Egy Érdekes Találkozás

Szombat este találkát rendeztünk, (illetve rendezték, nekem csak szóltak) az iskolai osztálytársakkal. Általános iskolai osztálytársakkal. Igen, azokat akiket az ember még kislány és kisfiú korában ismert meg, amikor mindenki vékonyka volt és koszos volt a térde, ceruzával írt, ujjain számolt, copfban hordta a haját, mamája fésülte és lunchbox-ba vagy egy kis anyu-által vart anyag zacsiba vitte az uzsonnát: egy kis termoszban narancs, citrom vagy cas üdítő amit otthon csináltak, vajas kenyér, talán guayaba lekváros és egy narancs, egy édes citrom, egy banán vagy egy mangó. Akiket akkor ismert meg az ember amikor még mind kicsik voltunk és szegények és előttünk volt az élet és minden lehetősége.

Sokan nem is ismertük fel egymást, habár akadt aki mindenkit felismert, és még a vezeték nevünket is tudta! A többiek mind Alzheimer-re fogtuk. Egy 20 emberes csoportból (akik mondták, hogy jönnek) csak 11-en voltuk, de így is nagyon jól éreztük magunkat. Érdekes volt megint látni mi lett azokból a gyerekekből akikkel 22 évvel ezelőtt fogócskát játszottunk és kis szalaggal felvonultunk hogy megkapjuk általános iskolai diplománkat. Ott voltunk egypáran az állami dolgozók, egy távközléses (én), egy egészségügyi (Silvia) és egy Kultúra Minisztériumba dolgozó, aki a Zenekarral foglalkozik (Manfred). Volt aki bankban dolgozik, aki valamilyen cégben, aki Sportsbook-ban, aki Szex terápiás pszichológus (Floribeth, a szőke, látszik rajta, nem? ^_^), és aki csak otthon ül és férje eltartja.

Voltak egypáran szinglik, egypáran párkapcsolatban, egy páran házasok, egypáran elváltak. Voltak olyanok akiknek van gyerekük, kamasz gyerekük és akiknek nincs. Volt akiről kiderült, hogy meleg (az nem jött el) és volt akiről én nagyon gyanítottam, hogy az (Manfred, a srác Ascott kendővel). Volt aki már 34 éves volt, voltuk akik még mindig csak 33 évesek voltunk.

Beszélgettünk mindenről emlékektől életfilozófiáig, ahol mély beszélgetésbe elegyedtem Robny-val (hátul naracssárga pólós) arról, hogy mi a jobb, a független életmód, vagy a páros kapcsolat. Mondani se kell, én továbbra is a független életmódot védem, mint egyetlen tökéletes emberi életmód.

Olyan fél nyolctól majdnem fél tizenegyig ott traccsoltunk, nassoltuk a mogyorót, és a kis harapnivalókat amiket kértünk, volt aki sörrel, vagy sörrel és tequilával (én) öblítette le a kaját, volt aki teával, vagy szóda vízzel. Kértünk aztán az asztal felének tequilát, amit én választottam mivel mindenki rám nézett amikor választani kellett. Aztán mindenki megint figyelmesen engem nézett, hogy hogyan kell annak rendje és módja szerint elfogyasztani. Mi vagyok én? A tequila mindent tudója???

A gyerekeknek eszükbe jutott, hogy el akarnak menni táncolni, tehát kértük a számlát és mentünk. Nekem semmi kedvem nem volt menni mivel tudtam, hogy "táncolni" azt jelenti, hogy elmenni egy helyre ahol latin zenét nyomnak. Nem, nem, nekem az nem tetszik. Megbeszéltem így az egyik csajjal, aki szintén nem ment, hogy vigyen engem haza.

Ahogy kiléptünk a parkolóba, hirtelen láttuk, hogy egy elég nagy csapat OIJ (Costa Ricai FBI) felügyelő fut csendbe az étteremhez egyenruhában és védő mellénybe. Egyikünket megkérdezték, hogy máshol van az épületnek kijárata, majd pisztollyal a kezükben siettek az ajtókhoz és be az étterembe.

- Eu, - mondtam a csajnak aki hazavisz -húzzuk el a csíkot, mert itt azt hiszem lövöldözés lesz.

Beültük a kocsijába és elmentünk.

Útközben egyszer Floribeth felhívja Eugeniát.

- Hol vagytok!?

- Mi az hogy, hol? Megyünk haza - mondta Eugenia.

- Hogyan tudtatok kimenni?

- Csak úgy, kimentünk, miért?

- Minket nem hagynak kimenni.

- Mi? Miért!?

- Andrea berúgott (egy sörrel) és olyan sok hülyeséget kezdett el mondani, hogy most gyanúsítottak vagyunk.

Hahahahahahaha! Hát igen, Eu meg én elszöktünk, de most mondhatom, hogy Szombaton ettem egy csoport gyanúsítottal akiket egy hatalmas rendőr akció tartott fenn.