimnazista napjairól, előző kapcsolatairól, barátokról, majd lassan a szó ránk terelődött. Megint jövőbeli életünkről beszélgettünk, arról, hogy mi lesz és majd hogy lesz, élet, család, gyerekek és egyebek. Itt van egy téma ami engem mindig nagyon megijeszt: a házasság. Részben valahogy azt képzeltem el, hogy talán még se kell ezekig a végletekig menni, habár józan ésszel elismerem, hogy ha majd lesz gyerek, az jobb ha házasság keretében születik meg. Ugyanakkor Magyarországon egy heteroszexuális pár mint mi sokkal kevesebb joggal rendelkezik ha csak együtt él, mint egy homoszexuális pár, ami nagyon nem jónak tűnik, tehát egyre több dolog szól annak a javára, hogy valamikor legyen... mmmmm... az. Tudod. Házasság. A gondolat még mindig megijeszt, vagy ahogy angolul mondják "it's still breaths the Fear of God into me".

Kari szépen, kevés szóval meg is mondta:

- Ez egy olyan papír ami nem jelent semmit (érzelmi szempontból), de nem árt ha van.
- Akkor lesz... lesz házasság?

Kicsit gondolkodott azon, hogy hogy mondja meg, majd alapvetően azt mondta, hogy

- Lesz.

Nem most, nem rögtön, nincs dátum, gyűrű és egyebek, ami miatt talán még mindig bevethetem a félelmetes Visegrádi Stratégiát. Tehát minden arra mutat, hogy lesz a jövőmben pap, templom, gyűrű, fehér ruha (de nem lesz fehér!!!) és lakoma. Ez egy félelmetes gondolat, de az a jó, hogy Kari ott lesz velem. ^_^ Nem kell ezt egyedül csinálni!

(Én ha lesz, akkor nem lesz fehér!!! Lehet fekete, piros, barna, zöld, arany színű, ezüst színű, bordó vagy páva toll mintás!)

Marsha, Marsha, Marsha

Ma azzal kezdtem a napomat, hogy e-mailt találtam a munkahelyi postaládámba Gittától. O_O Ah Che! Hogy-hogy? Röpke vonalakban megkérdezte, hogy hova lettünk és miért nem kommentálunk, pedig sokat ír. "Yeah right," gondoltam "and God is in a tortilla chip". (Igen, annak ellenére, hogy az Odaát ötödik évadjának első két fejezete rossz, és a következő kettő rosszabbnak ígérkezik, én még mindig nézem, és Dean Winchester-t idézem.) Az e-beszélgetés ment egy pici darabig, miközben öntöttem magamnak a reggeli kólámat, mert nem lehet másképp kezdeni a napot, átnéztem az előző négy heti német leckémet és gondolkodtam azon, hogy hogyan rendezzem el az ötödik hetit, amivel már két napot kések. Ja igen, "multitask"-olok, annak ellenére, hogy kiderült, hogy ez nem jó.

E-mail és e-mail közt megemlítettük, hogy rengeteget írok a munkáról, ami nem igazán olyan izgi, truth to be told, és megígértem neki, hogy majd igyekszem nem írni annyit a munkáról, de akkor mit írjak? Néha ez a nehéz kérdés, mert nem mindig jut az ember eszébe valami frappáns amiről írhatna, vagy legalább nem nekem. Gitta javasolt két dolgot: írjak többet a Kariról, és írjak magamról.

Kariról szerintem eleget írok, plusz ez nem egy Kari-blog: azt Karinak kellene megírni. Azzal kapcsolatban, hogy magamról írjak.. hát végül is általában magamról írok. Megírom mit gondolok, mit szeretek, mit nem... mit még lehet írni (amit hajlandó lennék megosztani a nagy láthatatlan közönséggel)? Nem szeretem azért, amikor mások olyan bejegyzéseket amik túlzott önemelkedő zagyvalékkal vannak töltve. Gondolom Magyarországon nem ismerik a Brady Bunch sorozatot (a hatvanas-hetvenes években adták), de ott volt egy lány, az idősebb lány, Marsha Brady, aki nagyon öntelt volt. Innen valahogy az önteltség jele lett az a kifejezés, hogy "Marsha, Marsha, Marsha". Na, ezt nem szeretem, tehát nem vagyok hajlandó ilyen bejegyzést írni (annak ellenére, hogy magam is öntelt vagyok, de nekem okom is van rá... mert egyszerűen fantasztikus vagyok és nincs jobb a világon mint én lenni ^_^).

Ezen, tehát elgondolkodtam egy darabig, és kezdett egypár gondolat eszembe jutni, hogy miről is lehet írni ami nem munka. (Aztán el is felejtettem, vagy úgy döntöttem, hogy azt inkább majd a Stormberry-be írom... ez van.) Közben, persze, az a baj, hogy az ember mit foglalkoztatja, ami a helyzetemben a munka kérdések, a politika, környezetvédelem, barátaim, Kari, közgazdaság, a túltengő hülyék lakossága, Odaát, mind az ami zöld, a kóla, a laptopom, az IBM ThinkPad, nyelvek, könyvek... tehát alapvetően az amiről általában írok. Hogy aztán kit mi érdekli és mit akar elolvasni az más, nem? De, ja, magam is észreveszem, hogy a "munka" címke túlteng.

Tehát mit osszak meg a láthatatlan, hallgatag nagy közösséggel magamról? Vagy inkább mint nem tudnak már?

Van 59 névjegykártyám amit ki kell majd dobni, mert újakat kell csinálni amiért most egy másik csoportban dolgozom. Gondolom ezt idáig senki se tudta, főleg, mert magam se tudtam (hány). ^_^ Hehehehehe.

Na, komolyan.

A múltkor észrevettem, illetve valamennyiben tudatába jutottam arra, hogy ezekben a napokban szakadtam el véglegesen egy régi jó barátnőmtől, a Skylar-tól. Nagyon sajnálom, mert igazán nagyon szeretem, de ez van. Azt hiszem ez valami amit sok ember nem tud megérteni, vagy nem akar elfogadni, és az az, hogy nem mindenki marad örökre barát. A jó barátok valahogy megmaradnak, de vannak más barátok akik lassan elsodródnak az ember életéből, míg megint teljesen ismeretlenek nem lesznek egymás számára. Skylar élete már nagyon messze áll az enyémtől, és már nem beszélünk ugyanazon a nyelven.

A múltkor olvasgattam Stormberry-ben az első bejegyzéseimet, és valahogy olyan emlékek elevenedtem fel bennem amiket a por idővel ellepett. Akkor még Skylar volt az egyik legjobb barátnőm (mert Ale a LEGJOBB barátnőm, vagy a BFF-em, ahogy Amerikában mondják a mai fiatalok (és Dean is az Odaát negyedik évadában, k.b. 10. részében ^_^)), és alapvetően mindig együtt voltunk. Akkor sok minden kötött össze minket, hasonlítottunk egymásra sok mindenben, annyira, hogy sokan azt hitték, hogy testvérek vagyunk. Aztán valahogy lassan elkerültünk egymástól. Ő férjhez ment, engem egy másik épületbe küldtek és másik kerületbe, ő elment olaszt tanulni, és továbbra is a franciáért rajongtam és igyekeztem gyakorolni minden egyes alkalommal Párizsban. Más osztályba kerültem, más kérdésekkel foglalkoztam, ő továbbra is az első főnökömmel maradt.

Elgondolkodik ilyenkor az ember, hogy azok a dolgok közül amik akkor még öröknek tűnnek, tulajdonképpen mennyi ideig lesznek életünkben. Szerintem az embernek nem kell ragaszkodnia, hagyni kell, hogy elmenjenek azok az emberek és azok a dolgok amik már nem tartoznak az ember életében, vagy elrontja majd őket. Közben valahogy meg kell tanulni értékelni azt ami van, nem azon rettegni előre, hogy mi lesz amikor majd nincs, de azt se, hogy az ember úgy állítsa be magát, hogy A-nak, vagy B-nek örökre ott kell lennie. Ez nehéz, persze, mert a legtöbb ember irtózik a változásoktól. De mi van, ha megtanulunk a változásokkal együtt élni? Mi van ha nem baj, ha az érzelmek megváltoznak, a barátságok lassan elmúlnak, az évek eltelnek, és csak egy-két dolog marad meg örökre? Tulajdonképpen az se rossz...

Miket Tud és Miket Nem Tud az Ember

Tegnap a Karival találkoztunk a Caroll-lal. Bagelmen's-be mentünk, megkaptam az Odaát ötödik évadjának, ami egyébként fele se olyan jó mint reméltem (olyan "Alkonyat" szerű csöpögős, angst-dráma lett belőle...), majd egy kicsit beszélgettünk. Caroll szerette volna alaposan kikérdezni a Karit, de sajnos a Kari angolja nincs megfelelően kifejlődve egy jó, laktató, önelőadó monológ produkálásához. Caroll első kérdése/kérése, az volt, hogy "Mesélj magadról", amire Kari szavak nélkül maradt.

- Jó, akkor te mesélj róla - fordult hozzám.

Ekkor bajba kerültem. Hirtelen csak olyanok jutottak eszembe, hogy "férfi", "magas" és "magyar". Aztán, ahogy próbáltam valahogy valamit mondani a Kariról kezdtem észrevenni azt amit a szülinapi ajándék választásakor tapasztaltam: nem tudok igazán semmit a Kariról. Tudom, hogy szeret, tudom, hogy szeretem, tudom, hogy egy fantasztikus kocsija van, makacs, de azért nyugis és türelmes, alig haragszik meg, nem veszi észre, hogy szinte kitűnő nyelvérzéke van, és elég hamar képes azért valamit feladni, még pedig úgy, hogy felemeli a hangját, hogy egy valamilyen kifogással indokolja, hogy miért a vagy b nem megy, úgy beállítva az adott indok/okot mintha az egy szinte átvészelhetetlen dolog lenne. De mit tudok róla?

Milliókat tudok beszélni a Söndörről, akit nem ismerek, de már lassan elterjesztem a hírét, hogy ő a magyar, straight Brian Kinney, majd mesélni tudok a barátairól de Kari... Kari olyan... "átláthatatlan". Ki tudom találni modorait, előre tudom válaszait, reakcióit, de nem ismerem még ki.

Egyébként szerintem Kari sem ismer engem. Amikor megjegyeztem neki, hogy komolyan olyan sok mindent nem tudok róla, azt mondta, hogy hát ez végül is várható, mert igazán nem voltunk együtt elég sokat. Hát igen. 1 hét Januárban, 2 hét februárban, 2 hét áprilisban, most lassan 2 hét és majd 3 hét decemberben. De beszélünk mi minden nap az Interneten!

Ugyanakkor tudok róla olyanokat, hogy nem fél az ismeretlentől, és minden új kaját megkóstol, nem szereti igazán az édeset, mert szerinte a szomjúságot gerjeszti, nagy becsben tartja a magyar dolgokat, kis tejjel és két cukorral issza a kávét (két cukor, ugye?), nem szereti a teát, nem szeret gyors éttermekbe menni, nem szereti az amerikai éttermeket, nevet amikor ideges vagy zavarba jön, vagy valamiért kicsit ciki a helyzet. Kedvenc színe a kék, kedvenc zenéje a rock, de főleg a hard rock típus. Nem szokott tervezni, nem szokott előrelátóan viselkedni, amiért sok minden amit elgondol nem veszi figyelembe az apró dolgokat amikért megvalósulása meghiúsulhat.

Azt mondja magáról, hogy legnagyobb erénye az, hogy ügyes, de ez nem igaz. Nem mondanám, hogy kifejezetten ügyes. Legnagyobb erényei türelme és gyors tanuló képessége, ami azért sokszor legnagyobb hibáihoz is vezethet: a nem előrelátás, mert néha türelme másokhoz túlteng, és saját magával való türelmetlensége amikor olyanba botlik amit nem tanul meg olyan gyorsan ahogy egyébként szokta.

Szeret búvárkodni, de nem szeret halat enni. Szereti a levest, szereti barátait, szeret pókerezni, szereti a futballt... a jót. Szereti Prison Break-et, és ha megteheti, nagy ívben kerüli Queer as Folk-ot. ^_^ Inkább történelmi könyveket olvas és tény-könyveket, és nem annyira filozófiát, regényeket és egyéb elvont agy-kábító dolgokat, de azért inkább újságot olvas. Ebben teljesen fordítottak vagyunk. ^_^

Hn... lehet, hogy azért mégis ismerem... egy picit. ^_^

Hogy Miket Találtam

Szitakötő barátnőm mostanában azt csinálja, hogy rövid listában leírja mi történt az elmúlt öt nap alatt egy sort szentelve minden egyes napra. Hát igen, ő nem igazán ír sokat. Hétvégenként most én se igazán írok, mert, sajnos, jobb dolgom van: a Kari. ^_^ hehehehehehehehe (És ha megtudja, hogy ezt írtam ide, akkor biztos elkezd idegesen nevetni, és talán pulyka-piros is lesz a nyaka. ^_^) DE annak ellenére, hogy mit gondolna a sok mocskos undokocska és egyéb csak-a-szexen-jár-az-esze típusuaknak, NEM CSAK azzal voltunk elfoglalva. Programunk is volt.

Szombaton, például, voltunk a piacnál, vagy vásárnál, ahol Kari egyebek közt megismerte a icas-t, a jocote-t, a mamón chino-t (igen, Gyuszi, ízlett neki is!), a yuca-t, chayote-t és a carambola-t meg a copos-t és a pipa-t. Aztán voltunk az egyik banknál, ahol az egyik hitelkártyámat fizettük, majd elballagtunk az ICE Herediai fiókjához, ahol Kari maga talapsztalhatta cégünk elképesztő képtelenségét. Az a helyzett, hogy szerezni akartunk neki egy kártyás SIM kártyát, mint ami nekem van otthon a Pannonnál (ami egyébként fantasztikus!). Kiderült, hogy nincsenek vonalak, és ha az ember akar egy ilyen kártyás vonalat, egy váró listára kell felírnia magát. Őszintén, ahogy mennek a dolgok, gyorsabban kapna meg az ember egy Rolex órát amire várólistára kell feliratkozni, mint itt egy vonalra.

Aztán elmentünk a fodrászomhoz, ahol mindketten levágattuk a hajunk végét, és most szuper-szép mindkettőnknek a haja. Sima hajvégek, semmit töredezett, éget, száraz, szúró hegyecskék. Sonia, a fodrászom nagyon csodálkozott a Kari haján, és cukkolásból majdnem levágta neki tarkóig. Nekem k.b. olyan 5 cm vágott le, de azt mondta, hogy ahhoz képest, hogy milyen régen nem megyek (április óta) nagyon kevesett kellett levágnia a hajamból. Hát nem akarok én itt többet reklámozgatni, de ezt csak is a Gliss Kur-nak köszönhetem.

Nekem olyan hajam van ami mindig olyan könnyen töredezett, és mivel olyan sötét nagyon meglátszott rajta a bántódás. Éveken keresztül rengeteget szenvedtem, mert nem tudtam segíteni rajta. Felfedeztem aztán egyszer az Alpha Parf családott, olasz haj cuccok, amik nagyon, de nagyon jók, de épp olyan drágák is. Ez egy ideig működött, de aztán megszűnt az a bolt ahol vettem a dolgokat. Pár évvel ezelőtt, aztán, felfedeztem vagy otthon vagy Bécsben ezt a Gliss Kurt, a sárga flakonost, és azóta megváltozott a hajam élete. Sampon, balzsam, pakolás vaj, hajkrém... ezeknek köszönhetem a jelenlegi szinte tökéletes hajamat. Selymes, puha, csillogó... ha nem hiszitek, kérdezzétek csak meg a Karitól, hogy milyen a hajam! Egyszerűen isteni! Itt nég nem lehet kapni, de semmi baj, otthon megveszem és hozatom amikor elfogy. Már lassan egy éve csak ezzel mosom a koponyám!

Fodrász után elmentünk egy kis sarki boltba venni egypár dolgot az otthoniaknak, amiket nem fogok elárulni. ^_^ Lassan hazaballagtunk, ebédeltünk, beszélgettünk, többször is játszöttunk Scrabble-t (Kari kezdi vágni a Multi-Scrabble-t, angol és spanyol szavakkal, miközben én még japánt és oroszt is merek beletenni, Anyu pedig izlandit,) majd leültünk az egyik bőröndött mgpakolni. 22 Kg a lehetséges 23 Kg-ból. Egy teljes polcot eltüntettünk, plusz három nyuszit (az ikrek Vania és Vassili mennek most haza a Long Ears Blues baráttal) és egypár blúz. Ma talán majd lecipeljük az egyik nagyobb bőröndött, és majd 1-2 polcott is el lehet majd rakni, haza vinni.

Nem tudom elmagyarázni ezt az érzést: megyek haza, lassan hazaköltözök. Végre!!! És Karival költözök ^_^ ! Valahogy olyan "igazinak" tűnik minden! Persze igazi, igazi, de nem tudom ezt megmagyarázni máskép, hanem úgy, hogy "igaz-igazinak" nézni és valahogy ennek érzem.

Tegnap voltunk egy Herediai meccsen, ami nagyon, nagyon gyenge volt. Atival, Apuval, Yuly-val és Danival elvittük a Karit Costa Rica "legnagyobb stádiumába", ami azért a legnagyobb, mert sose telik meg. Ez alkalommal sem. Az otthoni csapat nyert, Heredia, de olyan ki-tudja gólokkal, hogy szánálmas volt. Csak annyit mondok, hogy az első szinte véletlenül gurult be. Itt Kari megismerte a patí-t, egy karibi kaját amit egy 100%-os igazi karibi ember árult. Nagyon jó volt. Aztán hazamentünk, ebédeltünk, mostunk és Apuvak sajtos tortillát készítettünk. Nagyon fincsire sikerültek. Karival majd leültünk és megírtunk egy listát arról, hogy majd kinek mit vigyen, egyben egy listával arról, hogy kinek vigyen valamit. Én, persze, már hetekkel ezelőtt kértem, hogy írja meg, de csak most ültünk le. Na, legalább van haladás és most írjuk meg, nem 20 perccel a gép indulása előtt. ^_^

A napokban valamikor megkérdeztem a Karit, hogy szerinte kik a srácok közül csinosak. Száz évig gondolkodott, mert fogalma se volt. Valahogy onnan arra jutottunk, hogy beszéltünk a srácokról, főleg arról, hogy milyen benyomásaim vannak róluk, és hirtelen arra a következtetésre jutottam, hogy a Söndör nagyon hasonlít Brian Kinney-re, a Queer as Folk egyik főszereplőjére. Kari, persze kiállt barátja mellé, hogy azért hát nem, Söndör abszolút nem olyan, amiért tegnap megnézettem vele egy picit az egyik részből. Amennyiben megtehette inkább a pénzügyi újságot (ami spanyolul van) böngészte, minthogy a sorozatott nézte volna, majd felpillantott, félszemmel, hunyorítva odanézet majd látható kényszerrel mondta:

- Oké, de csak egy kicsit.

Haj, ruja, "demeanor", szerintem egy az egyben a Söndör, már amennyit ismerek belőle, ami a nullával egyenlő, és mégis ez a benyomásom.

Ezeket találtam a hétvégén.

Kari Szülinapi Ünneplése

Végre meg tudtunk tegnap tortázni a Kari születésnapja alkalmából. Otthon voltunk mind, Anyu, Apu, Ati, Kari, Yuly, Dani meg én. Az ebédlő asztalunk kezd lassan nagyon pici lenni. A torta egy csoki torta volt dúsan felkenve csoki krémmel és eperrel meg habcsókkal töltve. Mellé pedig Tokaji borral koccintottunk Kari egészségére. Szokás szerint a képek a kamerában vannak, a kamera pedig otthon, tehát majd később illesztem be a képeket (és lehet, hogy módosítom is a bejegyzést!).

Tegnap programjuk volt az Atival. Elmentek Guayabo-ba, az a régészeti hely amiről a múltkor beszéltem. Képek nincsenek, mert a kamera otthon van. Közben jó lenne tudni készültek-e képek, mert a kamera eleme lemerült. Nem tudom Karinak igazán tetszett, mert csak azt mondta, hogy érdekes. Hát igen, gondolom sokat nem lehetett még most se látni. Guayabo nem olyan mint Aquincum, ahol azért jól lehet minden látni és a falak magasak, és szépen, dúsan be van az egész építve. Itt az egész inkább úgy néz ki mint egy nagy park ahol kis utak és kör szerű "parkocskák" vannak kirakva kővel.

A kirándulásra elmentek a Yuly-val és a Danival, ami nagyon meglepett, mivel a Dani fél a Karitól és folyamatosan bujkál előle. Nem mondom, hogy tegnap végre megbarátkoztak, de a Dani legalább már nem kerülte annyira. A gyerekek furák tudnak lenni.

Ma a program a Poás Vulkán. Oda, tudomásom szerint, csak az Ati meg a Kari mennek, mert a Yuly-nak nincs ideje, a Dani pedig otthon marad vele. Remélem majd sokat szórakoznak és jól érzik magukat, és nem lesz túl sáros ott minden, se túl veszélyes, és majd sok fényképet tudnak csinálni, amit majd igyekszem fel is tenni a netre. ^_^ (Ez alkalommal időben.)

Tegnap este elkezdtem azon gondolkodni, hogy hány vulkánja is van Costa Ricának és mi is a nevük. Tudom, hogy rengeteg sok, de őszintén csak a Rincón de la Vieja (az Öreg Asszony Sarkja), Poás, Barva, Irazú és Arenal jutnak eszembe. Tudom pedig, hogy rengeteg sok van, vagy talán nem épp rengeteg sok, de nekem annak tűnnek, mert nem tudom mindegyiket megjegyezni. Hát mit mondjak, nem mindenki olyan mint a Kari, akit az ilyenek érdeklik.

Közben ma a munka elég nyugis. Az Undokocska nem beszél hozzám, nem is néz rám, tehát biztos valami baja van velem. Na, maga tudhatja. Itt közben munka-teniszezek egy csoporttal akik ki akarnak vágni egy munkából azt a piackutatást amit mi magunk csináltunk alapvetően azért, mert ellentmond annak amit ők "csináltak" (most egyébként kibújt a nyúl a zsákból és kiderült, hogy nem is ők csinálták, hanem lemásolták egy másik munkából, de nem tiszta milyen másik munkából vették ki). Persze, hogy ellentmond amikor a miénk jó, sőt, fel is hívtuk azt a céget amire hivatkoztak és az is nekünk ad igazat! Tehát most küldözgetem oda és vissza az e-maileket.

Ma megint korábban megyek haza, mert ma el kell vinnem a csoport egyik tagjának a költség lapját, hogy majd beszámolják és nekem lepecsételjék. Mivel ez egy másik épületben van, akkor innen kb egy órával előbb indulok el, elgyalogolok a másik épületig és beadom a papírokat. Ezzel is nyerek egy picit a péntekből és hamarabb kezdem el a hétvégét.

A hétvége tervei alapjában véve csak a nyugi és a pihenés. Megmutatom a Karinak a piacot, elmegyünk befizetni az egyik hitelkártyát, veszünk neki egy kártyás SIM kártyát, talán találkozunk barátokkal, elmegyünk ide-oda, ki tudja és alapvetően jól érezzük magunkat.

Szeretem én ezt a Karit. ^_^

Undok

- Húú milyen nyúzott vagy! - volt az első dolog amit ma reggel odakiáltott hozzám Cynthia amikor odamentem az irodájába köszönni. Ott volt Rosario, Greivin és Edwin. Megdöbbentem. Mi baja van ennek a hülyének? Miért mond ilyeneket? Nem tudom, hogy vajon az a baja, hogy még mindig nem heveri ki, hogy azt hitte, hogy azt mondtam a munkájáról, hogy "nem jó" (amikor azt mondtam, hogy NEKÜNK nem jó), vagy valamilyen más baja van, de szerintem ez nagyon, nagyon undok volt, főleg mert azt volt az egészben a gúnyos megjegyzés (ahogy azt ő maga is tovább fejtette), hogy most itt van a barátom és együtt vagyunk.

Elsősorban szerintem az, hogy Kari meg én mennyit vagyunk együtt és milyen mellékhatással az TELJES egészében ránk tartozik. Ebben kívülálló embereknek nincs beleszólásuk, de főleg nem valakinek aki alig ismer és aki csak rosszindulatból tesz gúnyoló megjegyzéseket. Másodszor, habár itt létezik a cukkoló kultúra és az emberek szeretik egymást cukkolni és ugratni (és ezt jó néven veszik, mert alapvetően azért van, hogy mindenki, még a cukkolt is egy kicsit nevessen), az ember tudja és érzi amikor nem jó indulat és haverkodás van a dolgok mögött.

Szerintem elképesztő, hogy valaki aki képes másoknak nem kért tanácsokat adni arról, hogy hogyan kell egy kapcsolatban viselkedni (Cynthia nyelvén: ki kell a pasikból az utolsó fillért is préselni), aki folyamatosan azt mondja mindenkinek magáról, hogy milyen okos, kifinomult, nőies, elegáns, de főleg tapintatos és körültekintő, ez nagyon ízléstelen és undok dolog volt.

Hát igen, ahogy azt már többször is megjegyeztem, Cynthia egy olyan ember akitől jobb minél távolabb lenni. Ő pontosan egy olyan ember akivel példát lehet állítani a fokozatos bizalom vesztésről a kapcsolat teljes megszűnésig. Eleinte az ember jóban van vele, barátkozik és megbízik benne. Aztán valamiben cserben hagy vagy nagyon kiábrándít. Lehet, hogy az ember megbocsát neki, de következő alkalommal jobban vigyáz. Aztán megint kiábrándít, és az ember már abban az adott dologban nem bízik. Aztán jön valami más, és valami másban sem bízik benne, aztán valami más, meg valami más, míg lassan minden egyes dolog, vagy a dolgok nagy része eltűnik és már nem marad az embernek iránta semmi bizalom, semmi barátsági érzelem. Nem tudom ő majd észreveszi, szerintem nem, de jó lenne, mert akkor tudna magán változtatni. Ebben a pillanatban annyira nem érdekel már, hogy nem is zavartatom magam azzal, hogy felvilágosítsam.

Ma egy baráttal kevesebb van, de nem bánom. Amikor egy barátból undok nyűg lesz vesztése csak is örömet és könnyebbülést tud hozni.

Ígért Képek!

Semmi szöveg, csak képek. Az estiek 14.-én lettek elcsattintva, a naposak pedig 15.-én.

Én mint Térképész

Ma van egy extra téma, amit még ma meg akartam írni, de olyan nagyon hosszadalmasra nyúlt a Függetlenség dolog, hogy gondoltam jobb ha ezt külön rakom fel. Ez is tegnap történt.

A felvonulás után, mikor már ropogósra sültünk a napon, Karival elballagtunk a buszhoz, hogy megmutassam hogyan kell a munkahelyemre érni. Abban a melegben nem volt egyszerű... A lassú buszok, amik hál'Istennek kivételesen gyorsak voltak, a sok butábbnál butább utas, mint egy család előttünk visszafelé akik azzal szórakoztak, hogy mindenkinek integettek akit láttak, csak úgy viccből.

Az út két buszból áll és a közte levő gyalog rész. Az első a busz otthonról Heredia központjáig, ahonnan menni kell három sarkot a másik buszig. Az a másik busz a híres "sárga busz". Azzal a Karinak valahogy el kell érnie nem a végállomásig, hanem csak Sabana-ig, ahonnan aztán egy bizonyos utat kell majd megtennie. Ezt magyaráztam meg neki úgy, hogy vittem is magammal. Persze, talán egy nyugis, hűvös napon jobb lett volna, de csak tegnap tudtam megtenni. A nagy gyaloglás a tűző, szárító napon, körbe törmelékkel, hosszú cement csíkokkal kirakva... kegyetlen volt. Én Karim bírta nagy bátran ott ahol én már feladtam volna és egy hideg kóláért sírtam volna. Bátor kis katona a Kari. ^_^

Miután odaértünk visszamentünk egy kis pizzázóba és megittunk egy üdítőt ami nagyon jól esett, majd mentünk tovább lyukas-cipő vadászatra. (Nem találtunk).

Ma gondolkodtam azon, hogy hogyan érhet Kari ténylegesen a munkahelyemhez, és hát arra gondoltam, hogy nem könnyen, tehát leültem és csináltam a Karinak egy térképet, mert habár egyszerű ideérni, nem egyszerű ideérni. Közben, persze, sajnos nem könnyű egy térképet megrajzolni amikor az ember nem igazán figyel arra, hogy merre megy, csak megy.

Csak utána jutott eszembe, hogy nem rajzoltam oda, hogy hova ér majd a busz, és hol kell jelezni, hogy az ember leszáll... Mondom, itthon a térképész az Ati, nem én.

Kari egypár jó kérdést fel is tett: Ki van írva az utca neve valahol? Nem. Van az utcának neve? Nincs. Costa Ricában egy címet úgy add meg az ember, hogy feltételezi, hogy a többiek ismerik a helyet. "Ettől a bártól 100 méter keletre és 200 északra", "A korháztól x méter délre és x méter nyugatra, majd a sarkon befordulsz jobbra és mész egyenesen míg nem látsz egy McDonald's-ot. Onnan x méter északra". Kicsit aggódom Kariért, mert tudom, hogy itt nem olyan könnyű a közlekedés, de remélem feltalálja magát könnyen. ^_^

Függetlenség Parádéi

Tegnap ünnepnap volt itt: megünnepeltük a Függetlenségünket. Ahogy Kari mondja, annak ellenére, hogy nem vívtuk ki, hogy szinte az ölünkbe pottyant szeretjük ünnepelni, alapvetően azért, mert ünnepelni mindig jó. ^_^ Nem volt sok kaja, pia, nő, mint egyáltalán szokás az ünneplésen, illetve talán nem a családba és barátok közt, de azért nagyon szép volt. Csináltunk jó sok fényképet, de természetesen azok otthon vannak a gépben, én pedig itt ülök a munkában és blogozom munkagyanánt miközben egyebeket is kitalálok. Munka... volna, de ebben a pillanatban nagyon tudok örülni egy kis nyugalomnak. (Nem mintha sok lenne amikor a főnököm főnöke folyamatosan hív, hogy mi van egy bizonyos szolgáltatás díjával, amit a Szolgáltatás Osztály hátrál, de közben a Szolgáltatás Osztály maga azt mondogatja, hogy mi vagyunk azok akik hátráltatjuk őket.)

Kari születésnapján (tegnapelőtt) volt itt Costa Ricában a "Desfile de Faroles", illetve a "Fákja Parádé". Ilyenkor az iskolás gyerekek vonulnak az utcán este 6 után kis papír lámpákkal amikben egy gyertya ég. A lampákat magunk csinálják, szüleik csinálják, vagy megveszik a boltban. Vannak lámpa szerűek, ház formájúak, autó formájúak... mindenfélék.

Karival az volt az első (miután megint sikerült elszöknöm), hogy felköszöntöttem, ugyanis ahogy azt már meséltem, ő épp ezt a napot választotta arra, hogy a szülinapja legyen. Már hetek óta megvettem a szülinapi ajándékát: egy Swatch Windfall óra. Rengeteget szenvedtem ezzel az órával, mert igazán nem jutott semmi eszembe. Ekkor vettem észre, hogy igazán nem tudok sokat arról, hogy a Kari mit szeret vagy mit akar. A végén úgy választottam, hogy arra gondoltam, hogy mi lenne az ami a legjobban hasonlíthat Suzy-ra, Kari kocsijára, és ez az óra volt. Szép, márkás, stílusos, elegáns és közben nem valami olyan ami rettenetesen magára hívja a figyelmet (illetve, 0 króm). Miután megvettem nagyon, de nagyon örültem neki, és szerettem volna megosztani a Karival egyből, amiért csak nagyon, de nagyon nehezen tudtam "titokban" tartani az ajándékot. Hát kezdjük azzal, hogy megmondtam a Karinak, hogy vettem neki egy szülinapi ajándékot. Igazán szerettem volna megmondani neki, hogy mi, de Kari szintén meglepit akart. Ez jobban megnehezítette a dolgot. Tehát elkezdtem "mondani" neki, hogy remélem tetszik neki, és ha nem is tetszik, akkor tegyen úgy mintha tetszene. Aztán egyszer elszóltam magam.

- És majd remélem fel is veszed!

Uuupsz! Hirtelen kellett gondolkodnom, tehát azt mondtam neki, hogy egy doboz óvszert kap tőlem. Egy ideig ebben maradtunk, míg most a napokban ő cukkolt engem ezzel a témával, pontosabban, hogy nem is hozott ő több óvszert, amúgy is én azt fogok neki adni szülijére. Na, ez pánikba ejtett. Egy redukált óvszerkészlet láthatár egy nem elfogadható láthatár. Tehát fogtam magam, elmentem a boltba és vettem egy jó készletett, majd körbe-körbe szórtam a kis csomagocskákat az óra doboza köré az ajándék dobozába, míg el nem lepték. Az ajándék dobozt kétszer is becsomagoltam, hadd legyen rajta mit bontogatni, majd délután Karinak adtam. volt azért annyi tapintatom, hogy nem a szüleim előtt adtam oda.

Kezdte a Kari kicsomagolni az ajándékát. Egy papír, másik papír, egy doboz... és ahogy kinyította, ott volt a rengeteg óvszer. ^_^ Heheheheheheh... elkezdett röhögni míg az arca be nem pirosodott. Olyan jó volt! Persze, azt hitte, hogy komolyan csak azt kapta, tehát szólni kellett neki, hogy ugyan már fogja a dobozt és vegye ki belőle az ajándékot. Szerintem zavarba hozta a sok kis csomagocska, mert valahogy nem igazán nézett ki, mintha örülne annyira az órának. :-( Közben én biztos voltam bennek, hogy tök jó volt az egész... :-(

Ezután elmentünk egy Swatch óráshoz, hogy karjára méretezzék az óra szíjját. Nagyon, nagyon csini a Karim az órával! És szerintem nagyon is megy hozzá. Innen pedig visszarohantunk a központba, ahol a fő parkban már sorakoztak az emberek több program körül. Láttuk a fákjákat, Kari hallotta ahogy elénekeltük a Costa Ricai Himnuszt, majd több táncot is megnéztünk. Nagyon, de nagyon szép volt. Eszembe jutott akkor, hogy ezt hagyom majd magam mögött és azért egy kicsit megfájdult a szívem. Végül is ez nekem egy részem is, ezzel nőttem fel.

Elmentünk majd az Alehoz, ahol egy darabig maradtunk, beszélgettünk és Jack Daniels-t és tequilát iszogattunk. (Csak a Kari tequilázott.) Észrevettem, hogy azért én nekem izlik ez a whisky dolog. ^_^

Tegnap nem kellett elmennem dolgozni, tehát egész nap együtt voltunk. Előbb elmentünk megnézni a Függetlenségi Parádét, ahol több gimnázium vonult bandástul és csinos lányostul zászlókkal és zenével. Ott 15 éves lányok hajmeresztően picike szoknyákban vonultak egy olyan nagy meleg alatt, hogy sminkük és frizurájuk lecsurgott vörösre égetett, csillogósra izzadt arcukon. Karival is szinte rák pirosra égtünk a nap alatt, pedig mi nem is vonultunk. Nem volt a vonuláson a mi gimink, de ott volt az Apué, és az nagyon, de nagyon szép és látványos volt.

A tömeg hatalmas volt, telis-tele mindenféle figurákkal, akiknek köszönhetően úgy kellett markolni a táskát és a kamerát, mintha a Szent Grál lenne bennük. Kocsival bemenni lehetetlen volt, akkorva volt a tömeg, és volt ahogy egyszerűen lehetetlen volt átmenni. kari meséltem hogy otthon ilyen nincs. Talán kéne. Tudom, hogy magyar fiú testvéreim nagyon, de nagyon örülnéknek, és jobb lenne a morálé otthon ha legalább évente egyszer pirinyó szoknyákban vonulnának a csinos magyar gimnazista lányok az utcán. ^_^ Gondolok rátok, srácok! Szép a sok tüzijáték és minden, amit Augusztus 20.-ára rendenek, de... miért nem lehet egy kis parádé? ^_^ Lehetne, ugye?

Isten Éltessen, Kari

Ma Kari-nap van. ^_^ Ma van a Kari születésnapja. Ma már nem vagyunk egy idősek, hanem ő megint idősebb nálam. ^_^ Kicsit sajnálom, hogy azért nem tudtam kivenni a mai napot, mert akkor biztos még ott lennénk Jacó-ban, talán megkísérelnénk egy surf órát valamilyen helyi tanítónál, ha csak a hullámok nem emelkednek fel megint a két méter magasságra és annál feljebb. Itt van a valódi Big Kahuna.

Míg ott voltunk Jacó-ban, többször is gondoltam a regényemre, és valahogy az az érzésem támadt, hogy ha ott tudnék maradni egy hosszabb időre, akkor be tudnám fejezni. Valahogy Vili ott volt mindenhol, még ha maga sose létezett, sugárzó arany szemei, barnára sült bőre, vékony, kiizmosodott testecskéje, nap szívta szőke fürtjeit. Ezt a regényt még itt kellene befejeznem. Elgondolkodtam azon, hogy milyen lenne, ha vennénk egy lakást a tengerparton. Persze, arra a következtetésre jutottam, hogy hamarosan benne élne a Söndör. ^_^ Ugyanakkor minek lakás Jacó-ban? Az nincs igazán közel Budapesthez, ugye? Karival közben azon beszélgettünk, hogy majd otthon hogy és milyen legyen a dolog. Kari igazán jobban szeretne egy családi házat, de nekem jobban tetszenek a lakások. Igen, persze, sok jó van abban, ha az embernek családi háza van, de a lakás azért olyan tök jó! Kicsi, kellemes, könnyen takarítható, szépen kihasználható, de főleg kevesebb rendetlenséget csinál benne az ember.

Na, ezt majd meglátjuk, hogy hogy és mint lesz. ^_^

Nagyon, nagyon örülök, hogy a Kari itt van velem. Olyan jó úgy elaludni, hogy mondja nekem, hogy imád, jó érezni testének az illatát, jó tudni, hogy ott van mellettem, hallani amikor nevet, nézni, ahogy nézi a tévét, ahogy kibogozza az Amerikai Futball szabályait, vagy amikor együtt vacsizunk, és nevetgélünk a pizzán. Nem tudom tudja-e a világ, hogy Karinak milyen gyönyörű szép szemei vannak. Egyszerűen az egész Kari olyan nagyon, de nagyon, de nagyon szép! De főleg szeretni és imádni való.

Ma van a szülije, ma lett 34 éves, fiatal ember, ahogy a keresztapám mondaná, és ma végre oda tudom adni neki az ajándékát. Kitaláltam valami kis vicces fordulatot, és majd látni akarom az arcát ahogy apró kis találmányomat kibogozza.

Itt vagyunk!

Végre itt vagyunk, együtt vagyunk és az nagyon, de nagyon jó! Kari, persze, megint késett, ez alkalommal Panamában késte le a kapcsolatot. KLM-re fogta. Aztán ezért váratott, mert "nem érkezett meg a csomagja". Fél 11-kor, ESTE került csak ki. Bor nélkül, Gliss Kur nélkül, de FŐLEG Sportszelet nélkül. ^_^ Azért másnap a COPA Airlines kihozta neki a házunkhoz. Ennek ellenére nagyon jó volt, hogy megint átölelhettem és átölelhetett, és csókolhattam, és csókólhatott. Jó, hogy itt van nekem, hogy reggel felkelek és olyan illatom van mint Karinak. Jó most hazamenni, és tudni, hogy ott van.

Hétvégére lementünk Jacóba, ahol alig lehetett az óceánba úszni, mert olyan nagyok voltak a hullámok. Azért egy picit bementünk és tök jó volt a víz. Fincsi friss, nem is hideg, nem is meleg. Az áramlat azért nagyon erős volt és nagyon húzott minket.

Most lassan megyek, mert még el akarunk menni inni egy kicsit. Talán még este írok valamit... feltéve, hogy nem leszünk elfoglalva. ^_^ hehehehehehehe

Emlékek

Ma nem fogok sokat írni, mivel inkább képeket akarok feltenni. Tegnap kibányásztam egypár képet emlékeimből, és gondoltam leszkennerelem és megosztom veletek. Ilyen voltam régebben, de azért nem változtam sokat.

Ez itt én vagyok a múlt ezredben. Jó rövid volt akkor a hajam. A kocsi az Ati első kocsija, és a kutya a híres Lobi.

Ez itt a híres japán csoport. a Tanár, ott hátul nagyon feketén, Suzuki-san. Jó kis csoport voltunk! Mindig sokat mulattunk, ahogy azt itt látni lehet. ^_^

Ez az egyetemi csoportom. Mindig együtt voltunk, mindig együtt csináltunk minden csoport munkát. Balról jobbra én, Laura, Ivannia és Milena. Az Ivannia volt az akit igazán nem szerettünk de csak később derült ki. Mindig azt hittük, hogy valakinek a barátja és ezért nem közösítettük ki... míg én nem közösítettem ki egy Állami Szektor munkacsoportból. Igen, mindig én voltam az aki a bátor munkát végezte.

Férjhez ment az egyik osztálytársam és egy másik barátnőjével voltam a "bride's maid". Legalább a ruha csini volt, mert egyébként irtó unalmas volt az egész!

Mile meg én lediplomázunk főiskolai szinten. Ki hitte volna, hogy aztán nyolc évvel utána rohangálunk az egyetemi diplomáért együtt.

Az első munkahelyi bulim. Ez a bankban volt. Ez volt egyben az első (és idáig egyetlen) bál szerű bulim. A rucira amit rajtam látni rá kellett (volna) költenem az első fizetésemet, de hál'Istennek az Anyu kisegített. A szakállas a kedvenc főnököm, az életben a leges legjobb főnököm: don Rodolfo Brenes Flores. A ruci még megvan, tehát majd otthon láthatjátok amikor operába megyünk!
Igen, az a szőke csontváz én vagyok. Hál'Istennek már nem állnak ki a csontjaim! Ez az Alliance Française-ben volt. A csaj egy akkori barátnőm volt, kedves lány (nálam 10 évvel fiatalabb, ha eltudjátok hinni) akitől aztán menekülni kellett, mert nagyon, de nagyon, nagyon meghülyül. El kezdett mindenben utánozni, ami eleinte fura volt, de aztán egyenesen RÉMÜLETES lett. Ruha, hajfrizura, ékszerek, smink, márkák, beszédmód, karrier, "gondolkodás mód"... tudjátok mire gondolok, ugye? Olyan embernek derült ki, aki mások életét másolja, mert nem tudja igazán a saját életét élni. Olyan "stalker" féle. Sajnos tudomásom szerint nem változott sokat azóta.

Na, ennek ellenére, jól nézek ki, mint szőke, ugye? Talán gyakrabban kellene annak lennem. ^_^

Barátnőimmel, Laura, aki az egyetemen és a bankban volt társam és azóta is továbbra a barim, és a Tania, akit a bankban ismertem meg. Laura és Tania is nagyon jó barátnők. Ez egy ilyen szépen alkotott csoport. ^_^ Itt pedig ragyogtatom a világra szép zöld szemeimet. ^_^ Szerintem abszolút jól néznek ki!

Itt én vagyok az első irodámba ebben a cégben. Hajam már hosszú és szemem zöld. Kicsit túl vékonyka szerintem, de hát eszek, eszek!!! ^_^ Na, de már nem vagyok ilyen szánalmasan csontoska, már nem erednek utánam a kutyusok az utcán. ^_^

Na, már láttátok milyen voltam. Ugye vicces voltam ^_^ Közben lehet a hajam rövid, hosszú, fekete, szőke, lehet a hajam vagy paróka, lehet a szemem csoki-barna vagy smaragd-zöld, mindig én vagyok, szerintem szépen nézek ki, de főleg ott van mindig a nagy, fog-teli vihogó mosolyom. :-D

Egy Igen, Egy Nem

Ma lefoglaltam a Szófiai és a Bécsi hoteleket. A Szófiai szépen, könnyen ment, de a Bécsi nem. Kedvenc hotelem, Hotel Pension Continental tele van azokra a napokra amikor mennénk. :-( Karival kerestünk egy másikat és találtunk egyet a Mariahilfestrasse-n. Valahogy nem ugyanaz, főleg mert az Internet nem ingyenes, hanem fizetni kell érte, DE felkerestem a netten és rengeteg ingyenes Wi Fi Hotspot hely van mindenhol Bécsben. ^_^Azt hiszem el tudnék én élni Bécsben!

A németezés megyeget. Olyankat tudok most, hogy Obst (gyümölcs) Kässe (sajt) és Geflügen (csirke). Nem tudom kimondani, hogy szénsavas víz, de semmi gond, mert nem szeretem a vizet. ^_^ hehehehehe. Tudom hogy valami Kohl... Kohl-en-saüer? Vagy valami ilyen. Na, ha kell, akkor elrágom a szó végét és olyat mondok, hogy kolen-soeur (francia szó ahhoz, hogy nővér), mert eléggé hasonlít. ^_^ Majd egyszer sikerülni fog, de addig is csalni fogok egy kicsit.

A nyelvtudás titka az, hogy az ember úgy tegyen mintha komolyan tudná mit akar mondani és a többiek azok akik nem figyelnek és nem értik az enyhén tályszólásos kiejtésedt. ^_^

Karim még pakol. Igen, ezt előre tudtuk. ^_^ Jaj, Karim, Karim. Aztán most a nyakába szakadt a munka, az utolsó pillanatban, és még pakol, és még találkozni akar az Ádámmal és még meg kell vennie a Gabi szülinapi ajándékát (amit Júliusban kellett volna? Igen, azt), még van beszerezni való a listából, már nem lesz ideje felmenni Mezőkövesdre... reméljük azért minden simán megy majd és időben meglesz, habár őszintén, kétlem. Valami ki fog maradni.

Na, de ha őszinte akarok lenni, el kell ismerni, hogy azért hatalmas nagy fejlődés volt kevés hónap alatt. Kari HETEKKEL utazás előtt vette meg a jegyet (sőt, hónapokkal), és már több hete gondolkodott a pakoláson. ^_^ Tehát, ja, szinte 80%-87,5% lehetőség van, hogy valami ki marad, valami holnap egyszerűen ki fog esni Kari kezei közül, de azért "hajrá Kari! Igyekezz, igyekezz, igyekezz!!!" ^_^ hihihihihihi

Jaj, Kari, Kari, szerencséd van, hogy ennyire szeretlek!! ♥

Készülődés

Na, ma kitisztítottam a fürdőszobámat végre. Nem kell sokat csinálni vele, de az a baj, hogy ANNYI cucc van benne, hogy ettől leszek lusta. Ma viszont nekiiramodtam, mindent kipakoltam, kitisztítottam szépen, majd úgy raktam be, hogy hely maradjon a Kari cuccainak. Ehhez, persze, az kellett, hogy egypár dolgot eltegyek, és hogy átgondoljam, hogy mi kell igazán, hogy kéznél legyen. Nem egyszerű! Valahogy sikerült leegyszerűsíteni a dolgot és egyből le is fényképeztem, nehogy elfelejtsem. Fel is tettem a fényképet ide, lássa mindenki mire vagyok képes! ^_^ Büszke vagyok az eredményre (ahogy azt sejteni lehet).

Közben nem csak én igyekeztem és készülődtem. Papámék is készülődnek Kari itt létére. Mamám ma sokkal tüzetesebben takarított, előbb mosott (ő hétfőnként szokott, én vasárnaponként), majd megint kimostuk a paplant, mert a múltkor ráragadt a mosószer de csak ma vettük észre, amikor át akartam húzni a nagy ágyat.

Papámék aztán vettek egy 66cm LCD tévét amit "Kari tévéje"-nek neveztek. Ezt még ma fel is szerelték a szobába ahol leszünk, de azt hiszem nem szerelték fel teljesen. Ati is itt volt és nézegette, segített és jó sokat is beleszólt az egészbe. Tök jó volt! Kari aggódott, hogy a szüleim nagy gondot csinálnak belőle, de az Anyu azt mondta, hogy semmi gond, mert ha Kari is az elsődleges ok a tévé vásárlásához, ez a tévé majd más látogatóknak is jó lesz. Hát nem tudom milyen más látogatára gondolhat, ha nem az Atira... ^_^

Kari most szerdán érkezik ide. Jó lesz megint látni, megint közel tartani, élőben hallani és megsimogatni, csókolgatni és ölelgetni. Legyen már itt a szerda!!

Ékszerek

Nem ismerek igazán egyetlen egy nőt akinek nem lennének ékszerei. Mindnyájunknak van egy kis (vagy nagyobb) dobozka, vagy kis kosár, tálca, zacsi, tasak, neszesszer, bögre, fiók vagy akármi amiben kis (vagy nagy) kincseinket tároljuk. Gyűrűk, nyakláncok, karkötők, karperecek, fülbevalók... kinek mi tetszik és kinek mi a kedvence, vagy mikor mi a kedvence.

Mamám kedvencei a nyakláncok, vagy legalább sokáig azok voltak. Egy csinos kis dobozkában tartotta őket, és emlékszem, hogy kicsi koromban szerettem játszani velük, nézegetni, felpróbálni, kiteríteni és csodálni, hogy mennyi szép nyaklánca van a mamámnak, miközben azon gondolkodtam, hogy lesz-e valaha is nekem is ennyi. Persze, idővel Anyám gyűjteménye nőt és az enyém is elkezdődött létezni. Nyakláncaim változtak ahogy én is változtam, és hamarosan olyan darabjaim is lettem mint amiket az Anyu nem használ: fülbevalók és gyűrűk. Az elsőket nem is emlékszem miben tartottam, mert egészen 18 éves koromig nem volt nekem ékszer dobozom. Emlékszem, hogy akkor kaptam a mamámtól egy fekete műanyag zenedobozt két átlátszó műanyag hattyúval amit egy kis tükrön csúszkáltak körbe-körbe míg egy pici, mechanikus zenegép az "Over the Rainbow" nótát játszotta. Ez a doboz sajnos már nincs meg és sok az akkori ékszereimből sincs meg. Mostanában két ékszeres dobozba és egy kosárkába pakolom ékszereimet.

A minap épp nézegettem, hogy nagyon sok ékszerem van és a felét se használom, tehát lassan ideje lenne kiselejtezni egypár darabot, és mivel mostanában nekiláttam saját ékszereimet is készíteni, gondoltam, hogy talán azokat amiket már nem használok szétszedhetném és csinálhatok belőlük úgy darabokat. Ma kivettem egypárat a kosárból és felakasztottam egy fa kampóra ahol már egypár kedvencem sorakozott. Többet majd fel fogok bontani és újrahasznosítani. Ahogy megint kezem ügyébe kerültek, hirtelen észrevettem, hogy ezeknek az ékszereknek más erejük is van. Az ékszerek, mint a fényképek, egy bizonyos időről emlékeztetnek. Milyen volt "akkor", hogyan öltözködtünk, mikor vettük, milyen körülmények közt, kitől kaptuk, ki volt akkor az a valaki akit szerettünk, akit nem bírtunk ki, milyen volt akkor, egyedül vagy barátokkal...

Ékszereink nem csak a jövőbeli régészeknek mesélik el a multat, de nekünk magunknak és mesélik saját történetünket. Egy ékszer több, mint csak egy ékszer. Egy ékszer egy fejlődésben levő emlék.

Boldog Születésnapot, Marcsi Mama!!!

Ma van a Marcsi mamám születésnapja! Ezért a mai bejegyzés első dolga az, hogy felköszöntse.

Boldog Születésnapot, Marcsi Mamám!

^_^ Természetesen felhívtam és beszélgettünk egy kicsit. Sajnos nem tudtam igazán emberi, civilizált időben felhívni, de azért felhívtam a János telefonszámán keresztül és beszélgettünk egy kicsit. Olyan jó volt hallani a hangját mindkettőnek! Bár csak ott lehetnék, odabújhatnék hozzájuk egy kicsit ^_^. Nagyon, nagyon szeretem őket. ^_^

Meséltem nekik, hogy a Kari már a jövő héten jön ide, és a Marcsi egyből megjegyezte, hogy nem volt fent Mezőkövesden cseresznyét szedni. Nem tudom megmagyarázni, de olyan nagyon jól esik, hogy szeretik a Karimat! ^_^ Alig várom, hogy láthassam őket megint!

Jó Fejlemények!

Habár ma voltak apró kis kellemetlenségek, mint hülyéskedések a munkában az órákkal, vagy a pici kis bolondoskodás munkaközben amikor Luis Diego és Rosario egyszerűen nem akarták megérteni, hogy úgy ahogy csinálják a dolgokat lehetetlenül nehéz, lassú és nem hatékony. Greivin le is hajtotta a fejét az asztalra, annyira megelégelte a dolgokat, miközben Zoila egy sárga álmát eszegetett sóval, ma egy fantasztikus nap volt.

Mára beszereztünk egy egész napos gyűlést a Szolgáltatás osztállyal, de csak fél napot voltunk bent. Délben már vége volt a munkának (amit még nem sikerült befejezni), és lementünk a bevásárló központba ebédelni, majd haza. ^_^ De ez nem volt minden. Ma reggel felhívott Patricia, a közgazdasági iskola titkárnője, és mondta, hogy kapcsolatba lépett Rocío Hartley-vel, egy tanárnővel aki a Venado Sziget Programot vezeti, és aki tudna nekünk segíteni a szakdolgozati túrokkal. Patricia persze megkért, hogy ne mondjam meg a vezetőtanárunknak, hogy ő szerezte meg nekünk a kapcsolatot, amit megigéretem, és már ki is találtam az alibit.

Patricia közben már tegnap el is küldte nekünk a Szakdolgozatok Szabályzatát, amit egy éve nem akartak ideadni nekünk, és megigérte, hogy majd megadja az Egyetemi Tanács Egyezményt írásban, ahol a tanács elfogadja a szakdolgozat témánkat és vezetőtanárunkat. Ezzel már van biztosítékunk, hogy igen, a szakdolgozat megy és nem lehet se megváltoztatni, se a vezetőtanárunk nem bújhat ki a felelőség alól (tehát, hogy nem dolgoztathat minket, majd ellopja a munkánkat és hoppon hagy.)

Ahogy délután Greivin vitt az egyetemre, hogy elvigyem a tanács egyezményét, Patricia megint felhívott: ott volt Rocío Hartley. Megbeszéltük telefonon, hogy ő majd segít nekünk a szakdolgozattal (amint gyűlést tartunk a vezetőtanárral) és ő majd segít nekünk kimenni a szigetre, plusz majd cserélünk adatokat és mind a Program, mint a szakdolgozat jobban fog majd működni.

Még segítség! Jaj, ez olyan jó, mert azt jelenti, hogy még hamarabb fogunk majd ennek a végére érni! ^_^ Megy ez szépen!!!

Ellustulás

Ma ellustultam. Az sem segített, hogy az idióta számítógépes gyerek aki tegnap jött "megjavítani" a gépemet (Vonnegutot) elvesztette július és augusztus minden egyes e-mail-emet. Egyszerűen PLOP! megszüntek létezni. Apró kis idióta fejével nem értette, hogy csak ránézéssel tudtam hogy nem vannak ott, mert HELLOOOOOW! NINCSENEK OTT A MAPPÁK AMIKET CSINÁLTAM!!! és csak újra meg újra kinyította ugyanazokat a mappákat, szétszedte az e-mail rendszert, mindent duplázott, háromszorosított, NÉGYSZERESÍTETT, utamban volt, nem tudtam dolgozni... és ő egészen 4 órát ült a gépemen és kereste azt ami nem volt ott, épp ott ahol NEM VOLT!

Majd délelőtt POFÁJA VOLT felhívni engem és megkérni, hogy vonjam vissza az eset lezárás visszautasítást, mert hogy ő az eredeti munkát befejezte, még ha ezzel egy újabbat, és rosszabbat vitt véghez. Miért engedik az ilyen barmokat a gépek közelében? És hogy tudott két havi e-mail-t letörölni? Ezek közül épp azokat is amiket augusztusban kaptam, amik a legfontosabbak, mert épp akkor kezdtem el az új helyemen dolgozni! Mekkora barom.

Ettől természetesen rossz kedvű lettem. Segített volna az, hogy elszököm korán a cég kártya kezeléssel gyanánt, de hát a bankautomata nem műkötött és ez valamennyivel ront az alibimen, PLUSZ nem tudtam beírni magamat a beirogatós oldalon, de még ráadásul a titkárnő hülye volt és nem akarta megérteni, hogy én csak BE AKAROM JELENTENI MAGAMAT, MERT A HÜLYE OLDAL NEM MŰKÖDIK. Komolyan mondom, sok embernek nehezzen megy a nullás szorzó tábla.

Ma, tehát elmaradt a szakdoga munka amit meg kellett volna csinálni, plusz elmaradt a némezetés. Na, holnap behozom a szakdoga dolgot, a némettel pedig, majd a hétvégén behozom. Most megyek aludni.

Röviden

Rengeteget-rengeteget izgultam ma, alig akartam, hogy délután 6 óra legyen, de meglett és meglett a gyűlés. Hál'Istennek nem volt semmi féle konfliktus, semmi féle gorombaság, és a vezető tanár mondta is, hogy metodológia szempontból megvagyunk, minden rendben, stb. Felajánlotta, hogy segít nekünk, hogy az interjúk egy része meglegyen (szerintem hamisítani fogja az adatokat, DE ő a közgazdasági iskola igazgatója és engem ez az egész halász téma nem érdekel, tehát legyen), de "igyekezzünk mi is", és ha minden jól megy akkor talán olyan novemberben meglesz a "piszkozat"... MI? Bocs, MIIIIII???? Nem, semmi piszkozat, legyen meg a vég eredmény! Habár, persze, én már olyan vagyok, mint a gyerek aki felfedezte, hogy nincs Mikulás de akit továbbra is áltatni akarnak ezzel: én már nem hiszek ezekben a hamis "fény az út végén". Ide jutottunk.

Közben kezd zavarni a szakdoga társnőm, a Mile. Első sorba EZER éve, hogy el kellett volna küldenie a részét, egy apró kis adatot 2009-ről, ami NÁLA van, tehát mégha szeretném is akkor se tudnám én csinálni, de ő nem volt képes. Ezt a második fejezetet én írtam meg. Ja, persze, ő összeállítot egy hat oldalas összefoglalót egy olyan adat kötetből amit én szereztem be, és a második fejezet MINDEN EGYES SZAVÁT én gépeltem le, és írtam meg, én goldoltám ki, egy szóval én csináltam (ok, lehet hogy két-hátom bekezdést ő tett oda, de nekem kellet átírnom, hogy passzoljon). Ez nem zavarna ANNYIRA, ha most, miután megbeszéltük, hogy a hétvégén megyünk a szigetre, nem állna elő azzal, hogy hát ő nem tudja. Mi a baja? Nem akarja ezt már végre befejezni??

Lehet, hogy Kari, akinek le kellett mondania a búvárkodásról, majd jönnie kell velünk a szigetre? Hnnn... nem örülnék neki, főleg ha a tanár is menni akar. (Ha nem akkor nem zavar, csak ciki, hogy nekem dolgoznom kell, és közben ő neki ott kell ülnie és bámulni a sok spanyol ajkú frátert...)

Holnap...

Holnap találkozunk (talán) a vezetőtanárral. Semmi kedvem de muszáj. Remélem majd minden jól megy, de hát nem tudni, mivel ez az ember annyira mocskos és megbízhatatlan. A minap azért elszakadt a jobb csuklómon az egyik zöld kis Benetton kötelecske. Ez bizalmat és reményt hozott, mivel azt kértem ezzel a szalaggal, hogy meg legyen a szakdogám. Állítólag amikor majd elszakad a kötelecske, akkor valóra válik a kívánságod.

Talán már közeledik a pillanat amikor meglesz, és majd hamarosan mehetek haza. Álom, álom, édes álom. Lassan közeledek édes célomhoz... Haza akarok menni, otthon akarok lenni, otthon akarok élni.

Kérem, kívánjatok szerencsét a holnapi találkozásra, mert kelleni fog. A találkozási időpontot még nem volt lehetőségünk egyeztetni, mert ez az ember képtelen egy e-mailre vagy egy SMS-re válaszolni. Remélem, remélem, hogy minden rendben lesz. Amint tudok írok!!!