Egy Érdekes Találkozás

Szombat este találkát rendeztünk, (illetve rendezték, nekem csak szóltak) az iskolai osztálytársakkal. Általános iskolai osztálytársakkal. Igen, azokat akiket az ember még kislány és kisfiú korában ismert meg, amikor mindenki vékonyka volt és koszos volt a térde, ceruzával írt, ujjain számolt, copfban hordta a haját, mamája fésülte és lunchbox-ba vagy egy kis anyu-által vart anyag zacsiba vitte az uzsonnát: egy kis termoszban narancs, citrom vagy cas üdítő amit otthon csináltak, vajas kenyér, talán guayaba lekváros és egy narancs, egy édes citrom, egy banán vagy egy mangó. Akiket akkor ismert meg az ember amikor még mind kicsik voltunk és szegények és előttünk volt az élet és minden lehetősége.

Sokan nem is ismertük fel egymást, habár akadt aki mindenkit felismert, és még a vezeték nevünket is tudta! A többiek mind Alzheimer-re fogtuk. Egy 20 emberes csoportból (akik mondták, hogy jönnek) csak 11-en voltuk, de így is nagyon jól éreztük magunkat. Érdekes volt megint látni mi lett azokból a gyerekekből akikkel 22 évvel ezelőtt fogócskát játszottunk és kis szalaggal felvonultunk hogy megkapjuk általános iskolai diplománkat. Ott voltunk egypáran az állami dolgozók, egy távközléses (én), egy egészségügyi (Silvia) és egy Kultúra Minisztériumba dolgozó, aki a Zenekarral foglalkozik (Manfred). Volt aki bankban dolgozik, aki valamilyen cégben, aki Sportsbook-ban, aki Szex terápiás pszichológus (Floribeth, a szőke, látszik rajta, nem? ^_^), és aki csak otthon ül és férje eltartja.

Voltak egypáran szinglik, egypáran párkapcsolatban, egy páran házasok, egypáran elváltak. Voltak olyanok akiknek van gyerekük, kamasz gyerekük és akiknek nincs. Volt akiről kiderült, hogy meleg (az nem jött el) és volt akiről én nagyon gyanítottam, hogy az (Manfred, a srác Ascott kendővel). Volt aki már 34 éves volt, voltuk akik még mindig csak 33 évesek voltunk.

Beszélgettünk mindenről emlékektől életfilozófiáig, ahol mély beszélgetésbe elegyedtem Robny-val (hátul naracssárga pólós) arról, hogy mi a jobb, a független életmód, vagy a páros kapcsolat. Mondani se kell, én továbbra is a független életmódot védem, mint egyetlen tökéletes emberi életmód.

Olyan fél nyolctól majdnem fél tizenegyig ott traccsoltunk, nassoltuk a mogyorót, és a kis harapnivalókat amiket kértünk, volt aki sörrel, vagy sörrel és tequilával (én) öblítette le a kaját, volt aki teával, vagy szóda vízzel. Kértünk aztán az asztal felének tequilát, amit én választottam mivel mindenki rám nézett amikor választani kellett. Aztán mindenki megint figyelmesen engem nézett, hogy hogyan kell annak rendje és módja szerint elfogyasztani. Mi vagyok én? A tequila mindent tudója???

A gyerekeknek eszükbe jutott, hogy el akarnak menni táncolni, tehát kértük a számlát és mentünk. Nekem semmi kedvem nem volt menni mivel tudtam, hogy "táncolni" azt jelenti, hogy elmenni egy helyre ahol latin zenét nyomnak. Nem, nem, nekem az nem tetszik. Megbeszéltem így az egyik csajjal, aki szintén nem ment, hogy vigyen engem haza.

Ahogy kiléptünk a parkolóba, hirtelen láttuk, hogy egy elég nagy csapat OIJ (Costa Ricai FBI) felügyelő fut csendbe az étteremhez egyenruhában és védő mellénybe. Egyikünket megkérdezték, hogy máshol van az épületnek kijárata, majd pisztollyal a kezükben siettek az ajtókhoz és be az étterembe.

- Eu, - mondtam a csajnak aki hazavisz -húzzuk el a csíkot, mert itt azt hiszem lövöldözés lesz.

Beültük a kocsijába és elmentünk.

Útközben egyszer Floribeth felhívja Eugeniát.

- Hol vagytok!?

- Mi az hogy, hol? Megyünk haza - mondta Eugenia.

- Hogyan tudtatok kimenni?

- Csak úgy, kimentünk, miért?

- Minket nem hagynak kimenni.

- Mi? Miért!?

- Andrea berúgott (egy sörrel) és olyan sok hülyeséget kezdett el mondani, hogy most gyanúsítottak vagyunk.

Hahahahahahaha! Hát igen, Eu meg én elszöktünk, de most mondhatom, hogy Szombaton ettem egy csoport gyanúsítottal akiket egy hatalmas rendőr akció tartott fenn.

Nők és Férfiak és Azok a Régi Szép Idők

Hupikék Törpike azt találta mondani tegnap, hogy azok a lányok akik igazán szerették őket (fiúkat) azok akik az iskolában, gimiben vagy az egyetemen szerették őket, mert akkor nem volt nekik semmi pénzük. Ez a megfigyelés onnan jön, hogy itt a legtöbb ember "A Metamorf" könyvben él, ahol minden nő csak is a pénzért epekedik.Undok megfigyelés, persze, de sajnos itt sok nőnél igaz... és látom, hogy máshol is. Tényleg! Sok orosz lány sajnos azért híres, mert kizárólag csak gazdag srácokkal járnak (mert hogy ők olyan szépek és megérdemlik, hogy olyan ember legyen mellettük aki mindent megvesz nekik - MI????), de már volt szerencsém találkozni olyan magyar nővel is aki szintén azt hiszi, hogy a férfiak csak azért léteznek a világon, hogy őt pénzeljék.

Lehet, hogy velem az a baj, hogy drága szüleim a good-ol' szocialista rendszer filozófiában neveltek fel, ahol mindenki munkás proletár, mindenki dolgozik, mindenki terméket teremt és harcol az imperialista malacok ellen. Valahogy mindig elvárt volt, hogy én dolgozni fogok és megteremteni saját megélhetésemet. Sose mondták nekem, hogy majd abból áll majd az életem, amikor nagy leszek, hogy csak is gazdag srácokkal járjak, akik majd vesznek nekem lakást, kocsit, bundát, ékszert, stb. Bennem valahogy az van, hogy ha akarok valamit, azt nekem kell megszereznem. Ilyen az élet. Ezért fura nekem amikor más nők pénzes pasikat keresnek, akik nem féltétlenül tetszenek nekik, akik mellett pasiznak, mert azért csinos fiú is kell minden nő életében, és kifizetettnek mindent maguknak. Hallottam már olyat is, hogy vannak olyan nők akik profik a megfizettetés művészetében. Profik? Mi az, hogy profik? Nem szégyellik magukat? Mit gondolnak? Hát minek harcoltuk ki munkajogainkat? Hogy annyi legyen a fizetésünk, mint a férfiaknak, hogy ugyanazokat a munkákat végezhessük?

Aztán visszaemlékezve Hupikék Törpike megjegyzésére, eszembe jutottak az egyetemi napok, amikor a pasik egyszerűek voltak és a lányok (oké, volt aki nem, aki csak azért ment egyetemre, hogy szerezzen magának közgazdász férjet) farmerban jártak, nem sminkeltek és tornacipőben caplattak mindenhova. Azok a napok amikor a pénzünk fénymásolatokra ment el, mert nem lehetett minden könyvet megvenni, amikor olcsó egyetemi kajáldákban ettünk és mindenki busszal közlekedett. Azok a napok amikor a srác akinek tetszettél meghívta a lecke fénymásolt olvasnivalóját, vagy vett neked egy doboz kólát, vagy egy kekszet, és ez számított nagy meghívásnak. Amikor az volt a pláne, hogy az ember leüljön a fűre egy fa alatt, mellettünk a hátizsákjaink és beszélgettünk mindenféle hülyeségről. Amikor barátnőiddel megosztottátok a ropit és az volt a nagyon drága, nagyon extra, ha elmentetek a McDonald's-ba enni. Mert akkor az drága volt és húúúú meg háááá.

Persze voltak azok a srácok akiknek volt kocsijuk, és voltak azok a lányok akik már akkor 100 ezer forint értékű sminket hordtak a táskájukban, akik mini szoknyába és feszes blúzban tündököltek magas sarkú cipőben. Fiúk akikkel nem lehetett beszélni, mert nem is volt nekik beszélnivalójuk, mert ők arra pályáztak, hogy nekik van kocsijuk, van pénzük, ismernek drága helyeket, tehát nem kell semmi más. De ezek mások voltak. Ezeket néztük és sajnáltuk. Mi, a szegények, sajnáltuk a pipiskedőket, a mutogatósakat, a pénzeseket. Ők igyekeztek bekerülni abba a világba ahova mind készültünk, de nem élték az egyetemi élet szabadságát. Nem ismerték meg azt az érzést amikor a szegénység nem szégyen, hanem összetartást jelentett. Amikor a fontos az volt, hogy barátainkkal legyünk, hogy átmenjünk a mikroökonómia vizsgán. Amikor senki se nézte le a márkátlan ruhákat vagy a hippi gyerekeket.

Idővel, persze, mindenki megváltozik. Volt-e akkor igaz szeretett a gyerekek közt vagy nem, azt nem tudom, ugyanis sokan olyan éretlenek voltak, hogy fogalmuk se volt arról, hogy mi is az, hogy valakit szeretni.Akkor sokan csak szórakozni, próbálgatni akartak, vagy egyszerűen beleestek a társadalmi nyomás csapdájába, és csak azért voltak valakivel, hogy legyen nekik valakijük. Igaz szeretet, igaz szerelem... szerintem azt az ember valahogy felismeri magától semmiféle külső jel nélkül.

Ma már sminkelünk, szépen öltözködünk és (majdnem) mindenkinek van kocsija. Most akkor mi van? Munka. Az van. Az ember valahogy mást néz, mást keres, nem csak filozófiát, hanem stabilitást, életmód megtartást. De van még pióca-nő és ragadozó-béka-férfi. És vagyunk mi, azok kevesen akik nem keresünk, csak gyönyörködünk az emberek sok színű tulajdonságain. Vagyunk akik elsőnek mást nézünk, nem a pénztárcát vagy a ruhát. De mi nem vagyunk sokan.

Egy Quizz Magic-osoknak és egy Bambulás Mindenkinek

Take the Magic: The Gathering 'What Color Are You?' Quiz.

Esős napok következnek mostanság. Ma mán bőrig áztam (egy kicsit) amikor elmentem a bankba a főnök taxi pénzéért, és remélem, hogy majd amikor megyek beadni a papírokat (ami olyan 3 óra tájt lesz) nem fog megint zuhogni az eső, mert egyébként lehetséges. Ez valami amit a Kari valahogy vagy mindig összekever, vagy nem tudja magyar fejével megérteni: itt nincs eső-órarend. Itt akkor esik és annyit és ahányszor az esőnek kedve szottyan. Ma már, azt hiszem háromszor esett reggel 5 óra óta, (most olyan 3/4 1 van) és úgy néz ki a dolog, hogy még esni fog legalább egyszer. Ó szupi. Most jó egyébként, hogy olyan kazán irodám van, mert a melegben jól megszárad a ruhám. Zoknik sajnos nem száradnak olyan szaporán amiért lehet, hogy ma meg kell, hogy próbálja milyen gumicsizmát mezítláb hordani. De komolyan, mennyire rossz lehet?

Közben ma egy nyugis nap van. Van munka, de főleg ilyen átnézős dolog. Jelenleg a Roaming szolgáltatás legújabb ajánlatát nézem át, és annyira rossz, hogy már nem is tépem a hajam, csak nevetek. Ez tuti vicc, és az a legviccesebb, hogy van olyan marha aki komolyan ezt nevezi "jó munkának". Tudok, közben, hogy van egy pár ember akivel egyszer dolgoztam, akik most nagyon de nagyon sajnálják, hogy én itt vagyok, ugyanis én ismerek munka moráljukat, és most meg tudom állítani projektjeiket. Ja. Akkor ők csak rám szóltak, hogy hagyjam a dolgokat úgy ahogy ők akarják, és nekem mindenféle sémát kellett kitalálnom, hogy legalább beleírjam, hogy nem értek egyet. Érdekes módon annak ellenére, hogy ebben "problematikus személy" voltam, egyetlen egy főnököm se engedett el szívesen, és alapvetően elkövettek mindent, hogy ne mehessek el. Most már nem szólhatnak rám, ha megjegyzést teszek, hanem most meg kell csinálniuk azt amit én mondok, vagy meggyőzni arról, hogy nekik van igazuk, és ők meg én tudjuk, hogy nekik nincs igazuk és engem nem lehet meggyőzni.

Ah! Fantasztikus!

Politikakoskodnék

Ma... Ma politikáról beszélnék. Általában ezeket mindig a Daily Thoughts-ba írnám, de mivel már tegnap írtam meg az angol mai bejegyzést - és ma szerettem volna, hogy megjelenjen, és magyar idő szerint így is lett, csak nem épp itt, de hát már írtam - ide pedig nem írtam - és nincs is sok más ötletem, hogy mit is írjak ide - hát most ezt ide írom. Az angol egyébként elég jó, tehát ha tudtok angolul (János nem tud, Kari nem igazán tud, Gyuszi... nem igazán tud. Na, nem tudtok, nem baj, akkor nem is tudjátok meg!) menjetek át és olvassátok el. Egy picit gusztustalan és ewwwwwww, de nem miattam! Én csak épp megfigyeltem a rémséget.

Politikával kapcsolatban, most az van, hogy a képviselőink - mondják ők - úgy döntöttek, hogy adnak maguknak, így kezdetileg, mivel nagyon meg is érdemlik, egy 40,00%-os fizetés emelést. Érdemes talán megfigyelni, hogy ezek most Május 8.-án kezdtek el dolgozni - mondják ők - tehát még nem lettek kifizetve, csak most fognak, de már most kérik a zaftos fizetés emelést. Ahá.

Mivel képviselők és az Államnak dolgoznak, szerintem csak is az állami fizetés emelés járhat nekik, ami csak is januárban és júliusban van, és amolyan... hm, mennyi is? 1,28%? Igen, 1,28%. De persze, mivel ők képviselők, és saját maguknak szabhatják ki a fizetés emelést, jó mélyre kanalaznak az állami pénztár fazékba. Ahogy az várható, az ország felháborodott, ugyanis ez azt jelenti, hogy minden egyes képviselő (az 57-ből) kap legalább 4,6 millió colón-t. Képviselők akik egyébként ebben az országban arról híresek, hogy sosincsenek a parlamentben, hanem utazgatnak, otthon vannak vagy saját üzletekkel foglalkoznak. Tehát most felveszik a k.b. 2,3 millió forintot miközben az országban dőlnek (szó szerint!!) a hidak, hegyek omlanak a fő utakra amik a Karib tengerre és a Csendes Óceánra visznek, elszaporodik a bűnözés mert nincs elég rendőr és a rendőr aki van annak nem lehet adni rendőr kocsit vagy fegyvert, vagy képzést. Krízisben a kórházak mert nem bírják ellátni a betegeket, üres az Egészségügy patikája, és nincs pénz, hogy megvegyék a gyógyszereket amik kellenek, a doktorok pedig állam által fizetett munka idő közben a szembe levő privát rendelőkben fogadják a betegeket nem kevés pénzért.

16 nap a hatalomban és már ekkora baklövést követnek el. De nem csak azt! Most azt találták ki, hogy emlékműt, SZOBROT akarnak csinálni a volt rabló-elnöknek! Persze, állami pénzből. Na ne! Ha meg merik tenni, az a rondaság nem fogja sokáig bírni mielőtt sűrűn megdobálják tojással és leöntik festékkel. Személy szerint én leönteném ragasztóval majd betekerném vécé papírba.

Gondoltam, hogy elmesélem a Karinak ezt az egészet, de aztán gondoltam, hogy ugyan minek? Tudom mit fog mondani: "Itt is ez megy". Ekkor eszembe jutott mit kell csinálnom: hazamegyek és képviselő leszek! Ahhoz amúgy se kell érteni, nem muszáj ismeri a törvényeket, kivéve arra, hogy az ember tudja mit tud saját hasznára váltani. Nekem igazán nem kell a fél millió forintos ebéd, vagy a reggeli Párizsban - mind állami pénzből - (ezek komolyan megtörténtek. Csak hogy persze más Budapestről Párizsba menni reggelizni, mint  San José, Costa Rica-ból) vagy kölcsönkérni az állami repülőt, hogy meglátogassam évi 52-szer Marcsiékat, vagy leruccanjak évi 44-szer Bécsbe (megtörténtek, csak, hogy az utazások országon belül és szomszédos országokba történtek - ja, meg Miami-ba). Nem kell, hogy havi két milliót fizessenek nekem benzin gyanánt, és napi százezret "ott lét és munkahelyi kaja pótlék" gyanánt (igen, külön megfizetik nekik, a fizetésen kívül, amikor bemennek dolgozni), és ilyenek. Nah, nekem csak is a fizetés kell, havi 2,3 millió forint, azzal már meg tudok húzódni, azzal majd valahogy gazdálkodom, megboldogulok, majd bejárogatok, szavazgatok és a Parlamentből blogozok tovább. Persze, nem az ideál munkám, mert ha az ember képviselő természetesen nem tornáztatja az agyát, és az intellektuális tétlenség engem idegesít, de ígérem munka közben okosakat is fogok olvasni, majd talán egy könyvet is írok több eszembe jutó közgazdasági témáról. Hogy hogyan fogok szavazni? Egyszerű: a többi képviselő lobby-zik a szavazatomért, és majd arra szavazok akivel megállapodtam. Figyelni ülés közben nem is kell, csak szavazni. Egyébként, mielőtt mondtok valamit, ez teljesen jogos.

Látjátok? Már most tök jól tudok politikázni, már csak a nagy fizetés kell. ^_^ Mennyit fizet most a Viktor??

Megint Megfigyelések

Valaki azt mondta, hogy minél jobban ismeri meg az embereket, annál jobban szereti a kutyáját. Igaza is volt. Részemről sajnos ma azt kell mondanom megint, hogy minél jobban ismerem meg a házaspárokat, annál jobban ragaszkodom szabadságomhoz. Egyszerűen azok után amiket az ember lát, ki az a marha aki ilyenbe megy bele?? Costa Ricában azt mondják az emberek, hogy senki se tanul mások fején, de ezt a leckét jobb lenne a igyekeznénk megtanulni másokon. Gyerekek: A HÁZASSÁG ROSSZ! Ha az Isten teremtette a szerelmet, az ördög kitalálta a házasságot, csak azért, hogy elrontsa. Ha a társadalom komolyan, de komolyan-komolyan ártani akarna a melegeknek akkor megengedné, hogy házasságot kössenek! A házasság egy olyan természetes lépés a szerelemben, mint a halál az életben. Ja, igen, mert mindennek el kell pusztulnia.

De most miért rontok e gonosz ellen - azon kívül, hogy sose sok e gonoszt a világ előtt nyilvánosságra hozni, nehogy valaki csapdáiba essen - az azért lenne, mert ma jött vissza Fabi a nászútjáról és látom., hogy "olyan jól ment neki". Oké, oké, tudjuk azt mind, hogy ez a bizonyos házasság már eleve csorbán kezdődött, hogy nem lehetett volna rosszabb még ha direkt nekiültek volna gondolkodni azon, hogy hogyan lehet még jobban elrontani, de még így is.

Elveszi a csajt, elmennek KÉT HÉTRE nászútra, együtt vannak, szórakoznak, jól érzik magukat, és amikor az ember megkérdezi a gyerektől, hogy milyen volt, ezt a választ kapja:

"Nagyon jó volt! Nagyon szórakoztam, el mentem ide meg oda, sokat ültem a medencébe, napozgattam, nem tetszett igazán a szálloda..."

O...ké? Nem úgy volt, hogy ketten mentek nászútra? Ja igen, hogy még mindig nem szokja meg. Ahá. Én alig látom a Karit, nem vagyok a felesége (és keményen dolgozom annak érdekébe, hogy ne is legyek!), de amikor elmentünk Bécsbe (ahova gyakran megyünk), vagy Krakkóba (ahova nem akarok vele megint menni), vagy Szófiába (ahova azt hiszem Ő nem akar megint menni), vagy Tamarindóba, Jacóba, Parritába, az ember azt mondja, hogy "mentünk". Én rengeteget utaztam már egyedül, megszoktam, imádom, de mégis, ha valakivel vagyok, akkor az ember nem is gondol rá, csak tovább használja a többes számot. Ha megyek barátaimmal valahova, akkor mentünk, azt az ember sem keveri össze, tehát, mi a franc volt ez??? Főleg amikor a házaspárról van szó? Nem, ez nem az, hogy "még nem szokta meg", hanem szerintem az van, hogy fejében próbálja letagadni (ha csak nincsenek nagyobb bajok).

Közben most azon vitatkozott a fiúkkal, hogy még mindig nem tettek fel neki semmiféle "korlátot". Ezeket utálom a kapcsolatokban. Miért kell a HÜLYE embereknek korlátokat kitalálni? Ha az ember úgy tetszett meg amilyen, mi a francnak kell megváltoztatni? Nem járhatsz ilyenbe, itthon kell lenned ekkor, ne találkozz azzal, nem csajozz, ne pasizz... Miért? Talán félsz, te kis hülye marha, hogy jobban fogok szórakozni, ha nem vagy velem? Vagy félsz, hogy találok valakit aki nálad jobb - ja, és az nem is lenne nehéz? Gyűlölöm az ilyen korlátozott, együgyű, szemmelláthatóan bizonytalan embereket. Tudjátok mi? Venni kellene nekik egy kis kerítést, hogy be tudják határozni magukat. Milyen hülyék!

De persze, kevesen vagyunk olyanok akik nyílt gondolkodásúak vagyunk, akik elfogadjuk az embereket olyannak amilyenek, és épp ezért mondom, ne változzunk! Mint Diana istennő követői, mint Hyppolite, maradjunk örökre szabadok! (mínusz a szüzesség! Szüzesség az rossz.)

Miről is írjak ma?

Mielőtt kinyitottam volna a bejegyzős ablakot volt egy pár gondolatom arról, hogy ma miről szeretnék beszélni, de valahogy már nem akarok ezekről a dolgokról beszélni. Mind tervek, gondolatok és egyebek amiket meggondoltam és most magamnak akarok megtartani. Tehát most miről is írjak? Érdekes, hogy milyen gyorsan tud az ember gondolata és elképzelése változni.

Atiék ma itt voltak egy pillanatig míg kicserélték Fernando pelenkáját. Épp mentek le Parritába Daniért. Hn, nem is tudtam, hogy a Dani lent volt Parritában. Fernando nyugodt volt és mosolygós, elég kedves. Yuly és Ati elég jól néztek ki. Lehet, hogy megint kibékültek? Ki tudja, de ha igen, akkor most az a kérdés, hogy vajon meddig lesznek így. Persze, ez lehetne egy téma a mai bejegyzéshez, de inkább már most elejtem, ugyanis már jó sokat beszéltem a mindenféle együttélés és házassági kapcsolatok ellen, nem muszáj jelenleg többet írni róla.

Írni fogok, és ez most jutott eszembe, valamiről amit Martina levelező barim írt levelébe. Martina a levele egyik lapján (egy a 14 oldalból!) arról beszélt, hogy ő azt hiszi, hogy mindenkit akit megismerünk, akivel kapcsolatba lépünk az egy speciális ok miatt történik. Hát igen, Martina fiatal. Hogy lehet ilyet gondolni a mai cyber-átitatott világban? Ha az ember csak belenéz az iwiw-be, a Twitterbe, a Facebookba, MySpace-be és egyéb ilyenbe, azt láthatja, hogy csak úgy ömlenek az emberre a kapcsolat létesítési kérelmek a világ minden pontjáról, mindenféle láthatatlan embertől aki, alapvetően csak növelni akarja a "barátai" statisztikája. Van ebben varázs? Van ebben jelentés?

A kapcsolatok fura dolgok amiket sokan felemelnek az egekbe, romantikus gondolatokba burkolnak és azt hiszik, hogy a csillagok hozzák össze. De mi is egy kapcsolat? Csak egy találkozás ahol két vagy több ember összejön és talán összeillenek, talán nem. Szerintem nem a találkozás, nem a kapcsolat a fontos, hanem az emberek és az amit belőle csinálnak.

Most megyek ebédelni. Cas üdítő van és valami krumplival.

Egy Nyugis Péntek

Péntek beteg szabin, valahogy nem ugyanolyan. Jó, de nem ugyanolyan. Valahogy hiányzik belőle az az "jaj de jó, holnap nem kell dolgozni" érzés, és most ezen elmélkedtem egy darabig. Idáig egész nap csak pihengettem, úgy mint tegnap, de ma nem is mentem sehova, csak itthon voltam short-ban egész nap. Megnéztem a kettőt a három fennmaradó filmből, Invictus-t és Daybreakers-t és az első jobban tetszett, mint a második. 

Tegnap megnéztem a Michael Moore filmet és nagyon, de nagyon tetszett. Az egész arról szólt, hogy az éveken keresztül, főleg Ronald Reagan után hogyan húzták be az Amerikai népet a csőbe, hogy azt higgyék, hogy a kapitalizmus és a szabad piac a legjobb dolog a világon, amikor igazán csak a népesség leggazdagabb 1%-ának jó és közben szenved a fennmaradó 99% akit közben azzal a mesével etetik, hogy ha sokat dolgoznak akkor ők is ott lehetnek azzal a szerencsés 1%-kal. Nagyon megszorult a szívem amikor mutatták, hogyan dobják ki az embereket a házukból, mert nem bírták kifizetni a kölcsöneiket, amik olyanok voltak, hogy havi $1700-tól pár hónap alatt felrohantak $2600-ig. Kitették az embereket a munkájukból 3 nap alatt és nem voltak hajlandóak kifizetni nekik a járulékaikat.

Javaslom ezt a filmet mindenkinek, de főleg azoknak akik azt hiszik, hogy a szabad piac mindennek a válasza.

Közben ma van János Papa születésnapja, tehát felhívtam és felköszöntöttem. Olyan jó volt a hangját hallani!!! ^_^

BOLDOG SZÜLINAPOT, JÁNOS PAPA!!!!

János Papa szupi. ^_^ Megkérdezte hogy mikor megyek megint haza, és megmondtak, hogy majd előbb mindent itt rendbe teszek és majd megyek örökre. Igen, igen, és amikor az megtörténik, akkor minden egyes cseresznyeszüretelésnél (a cseresznyét szüretelik? Nem tudom, az a pláne, hogy amikor le kell szedni a cseresznyét a fáról) mindig, mindig ott leszek és majd hozok magammal egy bödönre valót!!

János Papa és Marcsi Mama igen fontosak az életemben, és ezt igazán drága jó barátomnak, pót-tesómnak, Gyuszinak köszönhetem. Tőle nemrég kaptam egy kedves e-mailt ahol mondta, hogy még ha nem is jelentkezik, akkor is tudjam, hogy ő olvas engem. ^_^ Gyuszim, tudom! Te, a Kari és a János vagytok az a három ember aki tudom, hogy olvas engem.

Vannak az életben ilyen emberek, akiknek nem muszáj folyton jelentkezniük ahhoz, hogy az ember tudja, hogy ott vannak. :-)

Ma, terveim szerint, megnézem a harmadik filmet, majd nekiállok a szakdogának. Azt hiszem Mile meg én dolgozni fogunk ezen holnap. Ez is kezd lassan befutni.

Mit Lehet Kezdeni egy Felsebzett Térddel?

Lassan fortyog Anyu egyik fekete lábosa, a vékonyka, a leggyorsabb égetőn. Benne sós víz és két kukorica. Waaaaaaah~! Imádom a kukoricát! Amint megfő RENGETEG margarint fogok rájuk tenni és így fogom majd megenni. Fincsi, fincsi kukorica! ^_^ Otthon, mármint Magyarországon állítólag nincs ilyen kukorica, ilyen fehér fajta. Ezt jobban szeretem a sárgánál, mert a sárga kicsit olyan édeskés, és nem szeretem az édeskés ételeket. Édeskés ewwwwww! Kukoricával nem kell sokat csinálni, csak meg főzni mintha tészta lenne, és olyan nagyon finom és laktató! (Nem is beszélve arról, hogy mennyire egészséges.) Közben, ahogy főzöd, a lakás, de legalább a konyha tele lesz ezzel a langyos, finom illattal.

(Földrengés Costa Ricában ahogy írtam ezt a bejegyzést, 16:32-kor, 6.1 Richter skálán. Nem semmi!)

Ma olyan kilenckor keltem fel majd vagy másfél órát mosakodtam. Hajmosás nap volt. A programom szerint ma bankos napot jelentettem ki. Fantasztikus volt, mivel hét közben, délután nem volt senki se a bankokban se a bankautomatáknál. Az egyik kártyát megint lenulláztam (a platinum kártyát, ami már le volt nullázva, de amit most nagyon, nagyon óvatosan és felelősen használtam), majd lementem a másik veszélyesbe is befizetni egy adott mennyiséget, és egy hatalmas jó meglepetéssel találkoztam: kisebb a tartozásom benne, mint amire emlékeztem (60 ezerrel kevesebb!). Ettől, természetesen nagyon, nagyon boldog lettem!

Postába is beugortam, hogy megnézzem kaptam-e valamit. Kaptam is, egy levelet Danitól, az egyik német levelező barátnőmtől. Mivel most beteg szabin vagyok és van időm, beugortam szintén a videokölcsönzőbe, ahol kikölcsönöztem a következőket:

Invictus, egy film amit nagyon vártam, és nagyon akartam megnézni a moziban, de nem jutottam el odáig. Most megnézem!

Daybreakers, egy film amiben szerepel Ethan Hawke és a jövőben játszódik... egy jövőben telis-tele vámpírokkal. ^_^ Imásom a vámpírokat!! (Kivéve, persze, a hülye Twilight  sorozat vámpírokat)

Capitalism, A Love Story, egy Michael Moore film. Meg kell, hogy mondjam, ez lesz a harmadik Moore film amit megnézek, és mindegyiket imádom! Moore mindig jól rábök a lényegre.

Young Victoria, egy "korbeli" (úgy kell mondani magyarul?) film Viktória királynőről. Játszik benne Emily Blunt és én IMÁDOM Emily Blunt-ot már "The Devil Wear Prada" óta.

Remélem már nem reng a föld többé (jaj, és olyan jó, hogy nem mentünk át a Távközlési Épületbe, és hogy beteg szabin vagyok, vagy az nagyon rosszul nézett volna ki!), tehát itt fogok ülni, pihengetek, nézegetem a térdemet - olyan érdekes ahogy a seb beforr! Egyszerűen olyan wow! Ma mégy csöpögött belőle a genny, de most már teljesen megszáradt és lassan besötétedik rajta a - - hogy mondják magyarul? Azt a barna kemény részt amit aztán az ember lehámozz és alatta az a fincsi, új, friss rózsaszín bőr van alatta. Angolul scab -- scab - tévézgetek és majd megnézem a filmjeimet. Jó így az élet!

Ennek a tetejében Marcsi mama ma befogadott, mint lányát az iwiw-ben. Olyan nagyon boldog vagyok ezért!!! Marcsi mama SZUPI!! És én nagyon, de nagyon-nagyon szeretem. :-)

Most megyek vissza pihizni.

Otthonról Beteg Szabin

Végre le tudok ülni - vagy félig feküdni - nyugodtan és élvezni a beteg szabadságomat miután annyit kellett utána rohangálnom tegnap óta. Ha olvassátok az angol blogomat, akkor biztos tudjátok, hogy hétfőn hasra estem a munkában amikor három munkatársammal gyűlésre mentem. A gyűlés tulajdonképpen a mi épületünkben lett volna, de a Szolgáltatás hülyék addig csűrték-csavarták az ügyet - Félbunkócska pedig hamar haza akart menni, tehát boldogat egyezett velük -, hogy a végén annak érdekében, hogy a gyűlés meglegyen és ők szembesüljenek a munkájuk hiányosságaival és súlyos hibáival elmentünk San Pedróba, a bevásárló központba, ahol a Szolgáltatás Osztály irodái vannak.

Épp mentünk a gyűlésre a parkolóból amikor a cipőm egy lyukba akadt a földön és megbotlottam. Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és elestem, de nem csak térdre, hanem olyan nagy erővel, hogy hasra estem. Szerencsére megállítottam magam karjaimmal, tehát nem ütöttem meg az arcomat. Az is szerencse volt, hogy szoknyában voltam, ami a térdem fölé ért így amikor felhorzsoltam a térdemet legalább nem szakadt el a ruhám. A bőr összeforr és visszanő - regenerálódik -, a ruha nem. Esés után elkezdtem röhögni, főleg ahogy elképzeltem ahogy lábaim felemelkedtek a földről, mint egy baba lábikói. Hihihihihihihihi! Az olyan vicces lehetett! Annyit röhögtem, hogy alig bírtam lábamra állni. Munkatársaim lábamra segítettek, Félbunkócska közben aggódott. A Szolgáltatási munkatársak adtak egy kis alkoholt és egypár géz darabot és ragtapaszt. Valamennyire megtisztítottam magam és bekötöttem a sebet.

Érdekes módon, már utána nem a térdem vagy a lában fájt a legjobban, hanem a karjaim. A fájdalom felkapaszkodott a karjaimon egészen a vállaimig. Másnapra a fájdalom elérte a nyakamat és a hátam felső részét. Természetesen elmentem a dokihoz. Amikor elmeséltem mi történt, a doki azt mondta, hogy ezt nem ő nézi (mi? És a hippokratészi eskü?), hogy ezzel a biztosítóhoz kell menni. Ahhoz pedig be kell tölteni egy ívet amit a főnöknek kell aláírni. Sose voltam a biztosítónál, de hát fájat a karjaim, a vállaim, a hátam, a nyakam és kellett valaki aki meggyógyít. Betöltöttem az ívet ahogy mondták, majd mentem a biztosítóhoz. Ott ide-oda küldtek, majd egy sort kellett várnom ahol kiderült, hogy plusz egy aláírás kell, és kijavítani a baleset leírását, mivel nem azt kell írni, hogy "megütöttem térdeimet", hanem "megütöttem mindkét térdemet". Ja, állítólag a többesszám nem elég egyértelmű. Nem fogadta el a papírjaimat, de megengedte, hogy elmenjek a dokihoz. Mondta, hogy ma hozzam el a papírokat kijavítva és mindenhol aláírva.

"Pecsételtessem le a titkárnővel?" kérdeztem.
"Nem, csak írja alá a főnöke."
"Aláírhatja egy másik főnök?"
"Nem, csak ugyanaz a főnök."
"Jó. Kell valami más?"
"Csak egy hivatalos levél amit ugyanannak a főnöknek kell aláírnia."

A doki ott szimpi volt. Megnézte térdemet, könyökömet, de nem volt hajlandó megnézni a vállaimat, nyakamat és hátamat, annak ellenére, hogy mondtam, hogy fájnak.

"Azokat nem ütötte meg a balesetében."

Mi? Ja, mert csupán együttérzésből fájnak????

Felírt krémet, gyógyszert majd elküldött a gyógyítási osztályhoz, ahol megmosták és fertőtlenítették a sebemet majd bekötötték olyan alaposan, hogy úgy nézet ki mintha eltörtem volna a térdemet.

Ma elmentem megint a biztosítóhoz, hogy beadjam a papírokat. El alkalommal egy undok nő személy fogadott, aki kitalálta, hogy nem fogadja el a papírjaimat, mert hiányzik róluk a pecsét. SAY WHAT???

"De hát direkt megkérdeztem, és azt mondták, hogy nem kell?"
"Ne a cége embereit kérdezze meg, hanem minket."
"Önöket kérdeztem meg."
"Az nem lehet."
"Ő mondta," böktem rá a ludasra.

Erre a nő személy ráförmedt majd VISSZA MERT ENGEM KÜLDENI az irodába a pecsétért.

"Csak fehér pecsétünk van, az érvényes?"
"Mi az?"

Csak néztem. Nem tudja mi a fehér pecsét???

"Dombor nyomós."
"Jó."

Visszamentem. Megint. Lepecsételtem a lapokat. Minden egyes darabot. Visszamentem és sorba álltam. Ez alkalommal a tegnapi ember kijött az irodából és soron kívül fogadott. Hiányoztak még adatok amiket ők nem jelöltek előre, de ez alkalommal ő beszélt egy másik munkással, egy sokkal kedvesebb emberrel, aki saját maga töltötte ki a hiányzó adatokat. Tíz perccel utána meg volt a beteg szabadsági papírom, elmentem a gyógyszereimért, majd vissza az irodába, ahol leadtam a papírt és VÉGRE HAZAMENTEM! Iszonyatos déli meleg közepette ez az út most 3 órát tartott. El is bambultam a buszon, jóval túl mentem a megállómon amiért majd gyalogolnom kellett vissza, majd túl a házunkon, mert el kellett mennem a boltba négy fontos dologért: kóla, fagyi, maraschino cseresznye és tortilla. Innen, haza - végre haza! - ahol levettem izzadt, meleg ruháimat, átöltöztem egy rövid nadrágba és egy kis pólóba, beültem az ágyba, bekapcsoltam a tévét, és VÉGRE PIHENEK!!

Ricsaj, Moraj és Topológia

Ez otthon bizonyára nem lenne szokványos, de itt nem ismeretlen, elképzelhetetlen jelenség. Feltettem a zenémet amilyen hangosra csak tudom, fülhallgatóval, mert kint akkora nagy moraj van, hogy nem igaz. Rekedt, rikácsoló madár hangok rontanak be mindenhonnan kintről. Papagájok serege ott visong a fákon, a tetőkőn, a meztelen falak tetején teljes erőből rikácsolva. Már eleve nem tudom elképzelni, hogyan szeretne akárki is egy ilyen állatot tartani otthon, ugyanis szerintem nem is szépek, de ekkora nagy zajongás után azt sem értem hogyan engedik be őket a városba. Ki kellene ezt a zajongó, ronda madárságot pusztítani.

Több helyen, több városban lehet látni ezeket a pandemóniumos szárnyas dögöket nagy csoportokban repülni. Azt hiszem valamikor hallottam valahol azt, hogy ezek a rondaságok az emberek elszökött papagájai és azoknak a leszármazottjai. Igen, igen. Tehát ha valaki azt hitte, hogy az elszökött buta is kanári madara elrepült az erdőbe, ahol boldogan él, vagy talán miután kiszökött nagy szomorúságában éhen halt (ezt a buta Emo gyerek hiszi az otthon tartott madaráról ami biztos azért szökött el, mert inkább a macska szájába repül, minthogy tovább legyen tanúja értelmetlen nyavalygásának), nem hanem lehet, hogy az a ronda Pipike, vagy Tütüke, vagy Polly, vagy Tweetie, vagy aminek hívják a maradat jelen pillanatban zavar valakit aki épp dolgozni (vagy blogozni) igyekszik. Nem hiszem, de ha talán lenne valaki aki olvas, aki azt gondolná, hogy olyan jó lenne egy kis madarat venni háziállatnak, egy javaslatom van: nem.

Ma voltam ebédelni a japánosnál, ahol, természetesen sushit ettem. Végig néztem a menüt és olyan rossz érzés volt, hogy nincs semmi új, hogy már mindent ismerek, már mindet rendeltem, már tudom mi milyen és mi éri meg, mi nem. Miért nem tudnak variálni? Miért nem csinálnak onigirit? Egyszer meg is kérdeztem, de a bácsi, a szakács-san csak annyit mondott, hogy "nem onigiri". Lehet, hogy talán fel kellene pofoznom a japánomat és megkérdezni úgy?

"Gomen nassai ryori-san, doushite anatatachi no onigiri wa arimassen deshita?"

...talán így kell?? Hn... nem pontosan. Na, nem baj. A sushizóba azért szoktam egyébként menni, mert kedvem támad California vagy avokádó sushira, és azért, is mert naplózni akarok egy darabig, és már pár napja nagyon, de nagyon kellett nekem naplóznom. De NAGYON! Egyszerűen voltak dolgok amiket ki kellett adnom, amiket ki kellett "beszélnem" de nem bízhattam rá senkire, csak is a hű naplómra. Így hát mentem és két tál sushi mellett (amit alig bírtam magamba diktálni, mert megint elfelejtettem, hogy igen nekem 8 db sushi elég) lefirkáltam dolgaimat, majd a végén még egy topológiát is belerajzoltam. (Ilyenkor veszem észre, hogy már egy kicsit sokat jár a fejem a munkán...)

Sajnos nem írtam még ki mindent magamból, de majd lassan-lassan.

Gyanú

Azt hiszem, még pedig nagyon, hogy egy bizonyos szolgáltatást amit most én nézek át, és amiben tátongó hibákat találtam, azt Félbunkócska lapozgatta előbb és ő ejtette a roppan rémes hibákat amikkel össze van szőve.

Ma gyűlés volt a főnökkel egész reggel, és átnéztük a szolgáltatásaink zömét, amiket nem fogok itt felsorolni.Köztük volt kettő ami az "enyém", na megnevezem, vagy nehéz lesz erről beszélni, az IP hívás, vagy Hang IP-n, vagy VoIP (voice over IP), és a tudakozó. Tudakozóval megmondtam a főnökömnek szépen, rendben mi minden baj van, és mondtam neki, hogy erre már válaszoltam neki szépen, hosszan a diagnózis dokumentumban amit már pénteken küldtem neki (a szolgáltatás hivatalosan csak tegnap érkezett meg). Ezzel nem volt semmi és amit csinálni kell, az én már év elején megtettem, ami pedig hiányzik, azt most a főnököm fogja kérni. Egy szóval: szupi minden ezen a téren a főnökkel.

A VoIP szolgáltatás a gond, ugyanis maga a szöveg, a javaslati dokumentum A-t mond de az árát szinte Y-nal számították ki. Hát miután nekem, NEKEM most annyit kellett küzdenem a VPN díjjakkal, sajnos elvesztettem a bizalmamat munkatársaimba és csak akkor engedek be valamit egy díjba ha én magam számítottam ki, ha tudom pontosan honnan jön az adat, vagy ha alá tudják támasztani papírokkal, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy ők mondják. Nekem nem kell egy másik VPN élmény.

Hát kiderül, hogy szerintem hiányzik egy hatalmas nagy darab a VoIP díjból, és egyéb dolgok sincsenek jól elintézve. megemlítettem Félbunkócskának, aki eleinte azt mondta, hogy ja, benne van, majd, hogy ő úgy tudja, hogy benne van, majd ma azt meri mondani, hogy azt a részt egy olyan elembe kell tenni aminek SEMMI KÖZE ahhoz az elemhez, és amit lehet, hogy ki kell fizetni, lehet, hogy nem. Én épp azt a részt ki akartam venni a számításból, és - ahogy azt kell - egyenlíteni akartam a széles sávú Internet ugyanaz elemével, mert egyébként UGYANAZ!! Vitatkoztunk egy kicsit a Félbunkócskával és észrevettem, hogy tulajdonképpen csak a szavakat dobálja, hogy meg van ijedve és arra pályázik, hogy összekeveri az egészet. De miért? ekkor esett le a tantusz: Szolgáltatás ők kérte meg, hogy a díjat nézze át, eleinte, és építse fel. Zo, Leli és Buta-Bolond csak a kockákat számították át, a téglákat helyezgettél, de buta, figyelmetlen, hazudozós Félbunkócska adta meg a dobozokat, és épp itt a hiba.

Marha vagy, gyerek!

Gonoszkodó Hatalmak

A csoportunkban van... talán 5 nő és... 9 férfi. K.b. Ahogy azt meséltem a napokban, a Hangyák szervezgetik ezt a méreg drága apák napi bulit a srácoknak, amire több pénzt akarnak kipumpálni belőlünk, mint amennyit egy hitel kártya merne, és ráadásul olyan dologra ami többségünknek nem is tetszik. A gonosz Hangyák azt éreztették azokkal közülünk akik nem vagyunk hajlandóak adakozni, hogy egyedül csak mi vagyunk ilyenek, hogy mindenki más boldogan adakozik. (Egyenként jöttek elő ezzel, más különben észrevettük volna, hogy nem így megy a dolog.) Mint minden nő, lassan elkezdtünk beszélni egymás közt és kiderült, hogy nem kevés a nő aki ellenzi a ránk kényszerített buli és sokalljuk a köteles adakozás mennyiségét. Csak a csoportunkból 4 az 5 nő közül hátralépett és kijelentette, hogy nem megy a bulira és nem adakozik. A két keményebb csatár (Félbunkócska meg én) felvertük a port a csajok közt és arra is buzdítottuk, hogy adják vissza a sorsolási jegyeket, amiket úgy nyomtak kezünkbe, hogy sose beszélték meg velünk mi lesz, hogy lesz, mennyi lesz és egyáltalán egyetértünk-e a dologgal.

Eleinte félelem forgott az egy-egy nő körül, de lassan a csatárok meglátogatták őket, leültek beszélgetni velük egy kis kávé mellett, egy kis keksszel, lapozgatva az Oriflame katalógust, és elkezdődött a lélekfertőzés. Saját megfigyeléseinket, véleményeinket megosztva, összeadtuk a többiekével, majd a vastag, teljes negatívum csomagot adtuk tovább olyan sikeresen, hogy lebeszéltük az ötödiket is a buliról. Lassan tovább fogjuk terjeszteni a csatárok gonoszkodó szavait, és annyi nőt fogunk leszerelni a Hangyák bulijáról amennyit csak bírunk. Csoport összekapcsolás? Hehehe, igen, de mi csatárok ingyen és jobban csináljuk. Egy kis boszorkánykondás minden csoportba mindig jól jön!

Hehehe. Csatárok 1  - Hangyák 0.

Pénzelt Reggeli

Ma megint borúsnak ígérkezett a reggel, de ahogy öregszik a nap felszakadoznak a felhők, mint az elpazarolt állami költségvetés és a lyukak mögött, amik egyre jobban tátongnak ránk fent az égből besuhannak a nap kellemetlen sugarai, mint a hiány és az igazságtalanság égető nyomai.A reggel korai ígéretei olyanok ezekben a napokban, mint az elnök jelöltek ígéretei: betölthetetlenek, de azért mindig reményt keltenek, hogy talán most igen, most meg lesz. Szomorú, de sokszor az az érzésem, hogy mind az időjárással, mind a politikusokkal, az emberek folyamatosan arra vágynak, hogy most tényleg igazuk legyen, most tényleg az legyen amire vártak, most tényleg jó legyen, és annak ellenére, hogy folyamatosan cserben hagyják őket, továbbra hisznek, továbbra szavaznak, továbbra úgy öltözködnek, ahogy reggel látják a napot és továbbra szenvedik a délutánokat és "délutánokat". Miért teszik ezt? Az ember nem is egy racionális állat, hanem egy reménykedő állat. Nem tudom miért olyan nehéz egy esős reggelt elővarázsolni. Volt már előtte, tehát miért nem lehet most is? Fránya időjárás... bezzeg máshol esik az eső rendesen és hideg van és minden.

Ma, közben, megtartották, hatalmas nagy rendetlenség közepette, a "Pinto Reggeli Vásárt" az ebédlőben. Három-négy asszonyság, köztük két főnök asszony, sürgött-forgott az apró pultnál ahol sorakozott a rengeteg kenyér, a hatalmas nagy piros lábos telis-tele pintóval, a tejföl, rántott tojás, műanyag tálak és villák és egyebek amiket összetoboroztak tőlünk. Nem tudom mennyi ideig totojáztak ott, vesztegették az időt megtelítve a tálakat, megbeszélve mennyit kérjenek darabonként, stb. ahelyett, hogy végeznék a munkát amit feltehetőleg végezniük kell. Ezek után harsogva összetoborozták az embereket és hívták, hogy menjenek pintót venni. Ja, azokat is akik hozzájárultunk az összetevőkkel (én vittem a Salsa Lizano-t).

És ez mind minek is? Ja igen, a szupi apák-napi rendezvényre, amit a férfiaknak rendeznek, amit a Hangyák agyaltak ki, amire minden nőnek 17 000,- colon-t kell fizetnie, plusz hozzájárulni sorsolásokkal  és kaják eladásával, mert hogy ebből az utolsóból veszik meg majd az ajándékokat. Ja, hogy mire megy el a 17 ezer? Ja igen, egy hotel kibérelésére, a catering service kifizetésére és a bellydancerekre. Igen, nekem is szöget üt a dolog, főleg mivel az Aerosmith koncertre (amire majd el szeretnék menni) 20 ezerért már tudok jegyet venni, tehát most 17 ezret költeni egy unalmas bulira ahonnan alig fogom várni, hogy kimenekülhessek... nah. Itt tuti valaki profitál, és én nem vagyok annyira hülye, hogy egy "összekapcsoló" bulira menjek amitől csak szegényebb leszek, nyűgösebb és ami után minden csoport visszatér a szokásosra. Nem, pazaroljon és kapcsolódjon más.

Hétfő - A Kezdett

Borús, esőre álló reggelünk volt ma, aminek nagyon örültem míg ki nem sütött a nap. Hn. Remélem azért holnap egész reggel borús idő lesz.

Ma másképp fésültem meg a hajam, oldalt választva. Tulajdonképpen már tegnap, ahogy szárítottam a hajam oldalt fésültem, és ma még megtartotta ezt a formát. Általában kényelmetlen szokott lenni ez a frizura, de most elég jól megmarad. Vajon sikerül egész héten megtartani?

Ma nem maradt sok időm sok mindenre. Levelezni (megint) abszolút nem tudtam, Odaátozni csak ebéd közben és blogozni csak kora reggel, munka közben, darabokban, és csak az angol blogba. Az irodában a Félbunkócska felajánlotta, hogy válasszuk el kettőnk közt a munkát, tehát ő átnézett egy szolgáltatást, én pedig egy másikat. Nem tudom mit csinált, ha csinált is valamit, mivel csak elküldte az "átnézett" dokumentumot minden "javítással" beleolvadva az eredeti szövegbe. Érdekes. Az én szolgáltatásom rövidebb dokumentumban jött (oldal számban) mégis színesre festettem megjegyzésekkel, saját javításaimat a Change Manager-rel kiemelve, hogy vissza lehessen csinálni. Ezen kívül most a szolgáltatásom Excel munkakönyvét is nézegetem, annak a hibáit is jelölgetem, építem a sajátomat, kiegyenesítem a furfangos elemeket amik csak eltévesztik az embert, és komplikálják a számítást.

Már írtam Zo-nak és Leli-nek, hogy találkozzunk holnap és nézzük át. Tartottak a találkozástól. Tudják, hogy a munka amit küldtek nincs rendben. Tudják, hogy olyanokat fogok kérni amiket nem lesz egyszerű elintézni, amikért dolgozniuk kell, de a VPN dolog után sajnos semmi kedvem, hogy majd nekem keljen  mindenki hibáját kikeresni, kijavítani és elsimítani.

Egy gondolat azért támadt bennem: miért nem csinálja ezt a Félbunkócska?

Bevásárló Listák

Elszökött a gáz a kólás palackból, tehát venni kellett egy másikat. Ki nyomtam a borotvahab végét, és mivel Anyuék rosszul olvasták a bevásárló listájukon a "borotvahabot" és borotvát hoztak, venni kellett egy új dobozt. Amikor ma már nem maradt fogkrém és a kis tubusból kellett nyomni amit a táskámba viszek, akkor döntöttem el, hogy ma menni kell bevásárolni.

Ahogy fellépek az Internetre, hogy megosszam 191 emberrel 140 karakterben életem legjelentéktelenebb pillanatait, eszembe jut, hogy tulajdonképpen fagyit is kellene venni, meg tejszín habot, barquillos-t, maraschino cseresznyét, a Salsa Lizano-t amit a munkahelyi hangya-csapatnak ígértem, hogy segítsek a keddi gallo pinto összeállításával. Nagyobbacskát kértek, hogy több napra is elég legyen, de én makacs vagyok, és csak egy picit viszek. Úgyis a többit majd fel fogják falni a munkatársaim ebédjükkel. Ha majd kell még, viszek még.

Feltettem a mosást mert nagyon, de nagyon meleg volt a reggel, és egyébként vasárnap és én mindig csinálom a mosást, majd totojáztam egy kicsit, szórakoztam a Twitteren, ahol felfedeztem, hogy valaki akit követek már nem követ. Ideje nem követni? Lehet.

Amikor már veszélyesen magas volt a nap, túl közel délhez, eldöntöttem, hogy már komolyan mennem kell, és elmentem a boltba. Napszemüveg, bevásárló szatyor, üres beváltható kólás üveg, mobil telefon, pénztárca... és épp a hitelkártyákat hagytam otthon, a Raiffeisenes kártyáim pedig lemerültek, az itteni betét kártyákat pedig tegnap merítettem le a kártya befizetéssel. De semmi gond, itt erre is van válasz egy kis telefonhívással az egyik bankomhoz. 

Okosan vásároltam, csak azt amit kellett, amit találhattam, mert ebben a boltban nem minden található, és majdnem nem találtam borotvahabot! Milyen bolt ez ahol a pipere részt két részre osztják? Az egyik fele az egyik sarokban van és a másik TELJESEN a másik oldalon. Hogyan találjon meg az ember így valamit? Hál' Neal Caffrey-nak megtaláltam a borotvahabot, fizettem és hazaballagtam. Itthon Skype-oltam Karival... valamennyire. Nem volt valami egyszerű, mert már elérte az adatforgalom korlátját, tehát le kellett mennie egy cyber kávézóban, és ott négy-hat gépből nem volt egyetlen egy aminek egyszerre működne a mikrofonja és a kamerája. Bosszantó volt. Miért nem tudnak az ilyen helyek az ilyenekre figyelni? Azért valamennyire tudtuk látni egymást és beszélni, és szerintem ez a fontos.

Közben, amennyire csak tudtam megnéztem a "The Jane Austen Book Club" filmet, ami nagyon-nagyon tetszik! Jó, hogy már láttam, mert ezzel az egész Skype-os dologgal nem tudtam rendesen megnézni. Ez a film, úgy látom, sok embert késztetett arra, hogy nekiüljön és elolvassa Jane Austen regényeit. Mondanom kell bennem is felkeltette az érdeklődést. Idáig még nem kezdtem el, mert nincsenek meg a könyvek, DE ma, ahogy böngésztem az Amazon.com-t, felfedeztem, hogy minden Jane Austen regényt meg lehet találni és el lehet olvasni ingyen az Interneten. Neal Caffrey áldja meg az Internetet! ^_^ A regényeket itt lehet megtalálni: Books by Jane Austen. Talán máshol is lehet, de én ezt találtam. Hamarosan bele fogok kezdeni az olvasgatásba.

Nézegetem a Palm Desktop programomat, ahol PDA-m halála óta tartogatom megbeszéléseimet, programjaimat amilyen aprólékosan ahogy tudom, amilyen gyakran ahogy lehet. Benne vannak a levelek amiket be kell fejeznem, a feladatok amiket magamnak szabtam ki, de még nem fejeztem be, és egyéb dolgok. Dolgoznom kellene egy pár dolgon, de azt hiszem majd későbbre fogom hagyni.

Ja, ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mi történt tegnap Pilivel, nem sok. Pili igyekszik én lenni. Unalmas volt. Persze, talán segíthetett volna, ha valamennyire hozzásegítek a beszélgetéshez, és nem hagyom az egészet rá, aki továbbra is ugyanaz az agresszív pre-emo, fakult feketébe öltözködő lény lenne, aki azért változott valamennyit, mert lefogyott - nem is keveset - és most sminkel és drága dark-csizmákban jár és állítólag drága dark-ruhákat hord. Ühüm. Van egy mondás Costa Ricában "la mona aunque se vista de seda, mona se queda". (A majom-lány, még ha selyembe öltözködik is, továbbra is majom-lány marad.)

Hívás Este a Túlvilágból

Valamikor, egy teljesen rá nem alkalmas, nem illő időpontban tegnap este szólt a telefonom egy ismeretlen hívás alkalmával. Mobilom külső képernyője elkezdett egy ideje hibázni és nem mindig mutatja ki hív, ami nagyon zavar, és amiért nem tudhattam, hogy Jay-Z és Linking Park azért kezdenek bele az "Encore/Numb" dalba mert ismeretlen hívás, visszatartott szám vagy valaki aki nem elég fontos ahhoz, hogy megkapja a saját dalát. (Van, persze, aki nem fontos, de annyira nyűg, hogy külön dala van, hogy tudjam, hogy azt nem kell felvenni.) Mivel ment az NCIS: Los Angeles és tegnapról Caroll még nem jelentkezett a White Collar témában, gondoltam, hogy talán ő lehet (de nem, mert neki a Kill Bill fütyüléses dal jutott), vagy talán Mario lehet az, mivel rengeteg beszélgetni valónk van.

Egy mély, jellegtelen hang szólt bele és kérdezte komor móddal, hogy az-e az én telefonszámom. Ki lehet az a fura, elmebeteg aki ILYENKOR ezért hívja fel az embert?

- Ki szeretné tudni? - kérdeztem.

- Pili.

Jaj. Pili. Visszatért. Meséltem már Piliről? Lehet.

Pili egy fura, gótikus-szerű leszbikus csaj aki meg van győződve arról, hogy ő biszexuális, vagy legalább igen keményen próbálja szavakra erről meggyőzni a világot. Ja. Pilit Caroll meg én egy orosz órán ismertük meg, még az UCR-ében. Ez sok-sok évvel ezelőtt történt, talán 2004-ben, legalább, de lehet, hogy 2003-ban.

Az osztály alapvetően normális emberekből állt, és ez a Pili-lény nagyon kilógott a csoportból. Caroll meg én, persze alapvetően vihogtunk és szórakoztunk az órán, de nem feltűnő módon, mégis észrevettük a fekete foltot. Caroll szörnyen tartott tőle, talán félt is tőle. Hatalmas nagy harci kést hordott fura hátizsákjában, és ezzel hegyezte az órán a ceruzáját. Persze, kicsi Caroll biztos volt benne, hogy holt patkányokat is tartott odabent.

Én egyszer megsajnáltam (minek!?) és óra előtt odamentem hozzá és beszéltem vele egy kicsit. Na most legyen ez mindenkinek lecke: Ha látsz egy fura embert, NEM MENJ ODA! Csak tegyél tovább úgy mintha nem létezne. Pili nem tartott patkányokat a táskájában, de fura volt, sőt furább mint eleinte elképzeltük volna. Kifacsart psyche-jében imádja játszani a sötétet és a veszélyeset, és szinte magába szívja a világ komor pre-Emo szellemét. Na, persze, vannak jó dolgai és időről időre el lehet vele elég jól beszélgetni, de azért fura.

Valahogy összebarátkoztunk (amennyire azt lehet), habár Caroll és Pili sose jöttek ki egymással, és Pili mesélt nekem az akkori barátjáról akiért otthagyta barátnőjét akiben továbbra szerelmes volt. Annak ellenére, hogy pasival volt, nem tudta kiverni a fejéből a csajt, azt, hogy hogyan bánt vele és hogy búúúúhúúúú, most a csaj örökre utálni fogja őt. Gondolt már arra is, hogy öngyilkos lesz abban az épületben ahol a csaj órára járt. Itt döntöttem el magamban, hogy az egész biszexualitás egy nagy humbug részéről, ő leszbikus és a pasi dolog csak az: egy dolog. Egyedi stílusommal - bántást sok szép mosollyal adagolva - felpofoztam és mondtam neki, hogy nyavalygása senkit se érdekli, tehát élje az életét - vagy végezze el -  és hagyja a többieket nyugodtan élni. Gyerekek, ne tegyetek ilyet. Egy szép nap Pili eljött értem a munkába, hatalmas nagy virágcsokorral - valami abszolút nem stílusos, vagy esztétikus szabványokhoz hű, ronda virág miskulanciával - meghívott vacsorázni és sötét, pre-Emo dráma közepette (abszolút Emily Strange) kijelentette, hogy érzelmeit követve, hatalmas nagy - szinte halálos - rizikót vállalva, szakított a barátjával, mert ő most szerelmes belém. O_O *blink* *blink* Milyen hülye! És azzal nekem mi? Tapsoljam meg?

Egyszer-kétszer találkoztunk, elmentünk kávézni, majd egyszer megkérdezte:

- Szeretsz?

- Persze! - válaszoltam én.

Csak rámnézett, mert mindketten tudtuk, hogy nem arról a szeretetről beszélek amiről ő kérdezett.

- Ha veled maradok gondolod, hogy valaha is szerelmes tudnál lenni belém?

Habár egyszerű lett volna megmondani az igazat, hogy "HAHAHAHA! Ugye ezt nem mondod komolyan" nem tudtam megállni, hogy ne használjam ki ezt a kézenfekvő kegyetlen lehetősége. Az ő hibája, egyébként: minek teszi ki magát?

- Ezt honnan tudjam?

Ezek után azt mondta, hogy nem vagyok jó neki, nagyon bántom és ő ebbe bele tud halni. O_O *blink* *blink* O....ké. Ja, talán túl lőttem a célon, de ez volt az eleje óta. És egyébként nem is bántottam... igazán.

Na, tény ami tény, Pili gótikus dráma közepette vonult ki az életemből.

Évekkel utána egyszer felhívott, mert hallani akarta a hangomat. Meghívtam ebédre, beszélgettünk és minden nagyon normális volt, kivéve azt a kis érdekességet, hogy épp júniusban találkoztunk, amikor én tetőtől talpig feketébe öltözök (de mindig rendes, ízléses, elegáns módon), ő pedig teljesen feketébe öltözködött, vad metallic-meets-spike módon. Olyanok voltunk, mint valami dark-pár. Rémes.

Mesélte, hogy elköltözött otthonról, pasijával lakik, angolt tanít, stb. Miközben beszélt és én mosolyogtam, bólogattam és figyeltem, felkutattam kinézetét. Továbbra sem figyelt magára és rettenetes állapotban tartotta ruháit, amik valamikor feketék voltak, de most már csak kimosott, kopott, élettelem, kiélt kopott sötét szürkében tündököltek. Foszló szegélyek, piszkos, rosszul vágott körmök, rendetlen haj. Ki az a metál banda dobos aki egy ilyen igénytelen lénnyel él együtt? Úgy beszelt mint aki haragszik de kordában tartja magát, mint aki készül arra, hogy végre megmondja mi a baja veled. Nem tudom, hogy csak ilyen a hangja, vagy ilyen ő, vagy ez a csalóka, hogy az ember faggassa arról, hogy mi baja van. Azért se tudom, mert sajnos én nem veszem a lapot. Ha baja van, akkor az ő baja, nem az enyém.

Egyszer aztán csendet tartott - drámai csendet - és elkezdte mondani:

- Én tudtam, tudtam, TUDTAM, hogy nem kell ezt tennem.

- Mit drágám?

Drámaian messze nézett.

- Nem akartam jönni. Egy ideje gondolkodom azon, hogy felállok és elmegyek és itt hagylak.

Mosolyogtam. Ha megteszi akkor elmehetek a könyvesboltba körülnézni, talán beülhetek a moziba, vagy megihatok egy tequilát a Mexikói étteremben.

- Ha gondolod, mehetsz drágám - mondtam - én hívlak meg, tehát semmi gond, elintézem a számlát.

- Nem érted - nézett rám.

Nem mondtam semmit. Ez lett volna a logikus, a dráma része, de imádtam vele keresztbe tenni betervezett színjátékán. Az asztalon átnyúlt és megfogta a kezemet.

- Szeretlek.

Belül röhögtem. "Mondj valamit amit NEM tudok!". Mosolyogtam helyette.

- Az fantasztikus drágám, mert én is.

Szemei hatalmasra nyíltak.

- Komolyan?

Nevettem.

- Persze! Hát nem mondom mindig?

Le esett a tantusz. Próbált finoman egyértelmű választ kipréselni belőlem, és én direkt megtagadtam tőle. Tudhatná már mi a helyzet és hol áll velem kapcsolatban, de ha nem tudja, az csak is az ő hibája. Azután megint eltűnt és azt hittem örökre, de erre tegnap felhívott.

Pili még mindig szerelmes, már nincs a pasijával, van saját lakása, saját kocsija, angolt tanít, és van egy Motorola telefonja ami csak 100 számot tud elrakni és ahol a telefonszámom mindig ott van, mert én olyan sokat jelentek neki, mert olyan fontos vagyok, mert olyan nagy benyomást hagytam rajta... Időről időre kitöröli a számokat a telefonjából, de az enyémet megtartja és most csak azért hívott, mert tudni akarta, hogy még vagyok, még ez-e a telefonszámom és mert meg akarta mondani, hogy még szeret.

Az ezer éves kérdés visszatér: és ezzel nekem mi? Hogy ő don Quixote és én vagyok Dulcinea del Toboso? Ja? És? Tapsoljak?

Beszélgettünk és mesélte, hogy most először próbálja ki az általam prédikált életmódot: az abszolút, mindent felemésztő szabadságot. Csali vagy igazság? Nem tudom, de megbeszéltük, hogy találkozunk, hogy prédikálhassak neki egy kicsit erről a tökéletes életmódról. Mesélt egy két dolgot és egy olyan életet festett magának ami valahogy nem illik össze emlékeimmel róla, tehát kíváncsi vagyok.

Kérdezte, hogy mi van velem, vagyok-e valakivel, és mondtam, hogy igen, már egy ideje, de amikor terveimről kérdezgetett, minden konkrét témát elrejtettem. Ja, mert nekem épp az kell, hogy tudja, hogy készülök haza, és így most gyakrabban hívjon. Most ő akar engem meghívni ebédelni, el is jön értem mivel van kocsija, mivel már megmondta, hogy továbbra is szerelmes belém és tudja azt is, hogy jobb neki ha távol tartja magát tőlem, mert csak bántani fogom.

Hn.

Nem tudom mi lesz, de még a héten megtudom, és utána, ha említésre méltó, ti is.

Milyen?

Ma Hupikék-Törpike vitt haza. Hupikék kocsijához se értünk amikor hirtelen, a semmiből megkérdezte jó hangosan, mintha az a világ megmagyarázhatatlanabb titka lenne, hogy nekem miért nem jók a Costa Ricai férfiak. Hála ki tudja minek lábaimat az ilyen felkiáltások nem hökkentik meg, így tovább mentek a kocsihoz míg az agyam próbált magához térni a Nagasaki-szerű I-bomba kirobbanása után. (I persze, mint i...dióta. Igen.) Nem tudom talán az lehet, hogy ő még nem látott engem esős évszakban és talán lábaim látszata zavart kelt fejében, vagy talán csak maga a "szoknya-tény" kutyulja össze egyébként sem működő agy-rendszerét. Vagy talán az a baja, hogy Fabi most szombaton feleségül veszi Szent Ultra-Katit (Kati a Katolikusból. Fogalmam sincs mi Fabi-nő neve), vagy az, hogy ő még nem veszi el és nem fogja elvenni a barátnőjét, Andreát, és hirtelen ennyi Andrea van mindenhol... (Igen, sok az Andrea. Andrea Fabi és Hupi munkatársa, Andrea Hupi nője, Andrea a csaj aki a Bunkócska helyett jött, Andrea Mario barátnője és ki tudja hol máshol lappang más Andrea is.)

Nem tudom, nem érdekel, az a tény, hogy a semmiből jön ez a hülye kérdés aminek neki az ég adta egy világon semmi köze. Most minek akarja tudni, hogy nekem miért ilyen vagy olyan pasi tetszik? Mivel nem most teszi fel a kérdést először (és lehet, hogy mivel elkezdte olvasgatni az angol blogomat rábukkant arra a picike mondatra ahol kifejezem mennyire szeretem Sharon den Adelt és Anneke Van Giersbergent és tuti azt a kifacsart gondolat támadt benne, hogy akkor nekem tulajdonképpen a nők tetszenek, mert miért másért nem tetszenek a Costa Ricai pasik? Amilyen buta teljesen elhiszem tőle) gondoltam válaszolok neki egy szép, hosszú, leépítő módon. Így hát megmondtam neki, hogy nem is a Costa Ricai férfi az aki nekem nem tetszik, hanem az egész latin férfi csoport, még pedig azért, mert szellemileg, fizikailag, kulturális szempontból, érdeklődési kör szempontból, szofisztikáltság, tudás, gondolkodási mód, szokás, figyelmesség, udvariasság szempontjából nem felel meg elvárásaimnak. 

- Olyan nagy különbség van a kultúrák közt? - kérdezte.

Mosolyogtam és hagytam magamat belesüppedni a bársonyos emlékek ölelésébe, ahol ezer színű szem hosszú szempillák alól huncut pillantással komisz mosolyt vetett rám. A kincseim. Lassan, lágyan, belemélyedve ezer kéj és báj emlékében, a lassú hódolás és a rohamos, pózokat letépő kalandok közt, ahol az a gyönyörű, elragadó emberi szellem csillan fel buborék érzékeny bőrbe borítva, kinézve az ablakon, hátraborulva hupikék kocsija ülésén meséltem neki gyors képeket erről a felülmúlhatatlan csodáról, bájos mosolyáról, hódító nevetéséről, mély szavairól, világszép pillantásáról és költői tapintásáról aminek párját csak a klasszikus orosz regények nyomaiban találhatja az ember. Félszavakban villantottam fel a varázs könyvet, ahol Sartre-től Lermontov szavaival bilincsbe verik a lelket.

Szégyent és kényelmetlenséget hoztam rá, direkt, míg mélyen nem bánta meg a kérdést. Igen, jobb volt a világ míg nem tudta, hogy milyen más férfiak nem léteznek a világon, szégyellte, hogy ő nem olyan, láttam a szemén, hogy nem mondhatja, hogy ő is olvas könyveket, hogy ismer egy orosz írót, de nem csak azért, mert hallott róla, hanem mert olvasta is. Rossz volt hallani, hogy más mosolyok vannak amik másodpercek alatt megnyerik a nők szívét, és a leírás nem hagyott kétséget arról, hogy igenis egy bizonyos gesztusról van szó és nem holmi "a szerelmes ember szemében" rejlő varázs.

Könnyebb a világ amikor az ember egyforma emberek közt mozog, amikor azok a tökéletesek csak manökenek és színészek amikhez amúgy se lehet érni, amikor sztereotípusok amik nem is léteznek teljes egészükben. De amikor a földre teszik a lábukat és köztünk járnak, akkor hirtelen már nincs biztonságban, lehetőségei rohamosan csökkennek és leleplezhetik, mint egy nem is annyira jó vagy elfogadható példány, egy lecserélhető kellék aminek hibás, bajos működését nem kell már tűrni. Kinek kell a Lada amikor kaphatna Lamborghini Gallardót?

Ma emlékeztem kincseimre. Drága kincseim, valamit majd kezdenem kell velük, valami szépet és robbanóan művészetit.

A Végtelen Emberi Butaságról

Dél múlt, de még mindig nem vagyok éhes. A Félbunkócska egy órája ment el, gondolom fél napos szabira, mivel a ronda gyereke beteg. Ronda gyerek, ronda férj, ronda élet, kis semleges betegség. Hn, erre jó a házasság, vagy legalább ez, DE nem fogok most ezen vitatkozni, mindenki tudja már nagyon jól, hogy mi minden szépet, és hasznosat, és kellemeset, és kívánatosat (oké, most egy pillanatig szünetet tartok mert nagyon röhögnöm kell saját szarkazmusomon) gondolok a házasságról.

Félbunkócska elfecsegte nekem pénteken, hogy az egyik testvére, nem tudom nővére vagy húga, egy semmirekellő pasival jár aki összehord hetet-havat arról, hogy ő mennyire hű meg há.Úgy tűnik, hogy az egyéb hajmeresztő hazugságai közt azt merte mondani, hogy ő a Costa Ricai Nismo Club (Nismo: Nissan Motors) elnöke. Ki se mondta ezt a Félbunkócska amikor én már hívtam az Atit és megkérdeztem mi is a Nismo Klub elnökének a neve. Nem az adott pasi volt. Gondoltuk. Félbunkócska még a kocsiban, hatalmas nagy trópusi eső közepette, ahol alig lehetett fél méterre előre látni, felkapta a mobil telefonját és felhívta a másik lánytestvérét (gondolom aki kétségkívül a nővére) és elfecsegte neki, hogy a Naplopó nem az amit magáról mond és hogy bla, bla, bla, bla, bla.

Egy: Nem értem miért, MIÉRT kell az embereknek arról hazudniuk, hogy kik vagy mik. Előbb utóbb mindig kiderül az igazság, és az sose lesz szép. De aztán, hogy az ember ilyen hülyeségekről hazudjon? Annyira érdektelen, értéktelen az élete, hogy ki kell mindenféle buta hazugságot találnia, hogy pótoljon saját hiányait? És egyébként, mi a pláne, a jó abban, hogy valaki ismert, vagy hogy ismer valakit aki híres, vagy, hogy állítólag valamilyen Internet csoportnak, vagy klubnak a fő fője? Egy ember lehet az ENSZ Fő Titkára, ha saját maga egy nagy nulla, egy üres kondér, akkor továbbra is semmi és senki. Ez az emberek felmérhetetlen butaságának az egyik netovábbja. A senkiséget mások elismerése, vagy hamis elismerése nem szünteti meg.

Kettő: és miért foglalkozik a Félbunkócska a testvére barátjával? Nem az ő barátja. Ha a nő annyira hülye, hogy tovább marad ezzel a hazug szemétzsákkal, akkor csak legyen, vesse magára. Ahelyett, hogy a nagyot mondó Naplopóval foglalkozna foglalkozhatna saját dolgaival, mint az, hogy a férje igen tehetetlen és hülye és a fia egy kibírhatatlan undok lény aki folyamatosan más gyerekeket bánt és lepisil.

De persze, ebben a Félbunkócska nincs egyedül. Sokan vannak a világon akik egyszerűen képtelenek saját problémáikkal foglalkozni és azokat elintézni, és inkább mások dolgaiba ügyetlenkednek, mások problémái iránt lesznek betegek. Hogy Iksz-Ipszilonka ezt teszi és most az lesz, hogy ez nem ezt csinálja, hogy annak most az a baja van, hogy amannak azt mondták, hogy amaz és most ez lesz... Ezek mind az ingyen gondok amik csak hajtják be a számlát, de sose fognak nyereséget nyújtani. Emberek, amikor van valami gond, ezt a szűrőt kell alkalmazni:

1. ENGEM ÉRINT EGYENESEN A DOLOG?

Igen - tovább a kettes kérdésre.

Nem - NE FOGLALKOZZ VELE.

2. TUDOK VALAMIT TENNI-CSELEKEDNI ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY MEGOLDJAM? (Aggódni nem cselekedet és nem vezet semmi féle megoldáshoz)

Igen - AKKOR NE NYAFOGJ ÉS OLD MEG!

Nem - AMÚGY SE TUDSZ SEMMIT TENNI, IMÁDKOZZ, HOGY AZ ISTEN MEGOLDJA ÉS HAGYD AZ ISTENT VÉGEZNI A DOLGÁT! AZÉRT VAN! TE NE FOGLALKOZZ VELE.

Igen, pontosan ilyen egyszerű az egész. Azért nem szokott működni, mert az emberek kiváltképpen hülyék és ha a megoldás nem nehéz és quixotesque, akkor nekik nem kell. Kétségtelenül a Naplopó egy szégyen az emberiségnek, és az egyik legrosszabb választás, pár szempontból, de aki választja és megtartja, az megérdemli.

Mandarin Kínai

Eszembe jutott, hogy jó lenne utána nézni a mandarin-kínai nyelv óráknak, talán el is kezdeni, most hogy lassan kikaszabolok a második hitel kártyám alól. ^_^ Wiiiiiiiii! De jó érzés! ^_^ (És közben ez egy lépés ami közelebb visz haza) Tehát lassan meg tudnék magamnak engedni egy kis extra költséget, főleg ha a végén nem veszek kocsit. (Ja, ezt nem meséltem még el???)

Ja, igen, van ez a dolog is. Az a helyzet, hogy mivel volt ez, hogy a másik épületbe költözünk, és abba az épületbe engedett lesz, hogy azok akik nem dolgozunk egyenesen az ügyfelekkel más órarendeben mehetünk dolgozni (6-tól fél 4-ig, 7-től fél 5-ig, 8-tól fél 6-ig), úgy gondoltam, hogy akkor én 6-ra megyek be. Az a helyzet, hogy az itteni busz szolgáltatás nem működik igazán reggeli 5-kor, amikor nekem kellene, hogy 6-ra bejussak az irodába. Így hát vagy taxival rohanok be Herediába, vagy kocsit veszek. Gondoltam, hogy talán megbeszélhetném Apuékkal, hogy ők vegyék meg a kocsit nekem, mivel nem leszek amúgy se sokáig Costa Ricában (remélem), és nem is akarok valami jó kocsit, hanem csak valami kis ócska kávéfőzőt, egy szekért (láttam egyébként eladó Ladát is!), amit majd itthon tartalék kocsiként használhatnának, vagy oda adhatnák Yuly-nak vagy valami, tehát megvehetnék ők, én majd kifizetném a többi dolgot. Igen ám, csak hogy én el kezdtem kérdezgetni körbe ismerőseimet akik Herediában laknak, hogy mennyit költenek a kocsijukra. Rengeteget. Kiszámoltam egy Excel lapon, és többet költenek, mint amit napi taxizásra költenek. Így hát életemben megint a számok kitaszigálták és levétóztak a kocsikérdést.

Tehát már kocsi költségekkel sem kell foglalkoznom, ami miatt befektethetném a pénzemet egy kis érdekes nyelvtanulásba. A mandarin-kínai jó ötletnek tűnt. Igen ám, de kiderült, hogy a program felmérhetetlenül hosszú és drága. Alapvetően egy 7x4 hónapos havi 50€, ami itt azért pénz, vagy egy ki tudja hány részes, 3 hónapos szakaszokban havi 85€-ért. O_O De hát ez csak kínai! Miből gondolják, hogy ennyit kérhetnek a tanításáért?

Tanultam már többször nyelvet életemben, voltam már több kurzuson és valamit nagyon jól megtanultam: akármilyen nyelvet meg lehet tanulni középfokú szintem egy év alatt. Azok az iskolák amik évekig tartják bent az embereket csak pumpálják belőlük a pénzt, és sok helyen alapvetően annyira a pénzre mennek, hogy az emberek tulajdonképpen képtelenek az adott nyelven beszélni. Igen, a túl ismétlés a feledésre vezet.

Hogy mi lesz, nem tudom, de én meg akarok tanulni kínaiul, és meg is fogok.