Ma nem volt egy könnyű nap. Érdekes módon az egyetlen nyugtató dolog amivel el tudtam foglalni magam a munka volt. Ugyanakkor igazán nehéz volt úgy dolgozni, hogy a fejem folyamatosan azon járt, hogy beszélnem kell a főnökömmel, és megmondani neki, hogy már nem csak gondolkodom azon, hogy elmegyek, hanem most már komolyan teszek annak érdekében, hogy el is mehessek (nem muszáj mondani, hogy már kaptam egy javaslatot, hogy már jelentkeztek rám). Megírtam a hivatalos levelet, de még nem tudtam elküldeni, mert előtte muszály a főnökömmel beszélni.
Terveim szerint ma délután, a pszichológus után beszéltem volna vele és rögtön utána szaladtam volna a levéllel a nagy főnöknek, de a hülye "el volt foglalva" egy nővel akit kölcsön kért, hogy megcsinálja helyette a munkát. (Azt a munkát amit elvett tőlem és meg se kérdezte, hogyan kell csinálni, nem is látta mennyire haladtam előre, csak belevágott vakon annak ellenére, hogy kifejezetten mondtam neki, hogy ehhez előbb az ügyvédekkel kell beszélni.) Már az elejétől rá akart arra venni, hogy holnapra hagyjuk a gyűlést, amit én igazán nem akartam, de a végén mégis holnapra maradt. U_U Szerettem volna minél előbb túl lenni rajta, de valahogy ő elérte, hogy az utolsó pillanatig "dolgozzon", és holnap reggelre maradt a megbeszélés.
Ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, hogy valamennyire sejtse miről is van szó. Részben nem akar vele szembesülni, és részben halasztani akarja amennyire csak tudja, amiért azt a döntést hoztam, hogy holnap reggel megtudja, legyen az élőben, telefonon vagy írásban, de megmondom. Sajnos tudom, hogy ez nem lesz kellemes, és akármennyire próbált a pszichológus nyugtatni, mondván, hogy "mit mondhat? mit csinálhat?" az az igazság, hogy nem is akarom megtudni. Most igyekszem valamennyire összegyűjteni gondolataimat, talán papírra tenni, hogy miket is akarok mondani, milyen vonalakon belül szeretném tartani a beszélgetést, hogy elkerüljem a szokásos fél napos beszélgetéseket amelyekből mindig idegesen, felrázva jövök ki. Ez nekem most nem kell.
Csak le akarom zárni ezt a fejezetet és tovább menni.
Lassan lehet, hogy egy olyan fejezet nyílik meg ahol megint felvehetem a kapcsolatot a szakmámmal, talán megint közelebb kerülhetek a közgazdasághoz, és talán a díjszabáshoz is. A változások nem könnyűek, vagy nem mindig könnyűek. A pszichológus azt mondta, hogy majd türelmesnek kell lenni és kitartónak. Ugyanakkor megdicsért amiért "proaktív" vagyok és elkezdtem a változásokat magamtól, előre léptem és tettem valamit annak érdekében, hogy kizökkenjek ebből a lehetetlen helyzetből. Ez egy kicsit meglepett. Őszintén nem tartom magamat "proaktívnak" hanem inkább "reaktívnak". Én nem "kezdeményezek" még ha úgy is tűnne, hogy kezdeményezek, én előbb figyelek és aztán reagálok. Persze vannak helyzetek amikor nem tudok "figyelni" előtte, vagy mondjuk, hogy elég adatot összegyűjteni és alapossan átgondolni a dolgokat, van amikor kénytelen vagyok kezdeményezni, de őszintén, mivel kerülöm a kockázatott, inkább reagálok, tanulmányozok és az adatok, a szemléléseim véleményem szerint reagélok. Talán egy bizonyos mertékig "megfontolt" vagyok, habár nem mindig, de nem mondanám magamról, hogy "proaktív" vagyok.
A pszichológussal megbeszéltük, hogy jövő héten megint elmegyek, megint leülünk beszélgetni és ő majd segít átvészelnem ezt a változást. Jó volt, hogy igyekezett engem biztatni, volt benne valami, ami meg tudot nyugtatni egy picit, egy kis időre. Ez nem mindig segít, mivel minél jobban idegesít valami, annál kevesebbet szeretek róla beszélni.
Na, most megyek aludni, holnap megyek vissza az irodába, szembesülni egy szörnyeteggel akitől tartok, és tovább dolgozni a munkámon.
Terveim szerint ma délután, a pszichológus után beszéltem volna vele és rögtön utána szaladtam volna a levéllel a nagy főnöknek, de a hülye "el volt foglalva" egy nővel akit kölcsön kért, hogy megcsinálja helyette a munkát. (Azt a munkát amit elvett tőlem és meg se kérdezte, hogyan kell csinálni, nem is látta mennyire haladtam előre, csak belevágott vakon annak ellenére, hogy kifejezetten mondtam neki, hogy ehhez előbb az ügyvédekkel kell beszélni.) Már az elejétől rá akart arra venni, hogy holnapra hagyjuk a gyűlést, amit én igazán nem akartam, de a végén mégis holnapra maradt. U_U Szerettem volna minél előbb túl lenni rajta, de valahogy ő elérte, hogy az utolsó pillanatig "dolgozzon", és holnap reggelre maradt a megbeszélés.
Ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, hogy valamennyire sejtse miről is van szó. Részben nem akar vele szembesülni, és részben halasztani akarja amennyire csak tudja, amiért azt a döntést hoztam, hogy holnap reggel megtudja, legyen az élőben, telefonon vagy írásban, de megmondom. Sajnos tudom, hogy ez nem lesz kellemes, és akármennyire próbált a pszichológus nyugtatni, mondván, hogy "mit mondhat? mit csinálhat?" az az igazság, hogy nem is akarom megtudni. Most igyekszem valamennyire összegyűjteni gondolataimat, talán papírra tenni, hogy miket is akarok mondani, milyen vonalakon belül szeretném tartani a beszélgetést, hogy elkerüljem a szokásos fél napos beszélgetéseket amelyekből mindig idegesen, felrázva jövök ki. Ez nekem most nem kell.
Csak le akarom zárni ezt a fejezetet és tovább menni.
Lassan lehet, hogy egy olyan fejezet nyílik meg ahol megint felvehetem a kapcsolatot a szakmámmal, talán megint közelebb kerülhetek a közgazdasághoz, és talán a díjszabáshoz is. A változások nem könnyűek, vagy nem mindig könnyűek. A pszichológus azt mondta, hogy majd türelmesnek kell lenni és kitartónak. Ugyanakkor megdicsért amiért "proaktív" vagyok és elkezdtem a változásokat magamtól, előre léptem és tettem valamit annak érdekében, hogy kizökkenjek ebből a lehetetlen helyzetből. Ez egy kicsit meglepett. Őszintén nem tartom magamat "proaktívnak" hanem inkább "reaktívnak". Én nem "kezdeményezek" még ha úgy is tűnne, hogy kezdeményezek, én előbb figyelek és aztán reagálok. Persze vannak helyzetek amikor nem tudok "figyelni" előtte, vagy mondjuk, hogy elég adatot összegyűjteni és alapossan átgondolni a dolgokat, van amikor kénytelen vagyok kezdeményezni, de őszintén, mivel kerülöm a kockázatott, inkább reagálok, tanulmányozok és az adatok, a szemléléseim véleményem szerint reagélok. Talán egy bizonyos mertékig "megfontolt" vagyok, habár nem mindig, de nem mondanám magamról, hogy "proaktív" vagyok.
A pszichológussal megbeszéltük, hogy jövő héten megint elmegyek, megint leülünk beszélgetni és ő majd segít átvészelnem ezt a változást. Jó volt, hogy igyekezett engem biztatni, volt benne valami, ami meg tudot nyugtatni egy picit, egy kis időre. Ez nem mindig segít, mivel minél jobban idegesít valami, annál kevesebbet szeretek róla beszélni.
Na, most megyek aludni, holnap megyek vissza az irodába, szembesülni egy szörnyeteggel akitől tartok, és tovább dolgozni a munkámon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése