Otthonról Beteg Szabin

Végre le tudok ülni - vagy félig feküdni - nyugodtan és élvezni a beteg szabadságomat miután annyit kellett utána rohangálnom tegnap óta. Ha olvassátok az angol blogomat, akkor biztos tudjátok, hogy hétfőn hasra estem a munkában amikor három munkatársammal gyűlésre mentem. A gyűlés tulajdonképpen a mi épületünkben lett volna, de a Szolgáltatás hülyék addig csűrték-csavarták az ügyet - Félbunkócska pedig hamar haza akart menni, tehát boldogat egyezett velük -, hogy a végén annak érdekében, hogy a gyűlés meglegyen és ők szembesüljenek a munkájuk hiányosságaival és súlyos hibáival elmentünk San Pedróba, a bevásárló központba, ahol a Szolgáltatás Osztály irodái vannak.

Épp mentünk a gyűlésre a parkolóból amikor a cipőm egy lyukba akadt a földön és megbotlottam. Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és elestem, de nem csak térdre, hanem olyan nagy erővel, hogy hasra estem. Szerencsére megállítottam magam karjaimmal, tehát nem ütöttem meg az arcomat. Az is szerencse volt, hogy szoknyában voltam, ami a térdem fölé ért így amikor felhorzsoltam a térdemet legalább nem szakadt el a ruhám. A bőr összeforr és visszanő - regenerálódik -, a ruha nem. Esés után elkezdtem röhögni, főleg ahogy elképzeltem ahogy lábaim felemelkedtek a földről, mint egy baba lábikói. Hihihihihihihihi! Az olyan vicces lehetett! Annyit röhögtem, hogy alig bírtam lábamra állni. Munkatársaim lábamra segítettek, Félbunkócska közben aggódott. A Szolgáltatási munkatársak adtak egy kis alkoholt és egypár géz darabot és ragtapaszt. Valamennyire megtisztítottam magam és bekötöttem a sebet.

Érdekes módon, már utána nem a térdem vagy a lában fájt a legjobban, hanem a karjaim. A fájdalom felkapaszkodott a karjaimon egészen a vállaimig. Másnapra a fájdalom elérte a nyakamat és a hátam felső részét. Természetesen elmentem a dokihoz. Amikor elmeséltem mi történt, a doki azt mondta, hogy ezt nem ő nézi (mi? És a hippokratészi eskü?), hogy ezzel a biztosítóhoz kell menni. Ahhoz pedig be kell tölteni egy ívet amit a főnöknek kell aláírni. Sose voltam a biztosítónál, de hát fájat a karjaim, a vállaim, a hátam, a nyakam és kellett valaki aki meggyógyít. Betöltöttem az ívet ahogy mondták, majd mentem a biztosítóhoz. Ott ide-oda küldtek, majd egy sort kellett várnom ahol kiderült, hogy plusz egy aláírás kell, és kijavítani a baleset leírását, mivel nem azt kell írni, hogy "megütöttem térdeimet", hanem "megütöttem mindkét térdemet". Ja, állítólag a többesszám nem elég egyértelmű. Nem fogadta el a papírjaimat, de megengedte, hogy elmenjek a dokihoz. Mondta, hogy ma hozzam el a papírokat kijavítva és mindenhol aláírva.

"Pecsételtessem le a titkárnővel?" kérdeztem.
"Nem, csak írja alá a főnöke."
"Aláírhatja egy másik főnök?"
"Nem, csak ugyanaz a főnök."
"Jó. Kell valami más?"
"Csak egy hivatalos levél amit ugyanannak a főnöknek kell aláírnia."

A doki ott szimpi volt. Megnézte térdemet, könyökömet, de nem volt hajlandó megnézni a vállaimat, nyakamat és hátamat, annak ellenére, hogy mondtam, hogy fájnak.

"Azokat nem ütötte meg a balesetében."

Mi? Ja, mert csupán együttérzésből fájnak????

Felírt krémet, gyógyszert majd elküldött a gyógyítási osztályhoz, ahol megmosták és fertőtlenítették a sebemet majd bekötötték olyan alaposan, hogy úgy nézet ki mintha eltörtem volna a térdemet.

Ma elmentem megint a biztosítóhoz, hogy beadjam a papírokat. El alkalommal egy undok nő személy fogadott, aki kitalálta, hogy nem fogadja el a papírjaimat, mert hiányzik róluk a pecsét. SAY WHAT???

"De hát direkt megkérdeztem, és azt mondták, hogy nem kell?"
"Ne a cége embereit kérdezze meg, hanem minket."
"Önöket kérdeztem meg."
"Az nem lehet."
"Ő mondta," böktem rá a ludasra.

Erre a nő személy ráförmedt majd VISSZA MERT ENGEM KÜLDENI az irodába a pecsétért.

"Csak fehér pecsétünk van, az érvényes?"
"Mi az?"

Csak néztem. Nem tudja mi a fehér pecsét???

"Dombor nyomós."
"Jó."

Visszamentem. Megint. Lepecsételtem a lapokat. Minden egyes darabot. Visszamentem és sorba álltam. Ez alkalommal a tegnapi ember kijött az irodából és soron kívül fogadott. Hiányoztak még adatok amiket ők nem jelöltek előre, de ez alkalommal ő beszélt egy másik munkással, egy sokkal kedvesebb emberrel, aki saját maga töltötte ki a hiányzó adatokat. Tíz perccel utána meg volt a beteg szabadsági papírom, elmentem a gyógyszereimért, majd vissza az irodába, ahol leadtam a papírt és VÉGRE HAZAMENTEM! Iszonyatos déli meleg közepette ez az út most 3 órát tartott. El is bambultam a buszon, jóval túl mentem a megállómon amiért majd gyalogolnom kellett vissza, majd túl a házunkon, mert el kellett mennem a boltba négy fontos dologért: kóla, fagyi, maraschino cseresznye és tortilla. Innen, haza - végre haza! - ahol levettem izzadt, meleg ruháimat, átöltöztem egy rövid nadrágba és egy kis pólóba, beültem az ágyba, bekapcsoltam a tévét, és VÉGRE PIHENEK!!