Berendenzések

Két napja nem írok... megint. Ki hitte volna, hogy ennyire nem lesz időm írni? Tegnap elküldtem egy "teljes piszkozatot" a főnököm főnökének abból a munkából amit a nagy marha főnököm tönkretett. "Teljes Piszkozat" azt jelenti, nyusziul, hogy a munka be van fejezve, de nem akarom még beadni véglegesen mert 1. még van időm, és 2. szeretném a főnökök meglátását az ügyben. Nem is beszélve arról, hogy így mutatom mennyire dolgozok az adott feladaton, de még van időm apróbb változásokat csinálni. Szerettem volna, ha a munka 100 oldalas lesz, de sajnos csak 94 oldalas lett. Sietnem kellett. Persze, egy 94 oldalast nehezzen olvasnak el, de egy 100 oldalas olyan komplet, kerék szám lett volna! Na, talán legközelebb, ^_^ plusz csak holnap kell beadnom, tehát még mindig nyomhatok bele még 6 oldalt. Még gondolkodom rajta.

A munka helyzet, közben nehéz. A főnökök nem igazán firtatják miért akarok elmenni, de a nagy főnök kért időt tőlem tegnap, hogy legalább legyen a hülyének egy áldozata, mielőtt magára hagyom. Szerintem adhatok neki két hetet, július végéig, de aztán megint előveszem a témát, és addig nyomom míg el nem engednek. Közben megyek a pszichológushoz és annyi gyűlést veszek elő amennyit csak tudok. Rémes, de hát az embernek néha ilyenekhez kell folyamodnia. Végül is nem akarok itt ülni és felfedezni milyen más udvariatlanságra vagy emberi jog sértésre képes ez az ... hát nem ember... "lény".

Tegnap megismertem Cynthia lakását. Egy picike kis házban lakik egy kondominiumban, Herediában. Egy ilyen "kondo" alapvetően egy kis bekerített házcsoport, tele kis házakkal amik nagyon egyformaként kezdődnek, de amiket aztán a tulajok átépítenek valami másra (általában valami fertelmes építészeti torzra). Cynthia kis háza sötét rózsaszín, egy ronda szín, de azért nem teljesen ízléstelen. Lakása meglepően ízlésesen van berendezve, mégha a rendetlenség hatalmas, és nem figyel oda több javítanivaló dologra, mint beázott plafon, letört szekrény ajtók és a felhalmozott szemét a garázsban. Igen, kicsit (elég) hanyag.

Ahogy azért végig néztem a lakásán az a gondolat támadt bennem, hogy ahhoz, hogy valami szépen nézzen ki nem kell hozzá sok pénz, csupán ízlés, és főleg egy összefogó téma. Persze kell, hogy legyen az emberben egy bizonyos "tér érzés", hogy az ember tudja, hogy az adott lakás, szoba, ház, helység az övé az utolsó négyzet centiig és el tudjon képzelni benne egy olyan környezetet, egy olyan elrendezést amiben élni akar, ami beszél róla, ami tükrözi az embert, a helység lakóit, humorát, személyiségét. Ehhez nem kell sok pénz. Egy kis festék a falakra, egy kép ide-oda, egy kis karbantartás, bútorokat áthúzatni, párnákat kiválasztani, díszeket, egy kicsit a világításra adni... Hihetetlen, de sokszor csak a bútorok tologatása egy hatalmas változást jelenthet. Láttam már olyan műsorokat a tévében (a Decorating Cents egy részlege) ahol az a pláne, hogy nem költenek egy fillért se a szoba berendezésébe, csak felhasználját azt ami van, átgondolják és talán a ház más részeiből hoznak át képeket, díszeket vagy bútorokat.

Általában, amikor bemegyek valamilyen helyre, legyen az iroda, szoba, lakás, mindig megszoktam figyelni azokat a dolgokat amik a helység tulajdonáról, lakójáról, foglalójáról beszélnek. Milyen dolgokat tesz ki, hogyan rendezi el őket, mennyire vigyáz rájuk. Az ilyenekről általában ezt szoktam észrevenni: egy ember aki nem vetíti ki személyiségét annak általában vagy nincs vagy hagyja, hogy a többiek elnyomják. Ez általában olyan helyeken látható ahol valaki más már berendezett: egy örökölt szoba, iroda, lakás, íróasztal. Lehet, persze, hogy ez az ember úgy érzi, hogy at adott helység nem az övé, amiért nem tud elkezdeni terjeszkedni. Ez meglátszik, amikor maga az ember cuccai tükrözik személyiségét és ez nem igazán vagy egyhangban a helységgel. Az effajta emberek általában zárkózdtak, és vagy csendesek és nem számítanak senkivel, mindent magukban döntenek el, amiért problémájuk szokott lenni másokkal akiket nem vesznek figyelembe a döntésekbe, vagy sokat panaszkodnak de nem tesznek a dolgokért.

Egy olyan szoba ahol több javításra vagy kidobásra szoruló dolg van, egy hanyag emberre utal. Igen, ez átlátszó és logikus, de elképesztő mennyi ember nem figyel erre. Ugyanakkor figyelni kell, mert ha van egy vagy egypár kopott dolog, amin talán látni, hogy többször volt javítva és egy helység, vagy sarok, rész központjában van, azt jelenti, hogy az adott ember ragaszkodó típu és nem tud igazán tovább lépni, elengedni a dolgokat. Ez nem ugyaz mint a "hallmozó", aki mindenféle mütyürkét összeszed, és mindenhol "kupackák" láthatók. Az ilyen ember nem tud a részletekbe merülni, de nem is látja az összképet. Szereti a figyelmet és folyamatosan keresi, és nem is érdekli igazán kinek a figyelme, vagy miért is figyelnek rá.

Aki meglehetősen szépen rendez be valamit de vannak kopott dolgai, de egyébként minden nagyon szép összhangot kelt, általában jól látja az összképet, de nehezségei vannak a részletekkel, vagy sok részletett ki szokot hagyni.

Aki mindent a fallhoz nyom, általában fél attól, hogy egyedül keljen fontos döntéseket hozni. Az ilyen ember mellé minig kell valaki aki tanácsolja. Aki pedig mindig elrugaszkodik a falaktól azt érzi, hogy lefogják. A rugalmasságot keresi.

Aki csupa pici dolgot tesz ki amik annyira picik, hogy nem mutatnak jól a falon, vagy az asztalon, és nem is igyekszik valamilyen összhangban elrendezni, középre tenni, az egy olyan ember aki nem tud a saját fejéből kinézni. Nem tudja magát egy nagyobb valamiben látni, amiért nem tud csoportdöntésekbe részt venni, és szintén a párkapcsolatban nem tud eligazodni. Az ilyen ember valahogy nem igazán látja magát mint egy "mi" szerves részét. Mivel az ilyen ember csak az "én"-t látja, nem tud igazán különbséget tenni a külső és a belső világa közt. Neki nincs "üzlet" és "személyes", mert neki minden személyes. Ugyanakkor vagy nagyon elkülönül vagy nagyon a szívére veszi a dolgokat, de mindenesetre nem tudja megfelelően kezelni a dolgokat.E llentétben, az aki hatalmas dolgokat tesz, mint túl nagy képeket, elnyomó vázákat, ellepő növényeket, az annyira kiterjeszti magát, hogy úgy véli, hogy a "mi" az saját énjének a része. Az ilyenek, például, azt hiszik, hogy a munkacsoport, barátiköre, futbal csapatja, kézimunka csoportja, könyvolvasó klubja a saját családja, és nem igazán tűrik jól, ha valaki valami rosszat mond a csoportjára. Az ilyen se tud különbséget tenni a csoport és saját maga közt. Az ilyen azt is elvárhatja, hogy a csoport az ügyeivel foglalkozzon.

Ha egy helységben játékok vannak, akkor az ember nem engedi el a gyerekkorát. Ugyanakkor a játékok jellegétől és mennyiségétől, valamint elhelyezkedéséről meg lehet állapítani, ha az adott ember csak nem tudja elengedni a múltját, vagy ha gyerekes és borzasztóan éretlen.

Na, mára ennyit a dekoratív pszichológiáról.