Ma nem ébredtem fel korán, szokás szerint, mert ma nem beszéltem meg semmilyen kora reggeli találkozást Karival. Voda-rossz internetre kapcsolt kávéfőzője nem nevezhető "távközlési eszköznek", főleg amikor voda-rossz dial-up-nál rosszabb internet kapcsolat minőséget add, amit az emberiség nem tapasztalt a középkori idők óta. Ma nem voltak befizetni valók sem, és ha voltak akkor elfelejtettem őket. (Telefon, nem, Lafise, nem, Scotiabank, nem, Oriflame, nem. Nem, nincs fizetnivalóm.) Ma viszont úgy döntöttem, hogy elmegyek a vásárra.
Az itteni vásárt úgy hívják, hogy "La Feria del Agricultor", ami spanyolul azt jelenti, hogy "a földművesek vására". Ide általában a földművesek jönnek ki, lezárnak egy utcát és négy sorban felállítják kis pultjaikat, kirakják a sok fris gyümölcsöt és zöldséget, a halat, a csirkét és a sajtot. Ha az ember végigjárja a sorokat, figyel, akkor nagyon jó árakat kaphat. Mindenki kedves, mosolygós és a szellemesebb eladók a legviccessebb dolgokkal igyekeznek elnyerni a vásárlók figyelmét. Egy narancs eladó ma egy ilyennel csalogatta a vevőket:- Édes a narancs! Édes a narancs! Édes mint egy nyolc napos házasság!
Ez kacagást és mosolyt hozott arcomra. Miután nagy boltban és zöldségesnél szoktam venni a dolgokat, nagyon meglepett a vásár. Sose voltam itt egyedül, mindig szüleimmel, és mindig záráshoz közel, délben, a nagy melegben. Most, reggel kilenckor, szemerkélő esővel, vastagon felhőkbe burkolt éggel, kifejezetten élvezetes volt. Minden szépen el volt rendezve, nem mint a boltokban, ahol a sok nyamvadt zöldség tapossa egymást, és minden műnek, vegyszerekben dúsnak néz ki. A választék is hatalmas volt, annyira, hogy sok mindent láttam aminek nek is tudom a nevét, vagy nem is tudom hogyan lehet elkészíteni. Hogy mi minden volt ott, azt egyszerűen lehetetlen felsorolni, és minden, minden olyan olcsó volt, az eladók pedig mindig készen álltak leengedni az árból, vagy egy kicsit többet adni. Tudom, hogy szokás alkudni, de nem éreztem szükégét. Én lem leszek gazdagabb, mert megspórolok 100 colón-t de ők megtudják becsülni, mert nekik minden százas sokat ér. Ők talán nem tudnak mindent eladni, amiért minden egyes colón sokat jelent nekik.
Vettem egy háló sargarépát, hogy majd az irodában ropogtassam nyersen (^_^ mint egy nyuszika!!! Imádom a sárgarépát!) 200 colón-ért, 9 citromot 500 colón-ért, egy zacskó carambolát üdítőnek 500 colón-ért (vagy 300, nem emlékszem) amihez az eladóbácsi plusz két carambolát adott; és két uborkát amit majd ecettel és paprikával akarok elkészíteni, 150 colón-ért. 200 colón lett volna, de mivel mosolyogva mondtam az eladóbácsinak, hogy az ővé a legolcsóbb az egész vásárban, és bólogattam, hogy milyen szép, kevesebbért adta. (Ott volt egy pár, akik bizonyára vettek aztán tőle!). Ezekből, gondolom, a carambola az egyetlen ami ismeretlen a magyar olvasónak. Amikor kicsi voltam, és még nem láttam carambolát, azt hittem, hogy valami gömböcske lehet, mivel a "bola" szó spanyolul labdát jelent.Mivel Anyu nem Costa Ricai, ő nem igazán vásárolt "fura" dolgokat, vagy olyan dolgokat amikkel nem tudta mit kell csinálni. Ez természetes. Amikor először hallottam a caramboláról, a Rosario nagynénémnél voltam. Anyu odavitt minket amikor neki egyetemre kellett mennie és a nagynéném vigyázott az Atira és rám. Tök jü volt, mert Rosario néninek hat gyereke van: Rodrigo, Militza, Marcela, Priscilla, Andrés és Gabriela. Ő tőlük hallottam először, amikor arról vitatkoztamók, hogy miféle üdítő lesz ebédre. Amikor először láttam egy carambolát, azt hiszem Anyu vette egyszer üdítőnek, olyan fura volt, hogy nem azok a kis csillogó, színes gömböcskék voltak amiket elképzeltem, de amikor összevágta és sok kis csillag lett belőle, megszerettem. ^_^ Olyan volt mintha az ember csillag üdítőt inna!
A vásár után felmentem a postára, hogy megnézzem az üres postaládámat, de nem volt üres. Miután ezen a héten ráripakodtam a postásokra, mind az Herediai postánál, mind a központban, ma egy levél lapult ott. Kari első levele. Az első dolog ami nagyon meghökkentett az volt, hogy a kézírása épp olyan mint a Henriké. Persze a borítékon, mert a levelen... más. Kézírása a levelen jobban hasonlít az Alejéhez. Volt egypár szó amit eleinte nem értettem (fogalmam se volt mit csinált a "hűtőszekrény" szó a mondatban... de egy teljesen más szó volt. hehehehehe), de nagyon kedves, édes volt és pontos. Ebben teljesen mások vagyunk. Mint regényeimben, történeteimben, egy levélben és hosszan szeretem leírni gondolataimat, kifejteni, játszani velük, Kari pedig szépen, egyenesen belevág a velejébe, röviden elintézi.
Karim első levele. ^_^ Hozzá tudnék szokni, és nem bánnám, ha többet kapok az ilyenből! ^_^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése