Az este egy fura álmom volt. Valahogy azt álmodtam, hogy a Lillymami elköltözött, és cuccait egy nagy 
boltba vagy egy nyitott, magas plafonú bevásárló központba. A dolgait valahogy kitettük a polcokra és mutató fogasokra, és nem tudom miért hírtelen ott voltak a nyakláncaim, de nem minden kedves nyakláncaim, hanem mind azok amiket én csináltam különböző üveg gyöngyökből. Hírtelen voltak ott vevő nők akik elakarták vinni őket. Ez nagyon zavart, mert a nyakláncaim voltak és én nem akartam őket eladni, tehát odakaptam és elkezdtem ezekkel a nőkkel veszekedni, hogy visszaszerezzem a cuccaimat. Egy igen keserves, heves veszekedés volt, de vissza tudtam kapni a nyakláncaimat, egy nagy csomó csillogó, rózsaszín és gyémánt átlátszó üveg gyöngy. Kerestem egy helyet ahol egyedül lehessek és kimentem valami terasz félére. Ekkor hírtelen ott volt Iván Polini. A francba! Mit csinál ez az ember itt? Utálom. Mosolygott és visszamosolyogtam, majd képmutatási képességem teljesen kibontakozott. Alig vártam, hogy eltűnjön, de úgy viselkedtem mintha örülnék annak, hogy találkoztunk. Kedvesen köszöntem neki, és ő is köszönt, majd közelebb jött beszélgetni. Jaj ne... Tovább mosolyogtam, majd eljátszottam a szokásos rutint, miszerint megkérdeztem, hogy van, hogy van a családja, és úgy tettem mintha érdekelne. Azt hiszem valamilyen szinten tudtam, hogy álom, és picit zavart, hogy olyan erősen tudtam őt érezni, mintha tényleg ott lenne, mintha egy dupla húron volna. Érzelmei erősek voltak, annyira, hogy érezni tudtam őket. Valahogy nagyon boldog volt, hogy találkozott velem, mintha valamitől sikerült volna neki megmenekülnie, mintha megtalált volna valamit amit rég kereset. Szökni akarta, tehát mondtam neki, hogy mennek kell, és épp akkor már hívták is őt. Akkor kezembe nyomta a sapkáját, ami nem is igazán a sapkája, de valahogy tudtam, hogy a sapkája. Egy puhára használt bőr sapka ami réginek tűnt, mint egy Második Világ Háború stílusú orosz katona sapka.
- Ne felejts el. Tessék, hogy emlékezz rám.
Mit jelent ez?
boltba vagy egy nyitott, magas plafonú bevásárló központba. A dolgait valahogy kitettük a polcokra és mutató fogasokra, és nem tudom miért hírtelen ott voltak a nyakláncaim, de nem minden kedves nyakláncaim, hanem mind azok amiket én csináltam különböző üveg gyöngyökből. Hírtelen voltak ott vevő nők akik elakarták vinni őket. Ez nagyon zavart, mert a nyakláncaim voltak és én nem akartam őket eladni, tehát odakaptam és elkezdtem ezekkel a nőkkel veszekedni, hogy visszaszerezzem a cuccaimat. Egy igen keserves, heves veszekedés volt, de vissza tudtam kapni a nyakláncaimat, egy nagy csomó csillogó, rózsaszín és gyémánt átlátszó üveg gyöngy. Kerestem egy helyet ahol egyedül lehessek és kimentem valami terasz félére. Ekkor hírtelen ott volt Iván Polini. A francba! Mit csinál ez az ember itt? Utálom. Mosolygott és visszamosolyogtam, majd képmutatási képességem teljesen kibontakozott. Alig vártam, hogy eltűnjön, de úgy viselkedtem mintha örülnék annak, hogy találkoztunk. Kedvesen köszöntem neki, és ő is köszönt, majd közelebb jött beszélgetni. Jaj ne... Tovább mosolyogtam, majd eljátszottam a szokásos rutint, miszerint megkérdeztem, hogy van, hogy van a családja, és úgy tettem mintha érdekelne. Azt hiszem valamilyen szinten tudtam, hogy álom, és picit zavart, hogy olyan erősen tudtam őt érezni, mintha tényleg ott lenne, mintha egy dupla húron volna. Érzelmei erősek voltak, annyira, hogy érezni tudtam őket. Valahogy nagyon boldog volt, hogy találkozott velem, mintha valamitől sikerült volna neki megmenekülnie, mintha megtalált volna valamit amit rég kereset. Szökni akarta, tehát mondtam neki, hogy mennek kell, és épp akkor már hívták is őt. Akkor kezembe nyomta a sapkáját, ami nem is igazán a sapkája, de valahogy tudtam, hogy a sapkája. Egy puhára használt bőr sapka ami réginek tűnt, mint egy Második Világ Háború stílusú orosz katona sapka.- Ne felejts el. Tessék, hogy emlékezz rám.
Mit jelent ez?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése