Barátok és Szabadidő Kérdés

Tegnap voltam a munkahelyi pszichológusnál. A csajszi szimpatikus, de valahogy nem "elég jó" ahhoz képest, hogy mit várok egy pszichológustól. Azért, szerintem, érzékeli, hogy többet várok tőle, hogy azt akarom, hogy meglepjen, csináljon valamit ami nincs az "Általános Pszichológiai Trükk Könyvbe", amit már szinte kívülről tudok. Szeretem azért, mert lehetőséget add arra, hogy elszökjek a főnököm elől és miközben ramaty kis irodája előtt várok lehetőségem nyílik a naplómba írogatni, amit nagyon, de nagyon szeretek, nem is beszélve arról, hogy egy órával a bejegyzés előtt indulok el innen, és végig gyaloglóm az utat (ami tulajdonképpen csak 40-45 percembe kerül), ami egy szép napos reggelen isteni kellemes dolog. A csaj egy apró termetű, iciri-pirici hangú, nagyon vékony, kicsit formátlan szőke nőcske aki nem igazán tud öltözködni. Egy óran keresztül leül velem beszélgetni, majd érdekes javaslatokat tesz. Javasolja, hogy kihez fordulhatok segítségéért, mit kellene ilyen vagy olyan helyzetben csinálnom, mikor küldjek e-mailt, mi lenne, jó ha benne állna, és ilyenek.

Tegnap sokkal boldogabb voltam mint a múlt héten, alapvetően azért, mert befejeztem ezt a dokumentumot és nagyon, de nagyon büszke vagyok az eredményre. Amikor elmeséltem neki, a "pszi" azt mondta, hogy látja, hogy nekem nincs gondom a munkával. Mondtam neki, hogy nem, hogy szeretek dolgozni, és nekem az a legjobb amikor egy olyan munkát kapok ami teljesen lefoglalja az embert, amit az ember érez, amit él, amiben lehet kreatív, amin forog folyamatosan az ember feje, amit ki kell fejteni, aminek van egy adott célja és amit majd ki lehet adni, mint valami fantasztikus eredményt. Erre hirtelen azt kérdezte, hogy "mi van velem" és "mit csinálok amikor pihenek, amikor szórakozom".

- Pihenni is kell.

O_O Na, ő is egy olyan. Van itt egy doktorbácsi akit nagyon szeretek, aki szívesen kiírja az embert betegszabadságra mondván folyamatosan, hogy "a munka egy olyan rettenetes dolog, hogy fizetni kell, hogy az emberek csinálják". Na persze, az ember azért is dolgozik, hogy pénzt keressen, de van aki azért dolgozik, mert szereti a munkáját. Ha nem így lenne, akkor mi értelme lenne annak, hogy az ember egy olyan egyetemre menjen, egy olyan szakra ami tetszik? Ja igen, mert vannak olyanok akik csak azért iratkoznak be erre vagy arra a szakra, mert ahhoz sok piaci lehetőség van, vagy mert sokat lehet vele keresni. (Kivéve Magyarországon, ahol a diplomás emberek munkanélküliek.) Nem, valahogy a mai világban, a mai pszichológiában és orvosi tudományban a "munka" egy embertelen dolog amit az emberek csak is a pénzért csinálnak, és amit senki, de senki nem szeret. Szerethetik a pénzt, a hatalmat, de a munkát nem. Miért? És mi van ha én komolyan szeretem és élvezem a munkámat, vagy annál rosszabb, ha arra vágyok, hogy élvezzem a munkámat, a tevékenységemet? Az azt jelenti, hogy nem vagyok normális?

Hát ja, itt volt ahol egyszer egy bácsi megdicsért az ebédlőben amiért látta, hogy minden nap olvastam az ebédnél. Mondta, hogy jó látni valakit akiben van "az a rendszer és fegyelem, hogy minden nap olvasson", majd megkérdezte, hogy hogyan csinálom, kitűzök minden napra egy oldal számot amit el kell olvasnom, vagy mi. O_O A bácsi nem értette, hogy azért olvasok, mert szeretek olvasni. Na, így vannak a munkával is, és így volt a pszi. Tehát megmondtam mit szeretek csinálni, direkt ráfigyelve arra, hogy megmondjam mit szeretek MÁSOKKAL is csinálni, nehogy azt higgye, hogy valami antiszociális lény vagyok, aki képtelen a többiekkel kapcsolatba lépni.

Szeretek tévézni, ÍRNI, olvasni, moziba menni, gyalogolni, hirtelen döntéseket hozni és terv nélkül csinálni dolgokat, mint valamit venni, beülni egy kávézóba, fényképeket csinálni, erre menni, arra menni, BARÁTAIMMAL menni edzeni, moziba, szórakozni... Szeretek BARÁTOMMAL beszélgetni (amit csak azért is említettem, hogy tökéletesebb társadalmi kapcsolatokat mutassak és ne vonhassa le azt, hogy hiányzik belőlem ez vagy az a képesség).

Őszinte voltam? Igen. Becsületes? Nem. Nem hazudtam neki, de nem mondtam meg neki az igazat sem. Nem mondtam meg, hogy amit a legjobban szeretek az írni, hogy már egy ideje nem olvasok, pedig rengeteg könyv lenne amit el akarok olvasni és be akarok fejezni, csak vagy fáradt vagyok, vagy nem akarom magammal hurcolni a munkába, mert folyamatosan az az érzésem, hogy inkább a szakdolgozattal kellene foglalkoznom. nem mondtam meg, hogy inkább a tilos, rejtélyes könyvek iránt vonzódom. Meine Kampf, Necronomicon, Sátán Bibliája. Hogy egy könyvben az tetszik amikor túlléppi a határokat, amikor nem hagyományos, amikor olyat mer mondani amit mindenki inkább eltitkol. Hogy szeretem a középkort a kegyetlen sötétsége miatt, és imádom kolostorait, mert azokban rejlett a legtöbb titok.

Őszinte voltam, de nem voltam becsületes, mert nem azért válaszoltam, hogy megmondjam, hogy mi a helyzet velem, hanem hogy egy képet csináljak magamról ami megfelel a pszichológiai átlaghoz, hogy ez a parányi kis nő ne merjen belekezdeni dolgaimba és ne akarjon velem problémázni. Ez nem becsületesség, de lehet becsületlennek lenni úgy is, hogy közben az ember őszinte.