Függetlenség Parádéi

Tegnap ünnepnap volt itt: megünnepeltük a Függetlenségünket. Ahogy Kari mondja, annak ellenére, hogy nem vívtuk ki, hogy szinte az ölünkbe pottyant szeretjük ünnepelni, alapvetően azért, mert ünnepelni mindig jó. ^_^ Nem volt sok kaja, pia, nő, mint egyáltalán szokás az ünneplésen, illetve talán nem a családba és barátok közt, de azért nagyon szép volt. Csináltunk jó sok fényképet, de természetesen azok otthon vannak a gépben, én pedig itt ülök a munkában és blogozom munkagyanánt miközben egyebeket is kitalálok. Munka... volna, de ebben a pillanatban nagyon tudok örülni egy kis nyugalomnak. (Nem mintha sok lenne amikor a főnököm főnöke folyamatosan hív, hogy mi van egy bizonyos szolgáltatás díjával, amit a Szolgáltatás Osztály hátrál, de közben a Szolgáltatás Osztály maga azt mondogatja, hogy mi vagyunk azok akik hátráltatjuk őket.)

Kari születésnapján (tegnapelőtt) volt itt Costa Ricában a "Desfile de Faroles", illetve a "Fákja Parádé". Ilyenkor az iskolás gyerekek vonulnak az utcán este 6 után kis papír lámpákkal amikben egy gyertya ég. A lampákat magunk csinálják, szüleik csinálják, vagy megveszik a boltban. Vannak lámpa szerűek, ház formájúak, autó formájúak... mindenfélék.

Karival az volt az első (miután megint sikerült elszöknöm), hogy felköszöntöttem, ugyanis ahogy azt már meséltem, ő épp ezt a napot választotta arra, hogy a szülinapja legyen. Már hetek óta megvettem a szülinapi ajándékát: egy Swatch Windfall óra. Rengeteget szenvedtem ezzel az órával, mert igazán nem jutott semmi eszembe. Ekkor vettem észre, hogy igazán nem tudok sokat arról, hogy a Kari mit szeret vagy mit akar. A végén úgy választottam, hogy arra gondoltam, hogy mi lenne az ami a legjobban hasonlíthat Suzy-ra, Kari kocsijára, és ez az óra volt. Szép, márkás, stílusos, elegáns és közben nem valami olyan ami rettenetesen magára hívja a figyelmet (illetve, 0 króm). Miután megvettem nagyon, de nagyon örültem neki, és szerettem volna megosztani a Karival egyből, amiért csak nagyon, de nagyon nehezen tudtam "titokban" tartani az ajándékot. Hát kezdjük azzal, hogy megmondtam a Karinak, hogy vettem neki egy szülinapi ajándékot. Igazán szerettem volna megmondani neki, hogy mi, de Kari szintén meglepit akart. Ez jobban megnehezítette a dolgot. Tehát elkezdtem "mondani" neki, hogy remélem tetszik neki, és ha nem is tetszik, akkor tegyen úgy mintha tetszene. Aztán egyszer elszóltam magam.

- És majd remélem fel is veszed!

Uuupsz! Hirtelen kellett gondolkodnom, tehát azt mondtam neki, hogy egy doboz óvszert kap tőlem. Egy ideig ebben maradtunk, míg most a napokban ő cukkolt engem ezzel a témával, pontosabban, hogy nem is hozott ő több óvszert, amúgy is én azt fogok neki adni szülijére. Na, ez pánikba ejtett. Egy redukált óvszerkészlet láthatár egy nem elfogadható láthatár. Tehát fogtam magam, elmentem a boltba és vettem egy jó készletett, majd körbe-körbe szórtam a kis csomagocskákat az óra doboza köré az ajándék dobozába, míg el nem lepték. Az ajándék dobozt kétszer is becsomagoltam, hadd legyen rajta mit bontogatni, majd délután Karinak adtam. volt azért annyi tapintatom, hogy nem a szüleim előtt adtam oda.

Kezdte a Kari kicsomagolni az ajándékát. Egy papír, másik papír, egy doboz... és ahogy kinyította, ott volt a rengeteg óvszer. ^_^ Heheheheheheh... elkezdett röhögni míg az arca be nem pirosodott. Olyan jó volt! Persze, azt hitte, hogy komolyan csak azt kapta, tehát szólni kellett neki, hogy ugyan már fogja a dobozt és vegye ki belőle az ajándékot. Szerintem zavarba hozta a sok kis csomagocska, mert valahogy nem igazán nézett ki, mintha örülne annyira az órának. :-( Közben én biztos voltam bennek, hogy tök jó volt az egész... :-(

Ezután elmentünk egy Swatch óráshoz, hogy karjára méretezzék az óra szíjját. Nagyon, nagyon csini a Karim az órával! És szerintem nagyon is megy hozzá. Innen pedig visszarohantunk a központba, ahol a fő parkban már sorakoztak az emberek több program körül. Láttuk a fákjákat, Kari hallotta ahogy elénekeltük a Costa Ricai Himnuszt, majd több táncot is megnéztünk. Nagyon, de nagyon szép volt. Eszembe jutott akkor, hogy ezt hagyom majd magam mögött és azért egy kicsit megfájdult a szívem. Végül is ez nekem egy részem is, ezzel nőttem fel.

Elmentünk majd az Alehoz, ahol egy darabig maradtunk, beszélgettünk és Jack Daniels-t és tequilát iszogattunk. (Csak a Kari tequilázott.) Észrevettem, hogy azért én nekem izlik ez a whisky dolog. ^_^

Tegnap nem kellett elmennem dolgozni, tehát egész nap együtt voltunk. Előbb elmentünk megnézni a Függetlenségi Parádét, ahol több gimnázium vonult bandástul és csinos lányostul zászlókkal és zenével. Ott 15 éves lányok hajmeresztően picike szoknyákban vonultak egy olyan nagy meleg alatt, hogy sminkük és frizurájuk lecsurgott vörösre égetett, csillogósra izzadt arcukon. Karival is szinte rák pirosra égtünk a nap alatt, pedig mi nem is vonultunk. Nem volt a vonuláson a mi gimink, de ott volt az Apué, és az nagyon, de nagyon szép és látványos volt.

A tömeg hatalmas volt, telis-tele mindenféle figurákkal, akiknek köszönhetően úgy kellett markolni a táskát és a kamerát, mintha a Szent Grál lenne bennük. Kocsival bemenni lehetetlen volt, akkorva volt a tömeg, és volt ahogy egyszerűen lehetetlen volt átmenni. kari meséltem hogy otthon ilyen nincs. Talán kéne. Tudom, hogy magyar fiú testvéreim nagyon, de nagyon örülnéknek, és jobb lenne a morálé otthon ha legalább évente egyszer pirinyó szoknyákban vonulnának a csinos magyar gimnazista lányok az utcán. ^_^ Gondolok rátok, srácok! Szép a sok tüzijáték és minden, amit Augusztus 20.-ára rendenek, de... miért nem lehet egy kis parádé? ^_^ Lehetne, ugye?