I-Ro-Da

Ma munkatársaim éreztették velem, hogy most már a csoport tagja vagyok. A főnök nincs az irodában (kivett szabadságot), amiért ma Rosario a főnök. Amióta nincs a csoportban a kibírhatatlan Vicky, a főnök szeretője, azóta mindig Rossie a főnök amikor nincs itt a főnök, ami egyébként nagyon gyakori. A gyerekek ma meghívtak az irodai reggeliben résztvenni, amit azért nem tettem meg, mert nem szeretem a kávéjukat se azt ahogy a kenyeret elkészítik vagy kezelik. De minden esetre, most már a csoport része vagyok. Wiiii-hiiiiiiii! ^o^

Ugyanakkor ma a VOLT főnököm egész reggel itt jött-ment és mindenféle kifogással rohant be az irodámba. Hol kulcsokat keresett, hol megint kulcsokat keresett, mert amiket adtam neki "nem voltak jók" (Kedvem lett volna megkérdezni, hogy tudja-e hogyan kell a kulcsokat használni), jött elvinni hatalmas munka dossziékat, amiket tuti majd a szemétbe fog hajítani, mert, komolyan, mit tudna velük kezdeni??? Nem mintha képes lenne megérteni őket, és nem mintha HA majd lesz valakije, annak eltudja magyarázni, hogy folytassa a munkámat. Hol jött megkérdezni, hogy most hogyan és miképpen rendezzük le a bútor és gép kérdést (mit hagyjak ott, mit viszek el), jött külön megkérdezni, hogy kiürítettem-e már Azrael-t, jött visszaadni egy vaskeresztet, amit az irodában felejtettem (igen, van egy vaskeresztem), jött megnézni milyen az új irodám, kíváncsiskodni, majd sok szerencsét kívánni... Egy szóval jött mindenért.

Na, az a helyzett, hogy egyszer, a sok alkalom közül, jön és bekopog, majd megkérdezi, hogy mivel mág nálam a cég kártya, és hogy mivel nála nem lehet, hogy hajlandó vagyok kisegíteni még egy hónapig, míg megjönnek az emberei. (HAHAHAHAHAHA!!! Ő komolyan azt hiszi, hogy jönni fognak újak, és ott maradnak majd nála. HAHAHAHAHAHAHA!!!) Hát gondoltam, hogy ha a FŐNÖKÖM nem ellenzi, akkor nem bánom, ha még nálam a kártya és majd lehúzom amikor venni akar valamit. Amint mondom neki, hogy jó, akkor egyből el kezdi, szokásához híven, felsorolni, hogy miket kell venni, hogy így, meg úgy meg amúgy. Mondom neki, hogy jó, intézze el az értékeléseket és amikor minden megvan, akkor majd szóljon, és megadom a kártyaszámot, hogy kifizesse.

- Nem tudnál ezzel segíteni?

Értsd: "Nem tudnád, szokás szerint, helyettem megcsinálni?"

- Sajnos nem. Dolgom van.
- Már ilyen hamar?
- Igen

Nem is teljesen igaz. Adtam magamnak egy kis munkát, mi által alapvetően tanulmányozom a jelenlegi díjjakat, majd amikorra nekem kell újakat csinálni.

- De semmi gond, - mondtam a hülyének mosolyogva - amint leglesz és a vételre kerül sor, akkor majd segítek a kartyával.

A hülye bólogatott majd elment. Mivel elvitte a kártya papírjait, vonatkoztattam rá, hogy majd ot láthatja mit kell egy vásárláshoz csinálni, ami, szerintem, nagyon elvette a kedvét a hatalmas nagy vásárlástól amit csinálni akart (rengeteg irodai szer, szemétládák, új multifunctional nyomtatók, töménytelen sok tinta és egyébb csecsebecsék). Hehehehe... és ha ez nem lenne elég, most elküldtem neki egy e-mailt 10 db Excel fájllal amiket majd "minden vásárlásnál" ki kell töltenie. De semmi gond, semmi pánik, megadtam azoknak az embereknek a nevét akik tudnak segíteni, majd mondtam, hogy ezeket majd töltse ki és szóljon amikor arra kerül a sor, hogy aláírjam.

Hehehehe... lássuk, hogy tetszik neki a titkári munka. Hehehehehehe....

Payback time...

Új Iroda

Még mindig nem fogom feltenni a képeket az új irodámról, mert alapvetően még mindig nem csináltam egyetlen egy képet róla. Minek is? Úgy tudom, hogy ki akarják majd cserélni a bútort, aminek örülnék, mert ez elég csúnya és használt (a fiókok belseje össze van maszatolva ceruza, papír, tinta és toll pecsétekkel), tehát azt mondta az asszisztens, hogy ne is rendezkedjek nagyon, úgyis holnap jönnek az új bútorok. Az irodában, egy nagyon vastag szőnyeg van, csúnya maszatos fehér amitől a székem nem tud rendesen gurulni. Ugyanakkor az irodám vagy fele akkora mint ami volt és körbe üveg falak veszik, kivéve egy falat, amire már feltettem a Le Chat Noir plakátomat. Imádom ezt az új helyet! persze, az íróasztal még mindig nincs a megfelelő pozícióban, amiért itt még mindig nem nézhetek Odaátot, de van egy HATALMAS ablakom, rengeteg természetes fény és rengeteg levegő.

Az új főnököm mondta, hogy költözzek át még ma, és hát ilyet tőlem nem kell kétszer kérni. Elküldtem minden munkát amivel a hülyének tartoztam (amiket már hetek óta befejeztem, de amiket nem akartam elküldeni, nehogy több marhasággal halmozzon), és majd elkezdtem mindent lassan összeszedni cuccaimat és felvinni. Kicsit komplikált volt, azért, amiért a bútor nem volt igazán megfelelő, és aztán nincs vezetékes Internet, csak vezeték nélküli, és nincs telefon vonal sem. (Emiatt el kellett mennem ebédelni, ahelyett, hogy telefonon rendeljek valakit és kevesebbet keljen mozognom...) Ugyanakkor, annak ellenére, hogy nem "rendezkedtem" még be, nagyon jól érzem itt magam, és nagyon tetszik ahogy minden jelenleg kinéz. Ha kinézek az ablakon, láthatom, hogy ki szökik el az irodából és vándorol el a kondiba munkaidőben. Majdnem olyan, mint az első irodám itt... az első IRODÁM. Igen ez egy picike kis iroda, de egy saját iroda. ^_^ Fontos vagyok, ugye? Hehehehehehe...

Ahogy most ide visszaköltöztem, és megint láttam a többi munkatársam irodáját, észrevette, hogy annak ellenére, hogy nem az enyém a legnagyobb, az enyém valahogy a legszebb. Minden kis képem és papírom, és maga a berendezés is sokkal hangulatosabb, sokkal szebb, sokkal kiegyensúlyozottabb. Nem olyan mint Marie Julie-é aki szinte egy otthont csinált belőle, vagy Cynthiáé, aki egy hatalmas nagy ketreng közepette dolgozik. A többi iroda semmit mondó kis helységek, ahol a "lakó" csak "van" de nem "él". Lassan majd el kell döntenem mit akarok kiselejtezni és mit tartok meg. Még gondolkodom a kis zöld kisértetemen, de szerintem megtartom. Kicsit hangulatos egy műanyag kisértetet tartani egy olyan emeletem ahol mindenki tudja, hogy egy nő kisért estenként.

Na, holnap hozom a kamerát és majd megmutatom milyen!

Rohanva

Ma egy jó napom van. Nem vagyok az irodában, hanem egy kurzusban, egy másik kerületben. Subway reggeli, WiFi amire kapcsolom Nagit, nyugi és egy e-mail a nagy főnöktől. Két szó spanyolul benne: "De acuerdo". Két szó. Egy hatalmas nagy változás. Jóvá hagyta, hogy még ezen a héten átköltözzek az ÚJ FŐNÖKÖMHÖZ. Nyuszika végre közgazdászként fog dolgozni!! Hat év után bekerülök abba a csoportba ahova kerülni akartam akkor régen.

Nyuszi közgazdászként fog dolgozni.

Már ki is választottam az irodámat, tehát holnap már kezdhetem az átköltözést. Könyvek, laptop, iratok, vastag dossziék tömege... Jön az életembe egy nagy változás. Nyuszi Közgazdász.

Vásárlás egy jó kifogással

Tegnap fantasztikus napom volt, de azt mindenki tudja már... már amennyire. Tegnap délután összeszaladtam a nagy főnökkel a lépcsőn, aki vette az időt, hogy megjegyezze (több mint csak megkérdezze), hogy már beszéltem a két főnökkel akikhez mehetnék. Mondtam neki, hogy igen, és kihasználtam az alkalmat, hogy megjegyezzem, hogy Denis alapvetően már azon van, hogy én még a héten felköltözzem az egyik irodába. (Igen, megint saját irodám lesz, saját ajtóval!) A nagy főnök megjegyezte, hogy az asszisztense mondta neki, hogy már Deni hívott ez ügyben, majd megkérdezte:

- De te hova akarsz menni?

Hát, az interjú után már nem táncolhattam vissza a másik főnökhöz (aki egy kedves ember).

- Karrierem miatt, a legjobb helyem Denis-nél van.
- Ok.

Most majd erre kell e-mail-t írnom, de hogyan? Mit írjak? Hogyan írjam meg? Cynthia mondta, hogy majd segíteni fog, szokás szerint, ami azt jelenti, hogy megírom és ő majd átnézi, hogy elég formális és diplomatikus legyen. Hát igen, nekem ez a rész nem nagyon szokott menni.

Mivel minden arra mutat (adja az Isten), hogy megyek Denishez dolgozni, elgondolkodtam komolyan a ruhatáromon. Denisnél minden nap álárcba kell megjelennem, és jól öltözködnöm, ami azt jelenti, hogy nem nagyon fogom használni 5 vagy 6 pár farmeremet. Viszont ezzel nekem van egy kis gondom: szoknyám van elég (habár nem mindig igazán kombinálható felsővel) de nadrágom, igazán irodai nadrágom nincs. Illetve van, de vagy hét nadrágból csak három "megfelelő". Mi tevő legyek? Itt nagyon figyelik az embert, tehát azt sem tehetem, hogy a héten váltogatom a nadrágjaimat, mert ha az embernek csak egyo hétrevaló ruhája van, az is rossz. Szoknyával szépen el vagyok látva, és amint már nem lesz kícséses la lábam, akkor szabadon tudom ezeket kombinálni a nadrágokkal. Végül is három Benetton, három H&M, két Liz Minelli és három DREA szoknya, mint a ruhatáram tündöklő részei szépen be tudnak hozni akármilyen hiányt és elég választékot keltenek. De nem lehetek "a szoknyás nő", tehát KELL a nadrág, még pedig olyan ami nem fekete vagy barna, mert olyan már van és az ember sem lehet egy egyszínű kis emberke.

Ezen töprengtem tegnap, ahogy mentem Multiplaza Escazú-ba, ahol Marióval találkoztam. Mario csak olyan 6-kor érhetet oda (ami azt jelenti, hogy majdnem 7-kor), és én már ott voltam olyan negyed 6-kor. Ahogy mentem be, aztán, mit látnak a szemeim? A Benetton boltot. Gondoltam, bekukcskálok egy kicsit. Kopár volt. Nem volt majdnem semmi, mert leértékesítés volt (egy hét múlva jön az új árú és kell a hely). 30% és 50% leértékesítés volt. Általában nem szeretek leértékesített dolgokat venni, mert személyes sertésnek veszem, de ez alkalommal meggyőztem magam, hoyg csak nézek, az ár nem érdekel, és ha tetszik, megnézem mi a helyzet. Hát az a baj, hogy találtam is valamit ami tetszett: egy fehér nadrágot.

Igen tudom, "fehér nadrág". Mind tudjuk mi minden bajokkal jön az ilyen. Első sorban szinte átlátszó, ami ez az. Aztán ha a fenekedhez, vagy a combodhoz feszül, szinte kikiáltja a világnak hogy van rajtad cellulitis. Szupi, ami épp kell. Na, gondoltam megnézem, hogy és mint nézki rajtam, mert őszintén sose volt (emlékeim szerint) fehér nadrágom. Miért csinálok ilyet? Mi baj van velem? Tudom, néha nem vagyok normális. PERSZE, HOGY POMPÁSSAN NÉZKI!! BENETTON, KÉREM SZÉPEN! Kénytelen voltam megvenni, 50%-os árengedménnyel, DE azzal vigasztaltam magam, hogy végül is kell, ami igaz is, ha csak nem akarok a rút kis kacsa lenni az irodában. Be kell majd venni a hosszából, de az nem gond, és csak fehér boxerrel lehet majd felvenni, mert komolyan átlátszó, de szabása egyszerűen elragadó. Bővülő szárakkal, de nem túlzottan, és már több felsővel is elképzeltem. Egyszerűen ega álomszép nadrág. Én gazdaságos voltam, mert nem kellett a teljes árát kifizetnem, tehát abban is jó voltam: figyeltem a pénzügyeimre.

Nyugodtan, számokat átnézve a fejemben vonultam tovább a palacsintás helyre ahol majd találkoztam volna a Marióval, amikor lábaim elvittek Zara-ba. No jó, legalább nem MNG-be. Az is elég kopár volt és tele bohóc és EMO ruhákkal. Mit vesz fel a mai fiatalság? Úristen, milyen rongyok! egyszerűen rémes. Megnézegettem a nadrágokat, mivel most nadrágvadászaton voltam, és találtam egy vászon nadrágot, szép nyers barna színben. Na, gondoltam, felpróbálom. Isteni volt. Volt rajta egy apró hiba, egy kis varrás felosztás amit könnyen meg lehet javítani és 30%-os árengedménnyel volt. Végül is, szépen állt rajtam, csini voltam benne, tetszett a szín, és meg tudom javítani. Vagy 15 percet gondolkodtam az ügyön míg arra a bölcs elhatározásra nem jutottam, hogy ha ráfér a kártyámra, akkor viszem. Ráfért.

Ezután már csak egy fahéjas palacsinta és egy üveg víz. Találkozásom Marióval kifejezetten unalmas volt. Sajnos vannak ilyen napok is. Pletykái egyszerűen nem keltették fel az érdeklődésemet. Történetei Japánról nem voltak elég érdekesek sem. Hazamentem, megjavítottam a vászon nadrágomat és elkészítettem a mai ruhámat. Nyers-barna vászon nadrág és fekete blúz. A lányok meg is jegyezték, hogy megváltozott az öltözködésem.

- Mintha már itt lennél velünk.

Nem akarok megint nagy vásárlásokba esni, rengeteget költeni, mert végül is le kell vinnem a tártozásaimat, hogy minélelőbb haza tudjak menni, de sajnos van amikor az ember kénytelen egy pár dolgot megvenni. Nekem sok ruhám van és igazán nem kell több, de ez az új munkaköröm arra késztet, hogy egy bizonyos módon nézzek ki, és ezt be kell tartanom, tehát most ki is teszek magamért, és megmutatom milyen is az irodai "casual-chic" az én értélmezésem szerint. Igen, az sem a hagyományos Costa Ricai szemlélet szerint megy.

Lépés

Ma kifejezetten csinos vagyok. Ha itt lett volna a Kari, biztos nem értem volna be a munkába. Fehér és barna színvilágban, csillogó hajjal, Swarovski fülbevalóval, tökéletesen kisminkelve L'Oréal barnás-mocha színárnyalataival, és szokásomhoz híven, egyedien kombinálva cuccaimat, egy szinte Devil Wears Prada stílust folytatva ami különválaszt munkatársnőimtől. Így jelentem ma meg Denis Villalobos irodájábán, a leendő főnökömnél (ha Isten is úgy akarja, és remélem akarja is!!!). Egész hétvégen tanultam erre a munkainterjúra, kikerestem az ország GDP-jét, kamatlábait, össz állami tártozását, elolvastam minden szabályt amihez köze lehet, össze is firkáltam megjegyzésekkel, belekukucskáltam könyveimbe, végignéztem hogy is megy az ARIMA (Box-Jenkins) ökönométriai model (és egyben az AR, a MA és az ARMA).

Az interjún Denis azzal kezdte, hogy:

- Én téged egyszer már interjuvoltam.
- Igen, - mondtam - 2002-2003-ban.
- UNA közgazdász, a BPDC-ből jöttél, sok nyelvet beszélsz...

Megkérdezte mi érdekelne engem, amire elmondtam miben dolgoztam a cégben: piac elemzés és díjak. Elmesélte hogy jelenleg min dolgoznak, ami nekem nem volt meglepetés mivel tanulmányoztam a csoportja munkáit, majd egyszerűen megkérdezte melyik irodába akarok átmenni. Igen, szeretné, ha minél hamarabb átkerülök hozzá. Persze, ez az a főnök aki rám esett amit megtudta, hogy el akarok menni a jelenlegi munkacsoportomból és el fogom kezdeni az új helyem keresését. De minden esetre, akármikor mondhatta volna, hogy nem, hogy már nem aktuális az ajánlat. De az. Az! És mivel Denisnek hatalma van a csoporton belül, talán hamarabb és fájdalom mentesen tudok átlépni.

Ha minden jól megy, talán a jövő héten a felső emeleten leszek, új főnökkel, munkatársakkal és közgazdász munkát végezve!

IGEN!!!!!!!!!

Hétvégi Tanulási és Filmezős Rendszer

Holnap fontos napom lesz az irodában: interjúm lesz egy főnökkel akihez talán át tudok menni dolgozni. Ezért jelenleg nincs igazán sok időm mindenre, mert tanulgatok, ugyanis ez a főnök közgazdasággal dolgozik, és én már egy ideje nem dolgozom és nem foglalkozom ilyenekkel. Ezen kívül, tegnap elmentem megint a kölcsönzőbe és kivettem egypár filmet. Az egyik My Bloody Valentine, amit csak azért vettem ki, mert Jensen Ackles játszik benne. Nem vártam igazán sokat a filmtől, de azt biztos nem vértam, hogy gyakorlatilag egy 90 perces Odaát rész... csak az egyik Winchester testvérrel.

Jensen csinos, szokás szerint, de a film nem add igazán semmit. Laza történet, és az ember hamar ki tudja találni ki a gyilkos. Egy horror filmhez is nagyon laza, annak ellenére, hogy van benne vér, mert én végig tudtam nézni, tehát még igazi horrornak sem volt jó. Igazán nem javasolnám senkinek ezt a filmet, csak annak, aki tényleg szereti a pasit.

A másik három film: Two Lovers, Elsewhere, Fast& Furious New Edition Original Parts. Two Lovers nem valami jó. Egy fél dráma szerűség ahol egy öngyilkos pasi két nő között teng. Jó ötleteket add, azért, hogy az ember újra írja. Elsewhere egy krimi-horror amit remélek jobb lesz mint My Bloody Valentine. F&F... jó. ^_^ Ezt nem is kell mondani.

Ezt a filmet tegnap Ati elvitte és megnézte. Persze, ő nem veszi ki, nem fizeti ki. Arra van a Zsuzsi. ^_^ Óóóó, ez az Atink! ^_^ Ugyanakkor, ez a második film amit megnéztem a Karival, és őszintén, jobban tetszett mint az első, habár... azt hiszem a Kari nem élvezte ezt annyira. Kari nem igazán kocsirajongó. Én se vagyok az, persze, de valahogy jobban beleéltem magam a filme.

Miért filmezek amikor tanulnom kellene? Mert mindig így csináltam. Minél jobban érzem magam, annál jobban tudok tanulni. Kevergetem a tanulnivalót a filmekkel és istenien megy. Nyugodt vagyok és film közben tudok más dolgokra gondolni, dolgok amik feloldják bennem az olvasott anyagot, és jobban fel tudom emészteni.

Tudod mi igazán jó a tanuláshoz? Tévé sorozatok, de nem azok amiket megveszel, hanem ami megy, mert míg megy valami ami nem érdekel, bele tudsz mélyedni a tanulnivalóban addig míg valami jó nem bukkan elő. Fantasztikus rendszer. ^_^

§108

Szívem erősen dobog, mint mindig amikor mérges vagy ideges vagyok. Ez kezd szokássá válni az irodában. Ma a hülye megint ezzel a titkárszerű szabály-cikkes munkácskával jött elő amivel kedden kirángatott a munkámból, mert hogy "sürgős" és "tőle kérte a Nagy Főnök", és... tudjátok már a történetet. Na, ma azt akarta, hogy folytassam a dolgot. Ez kezd a fejemre menni.

- Ja, ja - mondtam ma reggel, de közben elkezdtem valami mást csinálni.

Most felhív, hogy vajon mennyi idő alatt gondolom, hogy meg tudom ezt a munkát csinálni. Ja, tehát most "feladat", nem "szívesség". Mondtam egy elég rémisztő hosszú időt: két hét (tulajdonképpen 2 fél nap alatt már befejeztem a 17-25%-át). Majd megmondtam neki, hogy ugye tudja azt, hogy ez a HIVATALOS munkámat lassítja, és hogy TÖRVÉNY szerint nekem NEM KELL ezt csinálnom.

- 6227 sz. Törvény, "Állami Intézési Általános Törvény", 108. bekezdés.

Csend. Szerettem volna a haragot kikergetni a hangomból, de ez alkalommal nem voltam annyira sikeres. Persze, azért nem emeltem fel a hangomat, csak éppen téveszthetetlenül fejeztem ki álláspontomat. ^_^ Igen, egy kicsit túl gyorsan dobog a szívem, de azért örülök, hogy helyére tudtam tenni, hogy megint falt emeltem amivel megállítottam.

Csend. Mély harag a telefonvonal másik oldalán amiért "Nyusz olyan lehetetlen, annyira nem akar segíteni, olyan kötekedő, veszekedő és mindig csak azt nézi hogyan ronthat a helyzeten". Igen, mert én vagyok a probléma, mert nem veszem észre, hogy abból áll a munkém, hogy neki segítsek, hogy pajtás legyek amikor neki egy pajtás kell, de aztán viselkedjek mint egy elégedett kis munkás, hogy ő úgy nézzen ki, mint egy "isteni főnök". Sajnos, ez nem megy így.

....it's showdown time....

Muuuuuuuuuuuuunka

Állítsátok meg a gépeket! Mindent leállítani! E-mail-t írt a Nagy Osztály Vezető (a főnököm főnökének a főnöke)! Holnapra kell egy munka amit még nem tudom hogy fogok csinálni, de te (mármint én) segítesz! Tudom, hogy nem rajongsz az ilyenért (sííííííí Güili!), de nem baj, mert össze kell hozni az A-t meg a B-t... de tudod mit? Csináljuk csak a B-t. (B: fogjunk meg MINDEN távközlési szabály könyvet (olyan 6-7 van) és írjuk fel egy Excel lapra a cikk számot, a címét és milyen megfigyeléseket írtunk ezekre (a főnököm csak eggyel dolgozott). Nesze! Itt neked a három legkissebb! (Oké... itt van kettő, és nem is a szabályok, hanem valami... uhhh... mi ez? 105 oldal megfigyelés csak az egyikre? És ez legyen még ma kész???) Semmi gond! Majd elküldöm azokat a dolgokat amik még hiányoznak! O....kkéééé....

Ma volt a Cynthia születésnapja. Rettenetesen sikerült, ha tőlem kérdezik. Raúlnak köszönhetően akkora kavarodás keletkezett, hogy a tortás (María Julia) nem hozott tortát. Mindenki énekelni szokott a szülinaposnak, néha adnak is valamicskét (én kaptam meleg szendvicset, napocska tortát és egy üveg vörös bort, Concha y Toro Casillero del Diablo, 2007 Historic Vintage amit most vettem észre, kedves szüleim elkezdtem nélkülem. Legközelebb a szobámba fogom tenni a boromat), és oegy darabig mindenki ott nevetgél, pletykálkodik (minthogy most mindenki azon kommentált volna, hogy Cindy, egy nem kedvelt, hülye kis főnöknő aki nem tud vezetni és fojton, de komolyan fojton a rácsba, a falba vagy más kocsikba ütközik, egy fegyelmeztető levelet fog kapni, és szintén Raúl amiért folyamatosan késnek - 1 órát, másfél órát... rendszeresen-)... a szokásos irodai élet szerint. Ma nem volt. Se torta, se ének (spanyolul van egy Happy Birthday dal, amit mindig szokás elénekelni), se sok ember akik végig csókolják-ölelik a szülinapost.

Nem tudom az van-e, hogy Cynthiának nincsenek igazán barátai a csoportban, de ma senki se köszöntötte fel. Én fel hívtam, felköszöntöttem, María Julia felköszöntötte, és szintén Rosario és Edwin, de senki más. Mivel ilyen nyilvánvaló volt a dolog, eldöntöttük, hogy akkor most mi elvisszük ebédelni. Elvittük egy perui étterembe, Machu Pichu ahol rengeteget kellett várni, hogy aztán Rosario Cauza Limeňában egy bogarat találjunk! Hn. Mentünk volna inkább valahova máshova. Az ebéd csendes volt és érdektelen. Vajon Cynthia észrevette? Milyen lehet, valakinek mint ő, észrevenni, hogy nem annyian rajongnak érte, mint ő azt gondolta? Remélem azért jól érezte magát, és talán holnap rendeznek neki valami mást is.

Én nem jövök be holnap az irodába mert lesz egy kurzus amire felírattam magamat San Pedróban. Egész napos. ^_^ Igen, holnap nem leszek itt, ma a fele délután elment az ebédre. És a munka? Nem lesz meg. ^_^Nem kérte írásban, nem kérte, hogy fejezzem be, csak arra kért, hogy segítsek. ^_^ Jó, a munka nem lesz kész, de én "segítettem". Hehehehehehehehehe...

Szalonna

Ez nem lesz egy kellemes bejegyzés, tehát ha valaki gyenge típus, hányingeres, akkor ne olvassa el.

Az a helyzet, hogy tegnap valamit össze kellett kotyvasztani ebédre (a mai ebédre), és gondoltam, hogy csinálok egy kis szalonnás tésztát, ugyanis csak ez volt itthon. (Oké, tonhal is volt, és már látom, hogy ezen túl mindig a tonhal fog nyerni.) Anyuék vettek egy kis csomag szalonnát a hó elején ami nem volt kinyitva. Megfőztem a tésztát, elővettem a sajtot, a tejföl, és amikor kinyitottam a szalonnát egy istentelen rossz szag ütötte meg az orromat. Minden ösztönöm azt mondta, hogy nyomban dobjam ki azt a szörnyűséget, sőt, az egyik ösztönöm azt is szuggerálta, hogy hívjak ki egy papot és űzzem ki "a gonoszt" aki a szalonnában él. De egy másik részem, egy "racionális rész" azt mondta, hogy nem lehet igaz, hogy egy frissen kinyitott szalonna rossz legyen. Tehát összevágtam egypár csíkot, bedobtam egy lábosba, megpirítottam és remélhetőleg kifőztem belőle a gonoszt. Közben néztem a csomagot, de a csomag csak annyit mondott, hogy június 22.-én csomagolták. Hát nincs egy hónapja, nem lehet rossz, vagy igen?

Ma délben, miután megmelegítettem a kajámat a mikróba és kinyitottam az edényt akkora nagy bűz szökött ki mint amit sose éreztem. Ó, a szalonna rossz volt! Ahogy volt kidobtam a szemétbe a kaját és salátát, kekszet és csokit ebédeltem.

Semmi gond, semmi pánik: sose adnék másnak valamit ami szerintem rossz szagú, vagy nem tökéletesen jó, tehát semmi gond, nem fogom megmérgezni, vagy megbetegíteni a Karit, de legalább most már 1000% biztosan tudom, hogy az orrom jobban tud kajáról, mint az adatok a csomagon. Most csak egy kérdés maradt fenn: amikor becsomagolt szalonnát veszek, honnan tudjam, hogy jó-e mielőtt arra kerül a sor, hogy kinyitom?

Waaaaaaaaaahhhhhhhhhhh !!

Meg áll az eszem. Komolyan mondom, megáll az eszem. Lassan inkább leülök Odaátot nézni, hogy ne keljen többet ezzel a tömény butasággal foglalkoznom. Persze, megint a hülyéről van szó. Hogy mint csinált ez alkalommal? Semmit, igazán.

Az a helyzet, hogy a cégünk nem ad kártyás mobil telefon szolgáltatást. Kellene, mert abban a pénzecske, de nem ad. Na, lassan elkezdi, folyamatosan előveszi, mindenféle testdrive-okat csinál, majd megint a tervező asztalra kerül és megint ül rajta. Az ok? Egy olyan platformot vettek meg ami: 1. kártyás szolgáltatás nélkül jött, 2. nem tudják, hogyan kell működésbe hozni, 3. nem lehet számlázni, 4. nem tudják működésbe hozni. A minap az főnököm egyik "általa készített" e-mail-ben azt írta, hogy bajok vannak a kártyás szolgáltatás feltöltési időkkel, és, hogy az ügyfelek nem értik, hogyan kell használni a szolgáltatást, mert nem adunk nekik elég infót.

*head-to-desk*

Először is, mi ENNEK a cégnek dolgozunk, tehát komolyan, nem kell egyből azt gondolni, hogy mi vagyunk a hibásak. Másodszor, a hülye nem is figyelt fel arra, hogy ez egy újabb testdrive, egy drill, egy pilot-próba, NEM egy tényleges szolgáltatás, TEHÁT ez még hibázni fog DE vannak csoportok amik ezekkel dolgoznak. Harmadszor, milyen adatunk vannak arról, hogy mit mondanak az ügyfélnek? Honnan tudjuk, hogy a HÜLYE ügyfél nem olvasta el az utasításokat és a hülyesége alapján panaszkodik, vagy csak azért panaszkodik, hogy a lehető legtöbbet kapja a cégtől? Mert ilyen is van.

A hülye írt egy memót a FőFőnöknek amibe akkora nagy marhaságokat írt bele, hogy majdnem sírva fakadtam. Mivel megkérte, hogy pénteki beszélgetésünk alapján segítsek a memóval (sose volt szó, hogy pontosan mivel kell segíteni ^_^), darabokra szedtem a munkáját. Csak annyit adtam hozzá, hogy leírtam neki miket írnak a Pannon GSM kártyák hátoldalára. ^_^ De egyébként felhívtam (MEGINT) a figyelmét arra, hogy ne írjon olyan dolgokról amikről nem biztos, és ne mondja, hogy "vannak ilyen meg olyan adatok" vagy "panaszok" amikor nem is látta, nem is tud róluk. De főleg, ha nem tudja, hogy milyen infót adnak az ügyfeleknek, ne beszéljen arről, hogy mi hiányzik. (Tudom, az ember azt hinné, hogy ez alapvető, de egy olyan ember aki azt hiszi, hogy nincs semmi rossz abban, hogy mások tulajdonát tönkretegye, szintén azt hiszi, hogy nem kell tudni, hogy mi van ahhoz, hogy megállapítsa, hogy mi nincs.)

Ja igen, a végén odaírtam, hogy talán mielőtt megírja a memót (amit olyan pocsék, mocskos, szinte kocsmai stílusban rakott össze) meg kellene tudakolnia mit is csinálnak az ezzel foglalkozó a dolgok érdekében.

Tudom, tudom.. néha olyan kifejezetten gonosz tudok lenni.... =^-^=

Barátok és Szabadidő Kérdés

Tegnap voltam a munkahelyi pszichológusnál. A csajszi szimpatikus, de valahogy nem "elég jó" ahhoz képest, hogy mit várok egy pszichológustól. Azért, szerintem, érzékeli, hogy többet várok tőle, hogy azt akarom, hogy meglepjen, csináljon valamit ami nincs az "Általános Pszichológiai Trükk Könyvbe", amit már szinte kívülről tudok. Szeretem azért, mert lehetőséget add arra, hogy elszökjek a főnököm elől és miközben ramaty kis irodája előtt várok lehetőségem nyílik a naplómba írogatni, amit nagyon, de nagyon szeretek, nem is beszélve arról, hogy egy órával a bejegyzés előtt indulok el innen, és végig gyaloglóm az utat (ami tulajdonképpen csak 40-45 percembe kerül), ami egy szép napos reggelen isteni kellemes dolog. A csaj egy apró termetű, iciri-pirici hangú, nagyon vékony, kicsit formátlan szőke nőcske aki nem igazán tud öltözködni. Egy óran keresztül leül velem beszélgetni, majd érdekes javaslatokat tesz. Javasolja, hogy kihez fordulhatok segítségéért, mit kellene ilyen vagy olyan helyzetben csinálnom, mikor küldjek e-mailt, mi lenne, jó ha benne állna, és ilyenek.

Tegnap sokkal boldogabb voltam mint a múlt héten, alapvetően azért, mert befejeztem ezt a dokumentumot és nagyon, de nagyon büszke vagyok az eredményre. Amikor elmeséltem neki, a "pszi" azt mondta, hogy látja, hogy nekem nincs gondom a munkával. Mondtam neki, hogy nem, hogy szeretek dolgozni, és nekem az a legjobb amikor egy olyan munkát kapok ami teljesen lefoglalja az embert, amit az ember érez, amit él, amiben lehet kreatív, amin forog folyamatosan az ember feje, amit ki kell fejteni, aminek van egy adott célja és amit majd ki lehet adni, mint valami fantasztikus eredményt. Erre hirtelen azt kérdezte, hogy "mi van velem" és "mit csinálok amikor pihenek, amikor szórakozom".

- Pihenni is kell.

O_O Na, ő is egy olyan. Van itt egy doktorbácsi akit nagyon szeretek, aki szívesen kiírja az embert betegszabadságra mondván folyamatosan, hogy "a munka egy olyan rettenetes dolog, hogy fizetni kell, hogy az emberek csinálják". Na persze, az ember azért is dolgozik, hogy pénzt keressen, de van aki azért dolgozik, mert szereti a munkáját. Ha nem így lenne, akkor mi értelme lenne annak, hogy az ember egy olyan egyetemre menjen, egy olyan szakra ami tetszik? Ja igen, mert vannak olyanok akik csak azért iratkoznak be erre vagy arra a szakra, mert ahhoz sok piaci lehetőség van, vagy mert sokat lehet vele keresni. (Kivéve Magyarországon, ahol a diplomás emberek munkanélküliek.) Nem, valahogy a mai világban, a mai pszichológiában és orvosi tudományban a "munka" egy embertelen dolog amit az emberek csak is a pénzért csinálnak, és amit senki, de senki nem szeret. Szerethetik a pénzt, a hatalmat, de a munkát nem. Miért? És mi van ha én komolyan szeretem és élvezem a munkámat, vagy annál rosszabb, ha arra vágyok, hogy élvezzem a munkámat, a tevékenységemet? Az azt jelenti, hogy nem vagyok normális?

Hát ja, itt volt ahol egyszer egy bácsi megdicsért az ebédlőben amiért látta, hogy minden nap olvastam az ebédnél. Mondta, hogy jó látni valakit akiben van "az a rendszer és fegyelem, hogy minden nap olvasson", majd megkérdezte, hogy hogyan csinálom, kitűzök minden napra egy oldal számot amit el kell olvasnom, vagy mi. O_O A bácsi nem értette, hogy azért olvasok, mert szeretek olvasni. Na, így vannak a munkával is, és így volt a pszi. Tehát megmondtam mit szeretek csinálni, direkt ráfigyelve arra, hogy megmondjam mit szeretek MÁSOKKAL is csinálni, nehogy azt higgye, hogy valami antiszociális lény vagyok, aki képtelen a többiekkel kapcsolatba lépni.

Szeretek tévézni, ÍRNI, olvasni, moziba menni, gyalogolni, hirtelen döntéseket hozni és terv nélkül csinálni dolgokat, mint valamit venni, beülni egy kávézóba, fényképeket csinálni, erre menni, arra menni, BARÁTAIMMAL menni edzeni, moziba, szórakozni... Szeretek BARÁTOMMAL beszélgetni (amit csak azért is említettem, hogy tökéletesebb társadalmi kapcsolatokat mutassak és ne vonhassa le azt, hogy hiányzik belőlem ez vagy az a képesség).

Őszinte voltam? Igen. Becsületes? Nem. Nem hazudtam neki, de nem mondtam meg neki az igazat sem. Nem mondtam meg, hogy amit a legjobban szeretek az írni, hogy már egy ideje nem olvasok, pedig rengeteg könyv lenne amit el akarok olvasni és be akarok fejezni, csak vagy fáradt vagyok, vagy nem akarom magammal hurcolni a munkába, mert folyamatosan az az érzésem, hogy inkább a szakdolgozattal kellene foglalkoznom. nem mondtam meg, hogy inkább a tilos, rejtélyes könyvek iránt vonzódom. Meine Kampf, Necronomicon, Sátán Bibliája. Hogy egy könyvben az tetszik amikor túlléppi a határokat, amikor nem hagyományos, amikor olyat mer mondani amit mindenki inkább eltitkol. Hogy szeretem a középkort a kegyetlen sötétsége miatt, és imádom kolostorait, mert azokban rejlett a legtöbb titok.

Őszinte voltam, de nem voltam becsületes, mert nem azért válaszoltam, hogy megmondjam, hogy mi a helyzet velem, hanem hogy egy képet csináljak magamról ami megfelel a pszichológiai átlaghoz, hogy ez a parányi kis nő ne merjen belekezdeni dolgaimba és ne akarjon velem problémázni. Ez nem becsületesség, de lehet becsületlennek lenni úgy is, hogy közben az ember őszinte.

Fantasztikus Munka

Késő van, komolyan késő. Lassan 11 óra lesz, és nekem holnap 5-kor kell kelnem. Otthon nemsokára 7 lesz. Karim biztos alszik. Jó lenne most odamenni és megérinteni az orrát, megfigyelni mozgatja-e vagy nem is veszi észre. Jó lenne hallani apró kis morgásait. Az olyan jó!

Holnap délelőtt megyek a pszichológushoz. Igyekszem előre eltervezni miről akarok vele beszélni, hogy a lehető legrendezettebb módon tudjak mindent előadni. Mivel épp olyan fél 12-kor jövök majd ki, úgy döntöttem, hogy holnap Subway-ben fogok ebédelni. Megérdemlek egy kis szökést miután ki kell bírnom a hülyét, aki holnap már jön vissza a szabiból, de azért is, mert egy fantasztikus 96 oldalas munkát adtam be, amire már egyszerűen nem tudtam többet írni (annyira komplet) és hozzá egy egyszerűen tökéletes Power Point előadást ami annyi képpel és kis buborékkal, érdekességgel van tele, hogy a leg ADD-s ember is követni tudja majd. Igen, ma egész nap buborékokba tettem dolgokat, ugyanis tudni illik itt a főnökök nem szeretnek olvasni, mert az "dolgozó" munka, és ők nem csinálnak "dolgozó" munkát, mert ők mind olyan fontosak, és olyan kis idejük van mindenre és mindig fontos gyűléseken ülnek sok fontos emberrel. Tehát egy olyan előadást készítettem ami tetszene egy általános iskolában, mert alapvetően az az egyetlen amit itt a főnökök képesek követni.

Mondanom kell, nagyon jó lett. És mivel ma csak egy Odaát fejezetre volt időm, és egy másik feladat négy napos munkáját haladtam előre, szerintem megérdemlem a kis szökést. Végül is ki adjon nekem jutalmat a jó munkáért és az erőfeszítésért, ha nem önmagam? A hasznavehetetlen főnököm aki nem képes fél napot ide adni? Ha!

Berendenzések

Két napja nem írok... megint. Ki hitte volna, hogy ennyire nem lesz időm írni? Tegnap elküldtem egy "teljes piszkozatot" a főnököm főnökének abból a munkából amit a nagy marha főnököm tönkretett. "Teljes Piszkozat" azt jelenti, nyusziul, hogy a munka be van fejezve, de nem akarom még beadni véglegesen mert 1. még van időm, és 2. szeretném a főnökök meglátását az ügyben. Nem is beszélve arról, hogy így mutatom mennyire dolgozok az adott feladaton, de még van időm apróbb változásokat csinálni. Szerettem volna, ha a munka 100 oldalas lesz, de sajnos csak 94 oldalas lett. Sietnem kellett. Persze, egy 94 oldalast nehezzen olvasnak el, de egy 100 oldalas olyan komplet, kerék szám lett volna! Na, talán legközelebb, ^_^ plusz csak holnap kell beadnom, tehát még mindig nyomhatok bele még 6 oldalt. Még gondolkodom rajta.

A munka helyzet, közben nehéz. A főnökök nem igazán firtatják miért akarok elmenni, de a nagy főnök kért időt tőlem tegnap, hogy legalább legyen a hülyének egy áldozata, mielőtt magára hagyom. Szerintem adhatok neki két hetet, július végéig, de aztán megint előveszem a témát, és addig nyomom míg el nem engednek. Közben megyek a pszichológushoz és annyi gyűlést veszek elő amennyit csak tudok. Rémes, de hát az embernek néha ilyenekhez kell folyamodnia. Végül is nem akarok itt ülni és felfedezni milyen más udvariatlanságra vagy emberi jog sértésre képes ez az ... hát nem ember... "lény".

Tegnap megismertem Cynthia lakását. Egy picike kis házban lakik egy kondominiumban, Herediában. Egy ilyen "kondo" alapvetően egy kis bekerített házcsoport, tele kis házakkal amik nagyon egyformaként kezdődnek, de amiket aztán a tulajok átépítenek valami másra (általában valami fertelmes építészeti torzra). Cynthia kis háza sötét rózsaszín, egy ronda szín, de azért nem teljesen ízléstelen. Lakása meglepően ízlésesen van berendezve, mégha a rendetlenség hatalmas, és nem figyel oda több javítanivaló dologra, mint beázott plafon, letört szekrény ajtók és a felhalmozott szemét a garázsban. Igen, kicsit (elég) hanyag.

Ahogy azért végig néztem a lakásán az a gondolat támadt bennem, hogy ahhoz, hogy valami szépen nézzen ki nem kell hozzá sok pénz, csupán ízlés, és főleg egy összefogó téma. Persze kell, hogy legyen az emberben egy bizonyos "tér érzés", hogy az ember tudja, hogy az adott lakás, szoba, ház, helység az övé az utolsó négyzet centiig és el tudjon képzelni benne egy olyan környezetet, egy olyan elrendezést amiben élni akar, ami beszél róla, ami tükrözi az embert, a helység lakóit, humorát, személyiségét. Ehhez nem kell sok pénz. Egy kis festék a falakra, egy kép ide-oda, egy kis karbantartás, bútorokat áthúzatni, párnákat kiválasztani, díszeket, egy kicsit a világításra adni... Hihetetlen, de sokszor csak a bútorok tologatása egy hatalmas változást jelenthet. Láttam már olyan műsorokat a tévében (a Decorating Cents egy részlege) ahol az a pláne, hogy nem költenek egy fillért se a szoba berendezésébe, csak felhasználját azt ami van, átgondolják és talán a ház más részeiből hoznak át képeket, díszeket vagy bútorokat.

Általában, amikor bemegyek valamilyen helyre, legyen az iroda, szoba, lakás, mindig megszoktam figyelni azokat a dolgokat amik a helység tulajdonáról, lakójáról, foglalójáról beszélnek. Milyen dolgokat tesz ki, hogyan rendezi el őket, mennyire vigyáz rájuk. Az ilyenekről általában ezt szoktam észrevenni: egy ember aki nem vetíti ki személyiségét annak általában vagy nincs vagy hagyja, hogy a többiek elnyomják. Ez általában olyan helyeken látható ahol valaki más már berendezett: egy örökölt szoba, iroda, lakás, íróasztal. Lehet, persze, hogy ez az ember úgy érzi, hogy at adott helység nem az övé, amiért nem tud elkezdeni terjeszkedni. Ez meglátszik, amikor maga az ember cuccai tükrözik személyiségét és ez nem igazán vagy egyhangban a helységgel. Az effajta emberek általában zárkózdtak, és vagy csendesek és nem számítanak senkivel, mindent magukban döntenek el, amiért problémájuk szokott lenni másokkal akiket nem vesznek figyelembe a döntésekbe, vagy sokat panaszkodnak de nem tesznek a dolgokért.

Egy olyan szoba ahol több javításra vagy kidobásra szoruló dolg van, egy hanyag emberre utal. Igen, ez átlátszó és logikus, de elképesztő mennyi ember nem figyel erre. Ugyanakkor figyelni kell, mert ha van egy vagy egypár kopott dolog, amin talán látni, hogy többször volt javítva és egy helység, vagy sarok, rész központjában van, azt jelenti, hogy az adott ember ragaszkodó típu és nem tud igazán tovább lépni, elengedni a dolgokat. Ez nem ugyaz mint a "hallmozó", aki mindenféle mütyürkét összeszed, és mindenhol "kupackák" láthatók. Az ilyen ember nem tud a részletekbe merülni, de nem is látja az összképet. Szereti a figyelmet és folyamatosan keresi, és nem is érdekli igazán kinek a figyelme, vagy miért is figyelnek rá.

Aki meglehetősen szépen rendez be valamit de vannak kopott dolgai, de egyébként minden nagyon szép összhangot kelt, általában jól látja az összképet, de nehezségei vannak a részletekkel, vagy sok részletett ki szokot hagyni.

Aki mindent a fallhoz nyom, általában fél attól, hogy egyedül keljen fontos döntéseket hozni. Az ilyen ember mellé minig kell valaki aki tanácsolja. Aki pedig mindig elrugaszkodik a falaktól azt érzi, hogy lefogják. A rugalmasságot keresi.

Aki csupa pici dolgot tesz ki amik annyira picik, hogy nem mutatnak jól a falon, vagy az asztalon, és nem is igyekszik valamilyen összhangban elrendezni, középre tenni, az egy olyan ember aki nem tud a saját fejéből kinézni. Nem tudja magát egy nagyobb valamiben látni, amiért nem tud csoportdöntésekbe részt venni, és szintén a párkapcsolatban nem tud eligazodni. Az ilyen ember valahogy nem igazán látja magát mint egy "mi" szerves részét. Mivel az ilyen ember csak az "én"-t látja, nem tud igazán különbséget tenni a külső és a belső világa közt. Neki nincs "üzlet" és "személyes", mert neki minden személyes. Ugyanakkor vagy nagyon elkülönül vagy nagyon a szívére veszi a dolgokat, de mindenesetre nem tudja megfelelően kezelni a dolgokat.E llentétben, az aki hatalmas dolgokat tesz, mint túl nagy képeket, elnyomó vázákat, ellepő növényeket, az annyira kiterjeszti magát, hogy úgy véli, hogy a "mi" az saját énjének a része. Az ilyenek, például, azt hiszik, hogy a munkacsoport, barátiköre, futbal csapatja, kézimunka csoportja, könyvolvasó klubja a saját családja, és nem igazán tűrik jól, ha valaki valami rosszat mond a csoportjára. Az ilyen se tud különbséget tenni a csoport és saját maga közt. Az ilyen azt is elvárhatja, hogy a csoport az ügyeivel foglalkozzon.

Ha egy helységben játékok vannak, akkor az ember nem engedi el a gyerekkorát. Ugyanakkor a játékok jellegétől és mennyiségétől, valamint elhelyezkedéséről meg lehet állapítani, ha az adott ember csak nem tudja elengedni a múltját, vagy ha gyerekes és borzasztóan éretlen.

Na, mára ennyit a dekoratív pszichológiáról.

Végre Itt a Szombat!

Ma nem ébredtem fel korán, szokás szerint, mert ma nem beszéltem meg semmilyen kora reggeli találkozást Karival. Voda-rossz internetre kapcsolt kávéfőzője nem nevezhető "távközlési eszköznek", főleg amikor voda-rossz dial-up-nál rosszabb internet kapcsolat minőséget add, amit az emberiség nem tapasztalt a középkori idők óta. Ma nem voltak befizetni valók sem, és ha voltak akkor elfelejtettem őket. (Telefon, nem, Lafise, nem, Scotiabank, nem, Oriflame, nem. Nem, nincs fizetnivalóm.) Ma viszont úgy döntöttem, hogy elmegyek a vásárra.

Az itteni vásárt úgy hívják, hogy "La Feria del Agricultor", ami spanyolul azt jelenti, hogy "a földművesek vására". Ide általában a földművesek jönnek ki, lezárnak egy utcát és négy sorban felállítják kis pultjaikat, kirakják a sok fris gyümölcsöt és zöldséget, a halat, a csirkét és a sajtot. Ha az ember végigjárja a sorokat, figyel, akkor nagyon jó árakat kaphat. Mindenki kedves, mosolygós és a szellemesebb eladók a legviccessebb dolgokkal igyekeznek elnyerni a vásárlók figyelmét. Egy narancs eladó ma egy ilyennel csalogatta a vevőket:
- Édes a narancs! Édes a narancs! Édes mint egy nyolc napos házasság!

Ez kacagást és mosolyt hozott arcomra. Miután nagy boltban és zöldségesnél szoktam venni a dolgokat, nagyon meglepett a vásár. Sose voltam itt egyedül, mindig szüleimmel, és mindig záráshoz közel, délben, a nagy melegben. Most, reggel kilenckor, szemerkélő esővel, vastagon felhőkbe burkolt éggel, kifejezetten élvezetes volt. Minden szépen el volt rendezve, nem mint a boltokban, ahol a sok nyamvadt zöldség tapossa egymást, és minden műnek, vegyszerekben dúsnak néz ki. A választék is hatalmas volt, annyira, hogy sok mindent láttam aminek nek is tudom a nevét, vagy nem is tudom hogyan lehet elkészíteni. Hogy mi minden volt ott, azt egyszerűen lehetetlen felsorolni, és minden, minden olyan olcsó volt, az eladók pedig mindig készen álltak leengedni az árból, vagy egy kicsit többet adni. Tudom, hogy szokás alkudni, de nem éreztem szükégét. Én lem leszek gazdagabb, mert megspórolok 100 colón-t de ők megtudják becsülni, mert nekik minden százas sokat ér. Ők talán nem tudnak mindent eladni, amiért minden egyes colón sokat jelent nekik.

Vettem egy háló sargarépát, hogy majd az irodában ropogtassam nyersen (^_^ mint egy nyuszika!!! Imádom a sárgarépát!) 200 colón-ért, 9 citromot 500 colón-ért, egy zacskó carambolát üdítőnek 500 colón-ért (vagy 300, nem emlékszem) amihez az eladóbácsi plusz két carambolát adott; és két uborkát amit majd ecettel és paprikával akarok elkészíteni, 150 colón-ért. 200 colón lett volna, de mivel mosolyogva mondtam az eladóbácsinak, hogy az ővé a legolcsóbb az egész vásárban, és bólogattam, hogy milyen szép, kevesebbért adta. (Ott volt egy pár, akik bizonyára vettek aztán tőle!). Ezekből, gondolom, a carambola az egyetlen ami ismeretlen a magyar olvasónak. Amikor kicsi voltam, és még nem láttam carambolát, azt hittem, hogy valami gömböcske lehet, mivel a "bola" szó spanyolul labdát jelent.

Mivel Anyu nem Costa Ricai, ő nem igazán vásárolt "fura" dolgokat, vagy olyan dolgokat amikkel nem tudta mit kell csinálni. Ez természetes. Amikor először hallottam a caramboláról, a Rosario nagynénémnél voltam. Anyu odavitt minket amikor neki egyetemre kellett mennie és a nagynéném vigyázott az Atira és rám. Tök jü volt, mert Rosario néninek hat gyereke van: Rodrigo, Militza, Marcela, Priscilla, Andrés és Gabriela. Ő tőlük hallottam először, amikor arról vitatkoztamók, hogy miféle üdítő lesz ebédre. Amikor először láttam egy carambolát, azt hiszem Anyu vette egyszer üdítőnek, olyan fura volt, hogy nem azok a kis csillogó, színes gömböcskék voltak amiket elképzeltem, de amikor összevágta és sok kis csillag lett belőle, megszerettem. ^_^ Olyan volt mintha az ember csillag üdítőt inna!


A vásár után felmentem a postára, hogy megnézzem az üres postaládámat, de nem volt üres. Miután ezen a héten ráripakodtam a postásokra, mind az Herediai postánál, mind a központban, ma egy levél lapult ott. Kari első levele. Az első dolog ami nagyon meghökkentett az volt, hogy a kézírása épp olyan mint a Henriké. Persze a borítékon, mert a levelen... más. Kézírása a levelen jobban hasonlít az Alejéhez. Volt egypár szó amit eleinte nem értettem (fogalmam se volt mit csinált a "hűtőszekrény" szó a mondatban... de egy teljesen más szó volt. hehehehehe), de nagyon kedves, édes volt és pontos. Ebben teljesen mások vagyunk. Mint regényeimben, történeteimben, egy levélben és hosszan szeretem leírni gondolataimat, kifejteni, játszani velük, Kari pedig szépen, egyenesen belevág a velejébe, röviden elintézi.

Karim első levele. ^_^ Hozzá tudnék szokni, és nem bánnám, ha többet kapok az ilyenből! ^_^

Ez a munka....

Nem mondom, nagyon meglepődtem magamon tegnap. Szinte Martha Stewart módon recepteket írok fel a bloggomba. Martha vagy egy hagyományos asszony módra a konyhai dolgokkal foglalkozom. (Nem vagyok hagyományos "asszony" és nem akarok háziasszony lenni!) Pedig eleinte nagyon igyekeztem eltitkolni Kari elől, hogy tudok főzni (ne hogy aztán azt higgye, hogy az én reszortom, főleg azzal a kis tipikus beszéddel amit a legtöbb férfi elő szokott venni: "De szerelmem! Te olyan finoman főzől...!" Amit, persze hamar elfelejtenek amikor jön a szokásos: "A mamám nem így csinálja". Duh! Persze! Nem vagyok a mamád! Pasik időnként kifejezetten hülyék tudnak lenni). Hát ja, tudok, de nem szeretem amikor a reszortom. (Ugyanakkor már megbeszéltem a Karival a kaja témát! Kari olyan abszolút szupi! Mindent meglehet beszélni vele!)

Mindenesetre... wow... recepteket írok a blogomba, mi lesz a következő? Mantrák? Boszorkányságok? Kötési, horgolási tippek? Mosás tippek? Hát igen, kicsit házias vagyok, és szeretem a kézimunkát. ^_^ Segíteni szokott amikor ideges vagyok. Jó terápia. Ma lehet, hogy otthon leülök majd egy kicsit kötögetni, vagy ki tudja.

A tegnapi történtek után, a hülye küldött délután egy e-mail-t amiben ma behívott hozzá "reggel 7:30-től 8:50-ig", hogy részletesen megbeszéljük a dolgokat. Nem értettem most mit akar megbeszélni, de azért elmentem ma reggel, időben, az irodájába, majd ott kellett várnom vagy tíz percet míg befejezett egy nagy hahotázós beszélgetést. Annyira civilizálódtlan! Ja igen, persze, szegényke ideges, nem akar szembesülni a dolgokkal, de ez nem az én bajom. Én nem vagyok a pszichológusa, nem kell traumáit kivárni és megérteni.

Munkanaplómba, két A4-es oldalra felírtam azt a 11 dolgot amiért szerintem ideje, hogy elmenjek... és egy kicsit részleteztem is. 2 db teleírt A4-es oldal. Nem semmi. A legtetején állt a bizalom törés és a tiszteletlenség-udvariatlanság. Az első fél órán keresztül arról beszélt, hogy milyen jól megy minden, hogy most már "komolyan vesznek minket", a Nagy-Nagy főnökök hallgatnak rá, mellette állnak, stb, és hogy már "elismerik a munkánkat". Dicsekedett azzal, hogy le tudta hordani a sárga földig a három Osztály Igazgatót (Palermo-Ügyfelek, Arias-Szolgáltatások, Flores-Hálózatok és Rendszerek). Hogy most már "nála a hatalom".

- Mint He-Man - mondta.

Ez az ember hihetetlen, komolyan mondom. Én csak ott ültem és probáltam megtalálni az okot amiért ő ilyeneket mond nekem, amikor már megmondtam, hogy én elmegyek. Őszintén ez a legpatétikusabb megtartási erőfeszítés. Ilyeneket én már ezerszer hallottam, és szerintem nyakadba venni az Osztály Igazgatókat mint ellenségeket nem a módja annak, hogy az ember dolgozhasson velük. Beszélt arról, hogy most milyen jó lesz "nekünk" és milyen munka van most kiosztva, és mekkora nagy sztárok "vagyunk". Mind ez előzmény és bevezető volt magához a "témához" ami azzal kezdődött, hogy

- Nagyon meglepett amit tegnap mondott.

Aztán utalt arra, hogy ja, ő sejtette (mert kétszer mondtam már neki) de "azt hitte, hogy adok több időt". Kérdés, ha tudta, ha sejtette, akkor miért nem csinált semmit? Megint elkezdődött, hetedszer a szokásos beszélgetés. Nem akarta elhinni, hogy ő tiszletetlen lett volna, sé amikor emlékeztettem a post-it esetre, azt merte válaszolni, hogy hát akkor ő nem úgy látta a dolgot, de azért akkor most bocsánatot kér érte. O_O Igen, hihetetlen. És ez nem tisztetlen? Ez nem felháborító? Amikor pedig azzal támasztom alá a bizalom törést, hogy ő elment megkérdezni az őrt, hogy én mikor mentem el, azt mondta, hogy neki joga van akármit kérdezni, és nekem NINCS JOGOM EMIATT MEGSÉRTŐDNÖM. Érdekes, azt hittem nekem jogom van reagálni, akárhogy a dolgokra. Jogom van érzelmeimre. Hn. Érdekes.

Folyamatosan nyugodt voltam, koncentráltam minden általam ismert technikára: hangomat egyformán, egyenletesen tartottam, normális, nyugodt hang tónusban, és igyekeztem minden érzelmet kipréselni belőle. Nem beszéltem gépszerűen, hanem tényekre koncentrálva, emberi módon viselkedve, udvariasan, tisztelettel. Figyeltem lélegzésemre, testtartásomra, szemébe néztem amikor beszéltem és amikor beszélt. A főnököm pedig megint előadta az áldozat színdarabot. Ő annyira sajnálja, hogy ide jutottak a dolgok, ő igazán nem várta ezt, ő engem sose bántot, legalább nem akarattal, és ez nagyon bántja. Megmondtam neki megint, hogy ott nekem nincs lehetőségem, a dolgok nem változnak, és látom, hogy ő igazán nem tud különbséget tenni a titkárnő, az asszisztens és az én munkám közt.

- Nem vagyunk elegen! A titkárnői munka a te munkaköröd része is! - mentegetőzött.
- Nem, - mondtam nyugodtan. - Az én munkám és munkaköröm a munkaprofilomban van, és abba nincs titkárnői munka beleírva. Törvényszerint nekem ezt a munkakört kell betöltenem. Ráadásul az én felelőségem a munkaköröm, az öné pedig a csoport. A főnökség legfontosabb eleme a felelőség. Egy főnök a csoportjáért felelős, az emberekért akik benne vannak és a munka ami elvégeznek. Ön úgy felelős a csoportért ahogy én a munkámért, és ha én a mai napig fel tudtam állni védeni most már hétszer, nem értem ön miért nem. Ezelőtt hat alkalommal védtem meg munkámat, és most, mert tisztelem munkámat, karrieremet, el kell mennem, mert csak így tudom megvédeni. Ön is, ha nem tud felelőséget válalni a csoportért, mondjon le. Ön nekem mindig kifogásokkal jön amikor egy problémával jövök elő, sose megoldásokkal. Ez nem felelőség, ez nem főnökség, ez nem csoport, ez áldozat viselkedés. Ön úgy dolgozik tovább mintha egyedül lenne és adtam volna mellé egy segédet, nem úgy mint egy csoport főnök.

Ekkor jött a főnököm híres új mondása.

- Ez olyan mint egy házasság: kettőn áll a dolog, de ha csak az egyik akarja megjavítani a dolgokat akkor nem működik.

Majd elhültem! De megtartottam tartásomat, nyugalmamat.

- Marco, miért nem lehetet ezt már tavaly márciusban megoldani?
- Mi?

Felemeltem a kezemet és számolni kezdtem:

- 2008 március, 2008 július, 2008 december, idén január, idén április. Ekkor esett szó először arról, hogy elmegyek. Idén június. Megint megemlítettem, hogy komolyan fontolom, hogy elmegyek. Hatszor másfél év alatt. Miért nem lehetet ezt megoldani? És ha eddig nem volt lehetséges, most honnan tudjam, hogy lehetséges lesz? Mi teszi olyan különlegessé ezt a hetedik alkalmat?
- Az a baj, hogy te nem értesz meg engem és nem is akarsz megérteni...

Hagytam mondani dolgait, én már elmondta a sajátomat, majd márvány szobor árccal meredtem rá, és nem reagáltam szavaira. Nem nyíltam önsajnálati játszmájára, nem válaszoltam fél kérdéseire, nem kaptam a csalira. A beszélgetés meghalt.

- Már beszélt don Oscar-ral?

Igen, májusban.

- Már beadtam a hivatalos levelemet.
- Akkor várjuk meg mikor jön meg és beszéljünk vele.
- Jó, - felálltam - köszönöm az idejét - mondtam és elmentem.

Kari tudja, hogy én egy kis méregzsák vagyok aki akármiért képes akárkinek lerágni a fejét, ráadásul a kettőnk közül Kari a mi Gandhink, én vagyok a kis Hitler, és mégis, megértem a Karit, hogy nem tudja felfogni én honnan tudok ennyi önuralmat parancsolni magamra ilyen szélsőséges helyzetekben. Nem tudom hogy megy, talán azért, mert ez itt munka és tudom, hogy vigyáznom kell, hogy itt nem lehetek önmagam, mint otthon, Karival akivel kitörhet a mérgem, megmondhatom amit gondolok, mert szeretem és bízok benne és tudom, hogy neki én kellek és engem szeret, mint teljes ember. Itt nekem óvatosnak kell lennem. Sokat tanultam a bankban, és sokat tanultam itt is. Képmutatás, érzelmek és gondolatok elrejtése, mosolyogni amikor inkább kitépnéd a másik ember szemét, a hamis kedvesség, hamis érdeklődés, a figyelem színlelés... egy cégben ezeket meg kell tanulni ha az ember túl akarja élni, és megtalálni a helyét.

Isteni Kis Ebéd

A mai ebédem fantasztikus volt! Néha meglepem magamat azzal, hogy milyen jókat tudok főzni, és ma egy ilyen nap volt. Az ebédemet, szokás szerint tegnap főztem meg, és habár sokat szoktam totojázni, ezt a kis ebédet meg lehet csinálni k.b. harminc perc alatt, vagy kevesebb. Itt Costa Ricában nem szokás a több fogásos kaja, hanem inkább ugyanazon a tányéron több kis kaja van, tehát én is így szoktam főzni (habár nem használok babot se plátanot, mert nem szeretem!), és ez a kis ebéd is ilyen.

Ezen a tálon van egy adag rizsa, egy adag kapros marha hús és egy kis paprikás zuccini és zöldborsó. Ha valaki át akarja venni a Latin Amerikai konyhát fontos hogy mindig legyen egy lábos rizsa, mert általában mindent rizsával eszünk. Ha több napig el szeretné az ember a rizsát rakni, akkor jobb ja csak egy egyszerű rizsát főz, egy kis sóval és borssal, mert ha beletesz paprikát vagy hagymát, akkor hamarabb megy tönkre. Ha egy kis ízt, vagy színt akar az ember a rizsának adni, személy szerint a sáfrányt javaslom, ami úgy néz ki, mint apró kis piros gyökerek. Gyenge, spanyolos íze van, és sárgára festi a rizsát. Nagyon kellemes.

Egy alap rizsát (amit az ember nem zacskóstul főz, nem pre-cooked, hanem IGAZI), könnyű csinálni, de egy kis időt igényel. Ezt gyorsan leírom, ha talán valaki nem tudja hogyan kell az ilyennel bánni. Ne felejtsük el, hogy ezt az ember úgy variálja, ahogy csak akarja! Össze leget keverni hússal, zöldséggel, fűszerekkel... amit az ember csak akar!

Alap Rizs

1/2 fej közepes-kicsi hagyma
3 csésze rizsa
3 1/2 csésze víz
1 kanal oliva olaj, vagy csak olaj. Lightos rizshez spricceld be a fazék alját spray olajjal, mint PAM, Mazola vagy akármilyen spray olaj márka. Ha nincs ilyen, kend be a fazék alját olajjal egy kis papír szalvéta szegítségével.
só

Tedd a rizsát egy szűrőbe és mosd meg a mosogatónál majd hagyd lecsöpogni. Közben vágd apróra a hagymát. Segít, ha mielőtt összevágod a meghámozott, félbevágot hagymát egy kis lezárható edénybe teszed a fridzsiderbe (nem a mélyhűtőbe!!), mondjuk egy 30 percre. Én le szoktam pucolni és félbevágni egy adagot és a hűtőbe tartani, és amikor kell kiveszem amennyit kell. Az így hűtött hagyma megtartja az ízét, de már nem csípi az ember szemét.

Melegítsd meg az olajat, és amikor már sistereg ha beleteszed a fakanalat, dobd bele a hagymát és forgasd lassan, ide oda, míg átlátszó nem lesz. HA hagymátlan, alap-alap rizsát csinálsz, akkor a hagymás részt HAGYD KI! Ekkor dobd bele a rizsát és forgasd gyorsan, hogy egy picit megpiruljon. Amikor egy nagyon fincsi illatot kezd el ereszteni, add hozzá a vizet. Kevergesd, add hozzá a sót (mondjuk két kis kanállal) és tarts magas lángon míg el nem kezd forrni. Ekkor vedd le alacsony lángra és takard le olyan húsz percre míg puha nem lesz.

Igen, hagymával szoktam csinálni a rizsámat. Mit mondjak? Na, itt az ebéd többi része

Kapros Marhahús

kedvenc marhahúsod, olyan vastag és olyan sok ahogy csak akarod
olaj
só
hagyma (kedvedre)
fokhagyma
bors
kapor

Először is vedd ki a hagymát a fridzsiderből. Egy közepes hagyma 1 kg húsért egy nagyon jó arány. Vágd össze és tedd egy kis tálba. Igen, mint a tévében. Elképesztő módon a kis tálkák használata sokat segít, mert rendbe tartja a konyhát. TIPP: folyamatosan mosogasd el a dolgokat, ahogy már nem használod őket, de azért igyekezz, hogy semmi se égjen oda. Így a konyha mindig tiszta, mindig minden készen fog állni és amikor befejezed nem lesz egy hatalmas munka ami majd vár rád.

Melegítsd meg az olajat egy serpenyőben, és amikor sistereg, add hozzá a hagymát és forgasd, vigyázz, hogy ne égjen meg, míg átlátszó nem lesz (ezt úgy hívják, egyébként, hogy "dinsztelni"). Amint átlátszó, tedd be a húst, amit, ha gondolod, csíkokra vághatsz, hogy gyorsabban süljön át. A serpenyőben szórd meg sóval, borssal és kaporral. A fokhagymát vágd nagyon picire és szórd a húsra. Amikor megforgatod a húst szórd be megint mindennel. Süsd míg olyan nem lesz mint ahogy szereted.

Paprikás Zuccini és Zöldborsó

1 zuccini, vagy valamilyen zöld tök szerűség
1 csésze zöldborsó, legyen az mirelit, vagy dobozos. Ha friss akkor előbb főzd meg sós vízben míg puha nem lesz.
1-2 csésze víz
olaj
só
bors
1 kanál paprika
1/2 hagyma
1/4 édes paprika
1 fok fokhagyma

Vágd apróra a hagymát és az édes paprikát és tedd külön tálkákba. Szeleteld fel a zuccinit, majd vágd kockákra. Ne pucold meg, mert a héjja szépen néz ki, plusz sok jó dolgok szoktak a héjakba rejtőzni. Tedd egy kis tálkába. Vegyél elő egy lábost és melegís benne olajat. Amikor sistereg, dobd bele a hagymát és dinszteld meg. Amikor már átlátszó tedd bele a paprikát (piros paprikát) és keverd el. Ezt hívják "paprikás alapnak". Keverd bele az összevágot édes paprikát és keverd meg még egy kicsit, míg a paprika egy picit meg nem puhul. Tedd bele a zuccinit és keverd el, pirísd, míg a zuccini nem kezdi átvenni a paprika alap színét. Vigyázz nehogy megégjen!! Öntsd bele a vízet, a zöldborsót és minden fűszert, apróra vágott fokhagymát és egyebeket. Ha gondolod, egy kis vízbe tedd a fokhagymát és a fűszereket és turmixold össze, majd öntsd a zuccinire és a zöldborsóra.

A víz lepje el a zuccinit, de ne annyira, hogy leves legyen belőle. Forrald fel kevergetve, majd vedd alacsony lángra, takard le és főzd tizenöt-húsz percre.

Tálaláskor vegyél mindenből amennyit csak akarsz! ^_^ Jó étvágyat!

Szakított Kapcsolatok

Ahogy gyanítottam, amint elkezdem a bejegyzésemet e-mail-ben írni, megjavul ez a dolog. Igen, reggel óta próbálgatok belépni a bloggomba de semmi, és ma komolyan fontos dolgokat akartam felírni! Folyamatosan egy szürke alapon fehér kockát mutatott amire az volt ráírva, hogy "KAPCSOLAT MEGSZAKÍTVA" és hogy a nem-tudom-mi nem tud kapcsolatba lépni a nem-tudom-mivel (vagy valami ilyen... sose olvasom végig, pedig talán kellene). Gondoltam, hogy lemásolom a képet, de erre beindult. Na, ez egyszerűen tipikus.

A téma azért nem hagyta el a fejemet, és tovább kavargott bennem: a szakított kapcsolatok. Épp úgy mint at Internettel, az oldalakkal, egy kapcsolat meg tud szakadni amikor az egyik fél nem tud a másikkal komunikálni, amikor lehetetlenné válik az egyik oldal kifejezése, amikor nem hallgatnak egymásra. Munkámba ez sajnos be is következet, ahogy azt már világszerte mindenki tudja, tehát eljött annak az ideje is, hogy szakítsam ezeket a mérgezett, elhervadt kapcsolatokat és magam útjára induljak. Tegnap meg is írtam a levelet a főnököm főnökének, ahol szépen megfogalmaztam a helyzetet, és alá is húztam, hogy már többször is beszéltem vele, de semmi eredményt nem sikerült elérnem, amiért az a véleményem, hogy ezt az utat már elhasználtam, és most egy következő lépesre van szükségem, hogy megoldást találjak a helyzetemre.

A munkakód szerint mielőtt a főnök főnökéhez fordulok beszélnem kell a főnökömmel. Persze, lehettem volna szemét és mondhattam volna, hogy már beszéltem vele többször is, DE mindent a megfelelő mödon akartam csinálni, hogy ne lehessen semmit a fejemhez vágni. Sokat idegeskedtem tegnap, mert már tegnap el akartam intézni, de a főnököm "nagyon el volt foglalva" és nem akart fogadni. Percekkel indulás előtt, amikor épp húztam a táskámat a vállamra szaladt be az irodámba, hogy "épp akkor fejezte be a munkáját" (ja, peeersze), de hát mivel én már megyek, akkor talán "holnap reggel, hét óra tájt" (ma reggel). Olyan érdekes, hogy én tíz perccel előtte küldtem neki egy e-mail-t amiben mondtam, hogy muszáj beszélnem vele, hogy amennyiben lehet szeretném ha szakítana egy percet olyan "hét óra tájt".

A hét óra tájt reggel 6:26 volt. Bejött az irodámba, leólt az egyik székre, és mondta:

- Na, mond el a "szaraidat".

... Nem szépítem a beszédét, pedig nagyon, nagyon szeretném. Mielőtt belépett volna leültem egy kis jegyzettömbbel leírni azokat a pontokat amiken belül szerettem volna vinni a beszélgetést, ha netán kérdezi, hogy miért akarok elmenni. Ez a gyakorlat sokat segített abban, hogy egyrészt megnyugodjak, tisztán lássam a dolgokat és el tudjam rendezni gondolataimat. Tehát amikor a hülye belépet az irodába és megkérdezte hogy "mi a bajom" (ez a kérdésnek a civilizált fordítása), nyugodtan, megfontolva mondtam neki, hogy mivel nem észlelek semmilyen változást, és a dolgok egyre rosszabra fordulnak, el akarom kezdeni a csoport-cserét, el akarok menni valahova máshova.

- Hova? - kérdezte gorombán.

Persze, tudok egypár lehetőségről, tudok egy bizonyos lehetőségről ahol szinte rámcsaptak gyakorlatilag még mielőtt valaki más megkaparint engem, de nem mondtam meg.

- Azt még nem tudom. Most akarom elkezdeni az intéznivalókat, felvenni a kapcsolatot egy pár emberrel akik már jelezték, hogy szívesen átvennének engem, de még nem tudom pontosan hova kerülök.
- Van valami más mondanivalód?
- Nem, - mondtam nyugodtan - csak ennyi.
- Sejtettem, hogy ez lesz - mondta, majd felállt és elment.

Hát egyrészt, ha sejtette miért nem csinált valamit annak érdekében, hogy jobban érezzem magam és ne menjek el? Miért nem igyekezet? Amikor én megváltoztam a beszélgetés utám, ő miért nem igyekezet szintén? Másrészt, hát igen, bátor sejtés amikor április óta mondtam neki többször is, a főnökének is, hogy el akarok menni, hogy csak az a remény tart, hogy lehetőségem nyílik a munkaprofilomat betölteni.

Fél nyolckor felmentem a titkárnőkhöz beadni a hivatalos levelemet a nagy főnöknek. Ileana, a fő titkárnő (az asszisztens) behívott irodájába, és elmesélte, hogy tegnap délután a főnököm felment a nagy főnökhöz és követelte, hogy beszélhessen vele. Rengeteget kellett várnia és veszekedett a titkárnőkkel amiért nem akarták beengedni. Szegény F nem értette, hogy a nagy főnök el van foglalva, és nem tudja fogadni. Ő, kicsi fejével nem tudta megérteni miért nem tudják a főnököt egy pillanatra félbeszakítani fontos dolgaiban, hogy vele foglalkozzon egy kicsit.

Persze, a hülye tudta ma mi jön. Ezért nem akart engem még tegnap fogadni, mert időt akart nyerni, hogy a dolgokat a saját oldalára fordíthassa. De hogyan? Jó dolgozó vagyok, senkivel nincs problémám (csak vele) és a munkám kítűnő minőségű. Ráadásul mindenki kívülről tudja a dolgokat, Ileana gondolom már hétfőn elmondta a nagy főnöknek a helyzetet, tehát továbbra is én vagyok fölénybe. Én beszéltem a nagy főnökkel május végén, én írtam meg a hivatalos levelet, én mondtam meg benne, hogy többször beszéltem a bunkóval, de nem értem el semmit. Ő mit fog mondani? Milyen kifogása lehet?

Vagy talán akadályozni akarja, hogy elmenjek mondván, hogy nincs senkije? Ugye nem számítot azzal, hogy tiltakozni fogok és orvosi papírt hozni? Mert ha nagyon muszáj, főnöke előtt megmondom, hogy mennyire tiszteletlen, milyen módon beszél, és hogy ezt így már nem lehet tovább csinálni. Nem adom alá.

Idegeskedés

Ma nem volt egy könnyű nap. Érdekes módon az egyetlen nyugtató dolog amivel el tudtam foglalni magam a munka volt. Ugyanakkor igazán nehéz volt úgy dolgozni, hogy a fejem folyamatosan azon járt, hogy beszélnem kell a főnökömmel, és megmondani neki, hogy már nem csak gondolkodom azon, hogy elmegyek, hanem most már komolyan teszek annak érdekében, hogy el is mehessek (nem muszáj mondani, hogy már kaptam egy javaslatot, hogy már jelentkeztek rám). Megírtam a hivatalos levelet, de még nem tudtam elküldeni, mert előtte muszály a főnökömmel beszélni.

Terveim szerint ma délután, a pszichológus után beszéltem volna vele és rögtön utána szaladtam volna a levéllel a nagy főnöknek, de a hülye "el volt foglalva" egy nővel akit kölcsön kért, hogy megcsinálja helyette a munkát. (Azt a munkát amit elvett tőlem és meg se kérdezte, hogyan kell csinálni, nem is látta mennyire haladtam előre, csak belevágott vakon annak ellenére, hogy kifejezetten mondtam neki, hogy ehhez előbb az ügyvédekkel kell beszélni.) Már az elejétől rá akart arra venni, hogy holnapra hagyjuk a gyűlést, amit én igazán nem akartam, de a végén mégis holnapra maradt. U_U Szerettem volna minél előbb túl lenni rajta, de valahogy ő elérte, hogy az utolsó pillanatig "dolgozzon", és holnap reggelre maradt a megbeszélés.

Ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, hogy valamennyire sejtse miről is van szó. Részben nem akar vele szembesülni, és részben halasztani akarja amennyire csak tudja, amiért azt a döntést hoztam, hogy holnap reggel megtudja, legyen az élőben, telefonon vagy írásban, de megmondom. Sajnos tudom, hogy ez nem lesz kellemes, és akármennyire próbált a pszichológus nyugtatni, mondván, hogy "mit mondhat? mit csinálhat?" az az igazság, hogy nem is akarom megtudni. Most igyekszem valamennyire összegyűjteni gondolataimat, talán papírra tenni, hogy miket is akarok mondani, milyen vonalakon belül szeretném tartani a beszélgetést, hogy elkerüljem a szokásos fél napos beszélgetéseket amelyekből mindig idegesen, felrázva jövök ki. Ez nekem most nem kell.

Csak le akarom zárni ezt a fejezetet és tovább menni.

Lassan lehet, hogy egy olyan fejezet nyílik meg ahol megint felvehetem a kapcsolatot a szakmámmal, talán megint közelebb kerülhetek a közgazdasághoz, és talán a díjszabáshoz is. A változások nem könnyűek, vagy nem mindig könnyűek. A pszichológus azt mondta, hogy majd türelmesnek kell lenni és kitartónak. Ugyanakkor megdicsért amiért "proaktív" vagyok és elkezdtem a változásokat magamtól, előre léptem és tettem valamit annak érdekében, hogy kizökkenjek ebből a lehetetlen helyzetből. Ez egy kicsit meglepett. Őszintén nem tartom magamat "proaktívnak" hanem inkább "reaktívnak". Én nem "kezdeményezek" még ha úgy is tűnne, hogy kezdeményezek, én előbb figyelek és aztán reagálok. Persze vannak helyzetek amikor nem tudok "figyelni" előtte, vagy mondjuk, hogy elég adatot összegyűjteni és alapossan átgondolni a dolgokat, van amikor kénytelen vagyok kezdeményezni, de őszintén, mivel kerülöm a kockázatott, inkább reagálok, tanulmányozok és az adatok, a szemléléseim véleményem szerint reagélok. Talán egy bizonyos mertékig "megfontolt" vagyok, habár nem mindig, de nem mondanám magamról, hogy "proaktív" vagyok.

A pszichológussal megbeszéltük, hogy jövő héten megint elmegyek, megint leülünk beszélgetni és ő majd segít átvészelnem ezt a változást. Jó volt, hogy igyekezett engem biztatni, volt benne valami, ami meg tudot nyugtatni egy picit, egy kis időre. Ez nem mindig segít, mivel minél jobban idegesít valami, annál kevesebbet szeretek róla beszélni.

Na, most megyek aludni, holnap megyek vissza az irodába, szembesülni egy szörnyeteggel akitől tartok, és tovább dolgozni a munkámon.

Here Comes Monday!

Itt a hétfő. Hétfő mindenféle e-mail-ekkel jött ezzel az alkalommal. Nem tudom miért nem kapom meg ezeket időben, mondjuk még az nap amikor az emberek elküldik, de hát ez van. Pénteken beszélgettem Carollal Bagelmen's-ben, amikor épp adta át a felmérhetetlen értékű Odaát negyedik évadának hiányzó részeit, és mosolyogva megfigyelte, hogy gmail postaládámba csak három olvasatlan e-mail üldögélt. Neki több mint kétezer olvasatlan levele van. Ezért se nyitja ki a gmail számláját. Én utálom amikor összegyűlnek a dolgok és szinte mániás módon igyekszem kiüríteni a postaládámat. Mindent szétszortírozok, elrakok, kibodok. De sajnos az e-mail-ek folyamatosan jönnek és folyamatosan foglalkozni kell velük. Kidobni, bejelenteni spam-nak, elolvasni, felcimkézni, archiválni. Ez a mai élet rendje.

Munka társaim többsége mindenféle hülye forwardot küldözgetnek. Szerelem, barátság és élet mindenféle harmadosztályú butaságokat amiket csak az olyan emberek tudnak jónak találni akik önszeretetüket mindenféle kis "Bestseller" önsegély "Csirkeleves a Léleknek" féle könyvecskéket olvasnak, és igazán azt hiszik, hogy az ilyenek "jók" és "irodalom". De nem, komolyan, van aki azt hiszi, hogy ezek jók. Nem, nem viccelek. Na, ilyen forwardból kapok naponta legalább ötöt. Persze, vannak jók is, viccesek, érdekesek, de a többsége szemét. Ma kaptam egyet ami nem szemét, mégha szemétről is van szó. William küldött egy forwardot az üvegetez vízről, és hogy ez mennyire káros a világnak. Ez, persze, egy picit elgondolkodtatot, mert habár én nem iszom vizet, rengeteg kólát iszok ami műanyag üvegbe van.

Elsősorban a palackos víz drága. Számítások szerint sokkal drágább, mint a csapvíz, aminek minden városban egészséges iható ivóvíznek kell lennie. Ha nem lenne az, akkor az ember nem csinálhatna vele levest, teát, nem főzhetne benne a spagettit, nem tehetné a főzelékbe. Persze, a palackos víz hordozható, és az ember a kocsiban, a táskájában viheti magával, de komolyan, mennyi üveget kell ehhez elhasználni? miért nem lehet az embernek csak egy palackja és azt minden nap otthon feltölti vízzel? Ha pedig fél a bacilusoktól amik a csapban laknak (ja, mert van aki ilyen rigolyás) akkor este a kannában felforralja a vizet, reggelre pedig palackba önti. Nem tudom mennyire igaz vagy hamis amit odaírtak a forwardba a kémiai mi-a-francokról amik a palackos vízben úszkálnak, de ezt tudom: a sok szemét csak halmozódik, és őszintén semmi értelme az egészségeset játszani amikor a világot folyamatosan tönkretesszük.

Ezzel kapcsolatban elgondolkodtam azon, hogy mennyire más volt régen, amikor az emberek szatyorral mentek a boltba, a boltos pedig papírba csomagolta a dolgokat, és az ember csak annyit vett amennyi kellett és amennyit egy maga el tudott cipelni. Milyen volt amikor az uszonnát otthon készítette, egy elmosható ételhozdozókba tette, azokat pedig egy lunchboxba. Manapság "kényelem" híján mindenféle szennyező, kidobható cuccokba vannak dolgaink burkolva. De komolyan kényelmesebb? Miért? Mert ha időtt nyerünk azzal, hogy egy kisgyerek Indiába helyettünk csomagolja be fillérekért, hova mennek azok a percek? Mit csinálunk velük? Megéri amikor mindenki folyamatosan fáradt?

Kaptam ma egy másik érdekes e-mail-t, egy bizonyos Mark Partontól, aki állítólag Ausztraliában vezet egy radióműsört. Elolvasta (mondja ő) a Stormberry bloggomat, és úgy vélte szeretne velem beszélni a rádió műsorán egy olyan témával kapcsolatban ami arról szól, hogy Costa Rica hivatalosan a világ legboldogabb helye. O_O Nem tudom milyen Costa Ricáról beszél, de nem ez amit én ismerek, és nem az amiről én írok. Igen, a cybervilág tele van minden féle Looney Tunes-szal.

Nap Kérdés

Egy órán belül megint hétfő lesz. Jaj de rémes! Mikor fogok megint örülni a hétfőknek? Amikor kicsi voltam, ovodás, hétfő volt a kedvenc napom, annak ellenére, hogy mindig azt gondoltam, hogy szerdánake kellene a kedvenc napomnak lenni, mert szerdán születtem. Most a szerdát jobban szeretem a hétfőnél, és a hétfőt utálom. Garfield komplexus, vagy talán csak az, hogy jelenleg nincs mit várjak a munka hetemtől.

Pénteken olvastam egy BECK's sörös üveg alátéten, hogy ha valaki mindig a hétvégét várja, akkor elpazarolja az élete öt hetedét. Hát jó... de mit tegyen az ember amikor minden munkanapon és munkaórán attól tart, hogy találkoznia, vagy beszélnie kell egy kelletlen hülyével? Waaahhh~! Na, igyekszem arra gondolni, hogy hogyan tudom a helyzetet kicselezni és pozitívra fordítani. Mit szeretnék? Kreatív, közgazdasági munkát végezni. Milyen lehetőségeim vannak? Nem sok. Tehát azt jelenti, hogy ehhez csak a szakdogám van hátra, ami valahogy még meg kell oldani és elküldeni... ja, és levelet küldeni a tanárnak, hogy adja meg, hány embert kell interjuvolni.

Munkával kapcsolatban... nincs sok közgazdasági dolog, tehát egy kicsit gyakorlom a kreativitásomat jelenlegi témámban, és talán egy kicsit nézegetem mi más van ott kint. ^_~ Jó, hogy mindig vistek magammal egypár Odaát részt!

Több a Soknál

Hogy itt mik történnek, azt senki se hinné el. Kari már ma megjegyezte, hogy a múlt hét óta nem írok, és igaza is van, de őszintén, ahogy otthon szokták mondani, tele volt a hócipőm mindennel. haza fáradtan érek, itt pedig sokszor annyi a kis csinálni való a sok kis rohangálás, hogy az ember energiája a padlóra ereszkedik, és az egyetlen amit csinálni képes az lefeküdni és Odaátot nézni. Szokás szerint, megint gondok vannak a Hülyével, és komolyan igyekszem nem gondolni az ilyenekre de nem egyszerű. Hogy mik vannak itt, el is mesélem.

Hétfőn kértem tőle engedélyt, hogy tegnap elmehessek 3 órával előbb, hogy barátaimmal megünnepeljem a szülinapomat. A Hülye azt mondta, hogy nem, mert "nem tudja ezt hogyan magyarázza meg". Nekem van egy ötletem: "személyes okok miatt". De persze, ez csak én vagyok. Felhívtam a Jetty-t akivel sikerült egy gyűlést kitalálni épp tegnap délutánra. Ha elengedett volna, akkor fél kettőkor mentem volna el, és bepótoltam volna három órát a héten. Így most tizenegykor indultam (tulajdonképpen majdnem délben mentem el) és nem pótoltam be semmit. Gyűlés végül is volt, mert valamit be kellett mutatni. Persze, én minden eljárást betartottam, beírtam magamat a sharepoint oldalra, ahol mindenki láthatja, hogy ki hol van és mit csinál. A főnök mégis képes volt megkérdezni az őrt, hogy én mikor mentem el.

Ma kora reggel felhívott, hogy milyen volt a gyűlés, "mit tanultam" (tanulni???), és hogy adjak részleteket a gyűlésről. Eleinte valamennyi részletett adtam, de aztán megelégeltem az Inkvizíciót és mondtam neki, hogy majd elolvashat mindent a gyűlés memójában. Erre elejtette a témát de elkezdett mindenfélét kitalálni, hogy szerezzem meg neki, hogy hány ügyfelünk van szolgáltatásként és mennyi az áltlag bevétel. (Mi köze ennek a minőséghez? Igen, az ég adta világon semmi.) Tehát ma ezzel tehetetlenkedett. Ugyanakkor ez semmi a tegnapihoz képest.

Tegnap, nagy boldogan felavattam a Karitól kapott Mont Blanc töltő tollamat. Épp naplómba írtam amikor megjelent a Hülye. Itt az emberek nem szoktak töltőtollal írni, tehát elkérte, hogy kipróbálja. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy nem, de valahogy olyan lehetetlen helyzet volt, hogy nehéz volt tapintatosan nemet mondani. Épp néztem hova firkálhat, amikor ő észrevette egy papírtömbbön Ana Beatríz nevét és telefonszámát. (Ez az a nő akinek ő fabrikált egy pozíciót, akit egy másik cégből hozott ide, és aki csak egy napot volt itt, és másnap reggel beadta a lemondását.)

- Ez nekem nem kell - mondta és áthúzta a számot, majd szépen összefirkálta a papírt.

Megdermedtem. Nem tudtam elhinni, hogy ez van. Aztán csak fogta a papírkát, letépte a tömbről, összegyűrte és kidobta a szemétbe. Ez annyira eszméletlen volt, hogy képtelen voltam felfogni. Ki megy be mások irodáiba és direkt tönkre teszi, megsemmisíti dolgait, mert neki már nem kell? Jó, hogy nem fogta az egyik öngyújtót és el nem égette!

Kivettem a papírt a szemétládából és kisimítottam.

- Mi? Neked kell? - kérdezte.

Összeszedtem magamat és szép nyugodtan válaszoltam.

- Megígértem Ana Beatríz-nek, hogy odaadom neki a pszichiáterem telefonszámát.
- Ha! Az mese! Csupa hazudság!

A papírt megtartottam, most várom, hogy a főnököm főnökének az asszisztense egy kicsit fogadni tudjon, mert elő fogok ezzel állni, meg fogom mutatni neki a papirocskát amit a szemétből halásztam ki, mindent ami idáig előfordult, és hogy szükségem van segítségére, hogy beszélhessek a Főnökkel és átmehesek egy másik osztályba.

Ahogy az Anyu mondaná, ez már több a soknál.