Nem Jó Minden ami Mákos

Ha mentek a Leroy Cafe-ba, ne kérjétek a mákos pudingot, mert föld íze van. Pfúúúúúúj! Pedig én normálisan szeretem a mákot! Meggy kompóttál még annál is rosszabb. Ma azt hittem volna, hogy nyítva lesz a Mamutt, de nem, csak az éttermek és szórakozó helyek vannak nyítva. De hát a boltok nem szórakozó helyek? Azt hittem, hogy a "shopping" már sportnak minősül.

A mobil függetlenítő nem veszi fel a telefonát, amiből nagyon az lehet a vége, hogy kénytelen leszek SIM kártya műtést végezni. Fogalmam sincs hogy fog menni, mert még ha bele is tudok vágni a kártyába, ez nem hajlékony, és lesz egy vágás ami lehet, hogy nem is sikerül. A francba! Miért találják ki az ilyeneket! Lehet, hogy a végén két telefont kell használnom? Ki tudja.

A Zsuzsanéni talált a Délinél egy ősmagyaros boltot amiben annyi szép cucc van, hogy csak na! Mindent fel szeretnék pakolni amit szemem lát! Van ott olyan rovásírásos agyag nyakbalógó mint ami nekem van, van fém fülbevaló régo formákkal, minden féle kabát, rovásírásos póló, ruha, tarisznya, nyíl, ez a másik izé amivel a nyilat lőni kell... mi is a neve? Bow angolul. Íj. Hát... igen, ez most nem jutott volna eszembe. Na, ilyenek vannak a boltban. Majd el kell menni amikor nyítva lesz, hogy megvegyem az Anyunak a rovásírásos nyakbalógatóját.

Gondolom veszek szintén a Caroll-nak és a Víctornak. Kate-nek gondoltam veszek egy pólót amin egy kis Hunor van, tök cuki, és nagyon "kawaii"-nak nézki. Totál majd azt mondja, hogy Mu vagy Shaka kistesója. Kate nem normális, de hát szegénykénk ő már csak ilyen. Nem tudom szerezzek be itt valamit a Katty-nak is. Szép lenne valami ilyen. Azt hiszem a Maria Julia-nak és a Giselle-nek is itt szerzek be valami extra kis csecse-becsét. ^_^ Ezek annyira szépek és annyira egyediek! Gondolom, nem lehet őket könnyen használni, vagy a Costa Ricaiak nem is tudják most, hogy vegyék fel, de legalább elteszik, és talán nézegetik őkrt néha néha. Tudod, már az is elég, ha van egy iciri-piciri kis tudatuk arról, hogy ilyen emberek is járták valamikor a földet. Nem muszály Nagy Magyarországoskodni, ugyan minek? Persze, szép lenne, ha megint nagy gombafej alakú országunk lenne, és Erdély megint Erdély lenne és nem holmi Transylvannia, de azért még egy szép, nagy földünk van amit szeretni kell, föleg most, hogy kerít minket a krízis. Sokan elvágynak innen és sokan akik nem is vágynak el igazán, csak nyomják ezt a lehangoló dumát, hogy itt semmi se jó, hogy itt már semmi se magyar, itt mindenki csak a maga zsebére dolgozik, mindenki csak rosszul van, csak munkánélküli, bla, bla, bla...

Én hiszek. Hiszek abban, hogy lehet előre menni, csak akarat kell, Hiszek abban, hogy Magyarország szép, és gazdag és megtudja nekünk adni mind azt ami nekünk kell. Ha a dolgok mások, külföldiek kezében van az azért van mert hagytuk. De nem kell veszekedni és izélni, hanem szép lassan felépülni, nem hátraesni és búslakodni. Hiszek abban hogy lehet. Magyarország tud magától is. Aki pedig nyavajog, az a dús lakománál a gazdagságban is nyavajogni fog, hogy bizony nincs nála hasfájásra való gyógyszer. Ilyenre nem is kell figyelni.

Szeretlek benneteket.

Boldog Új Évet Mindenkinek!!!!

Szép Vagyok Mint a Rózsaszál!

Igen, nehezebben találsz nálam szebbet. ^_^ Van egy kis bibim: nem tudom kifüggetleníteni a telefonomat, mert az az izé amit a Gyuszi javasolt belé nem működik, illetve nem is tudom beletenni. Próbálom megmagyarázni a Gyuszinak de csak azok kapunk össze, hogy milyen a telefonom SIM kártya tartója. Gyuszi azt mondja, hogy nem létezik olyan mint amit én mondok, ilyen "pántos", és én közben látom és csak azt akarom elérni, hogy ígérje meg, hogy megfixálja az egészet, mert nekem fogalmam sincs hogyan kell ezt elintézni... !_! Nagyon úgy tűnik, hogy bele kell vágnom a SIM kártyába, de HOGY??? Ez nagyon, nagyon bénán jött ki, és ráadásul a Gyuszi nem veszi fel a telefont. Valamit ki kell találnom... Istenem, de kihez tudnék fordulni aki tudja, hogyan kell ilyet csinálni???

De, de ne essünk kétségbe. Valami lesz.

(Közben 22 órákor majd felhívott és gyakorlatilag azt javasolta, hogy nyisszantsak bele a kártyába... O_O de nem tudom elképzelni, hogyan lehet eggy olyan picike kockát kivágni a kártyában. Ja jó! Megvan a telefon! Holnap hívom is az ürgét!)

Közben készül minden a holnapi bulira. Magam még nem tudom pontosan mit fogok majd felvenni... lehet, hogy a barna nadrágomat, és az osztrák vadi új pólómat. Lehet, hogy... nem tudom. Lesz hat kiló kenyér és három kiló krém. Ezt majd látni akarom!

Ma beszélgettem az Anikóval, és egyszer csak könyvekről eset szó. Megmondtam, hogy nekem Isabel Allende egy kereskedelmi író aki csak a pénzért ír és semmi stílusa se mondani valója nincs. Paulo Coehlo-t kérdezte a legjobban. Hát őt se szeretem, mert szerintem szinte kereskedemi író. Igaz, valahogy nem szokványos témákkal foglalkozik, de annyira "I wanna be a best seller" stílusban, hogy az ember elhánnya tőle a veséjét is. Őszintén, a magyar, orosz, francia, német és angol regényeket kedvelem, és bizonyos amerikai regényeket.

- A spanyol irodalmet miért nem szereted?

Hát megmagyaráztam, hogy ennek mind ugyyanaz az uncsi, ronda veleje: telúrikus. A naturalizmus földhözkötő része. Ronda. Minden regény arról szól, hogy a ronda paraszt és ronda asszonya (kifejezetten ronda, mindig ilyennek nyílvánítják, mert ha szép, akkor gonosz) bemennek az őserdőbe, ahol minden évben azért küszködnek a földdel, hogy egy darabkát termelhetővé tegyenek. Végre sikerül, nagy, elhagyhatatlan szegénység mellett, mert mindenki mindig szegény, kopot, rongyos és csúnya, a terméssel jön évente a gyerek, és a regényben sokkala több gondot fordítanak a földre mint a gyerekre, majd valami folytán a ronda paraszt mindent elveszít, kiderül, hogy a csúf neje csalta, a gyerekek fele más férfiaké, véres halál, részegeskedés, bűz és a végén meghal egy kocsmai veszekedésben a csatornában és a kutyák ott isszák szemeláttára a vérét. Ez a latinamerikai XX. századi regény.

A korábbi olyan, hogy van a szegény paraszt aki mindig olyan keményen dolgozik, de mindig olyan makutátlan, olyan tisza, hogy meg a mezítláb talpára se ragad rá a sár, mert mindig olyan mint egy kis fokkhagyma fok. Komolyan. Szegény, szerény és tiszta. Van egykét "hanyag szegény paraszt" de azokat csak így említik, hogy kielemődjön a hősök szerénysége és tisztasága... és persze, aki mindig tiszta, az mindig becsületes. Aztán vannak a gazdag rokonok, akik mind olyan merevek és nem akarják elismerni a szegény rokonokat. Persze, mindig akad egy fiatal, szép nő, aki gazdag emberhez ment és szerény, kedves és mindig segít a szegényeken és mindenki szereti. Van egy szép, szegény lány, nagyon szerény, akit gazdag rokonai befogadnak, tanítatják, majd kiküldik vagy Párizsba, vagy Londonba. A lánynak mindig van egy pásztor legény vőlegénye akitől el akarjék választani. A lány levele szerelmének MINDIG így megy:

"Drága Sonto,

Tegnap voltam Rosalía unokatestvéremmel az Elisé Kertben. Láttad volna az anyagokat amiket vettünk! Mintha angyalok fonták volna! Azokból csináltatott nekünk María Eugenia néni ruhákat az operába tele szallagokkal és szebbnék szebb frodrokkal, amik mind hó fehérek voltak és olyan gyöngéd mintájuak! Persze úgy éreztem magam bennük mint egy buta majom, pedig mindenki azt mondta, hogy olyan vagyok bennük, mint egy ragyogó kiránynő. Persze nem hiszek nekik. Én tudom, hogy csak egy szerény paraszt lány vagyok San Miguel de Turrujalito-ból.

A város tele van gyönyörű templomokkal és épületekben. Ma, mise közben elsírtam magam, mert olyan szépen beszélt a pap. A himnuszok is nagyion fellendítettek. Minden csupa fény és ragyogóan szép, mint azikban a mesékben amiket Ana, az indián dadusunk mondani szokot nekünk.

De igazán nekem nem kell a varázslatos ruha, és nem kápráztat el Párizs fényűzése, mert igazából nincs szebb a mi szerény országunknál, hegyeinkkel, megyeinkkel, a kávé illatával és szerény virágjainkkal. Úgy vágyok már haza!

Csókollak,

Amalia."

.... A Francba! Rengeteget írtam ez után és a blogger megette. Nem is emlékszem mi mindent írtam meg!

Na, tehát, ez itt a latin amerikai regény veleje és lényege. Ennél talán a sok tökkelütött "író" nem szokott eltérni. Nem ha a "latin amerikai velőbe és érzelembe dobja magát". Mi a franc? Miért kell mindennek csúnyának és szerénynek lenni? Van, tulajdonképpen két regény tervem, egy három testvérről és egy erről a magyar gyerekről, a Viliről, amik teljesen kiesnek ebből a temátikából. De aztán... vagyok én egy latin amerikai író? Félig, de nem. Azt hiszem nem is vennének engem fel a listába, mert nem tartozok bele egyetlen előre megszabott kategóriákba. Nincs costumbrismo, movimiento telúrico, realismo mágico se mi a franc ami lehet, hogy tök jónak hangzik de a végén rossz amikor a "realismo mágico" (varászlatos realizmus) nem más mint amiko a parasztnak megjelenik este egy fehér folt ami az általa véletlenül meggyilkolt férfinak a szelleme. Olyan nagyon rossz.

A spanyol irodalom sem jobb. Ott mindenki szenved, mindenki megőrült és vannak birkák és olajbogyók. Olyan értelmetlenül írnak, hogy nincs ember a világon aki ezt értené. Ki adják, mint valami humoros darabot, amiben lehet is egy gyilkosság, amit meg is fejtenek, de az ember sose tudott róla, mert nem lehet érteni. Adok egy kis példát... csak így... kitalálom.

"Don Manuel, aki birkákat tenyészt a La Hermosa földen, ami keletre Don Rogelio földjével határok, akinek gyönyörű lánya, Doňa Inés, most lett tizennégy esztendős, és gyönyörően énekel és var, aki szerelmes a fiatal Rodrigóba, de akit apja odaigért Don Estebannak, akinek egy hatalmas búzával bevetett földje van és húsz malma, kétszáz marhával és a Királynő udvarában is van helye, elment a birka vásárra, ahol találkozott Don Elimio-val, akinek még az elmúlt szüreteléstől tartozik hatvan pesetával, a szegényes termelés miatt. Ez a szüretelés volt a legrosszabb már sok éve. Igazán nem látot az egész Valencia-i megye jó termelést Don Jacinto halála után, aki olyan híres szőlőket termelt, hogy tudott róluk mindenki Galiciától Madrid-ig, és mondjék is, hogy a királyi udvar is csak az ő szőlőiből préselte a bort. Ezen a vásáron találkozott a híres Don Joselo fiaival, Don Ernesto és Don Fermín, akiknek...."

Legyen ember a talpán aki ezt követni tudja!

Nem, nem szeretem az ilyeneket. A modernek pedig... nem tudom, nem nagyon fenem a fogamat rájuk. De mit szeretek? Most végzek lassan a meleg irodalom korszakommal, ami nem is olyan jó, mivel a legtöbb regény amivel dolgozom ilyen témájú. Mit csináljak, ezt szeretek írni, de sajnos nincs megfelelően jó olvasnivaló... kivéve Paul Reidinger-t. Szeretem a gótikus regényeket, amiért lassan belemártom magamat Anne Radcliffe világába. De aztán észreveszem, hogy szeretek sok XIX. és XX századi klasszikus regényt. Madame Bovary, Anna Karenina, Nyugtalan Ifjúság, House of Incest, Tropic of Cancer, Le Mur, Suite Française, A Kőszívű Ember Fiai...

Én ugrabugrálok a könyveken, ide-oda benézek, megkóstolom, ha tetszik megtartom, ha nem eldobom... teljesen hedonista olvasó vagyok, és ebbe a finom szertelenségben lelem boldogságomat.

Köszönet és Naplók

Nagyon késő van már. Azt hiszem le is késtem azt a filmet amit kinéztem. Érdekes mennyi ember érzi rosszul magát azért, hogy nem tudtam menni Szófiába, hogy mindent le kellett mondani az utolsó pillanatban. De hát Szófia nem egy vásár ami csak most van nyitva, és ők nem is tehetnek arról, hogy a vasutasok hülyéskednek. Vissza tudtam kapni a pénzemet a jegyért, még ha nem is a teljes összeget, és már el is költöttem naplókra és naptárakra... és egy domborra. ^_^ Igen, van egy domborom!

Elmentem volna, ha Gyuszi nem hívott volna, és nem szól, hogy elsejétől sztrájkolni fognak a vasutasok. A tudakozónál a kislány nem tudott semmit mondani, se igent se nemet, és nem tudta biztosítani nekem, hogy haza tudnak szállítani ha netán komolyan betör a sztrájk. Mert egyébként lehet, hogy csak hülyéskednek, de nekem semmi kedvem hirtelen észrevenni Szófiában, hogy nincs visszafelé út, nincs hely a buszokon és repülőkön és akkor próbálni valamit kitalálni. Nem kell elkeseríteni bolgár élményeimet, ugye? Megyek amikor biztosra tudom, hogy mehetek, hogy semmi gond az utazással.

Ma viszont itthon maradtam, kipakoltam, pihenek, és egy jó barátnak köszönhetem, hogy biztonságba tudhatom magam, és hogy megyek majd Győrre holnap, Gödöllőbe holnapután és majd Szilveszterezek a Gittáékkal.

Öregfejjel megtanulom lassan, hogy Isten jobban tudja mint mi mi a jó nekünk, és úgy mozgatja a dolgokat. Minek izéljek most? Ő tudja mi jön és mi jöhetne. Csak csinálja tovább munkáját, úgyis tudom, hogy Vele én csak nyerek. Lám, küldött ma nekem egy igazi Angyalt, az Én angyalomat, hogy megmentsen... és ráadásul túrós palit is kaptam! ^_^

Persze, ne is beszéljünk a GYÖNYÖRŰ naplókat, azok közül az a bizonyos Ápiszban talált keskeny, kék foltos fedelű világszép napló amit nem találtam volna és nem vettem volna meg, ha ez az utazás mégis ment volna. Nem beszéltem volna azzal a csini fiúval a vásáron... nem lenne domborom. Van akinek nehéz elképzelni mi a jó egy naplóban, vany miért kell még egy amikor otthon már vagy négy lapul használatlanul a fiókban, és kaptam egy másikat a Jetty-től. Hát még hogy vegyek PLUSZ hármat!? Ok, az egyiket a Katty ajándékénak szánom. Ő bloggot ír, de nem tud mindig hozzáérni, ráadásul január 20.-án indul Mexikóba, tehát gondoltam, adok neki valamit amibe beleírhatja gondolatait, ha nem tud a blog közelébe lenni, vagy ha olyasvalamit akar leírni, amit nem akar mindenki orrára kötni.

Vettem egy sima lapú, kemény fedelű egyszerű füzetet is, hogy majd abba jegyzeteljek a munkába a gyűléseken. Őszintén jobb szeretek sima lapokon írni, mint vonalazot lapokon. Nem szeretem amikor előre be van "osztva" az író helyem. Nekem, ihletemnek a sima lapok függetlensége, szabadsága kell.

Na, mennem kell lasan aludni.

Szeretem kedves, drága, angolból-le-nem-felsőfokuzó őrangyalomat! ^_^ Szeretlek, Gyuszi!!!

Késő Esti Gondolatok

Ma gesztenye püréhez volt kedvem. És ropira. Érdekes módon egész Esztergomban nem lehetett egyiket se szerezni. Kérdés, de most komolyan: miért nyit ki egy kávézó vagy egy étterem ha nincs semmi étel amit fel tudna szolgálni? Mi ez? Bécs? Komolyan nem volt semmi.

Esztergom gyönyörű. Az embernek eláll a lélegzete a Bazilikától. Nagyon örültem, hogy elmehettünk.

Ez volt az első alkalmam itt. ^_^ A múzeum vár nagyon megtetszett a sok szép ékszer és a gyönyörű építése miatt. Ahogy a képen látható, az ablakok nagyon megtetszettek, talán jobban is mint maga a kiállítás. Kicsit az volt az ember érzése, hogy hátra esik az időben és Szent István idejében találja magát. Szinte varázslatos volt.

Vannak híreim: Gyuszi azt mesélte, hogy a Gróf azt mondta, hogy eljegyezte a barátnőjét. ^_^ Na, egyrészt ezzel letudom gondjaimat vele, és már nem engem akar gyűrűvel kergetni az Óperenciás Tengeren túl. Másrészt érdekelne, hogyan gondolja, hogy majd megél a lánnyal. Talán a lány nagyon jól keres vagy jó kilátásai vannak a bankban. Talán maga a Gróf is jól keres. Talán megtudnak szerényen húzódni és egyikük se bánja. Remélem jól lesznek, mert ha nem akkor meg kell majd enniük a kutyabőrt és a szilvafákat. ^_^

Az Ősmagyar nyomtalanul eltűnt. Oké, be kell ismernem, hogy magam sem jártam a nyoma után, de végül is nem holmi Aranyszarvas amit nem lehet elengedni! Ha nem tesz egy kicsit magából, sajnos nekem nem kell. Jobb dolgom is van minthogy holmi pasit legeltessek. Nem vagyok én pásztor, és nem az én marhám. Ja, ja, nem volna így szabad beszélni az emberekről DE ez van. Tényleg jobb dolgom van, minthogy valami pasit kergessek aki szemmelláthatóan annyira nem értelmes, hogy ne vegye észre milyen nagy szerencséje van, hogy hajlandó vagyok vele megosztani egy kis időt az életemből.

Közben írt Shimmy Gin, de holnap válaszolok neki, vagy talán a vonaton, nem tudom. Kicsit aggaszt. A "corpse"-okkal karácsonyozott. Valamit ki kell találni neki, mert ez nem lehet. Remélem új évre jobb programja lesz, és valami sokkal elfogadhatóbb.

Tegnap a híradóban mondták, hogy sok ember jön össze karácsonykor, és többen keresnek párat a társkeresőkön, mert a magányos emberek ilyenkor magányosabbak lesznek és sokan depisek lesznek. Én azt gondoltam magamban, hogy milyen nagy hülyeség, és hogy csak azok az emberek lesznek depisek, főleg azok akik azért depisek mert mindenki "szeretjeivel van és ők egyedül" akik már eleve életképtelen vesztesek. Loser-ek. Hírtelek felbukkanak körülöttem páros és páratlan barátail akik depisek ilyenkor és sokan egyedül érzik magukat. Nem tagadom, már éreztem magam magányosnak és rémes volt... mert nem tetszett a hely ahol voltam, DE ha az ember tud magában szórakozni, csak egy egy emberes kisbulit, teljes kényelemben helyezi magát, ami az én esetemben azt jelenti, hogy pamut bugyiban és valami kis pólóban, mezítláb ugrabugrálok az ágyon, és fincsi kis nassolni valókat eszegetek sok kólával és szeszes itókákkal, miközben egyszerre megy a tévé, az Internet és a zene... hát mi lehet jobb? Ezt igazán nem lehet sok baráttal megtenni? Szerintem még a Gyuszival sem.

Egyedül lenni nem rossz! Sőt! Nagyon is azt javaslom, hogy használja ki ai ember míg tart, mert MINDIG lesz valaki valahol aki jön és akkor emberi módra kell viselkedni, és vége a meztelenségnek és a kis malac viselkedésnek...

Amazing Grace

Ezt a Zsuzsanéninek teszem be, mert mindketten nagyon megszerettük!

Amazing Grace, how sweet the sound,
That saved a wretch like me.
I once was lost but now am found,
Was blind, but now I see.

T'was Grace that taught my heart to fear.
And Grace, my fears relieved.
How precious did that Grace appear
The hour I first believed.

Through many dangers, toils and snares
I have already come;
'Tis Grace that brought me safe thus far
and Grace will lead me home.

The Lord has promised good to me.
His word my hope secures.
He will my shield and portion be,
As long as life endures.

Yea, when this flesh and heart shall fail,
And mortal life shall cease,
I shall possess within the veil,
A life of joy and peace.

When we've been here ten thousand years
Bright shining as the sun.
We've no less days to sing God's praise
Than when we've first begun.

Amazing Grace, how sweet the sound,
That saved a wretch like me.
I once was lost but now am found,
Was blind, but now I see.

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Igen, boldog, boldog Karácsonyt mindenkinek! Ma értem haza Bécsből, egy meglehetősen gyors és kellemes busz utazáson, és azzal a hírrel fogadtak, hogy a vasutasok felfüggesztették még az idén a sztrájkot. Na, mehetek akkor Szófiába vonattal! Remélem haza is hoznak, és nem lesznek olyan szemetek, hogy ott hagynak engemet! Habár nem hiszem, mert a múltkor azt kértem az Istentől, hogy engedje meg, hogy utazhassak Szófiába vonattal. Azért már csak a biztonság kedvéért is megkérem, hogy vissza is jöhessek időben vonattal. Tudod, csak úgy. Nem árt.

<--- Ez egy Nagytétényi karácsonyfa. A sípos-szitakötős.

A Nagyapi nem valami boldognak tűnik velem, és gondolom ez azért van mert utazgatok ide-oda, hol Mezőkövesdre, hol Bécsbe, és most majd Szófiába, és nem vagyok eleget vele, vagy nem hívom eleget. Őszintén, sok mondanivalóm sincs hozzá, de azért majd igyekszem meglátogatni, ha másra nem, hogy ott nála olvassak könyvet. Hát mit tegyek? Nincs sok beszámolni valóm!

A végén Bécs tök jó volt, habár nem tudtam elmenni a múzeumba. hogy megvegyem az Apotheke cukorkákat amiket tegnap láttam. Vettem helyette hat másféle üveges édességet. Azt hiszem már ideje befejezni a sok vásárlást! Szófiában is csak a minimálist fogom venni, lehet, hogy semmilyen souvenirt. Hát hova is tegyem és mivel fizessem ki?

Ez a mi karácsonyfánk! Zsuzsanéni diszítette fel. Én Bécsben voltam, és nem tudtam segíteni. -------------->

A Karácsonyt megtartottuk a Nagyapinál, telefonhívással és ajándék bontással. Kaptam egy Swatch órát amit a múlt héten vettem meg és egy doboz pecsétes filctollat a Tchibótól amit nagyon megkívántam. Bécsben is vettem Swatch órát magamnak. Már 19 Swatch órám van, illetve 19 órám, mert nincs más féle órám. ^_^

Itthon ettünk izlandi féle Karácsonyi vacsorát és én diókat nyítottam kalapáccsal! Tök jó volt! Kicsit nézegettünk lakásokat, így kívülről, hogy hova lenne jó nekem költöznöm majd. Tök jó, hogy a Zsuzsanéni szerint is az a ház ami nekem tetszik, a Nagyapiék háza előtt, szép. Három hely nekem a kedvencem: a Böszörményi út, az a ház az Istenhegyi úton, vagy a Királyhágónál. Mondom, mindenféle képpen, legyen a XII. kerületben, mert már tudom hol van ott az önkormánzat, ls szépen bánnak ott az emberrel. Ez a hárüm hely pedig közel esik a 59-es villamos megállóihoz, tehát innen kényelmessen el tudok akárhova érni elég gyorsan.

Gyuszi... kellemetlenkedik. Nem tudom mi baja van. >_< Undokul viselkedik... megint. Lehet, hogy nem kell nekem Mezőkövesdre mennem? Mindig ezek után lesz kellemetlen? Vagy lehet, hogy a Kata miatt van? Agyamra megy, igazán, hogy nem ÉN vagyok kapcsolatban ezzel a nővel, mégis nekem is TOVÁBBRA szenvednem kell dolgait. Olyan idétlen és olyan izé, mert nem is kapok a sok fejfájásért és kellemetlenségért szexet se! Ezt majd meg kell tárgyálnom Gyuszival... valamikor amikor nem a KATA MSN-ét várja, vagy amikor nem épp vele beszélget telefonon vagy SMS-ezik vele.

Jetty, Caroll és Víctor-ral beszélgettem telefonon. Mindenki olyan nagyon kedves volt! Gittával ás Lászlóval pedig SMS-eztem. Holnap randizok Lászlóval! ^_^Izgi lesz! Szeretek vele lenni. Imádom azt ahogy beszél, a dolgokat amiket mond, a mód ahogy velem viselkedik... olyan régimódi gavallér! De erről majd holnap mesélek!

Múzeumok a Kártyák Ellen, avagy Bécs Csúnya Része

Tehát elmentem a múzeumba ahol addig járkáltam a művek között míg meg nem éheztem. Ez magában jó, kivéve, hogy ezek az osztrák múzeumosok nem fogadják el a kártyákat, ami engem nagyon nem tetszik. Nagyon nem tetszik. A múzeum boltjában elfogadnak mindent, kivéve a földszinti boltban, ahol láttam cukorkákat antik gyógyszerész üvegekben, amiket nagyon megkívántam, de nem tudtam venni, mert csak Maestro kártyával lehetett, vagy készpénzzel. Utolsó euróimat arra költöttem, hogy kifizettem a jegyet a múzeumban.

Tehát olyan két óra tájt megyek valamit ebédelni az elemeten, igen szép hely, de mivel olyan piszkáló hely, előbb megnéztem elfogadják a hitelkártyákat. Láttam a kis gépet és nem volt rajta semmilyen matrica, miszerint, tudomásom szerint, minden kártyát le lehet rajta húzni. Nem volt kaja, még egy sajt szendvics sem, amiért majd csak egy kólát éy egy csoki tortát kértem. Na, írogattam a Wordbe, hogy majd a másik blogba tegyem fel, és amikor már menni akarok, kérem a számlát és az arany VISA kártyámmal várom a csajt.

- Nem fogadunk el hitelkártyát, csk készpénzt - mondta undokul a csaj.
- Jó, - mondom - hol lenne a közelbe egy automata?
- Nem.

Mi?

- Csak forintok vannak nálam.
- Nem.
- Jó. Bank automata? Valahol? - mondom lassan a nőnek angolul, hátha felfogja. Nem tudok neki csaj úgy eurókat rajzolni. Főleg mert csak 6€ volt a számla.

A nő csak húzta az orrát és én csak néztem rá, hogy most mit csinál.

- Jó, - mondja - de legközelebb kérdezze meg előbb.

Na, gondoltam, most elmegy a boltos csajhoz akinek van lehúzósa és lehúzza a kártyát. Nem. Meglepetésemre, kiadja a számlát majd azon a lehúzós gépen lehúzza a kártyámat és semmi gond nélkül kifizetteni a számlát. Hát ez nem igaz!, mondom magamban. A lusta dög! Nem akarta mentenni a munkát, hogy lehúzza a kunschaft kártyáját! Majd megállt az eszem! Aztán jön a csaj, hogy írjam alá a számlát, és megint el mondjam, hogy legközelebb meg kell kérdezni előtte! Ilyen hülyét!

Zsuzsanéni és a Gyuszi többször mondták már, hogy jobb lenne ha Bécsben keresnék munkát és nem Budapesten, de őszintén, egy olyan helyen ahol nincs gazdasági evolúció, ahol csak a Stephansdom és a Herrengassenál lehet rendessen vásárolni, ott nekem nincs keresnivalóm. Otthom a dm-ben minden kártyával lehet vásárolni minden félét. A csajt nem is érdekli ha japánul van a kártya, csak legyen jó. Itt csak készpénz vagy Maestro. Ugyanez van a magyar Libri és az itteni Libro boltok közt. Otthon a 4-es taxit már kártyával is ki lehet fizetni, itt lehet, hogy még Schillinget kér! Íme egy példa arról, hogy milyen süketek szoktak lenni azok a magyarok akik szerint külföldön minden jobb. Nem, nem jobb, és Magyarországon sem a legrosszabb minden. Az embernek csak tudni kell értékelni azt ami van, és ha el akar menni máshova, akor legyen meg benne az a becsület, hogy megmondja, hogy azért akar elmenni, mert az a másik hely jobban tetszik mert... nem tudom, szereti a kilátást, a csajokat, a kaját, a nyelvet, a kiejtést, a művészetet, de ne jöjjön elő olyan hülye dolgokkal, hogy "mert ott jobb az élet". Magyarország nem Zimbabwe! Lehet, hogy nem lehet úgy élni, mint Marci Hevesen, de meg lehet élni. Szépen, szerényen, boldogan. Mit akarunk, tehát, mi emberek?

Bécs nem jobb, Budapest nem rosszabb.

Egyébbként a Kellemetlen Hülye Múzeumos (KHM... hahahahaha!) volt az utolsó kellemetlen találkozásom Bécsben. Mindenki más olyan aranyos és kedves volt mint mindig... és vettem magamnak két pólót. Sajnos nincs Apotheke-s cukrom. talán holnap el tudom még ugrani érte!

Ezt egy kedves barátnőmnek teszem fel, mert tudom, hogy ez az egyik kedvenc slágere. Remélem látod és élvezed, G!

A busz nem egy jó ötlet

Bécs, végre Bécs! Hotel Continental, a kedvenc hotelem, a város kedvenc részén... de sajnos most nem a Westbahnhoff-nál száltam mi, hanem az Erdberg Straße-nál, ami hál'Istennek az U3-as metró vonalán van. Nem tudtam MEGINT Vienna Visit Card-ot venni, tehát rendes 72 Stunde utazó kártyával járok. Olcsóbb, ya, de nem olya szép, és szerettem volna kihasználni a hasznavehetetlen akciókat. Hát jó. Ez van. A kedves vasutasoknak köszönhetően ez alkalommal BUSSZAL kellett jönnöm. Hát, mondom, jó, Costa Ricában nincs vonat, tehát olyan lesz mint lemenni Golfitóba. Yeah rrrrright... Persze, csinos magyar pasik barátnőjükkel (a barátnőjük nekem nem kell, de ha ők inzisztálnak, hát legyen...), öreg nyanyák a világ legrondább kabátokban, gepárd mintás pszeudo-selyem kendőkkel és turbántos satyakokban. Ilyenkor félre szoktam nézni és azt gondolom magamban: "Jó, hogy mi Costa Rica-iak sokkal islésesebbek vagyunk..."

Fura emberek voltak a buszon, és volt egy mexikói pasi aki nagyon elvesztette a türelmét amikor betelt az egyik oldalon a csomag tartó, és a nagy hülye azt hitte, hogy már Ő nem fér a buszra. Elkezdett ordibálni, hogy a barátnője a buszon van. Hát a pasi elkezdi:

- PAMELA! PAMELA!

Aztán FÜTYÜLT UTÁNNA mintha a csaj egy kutya lenne. Amikor a csajszi előkerült, mondja:

- Nos vamos al otro bus! Esta chingada está llena!
(Megyünk a másik buszra! Ez a szar tele van!)

"Chingada" egy szó amit általában a mexikóiak használnak.

A végén Pamela és a Chingón a buszon maradtak.

A busz olyan lassan ment, annyi helyen állt meg, hogy azt hittem majd akkor érünk Bécsbe amikor már ideje felvennem a nyugdíjjamat.

Bécsben már minden rendben volt, kivéve amikor ki jöttem a Neugausse megállónál, mert valahogy rossz felé indultam el... és nem ismertem fel az utcát. Persze... utánna észre vettem, hogy a MÁSIK oldajon jöttem fel... >_> Néha olyan okos vagyok, hogy magam is megdöbbenek.

Na, most megyek valami vacsorát venni... talán egy kis ruhát, ja, és egy Angol-Német-Angol szótárat is. Egy kisokos akit ismerek, olyan nag ügyes volt, hogy nem pakolta be a szótárát, és a polcon hagyta, COSTA RICA, HEREDIÁBAN! Persze, a hülye szótár sokat csinál ott! Fantasztikus, hogy hogyan vág az eszem! Mindent megsemísít!

Na, megyek vásá--- vacsorázni.

Később, megint a hotelban este 23:25-kor

Tehát elmentem vacsizni. Erről már az angol blogban írtam, tehát nem ismétlem magam. Ha valaki tudni akarja, olvassa el angolul, épp úgy ahogy aki tudni akarja, hogy mit írtam ide, olvassa el magyarul. Igen, sok munkája lesz a jövőbeli történeszeknek, akik majd "kiássák" a blogjaimat.

Nem vettem semmit, de nagyon, nagyon éreztem a szótár hiányát.. és a német tudás hiányát. Annak ellenére, hogy a pincérek nem voltak hozzám olyan kedvessek mint amit megszoktam, szépen adtam nekik borravalót. Ha! Biztos nem ezt várta az öreg ürge.

Na, lassan készül a holnapi program. Először is elmegyek egy valamilyen vegyes meleg boltba, mert állítólag vannak könyyvek és látmi szeretném mit tudok ott találni. Aztán megyek a Muzeumquartier-be művészetet nézni, és talán vinni valami szép képet kedevenc művészemnek, majd irány Herrengasse és Stephansdom a Mozart Kugliért és egyébb cuccokért! Valahogy mindig olyan kevés az idő!

Örülök, mert van programom karácsonyra... Lászlóval! ^_^

Egyebek és Begyebek ha semmi más nem jutt eszembe

Igen, kezdjük azzal, hogy már elértem a 18 Swatch órát. Ezt mindenhol elmondom, és mindenkinek, mert nekem ez nagy szám. Ha neked nem, az engem nem érdekel. Nem én olvasom a te bloggodat, hanem te az enyémet, tehát, sajna, élned kell vele! Hapci!!!! Jaj, rengeteget hapcizok! És annyit kell az orromat fújnom, hogy biztos vagysok benne, egyszer majd a zsebkendőben marad!

Ma elmentünk a Jánossal Egerbe. Esegetett az eső és kicsit kellemetlen volt a kirándulásra, mert küszködni kellett az esernyővel, a táskával és a fényképező géppel. Így is elmentünk, megnéztük, lefényképeztük és vettem két olvasót, zöldet, persze és egy ezüstözött nyakláncot Szűz Mária éremmel amiket majd igyekezek holnap megáldatni a Mezőkövesdi templomban. A Bazilika nagyon szép, és nagyon szerettem ott lenni. Ha lehet, akkor majd holnap, otthonról feltöltöm a képeket amiket tegnap csináltam a netre, hogy lásd milyen szép!

A Bazilika utál elmentünk az Egri várra, ami egyébként zárva volt, de azért még élvezetes volt!

Ma este jön a Gyuszi, de gondolom nagyon fáradt lesz. Holnapra pedig már ki jelentettem hogy nem akar sehova se menni, csak pihenni akar. Arra gondolok, hogy sok labdát próbál a levegőben tartani, és az az igazság, hogy ezek a labdák nem úgy viselkednek, mint azt ő szeretné. Valahogy igyekszik és vonszolja magát, viszi az életét de az élet vágtat és elgázolja. Mi lesz vele?

Fejemben egy sztori forog amit nem akarok megírni, mert igen buta. A "Twilight" film alapján jutott eszembe, és ezért nem akarom megírni, DE talán vag egy pár eleme amit vajd egy rendes történetbe tudok menteni. Közben olvasom az "Intimate Evil" c. könyvet Paul Reidingertől: Más mint gondoltam, de annál jobb is. Reidinger folyamatossan meglep irományaival. Szeretnék olyan jó lenni mint ő.

Egy Röpke Kis Bejegyzés

A Swift szám a kártya mögött volt! Hogy én ezt nem láttam előbb! Olyan ciki volt! De legalább láttam még egy csini pasikát a Raiffeisen Bankban. Hnnnnn... Magyarország tele van velük. Szokás szerint, megint beültem a Leroy-ban Internetezni. Ma fájós torokkal keltem fel, amiért valammi igen komplikáltat kértem a pincértől: egy pohár langyos tejet mézzel és oreganóval. Ez egy ilyen házi recept a torok gyulladás ellen, amolyan vidéki recept, de nagyon hatásos. Meglepetésemre, ki is hoztaák nekem a kért italt. Fincsi is!

Moziba megyek majd, de egy kicsit várnom kell még. megnézem ezt aa Alkonyat című filmet, a csinike kis Pattinson Roberttel. Majd mesélek milyen volt.

A Bőrönd továbbra is Hülyéskedik

Annyi probléma volt már ezzel a bőrönddel, hogy nem igaz. Hol túl nehéz lesz, hol ezt vagy azt felejtem ki, most pedig elkallódott. Se híre, se hamva. Közben persze, én továbbra is költögetem a pénzemet, veszek új ruhát a régi helyet és arra gondolok, hogy csak kézipoggyásszal lehet utazni. Ide jutottunk.

Na, legalább már otthon vagyok. Illetve nem "otthon", mert most a Leroyban ülök és a az ő internetjüket használom. Mindenki bekapcsolódott és mindenkivel beszélgettem, pedig csak egy e-mail-t kellett volna küldenem a főn9k9mnek, hogy már legyen olyan kedves és lépjen kapcsolatba Arrieta Adrianával, és mondja meg neki, hogy Villalta Marióval kell beszélniük, hogy az SLA tervet betegyék a stratégikus tervbe, hogy projektként lehessen kezelni.

Már beszéltem a Gyuszival és a Jánossal, hogy elrendezzük a Mezőkövesdre való utazást. Férjemet is felkellene hívni, de nem emlékszem megvan-e a telefonszáma valahol.

Tudod, nagyon jól érzem magam. Nem érdekel a csomag, előkerül-e vagy sem. Egyszerűen boldog vagyok. Persze, azért remélem nem lesz baj a vonatokkal amikor Bécsre és Szófiába megyek. Attól nagyon, nagyon mérges lennék. De erről majd szóloki, hogy hogy s mint.

Már vettem mindenféle pipere cucott magamnak, hogy meglegyek. Testkrém, sampon, balzsam, túsfürdő, dezodor, fogkrém... bugyi, tampon. Mind ezek a nagy bőröndbe maradtak, a Rosa rózsaszín smink táskájában. Jó, hogy a legeslegfontosabb cuccok nálam voltak! Három blúzt is vettem a Jeans Club-ban. Elég cukik! De persze, nem Benetton. Most igen sajnálom, hogy nem vettem ruhát Párizsban. Innen egy rég tudott fontos tanulság: "Ha tetszik, vedd meg. Könnyebb a hitelkártyát kifizetni, mint aztán azon sopánkodni, hogy valamit nem vettél meg".

Nem. Igaz.

Kifelejtettem a pakolásból az óráimat és az ékszeremet. Szupi. Nincs már hely... mármint szabad Kg-hely. Vajon mi mást felejtettem ki?

Bőrönd: "A 20 Kg Visszatér!"

Tehát bepakoltam. Igazán kevés, kevés ruhát pakoltam be, és a csomag 20 Kg lett! Lehet, hogy egy picikével több is T_T, de majd jó nagyokat mosolygok a Taca srácnak, aki majd, remélhetőleg megengedi a plusz kiló(ka)t. Tudod, az a baj, hogy csak maga a nagy bőrönd 7 Kg, a kicsi pedig olyan 3 Kg, tehát tulajtonképpen csak 10 Kg-ot viszek. Nem tudom miért nem tudnak a bőröndös csinálók sokkal könnyebb bőröndöket csinálni!

Mivel most már komolyan tervezem, hogy ez alkalommal megnézem Párizst nappal, és elmegyek Louvre-be vagy valamilyen szép helyre fényképeket csinálni, nem viszek kézipoggyászt. A kis bőröndöt pedig a nagyba tettem, mert tuti, hogy visszafelé kelleni fog. Most majd táskát viszek, kezembe egy szatyrott a kabátommal, tehát Párizsban nyugodtam, szépen tudok majd kedvemre csatangolni anélkül, hogy húzni kéne magam mögöt a paklit.

Azt hiszem jövőre veszek majd magamnak egy okosabb bőröndött...

Bőrőnd kérdés

Igen késő van. Nagi hajnali öt órát mutat, de itt még csak este tíz van. Ha reggel öt óra lenne, már fel kellene kelnem. Ma vettem észre, hogy még nem pakoltam be az utazásra. Persze, még hiányzik... 1.14 hét, hogy elinduljak, de általában az utazás előtt be szoktam többször is pakolni úgy nevezett "színlelt pakolásban". Tehát alapvetően azon töröm a fejem több napon, hogy mit vigyek és milyen nehéz lesz, és méregetem... és ilyenek. Sajnos a bőrönd maga is nehéz, ami sokat vesz el a pakolási lehetőségekből, de hát majd igyekszem könnyen pakolni. Célom az, hogy ez alkalommal csak tíz kilót vigyek, maximum tizenötöt, ajándékokkal együtt. Sajnos nem hiszem, hogy beférnék a kicsi bőröndbe mindennel, DE majd úgy igyekszem pakolni, hogy a ruhám beférjen a kis bőröndbe és az ne legyen több mint hét kiló. Szerintem egy jó terv.

Kicsit ideges is vagyok, valahogy pénz miatt. Hülye pedig, mert már megvan az egész hotel pénz, és a vonat jegyek nem lesznek olyan drágák. A Bécsit fejből tudom, és a Szófiait... azt majd meglátjuk, de nem hiszem, hogy olyan nagyon rémes lenne. Kaja, csoki, ajándék... az mind meglesz. Miért aggódom? Nem tudom, talán a nagy kaland miatt. Jaj! Nem szabad elfelejtenem a Bulgáriai úti könyvemet!

Aztán, ahogy belegondolok, nincs is okom sokat aggódnom a pénz miatt. Lesz két fizetés, lesz hitelkártya... mi a gond? A munka. Az a gond. Annyi munka van, és én holnap "elszököm", hogy a szakdolgozaton dolgozzak. INCOPESCA, MAG, IMAS, INEC... semmi sem biztos, lehet, hogy a végén haza kell majd mennem abszolút semmivel, semmi úja adattal... és nem leszek az irodában, nem fogok dolgozni. Miért zavar ez? Amikor tudom, hogy a főnököm szemérmetlenül kihasznál? Amikor MA tudtam meg, hogy most azt akarja, hogy ÉN legyek a minőség terv igazgatója? Mert nem erre ment ki ez a három elvesztett nap azon a "Terv Igazgatási" szemináriumon, mert az volt a pláné, hogy ő hallja hogyan kell ezt csinálni, és úgy tegyen mint aki csinálja is, de legyek én ott, hogy majd én csináljam igazán (ezt megtudtam valaki mástól is!), de most az van, hogy egy főnök nem lehet terv igazgató, tehát NEKEM sózza ezt az izét amiről maga se tudja mi is vagy hogyan kell belefogni. Miért nem tud valaki mást választani? Mondjuk valamilyen más osztályból?

Ez zavar. Zavar, hogy már eleve sok munkám van, és van a szakdoga és ennek a tetejére jön egy ilyen munka is amit nem kértem, amit nem akarok, amihez semmi kedvem és amivel majd sok baj lesz, azzal kezdve, hogy senki se tudja, hogy mi, de mindenki bele akar szólni.

Van egy gonosz ötletem: azt mondom, hogy elfogadom, DE azzal a kikötéssel, hogy a terv a belátásom szerint megy és senki de változtathat rajta, kivéve a csoport, és ha valaki változtatni akar rajta, azt előbb a csoportnak kell jóváhagyni a változást. Papírt akarok róla, addig nem kezdem el, és akkor majd mindenki látni fogja milyen egy makacs Zsuzsi. Persze, tuti ezt nem fogják jóvá hagyni, tehát nem kerülök be a tervbe mint igazgató! ^_^ Jaj de okos vagyok!

Most megyek mosakodni és aludni. Holnap pedig munka, tézis és... pakolás színleltetés!

Cseresznékről volt szó a tévében

Nem akarok ma a sok körülöttem történő hülyeségről beszélni, tehát csak a szépre és érdekesre fogok koncentrálni. Szeretnék valami meleget olvasni, de nincs semmi amit olvashatnék... ja, nem, van több is! ^_^ Hú de jó, hogy sokkal gyorsabban vásárolok, mint ahogy olvasok! Imádom amikor ilyen tök jó meglepetéseket adok magamnak. azt hiszem talán el fogom kezdeni a Paul Reidinger regényt. Igen... mert azok közöt amiket a Rosa küldöt nehezzen fogok valami érdemeset találni.

Ma egy buta szemináriumra küldtek, ami $1000-ba kerül emberenként és amiért egy 2 éves szerződést kellett aláírnunk a céggel. Úgy döntöttem, hogy ez lesz az utolsó: nem megyek soha többé ilyen szemináriumokra, vagy semmilyen más "szerződéses" szemináriumra. 2010 december 3.-áig szerződésen vagyok, és ha előbb akarok elmenni a cégtől akkor ki kell majd fizetni az arányszerint járó részletet ami hátravan a fennmaradó aláírt szerződésekből. Mind minden más ilyen drága szerződéses szemináriumon, semmi hasznosat, igazán hasznosat a cégnek nem tanulunk. Azért fizettek ki $1000-t fejenként, hogy az emberek megtanuljanak tervekkel dolgozni. Ugyanakkor ezt csak egy kis csoportnak fizették hi, akik nem is hoznak igazén döntéseket. Egyet nem értek: van aki lassan 20 éve dolgozik különböző terveken a cégben, miért csak most tanunak erről? És egyébbként, meg fogját tanulni mi is az?

Na, az a helyzet, hogy ebédre (amitől egyébként rögtön hasmenésem lett, olyan rémes a kaja) mindenkinek uncsi guanábana üdítőt hoztak, én szerettem volna egy kólát, de nem volt. Egy pincért viszont megsájnált és hozott nekem egy pohárral, mert mondta, hogy neki van egy barátnője, aki kóla-függő, és gondolta, hogy talán én is az vagyok. Nagyon hálás voltam! ^_^

Kicsit tudtam csak olvasni a halászokról ma. Kicsit szégyellem magam, mert a Mile két óra alatt befejezte az egészet, és én itt küzködöm vele már három napja. >_> Na, igyekszem ma előre vinni és holnap befejezni!

Ma írok először blog bejegyzést Nagin. Még meg kell szoknom a billentyűzetet, mivel kissebb, és kevesebbet kell kinyújtani az ujjaimat. A képernyő is kissebb mint az Omié és sok mindent nem látni. A hírek nem olyan láthatók, sé fogalmam sincs, hogyan tudnám jobban hozzáállítani. Mennyire kellene az ablakot elosztani, hogy többet olvashassak? Tudod, az szokott a baj lenni a számítógépes olvasmáníokkal: nem az a baj, hogy az ember szemét fárasztja a képernyő fénye, hanem az, hogy nem lehet egyszerre többet is olvasni. Egy lapon sokkat böbb szokott lenni, mint amit at ember a képernyőn lát. Azért szoktam én kicsire venni a betűt, és két oldalra állítani a PDF iratokat: mert meg akarom tartani a lapok formátumát, mert többet akarok látni egyszerre. Azért sem értem azokat akik 130%-ra veszik a dokumentokat és mozgatják az ablakot, hogy egy mondatott el tudjanak olvasni.

Yuly megismerte Nagit tegnap. Nem tetszet neki, mert szerinte túl kicsi. Ő inkébb egy Omi méretűt szeretne. Tudomásom szerint Ati megakarja venni neki. Felajánlott neki egy kocsit és egy laptopot. De akkor miért nem gyűjt pénzt a Magyarországi utazásra? Miért várja el, hogy Anyu szedje össze a pénzt a Yuly, a Dani és az ő jegyére? Részbe ezért nem tud az Anyu utazni.

Hideg van megint. Ma érkezik be még egy hideg front. Na, még csak az kell, hogy itt is essen a hó! Kiválasztottam a holnapi holmimat: barna kord nadrág amit lassan ki kellene cserélni, mert olyan kopott (de nekem tetszik! És fincsi!), barna hosszú ujjú póló és a tetejére a bézs pulcsimat, ami nem is olyan nagyon meleg, de fincsi. Borosztyán fülbevaló és nyaklánc és a Tommy bordó kabát amit a rablás után nem vettem megint fel.

Most jutt eszembe, MEGINT, hogy még nem írtam meg a Sandra levelét. (Vagy igen?) Nem, még nem írtam meg, mert word-on szeretném megírni neki. Több hete mát, hogy halogatom, hogy úgy erzem nincs elég időm, hogy nyugodtan leüljek és írjak neki. Azon gondolkodtam, hogy holnap elviszem MóNagit a szemináriumra, de minek? Nem mintha lenne időm levet írnom, vagy a munkával foglalkozni (úgy is az Kolyán van), és inkább az olvasmánnyal foglalkozom. És egyébbként semmi értelme kitenni a Nagit...

Sok a munka... még mindig.

Ma réfermedtem a főnökre. Viccből elkezdett úgy tenni, mintha ostorral verne amikor épp olvastam a szünetben. Viccesnek tartotta és főleg egy másik kollegája miatt tette aki ott volt.

- Maga szerint ez vicces? -kérdeztem komolyan.
- Mi?

Milyen hülye! Megint megkérdeztem.

- Maga szerint ez egy jó vicc?

Látta és hallotta, hoyg mérges vagyok, amikre volt KÉPE megharagudni.

- Nem. - válaszolta.

Kedvem lett volna megkérdezni, hogy akkor miért csinál ilyeneket, miért hülyéskedik és bosszantja a többieket, de helyében keményen a szemébe néztem.

- Akkor jó.

És tovább olvastam.

Na, kimondtam. Ez volt ami ma felzavart. Most nyugodtabb vagyok, hogy kimondtam és kitudtam a rendszeremből. Fúúúúúúúj! Most jmegyek olvasni és aludni. Holnap megint menni kell a hasmenéses szemináriumra.

Meg van a Nagi!!!! ^_^

Annyira örülök neki!! Végre megvan a kis Nagim! Tegnap vagy hajnali egyig fent voltam és töltögettem bele a minden letelepítő programot és micsodát. Google, Windows Office 2007 trial, Internet, McAfee, ez, az, amaz... Még mindig nem kezdtem el dolgozni rajta, ahogy kéne, de gondolom ma rátelepítem a zenémet, a munka fájlokat, a szakdolgozat többi fájlját és majd kipróbálom milyen is rajta az élet. Nagyon, nagyon picike, mintha nem is igazi lenne, hanem játék. Tarsd ujjaidat keresztben, hogy minden jól menjen vele!

Na, ezt most komolyan mondod?

Döbbenetes. Igen az. Már hogy valaki azt gondolja, hogy az ember csak akkor lehet boldog ha van mellette valaki. Micsoda nagy baromság! Rosszabb az amikor az ember azt hiszi, hogy nem lehet a munkában örömet találni. Na, ez egyenesen szomorú. De ilyen soknak az élete. Nem tanulnak és világ életükben csak sopánkodni képesek. Jaj de rémes a helyzet, mindenki szegény és szomorú és csak a korrupt tud megélni, és ezért is vagy tovább sopánkodok, mert fogalmam sincs hogy tudnék én is sikkasztani, vagy elmegyek valahova más hova ahol az élet egyszerű és mindenki gazdag, vagy igen, elkezdek csalni és sikkasztani. Ezek a lottó-hülyék. Azok akik komolyan azt hiszik, hogy az életük egyetlen kiútja az, hogy megnyerják a lottót, vagy örököljenek valamilyen gazdag valakitől, vagy hozzá menjenek valamilyen gazdag pasihoz, vagy nőhöz vagy ki tudja mi.

Nem tanul, nem igyekszik, nem próbál... mindennek csak a szürke oldalát nézi. Rengeteg ilyet ismerünk, mi, ugye? Ismerek vagy ismertem nem is egy olyan csajt és fickót aki csak akkor volt boldog ha talált magának valakit aki eltartotta. Minél drágább dolgot szerezhetett a másiktól annál jobban és annál sikeresebbnek érezte magát. De mi az ilyenben a jó? Nem veszik észre, hogy ezzel gyakorlatilag prostituálják magukat? Mi a jó abban, ha valaki aki nem az ember maga adja az embernek azt amit az ember akar? Kérjen és kunyeráljon minden alkalommal, majd fizetésképpen legyen cseléd, mosson, főzzön, babusgasson és feküdjön le amikor a másiknak kedve szottyan és csinálja azért, mert így "fizet"? Mi a jó és az egészséges ebben?

És van aki ezt a munkába nyomja: fizessenek neki sokat, vagy valaki valami ok miatt tartsa el, de VALAKI adjon neki, mert ő maga nem képes saját magát eltartani. Szomorú. Szánalmas.

Először is, miért nem lehet az ember boldog azzal ami van? Nem kell palota és Enzo kocsi, Gucci és Louis Vuiton. Csak az kell ami kell, amivel az ember megvan, ami kényelmet ad. Kész. Nem kell több.

Másodszor is, az ember legyen azzal akit azért szeret, mert olyan amilyen és aki azért szereti az embert mert olyan amilyen. Nem a pénzért. A pénz az csupán egy eszköz ami a jószágok cseréjét elősegíti. Kész. Legyen az ember egy egyenlő, egyenrangú, értelmes emberrel. Minek egy eltartó vagy egy háziállat?

Harmadszor, ha az ember akar valamit, akkor dolgozzon meg érte. Ugyanakkor a munka nem csak egy megélhetési eszköz amivel pénzt lehet szerezni, hanem egy fantasztikus találmány miáltal mi emberek csinálhatunk valamit ami tök jó, tök érdekes és még ráadásul fizetnek is érte! A munka önmagában lehet öröm, ha az ember szereti azt amit csinál. Persze, nagyobb lehetősége lehet az embernek ehhez, ha tanul. Mondjuk betanulja a cipész mesterséget, vagy tanul orvosnak, vagy tudósnak, vagy mérnöknek. Minden, minden csupa szép és érdekes dolgokból áll. Talán épp ez a jó abban, hogy az ember olyan amilyen: tulajdonképpen, ha szervezettek és biztonságosak, igazságosak a munkafeltételek, mindenre van valaki aki szereti csinálni. Akkor hét miért ne dolgozna az ember örömmel?

Én szeretem a karrieremet, és szeretem a munkámat... még ha a főnököm baromi hülye és nem mindig adja meg a lehetőséget ahhoz, hogy a munkámat, az igazi munkámat végezzem. Persze, a pénz fontos, de amikor az ember szereti a munkáját, a pénz, a fizetés teljesen másodlagos!

Megdöbbentem, mert nem hittem volna, hogy valaki annyira zárt eszű, hogy nem tudja felfogni, hogy valaki egy karriert választ egy "akármilyen csak legyen" pasi helyet.

Milyen üres és szürke néhány ember élete. Vajon ezert miért nem lesznek öngyilkosok?

Supernaturálozok!

Ezen a héten veszem meg Nagit! Jaj, remélem minden szépen megy! terveim szerint, ha minden rendben megy, akkor olyan lesz mint a gépecske ezen a képen. Hát nem cuki? Imádni való, ugye? Persze, persze, Omi továbbra is a kedvencem, mert végül is Omi egy IBM ThinkPad, és nincs a világon nála jobb... de már nagyon hiányzik Nagi! ^_^ Gyuszi is kíváncsi rá!

Ma megint Supernaturaloztam a munkában. Megnéztem két fejezetet, és őszintén kedvem lenne egy harmadikot is megnézni. Mindezeket már láttam, de ... Sam és Dean olyan nagyon csinosak! Most csak az a gondom, hogy hogyan fogom otthon nézni Supernaturalt? Vajon Nagi le tudja nekem tölteni? Elég jó ahhoz az otthoni kapcsolat? Hn... azt hiszem talán keresnem kell magamnak valami önálló Internet kapcsolatot amit Nagira tudok szerelni és ami vezetéknálküli, hogy mindenjo, folyamatosan tudja tölteni a sorozatot.

Az Első Karácsonyi Ajándékom

Tegnap elmentem az Anyuékkal csizmát venni egy cipőboltba amiről Anyu mindig beszél: Picadilly. A cipők jók de nem pontosan a stílusom. Volt ott két fajta fekete, magas csizma. Az egyik nem igazán tetszett mert van rajta egy pánt és két fajta anyagból van amitől úgy néz ki mintha egy szandál lenne fekete zoknival alatta. A másik sima volt és szép, de tű sarkú és csúcsos orrú mint a jelenlegi Lazo fekete csizmám. Mindkettő több mint dupla annyi volt, mint amennyit hajlandó lennék fizetni értük. Apuék nagyon nyomták a pántosat. A pántos jobb volt mert a sarka vastagabb és az orra gömbölyű. A másikban jól tudtam járni, de attól féltem nem lesz valami stabilis havas és fagyott téren. Tehát gondolkodni kezdtem mi lenne a legjobb. Anyuék továbbra nyomták a pántosat, ami igazán nagyon, nagyon zavart.

A végén a pántosat választottam, mert ha nadrággal veszem fel nem látszik majd rajta milyen komolytalan csiri-csári. Persze, más, tehát talán Magyarországon nem lesz valaki más ilyen olasz, csiri-csári csizmával. Egy pillanatig azon töprengtem, hogy megveszem mind a két csizmát, de a végén nem tettem, mert csak egy csizmát akarok magammal vinni, hogy könnyebb legyen a csomagom, aztán igazán semmi értelme, hogy két egyforma csizmám legyen, ugye? Tehát a pántos lett a nyerő. Hírtelen Apu kijelentette, hogy kifizeti készpénzben, és lealkudta az árát, majd felesbe fizette ki az Anyuval. Na, ez jól jött. Ezek után kijelentette, hogy ez a karácsonyi ajándékom. Hn. Cuki. Apu igazán nem képes semmit se adni ha nem karácsony vagy szülinap. Szomorú. Persze, miből is gondolhatná az ember, hogy egy zsugori ember hírtelen csak azért adna egy ajándékot.

Bah, megvan a csizmám és nem is kellett kifizetnem. Ezen a héten pedig meglesz Nagi, az új laptopom.

Egy Rémes Hely

Igazán még mindig reszketem. Igazán már nem akarok itt élni. Ha lehetne, ha tudnék, most januárban nem jönnék vissza Costa Ricába.

Tegnap, az utca sarkon két fiatal ember kirabolt Hans-t és engem pisztollyal. Hanstól elvették a telefonját, táskáját és minden cuccát. Én elkezdtem sikoltani, hátrafelé menni, elmenekülni (lassan), távolodni míg hülyére ordibáltam amennyire csak bírta a torkom. Gondolom nem is kell mondanom, hogy halálra ijedtem meg. Nem vettek el semmit tőlem, a pasinak nem sikerült, és hát, a pisztolyt a Hansra irányították, nem rám. Eleinte nem jött ki senki a szomszédok közt, de aztán elment az utcán egy autó és egy motor és ez megijesztette a rablókat, akik elszaladtak.

Ma, amikor elmentünk a Daniért, közel Atiékhoz volt egy csoport rendőr az OIJ-ból (amolyan Costa Ricai FBI), pisztollyal és letekart fejekkel (fekete sí-maszkokkal), és valamilyen jelre vártak, hogy egy szomszéd házba bemennyenek valamilyen veszélyes ház betörőket letártoztatni.

Nem tudom mint gondoljak, de nem tetszik. Nem akarok már ebben az országban lenni. Igen, tudom, hogy Magyarországon is lopnak meg gyilkolnak, de nem ugyanaz. Remélem legalább a rendőrök kijönnek, nem úgy mint itt, mert akármennyire is hívtuk őket nem jöttek, és nem is tartoztatnak le senkit ha az amit elloptak nem több $500-nál.

Rémes.

6.2

Igen, renget a föld az este. Nem is tűnt itt olyan erősnek, de lehetett érezni. Anyu meg Apu nem keltek fel, de engem felébresztett. Csendes volt, nem lehet hallani, mint más földrengéseket, és rosszabb volt az ijedség mint maga a földrengés. Kirohantam a HIDEG! kertre egy szál pizsiben és ott álltam, a szívem hangosan és erőteljesen dobogott bennem annyira, hogy nem voltam képes felmérni, most reng-e még mindig a föld, vagy csak én reszketem a szívem heves, fájdalmas, vad dobogásától.

Hyperion persze nyávogott egy darabig, ki tudja hol volt, majd jött hozzám, kérni, hogy foglalkozzak vele. Úgy fáztam, hogy alig mertem karjaimat derekamról levenni! Szegény cicám! Közben, pedig, alig tudtam megfelelően gondolkodni. Fáztam, nagyon, de alig tudtam mozdulni, akárhova és csak nézegettem a füvet, fekete eget és gondolataim kusza kócát amiből egy racionális hang egyre csak azt kérdezte: "De most komolyan reng a föld vagy álom volt? Mert igazán fázom itt kint!" (Érdekes, hogy mindig van egy rész bennem ami képes kötekedni és panaszkodni azért, mert nincs kényelemben, teljesen eltartva attól, hogy mi is történik körülöttem. Olyan vagyok, mint néhány szereplő Nemirovszkij Iréne regényében, Tempete de Juin, akik nem fogják fel, hogy menekülni kell Párizsból mert jönnek a németek, és csak arra gondol, hogy nézzen ki a család szépen, és hogy náluk legyen a családi porcelán készlet.)

Hát... végül sikerült megmozdulnom, bemennem, lefeküdnöm de alig tudtam elaludni, annyira vert a mellemben a szívem. BANG-BANG-BANG! Hangos és erős volt ahogy még soha.

E-mail-t kaptam a Gyuszitól. Jó-jó, látja, hogy nem kell a nők dolgaiba kutatnia, mi majd valahogy mindent rendbe teszünk. Jó, jó, megnyukszik. Semmi tervem nem volt azzal kapcsolatban, hogy a Katával "kibéküljek", mivel nincs miben kibékülni, nincs is mit megbeszélni, nincs mit tizstázni... szerintem. Én nyugissan éltem volna az életemet Kata nélkül, de a Gyuszi nem nagyon akar erről letenni. *pfúj* Hát, marad más? Nem, őszintén... Hn... most, ebben a pillanatban úgy érzem, hogy sokat kérnek tőlem. Miért kell? Nem szoktam én kapcsolatokat ápolni és javítani, hacsak nem valami haszont szerzek, és ebben... mi a haszon? Társadalmiasabb részem noszogat: "Naaaaaa, ne legyél ilyen kelletlen! Még lehet, hogy szépen összehaverkodtok!" Hát ebben igaza van. Persze kelletlen oldalam tovább nyavajog azon, hogy nekünk nem kell újabb barát, már van elég, hogy már láttuk, ismerjük, mi jó jöhet még az egészből?

Az nyer, persze, a végén, hogy mind szeretjük Gyuszit, és ha ez boldoggá teszi, akkor legyen, megpróbáljuk. Azért nem semmi, hogy mennyire szeretjük mi a Gyuszit!

Közben itt munkában kötekednek MEGINT a szabimmal. Hogy nem tudom kivenni, mert hiányzik 0.4 nap! Ez nem igaz. Komolyan mondom, nem igaz. Jó, vonják le. Hogy csak egész napokat lehet levonni. Jó... őszintén nem vesztek semmit, mert minden napot amit a fizetésből vonnak le azt napokban nyerem és azzal majd jövőre gazdálkodhatok. Sajnálom ezeket a kukacos kukacokat. Izélnek? Fogják a pénzt! Tessék! Nem vagyok én olyan szegény! Megadhatom magamnak, és nagyon sajnálom, ha ők nem... Búúúú-húúúúú... sajna, sajna...

Részlet a Naplómból

Most nagyon szívessen otthon lennék.

Elképzelem, hogy otthon vagyok. Egyedül élek egy picike kis lakásban tele könyveimmel, néhány bútorral, egyszerű darabokkal amiket párnákkal, festékkel és hosszú, gazdag csoki bársonnyal borítok le. Mindenből a laza érzés szivárog, fehér juh szőrmével lazán a padlóra borulva, és rengeteg könyvvel, és kedvenc képeimmel a falakon. Kezd hideg lenni, és jön a tél. Több asztalon és polcon "Salbutamol" pumpák fészkelnek dobozokban és hamutálakban, bögrékben és ceruzatartókban. Mindennap kicserélem a vizet a tálban amit a fűtőtestre teszek, és csöpögtetek bele eukaliptusz olajat.

Van egy cicám.

Ma kint vacsorázunk és megünnepeljük a Zsuzsanéni születésnapját, majd felhívom az Anyut is. Aztán hazamegyek, bekapcsolom a lámpát, a tévét, talán a rádiót is, vagy felteszem kedvenc zenémet. Zokniban járkálok a lakásban és érzem ahogy a neves, kissé savas budapesti hideg kienged a lábamból. Bedobom a hűtőszekrénybe a vacsora maradékokat, és talán van bennem elég erő, hogy kitegyek egy kicsit a holnapi ebédhez. Öntök magamnak egy pohár kólát és hívom a cicámat.

- Marx? Hol vagy, Marxi?

Félig remélem, hogy nincs is otthon, mert igazán semmi kedvem vele babrálni.

Bemegyek a szobába, ahol már egy ideje megy a tévé és/vagy a rádió, felteszem fáradt lábamat a fűtőtestre és előveszek egy könyvet amit olvasgatok.

Egy pár sor után kinézek az ablakon a sötétedő, dráaga Budapestemre. Igazán nem is akarok olvasni, vagy tévét nézni, vagy zenét hallgatni. Tele vagyok békével és kreativitással, még ha nem is tudnék egy sort se írni. Igazán csak a saját gondolataimat szeretném élvezni, ls mind ez a média egy fal amit a világ ls magam közé emelek.

Lelkem beszél Budapesttel, Magyarországgal és a nagy béké és öröm közepette azt mondom neki, hogy:

- Alig tudom elhinni, hogy itt vagyok. Komolyan. Itthon vagyok igazán. Végre.

Haza, Haza, Haza!

Ma van az Anyu és a Zsuzsanéni születésnapja. November 18.-a. Azt, pedig, hogy hány évesek lettek ma... 32+25= 57 évesek.

Kaptam egy e-mail-t a Gyuszitól. Kicsit... nem is tudom. Vannak dolgok amiken nem lehet visszamenni. Nem lehet "nem tudni" őket, a tapasztalatot "letapasztalni" vagy "eltapasztalni", és sajnos vannak dolgok amiket nem felejtek el. Hát igen, tavaly a dolgok nagyon elsikerültek és egy év alatt nem volt lehetőségünk kiegyenesíteni. Arra gondolok most, hogy valahogy lehetne, ha NEM a Gyuszi jönne-menne a "felek" közt. Mi lenne ha a felek maguktól keresnék meg egymás barátságát? Végül is, és ezt nem azért mondom, hogy bátsak senkit, de enneke kezd egy bizonyos "mesterkélt" íze lennie. Az egyik félnek ő ezt meg azt mondja, és az a fél arra gondol, hogy vajon komolyan ezt mondta a másik fél, vagy Gyuszi mesterkél annak érdekében, hogy a felek kijöjjenek valahogy egymással? Sajnos EZ a fél kicsit tart az információtól amit kap. És tart a másik féltől. Idáig a másik fél folyamatossan vonszolt a saját területére, ahol csupa kellemetlen meglepetés várt.

Van plusz valami ami egy ideje megy és ami problémát okoz az egyik félnek. Gyuszi és én nagyon, nagyon jó, közeli barátok vagyunk. Talán nem tudunk mindent egymásról, de szeretjük egymást és elfogadjuk egymást olyannak amilyenek vagyunk. Ez van. Részemről mindig egy elég "fizikai" gyerek voltam: szeretem csókolni, ölelgetni barátaimat, beléjük kapaszkodni, rájuk támaszkodni, simogatni... néha-néha harapdálni is szoktam őket... vállon, állkapcson, fülükön... szeretek közeli lenni velük és szeretem ha barátaim közeliek velem. Nem minden barát, persze, de ezt az ember valahogy érti, érzi, hogy kivel esik jól és kivel nem. Volt már olyan barátom és barátnőm akinek a szája széléről nyalva tisztítottam le a fogkrémet vagy a csokit. Az ember egyszerűen nem gondol sokat rá, egyszerűen odahajol, lenyalja és kész. Macskaszerű! Gyuszival azért nem jutunk el odáig, sőt, sokáig nem tudtam meddig lehet eljutni, mert valahogy úgy működött az egész, hogy ő csókolhatott--- boccs, PUSZILHATOTT de én nem igazán, vagy fenekemre üthetett de én nem igazán. Igen, arra gondolsz amire én akkor: "Dude, what's the deal?" De aztán az ember megszokja: jó, ez egy "aktív barát" aki nem szeret "passzív barát" lenni. Semmi gond, én hajlékony vagyok az ilyenekben. Nem tudom lassan viszi-e, vagy kezdi megszokni a pajtás-barátnőket, vagy nem tudom. Ami legyen, az a helyzet, hogy már lassan NBA kapcsolatot tartunk. Valamennyi testi kapcsolat engedett ami az átlag embereknél nem szokott... épp úgy mint a sportban.

Tudjuk, hogy 2007 decemberében Gyuszi szájon puszilt amikor elbúcsuzott tőlem... és ott volt a Kata. Nem lett volna szabad... őszintén. Kata nagyon is rosszul értheti a dolgot, és mind az ami utána jött nagyon is erősítheti ezt a gondolatot. Igen, igen. Persze ezeket a ráncokat nem nekem kell kiegyenesíteni, mert, a.) nem az én kapcsolatom, és b.) nem az én kapcsolatom. De hogy én végül is, hogy jövök ide? Úgy, hogy én is a Gyuszi életébe tartozom (^_^ yaaaaaay!) és nem akarja, hogy a dolgok rosszul menjenek a Katival. ô_ô. Nem tudom mit csinálhatnék Én ezzel kapcsolatban. Nem akarom kitenni magam kellemetlen helyzeteknek, az biztos, és sok mindent nem tudok kiküszöbölni. Az vagyok aki vagyok és úgy viselkedek ahogy akarok. Azért vagyok egyedül, hogy ne keljen semmilyen kapcsolat alá kötnöm magam. Akkor miért kell magamat valamilyen kimondatlan, számomra tisztázatlan szabály rendszer alá vetnem magam egy kapcsolatban ami nem is az enyém? Nem veszekszem, és nem akarok veszekedni, de megállom a helyemet. Nem vagyok én a "második feleség", mert nem is vagyok "feleség", tehát nem kell magamat tartanom az "első feleség" szabályaihoz.

Jaj, ez komplex. Miért nem lehet odáig visszapedálozni amig mindenkinek világos, hogy mi barátok vagyunk, és kész, és senki nem gyanakszik olyan dolgokra amik nem is léteznek?



A Gyuszi szülei is írtak. A Marcsi és a János. ^__________^ Lesz mézes pálinka!!! Majd megyünk sok szép helyre is! Alig várom, hogy otthon lehesek! Mekapták a levelet meg a képeslapokat és nagyon tetszett nekik! ^_^ Úgy örülök! Várnak már ott, és olyan nagyon kedvesek! Nagyon, nagyon szeretem őket!

Azt gondolom, hogy kellene írnom a férjemnek és a férjem anyjának is...

hn...

Irogatás, Munkálgatás és Stratégia

Kezdek mindent kétszer is leírni, amit nem is akartam, mert nem szeretem magam ismételni angolul és magyarul, DE Nagi nagy szám. Igen ám! Minden jel arra mutat, hogy most decemberben itthon hagyom Omit, hogy pihenjen egy kicsit, és Nagi-kunnal utazok haza! Persze Nagi-kun nem egy szúper IBM ThinkPad lesz, hanem egy Acer Aspiron ONE, egy kis gépecske amit PC Magazine a 40 legjobb laptop közé sorol (mint egy kis teljesítésű gépecske, de ahogy mondtam Shimmy Ginnek, nem akarom a NASA-t vezetni a laptopról! Épp, hogy a minimálist akarom: írni, olvasni, internetezni, videózni, zenélni... ismerje el pendrivejaimat, a PDA-mat (amit egy TX-re akarok kicserélni, btw,) és az egész Windows izé-mizét.) Tehát nekem nem kell hatalmas teljesítésű, ultra-hacker gépecske, csak épp egy kedves kis gépecske.

Miért Nagi? Weiss Kreuz miatt, természetessen. Nagi alapvetően Omi munkáját végezte Schwartz-ban... na, meg Nagi telekinetukus volt. Kód neve "Prodigy". Omi kódneve "Bombay".

A munka megyeget. Már SIKERÜLT végre letudnom a nemzetközi szabványok általános elemzését letenni. Nem akarom túlzásba vinni a dicsekedést, DE ez csak azért lett most kész, mert nem figyeltem a főnökömre és mindenféle eszeveszett dolgaira és kitalálásaira, hanem saját programom szerint rendeztem be a munkát és csináltam meg a dolgokat. Zavar, hogy közben a főnököm egy párhuzamos munkával babrál saját képtelen elgondolása szerint. A minőségi csoportról van szó. Mar kezdik adni neki az embereket, de őszintén, ha nem dobok össze egy programot, akkor fogalma sincs arról, hogy most mit csináljanak. Olyan félelmetesen HÜLYE!!!

Valahogy egy kicsit "kiestem" a szakdolgozattal kapcsolatban. Zavar, őszintén, hogy a tanár MOST kért tőlünk egy "napi időbeosztást" amikor mi már egy hónapja beadtunk egy heti rendet. Mi a francot gondol??? És minek akar ilyen időbeosztást, ha ő az aki nem tudja betartani?

Na, lesz valahogy. ^_^ Már előbbre tartunk, és az az ami érdekel!

A Testvéri Viszony

Nekem eszembe se jutna óvakodnom az Atitól, vagy gyanakodni, kérdőjelezni, vagy nem adni meg neki valamit amit kér, ha nekem megvan. Ma Ati felhívott és (magyarul, ami nagy szó!), kért tőlem pénzt. Nem szokott tőlem kérni, de ha kér akkor biztos kell.

- Van pénzed? - kérdezi tőlem.

Háááát, igazán sosincs.

- Valamennyi. Mennyi kell?
- Tízezer.

Na, találd ki épp mennyi volt nekem? Igen. Tízezer. De hát az Atinak kell, nem is gondoltam sokat.

- Jó. Van. Adom.
- Jó, akkor megyek.

Átutaltattam a bankszámlámra ahonnan kártyával ki tudom venni, és elszaladtam a Contraloría-hoz, három sarokra innen (OK, talán 5 sarokra...) ahol az egyetlen banki automata van, ahol szó szerint kiürítettem a számlámat. Gondoltam, hogy ezen a héten fizetnek, van még k.b. kétezer colónom amivel valahogy tudok majd buszozni, plusz az Apu tud néha hozni vinni, tehát, át tudom valahogy vészelni a dolgot. Ati jött, odaadtam a pénzt és ő gyorsan elmagyarázta, hogy alkatrészre kell, amit készpénzzel kell kifizetni. Hát ilyen van.

Örültem, hogy tudtam segíteni az Atinak, mégha nem magyarázza meg minek kell a pénz, mert végül is az ő dolga, és mégha nem is adja vissza, habár azt mondta, hogy holnap visszaadja.

Másoktól azt hallom, hogy tartani kell a testvérektől, hogy nem lehet bennük megbízni, és hogy a Biblia is azt mondja, hogy szükségnem jobb a barát mint a testvér. A testvérek kizsákmányolják az embert. A testvérek csalnak, lopnak, kihasználnak, árulnak... Mi féle rémes testvérei vannak az embereknek? Az Ati nem olyan, és én remélem én sem vagyok olyan. Az ember testvére végül is az ember legközelibb ismerőse, aki pontosan tudja, vagy legalább jobban tudja mint a többiek mi is az ember története.

Nekem egy kedves, aranyos és megbízható, rendes testvérem van. Szerintem mindenkinek a családomban jó testvérei vannak. Persze, az ember néha összekap... főleg amikor gyerek, de mind az hátramarad. Vagy lehet, hogy az Ati meg én felhasználtuk minden veszekedésünket gyerekkorunkban????

Egy Jó Hétvégén

Pénteken letudtunk az első látogatást. Nem mentünk se Chira se Venado szigetre, hanem "földön" maradtunk Punta Morales-nél, ahol az egyetemnek van egy Tengeri-Biológiai állomása. Ott Martín bemutatott Milenát és engem Oscar Pachecóval, egy ottani "tudóssal" aki három helyi településsel dolgozik, és aki igen sokat tud az ottani halászokról, és a körülményeiről. Sok mindent tudtunk meg, amit nem is képzeltünk el, és sok mindent is mondott, amiről észrevettem, hogy nem lehet teljesen bízni abban amit ez az ember mond. Valahogy olyan "beporosodott" az agya, hogy sok mindent nem képes elképzelni. Hát mit mondjak? Így van.

Martín elküldte neki a szakdolgozatunk tervét, majd ott megkért Milenát és engem, hogy adjuk elő. Én teljesen összeakadtam. Jó, hogy úgy akadtam össze, hogy nem tudtam egy szót kimondani az elején, és nem úgy, hogy butaságot mondtam, de őszintén, nem erre készültem. Persze, nem mintha ez indok lenne, az embernek mindig mindenre készen kell állnia, és most szépen fel fogok mindenből készülni, hogy ez ne forduljon elő többé. Nekem kérdéseim lettek volna, de ahogy belekezdtem volna velük, valahogy Martín elterelte a figyelmet. Hn, az furcsa volt. Valahol pénzkérés is volt a dologban, mivel Martín kérni akart Pachecótól pénzt a tervre. Megtudtam Martíntól, hogy nem nagyon fog pénzt adni neki. >_>

Pacheco megfigyeléseket írt fel a szakdolgozat tervére, amit nem találtam helyénvalónak, de alapvetően arról volt szó, hogy voltak dolgok amiket nem értett. Kiderült, hogy Martín kevesebbet készült mint én. Lehet, hogy azt várták el tőlem, hogy valamilyen sablon beszédet magoljak be, mint ő, és azt adjam elő? Ez könnyen megeshet. Azért minden esetre volt produktív oldala is a látogatásnak, mivel kaptunk valamennyi adatot, és egy felajánlást, hogy Mile meg én odamehetünk amikor csak akarjuk, adnak nekünk helyet hol maradni és segítenek a szállítással a különböző helyekre. Ott láttunk helyi asszonyokat akik épp az osztriga tisztítással és ültetéssel foglalkoztak. Nem, nem már magyarázom is. Az osztriga egy állat, de a termelését, úgy nevezik, hogy "ültetés", és a kisbaba osztrigákat pedig osztriga magoknak. Én is nagyon megkeveredtem, mert csak nem tudtam elképzelni, hogy lehet egy állatot elültetni. Nagyon csodálkoztam amikor megtudtam, hogy szinte nagyon kevés osztriga hall meg e termelés folyamán, mivel épp hoztak egy csomagot 22 ezer maggal. Most majd mind ezeket kell kisztogatniuk és külön-külön választani allap alapján, hogy milyen gyorsan nőnek? Ez igenis hosszadalmas munka lehet!

No.1.: A helyi asszonyok tisztítják és nagyság szerint osztanak el egy csomag osztrigát.

No.2.: Osztrigák

(Most nem tudom rendesre visszaállítani...) Na! Végre (az html kóddal kellett babrálnom).

Szombaton láttam egy kis Rugbyt a TV5 csatornán, ami egyébként jó volt. Az argentínok és a franciák alaposan összeverték egymást. Franciaország 12, Argentína 6. Természetesen a franciákra drukkoltam! ^_^ Később pedig elmentem San Pedróba, ahol találkoztam a Caroll-lal, akivel előbb a Bagelmen's-ben kávéztunk, majd onnan elmentünk a Rokollas-ba. Hogy mennyire lerobbant az a hely! Az új hely kicsi és fele se olyan szép, mint a másik volt, nagy ablakokkal, isteni kilátással. Az ital jó volt, mint mindig, de sok mindent nem tudtak csinálni, mivel még mindig nem tudtak teljesen átköltözni. Az asztalok pedig túl zsúfoltan állnak a picike kis helységen. Ki tudja sikerül-e nekik megint tálpra állni a kényszer költözés után. (A cégünk kivette a vásárló központ felső emeletét, ahol ez a borozó volt. Ezért kellett nekik onnan elmenniük, és ezért vesztették el az ablakokat, meg a bő helyet.)

Megkaptam végre a születénapi fikkemet... ami olyan rettenetesen ROSSZ volt! Jaj, életemben sose olvastam valami ilyen rámeset! Na, talán igen... de nem vártam ezt a pocsék minőséget tőle... Főleg nem miután ennyit késet vele!

A hét nyugisan kezdődik. Pénteken betörtek az irodába, de szerencsére nem az én irodámba, hanem a Cynthiaéba (az asztalon hagyta a számítógépét!). Ezekután mind a főnök, mind a főnök főnöke egy kicsit komolyabban vették az e-mail-jeimet, habát továbbra is nem a megfelelő módon. Nem tudom miért nem lehet az embereket összehozni és megmondani nekik mit kell csinálni, hogy a dolgok biztonságba legyenek, ahelyet, hogy sok tervet és drága költséget találjanak ki. A biztonság maguknál az embereknél kezdődik.

Marco nyugis velem, ami azt jelenti, hogy vagy nem tudta még meg, hogy bejelentettem, vagy azt jelenti, hogy valami gonosszságot tervezik, aminek mihamarabb elejét kell vennem a lehető legjobb fegyveremmel: munkaképességemmel. Abszolút sietnem kell a szakdolgozattal, ez tuti. Ma közben beszélnem kellett LD-vel, akit nem tűrök, a biztonság esetében, és közben szótlanul szépen elsimítottam a dolgokat, hogy azért én legyek továbbra is a "jó" és a "felnőt".

Na, most megyek valamennyit dolgozni.

Punta Morales - Estación Biológica

Beszéltem a tanárommal. Meg van a kocsi. Holnap fél hétkor indulunk Puntarenas-ba! Halad a szakdolgozat!

Mindenből Egy Saláta

Tegnap lett az amerikaiaknak egy néger elnökük. Nem is muszáj mondanom mennyire örülök ennek. Ez az ember okosabb és jó ötletekkel indult. Persze most látni kell, ha megengedik neki, hogy véghez vigye mindazt amit igért. Szerintem biztos, hogy korlátozni és akadályozni fogják mindenhol, főleg a cégek az adó dolgokkal. A programjában volt olyan, hogy, ahhoz, hogy munkát csináljon az USA-n belül, adómentességeket adnak a cégeknek akik amerikaiakat vesznek fel Amerikában, és adóztatni fogja azokat akik a munkákat kivitelezik. Mit jelent ez? Egyszerű. Bye-bye a Bollywood-i call-center élet. Vége a mindenféle amerikai munkának amiket kint csináltak az emberek. Elsősorban a drágább helyeket építik le, természetesen, mert biztos majd azokat akarják az amerikaiak, és igazuk is van. Olyan sok cég van Amerikában, hogy lehet akkor, hogy mindegyik csak az olcsó, külföldi munkást üldözi?

Ez nagyon is jó Amerikának, de mi van a többi országgal? Persze nem lesz jó, mert rengeteg munkanélküliség lesz. Ez majd több bűnözést fog hozni, kevesebb adóbevételt az Államnak, termelés csökkentést, az adott amerikai munkákhoz kapcsolódó vállalkozások bezárását (specilizált ellátók, szolgáltatás ellátók, boltok, éttermek, fuvarozók, stb.), valamint a kereslet makroökönomikus csökkenése. Egyszóval: rossz. Igen, de akkor miért őrülök én? Azért, mert ezek a bevitelezet munkák sem jó, hanem arra támaszkodnak, hogy mindenféle társadalmi munka megállapodást építsenek le. Sweatshops.

Keveset fizetnek, sok helyen akadályozzák, hogy a munkások tovább tanuljanak, nem engedik őket, hogy betartsák az adott ország ünnepeit, korlátozzák a szabadságukat, sok adót és segélyt nem fizetnek ki, stb. Ha ezek a munkahelyek elmennek, akkor a maradó űr talán goldolkodásra veszi az embereket és az Államot is, és majd legközelebb ahelyet, hogy valamilyen gyors, gondolatlan, veszélyes, emberi erkölcsött és méltóságot veszélyeztető gyakorlatotak használó "munkalehetőségetek" ahelyet, hogy rendessen, fentartható, belső gazdaságot fokozó munkaforrásokat teremtsenek.

Másrészt, kirobbant a bomba az irodában, mert egy e-mailt küldtem a főnök főnökének arról, hogy itt nem tartják be a biztonsági szabályokat, és LD mindig hosszú időre nyitva hagyja az irodát amikor nincs itt senki, ami kiteszi a munkaeszközöket a rablásra és rongálásra. Ha megfigyeled, itt mindeki kulcsra zárja az irodákat, ha üresen maradnak, de ő nem akarja. Írtam már a főnökömnek két e-mailt erről, de nem csinált semmit, tehát a szabály szerint a következő főnökségnek szóltam egy szépen megfogalmazott levélben (amit a Cynthia segítet megírni, hogy igen szép és diplomatikus legyen), hogy mivel ez meg az a helyzett, akkor kérem mentsenek meg a felelőség alól, ha valami elveszi míg nem vagyok az irodában. Már csak az kell, hogy ő miatta nekem kelljen a dolgokat kifizetni!

A főnök felhívott telefonon és rámordíbált, hogy neki ez nem tetszett. Hát persze, hogy nem tetszett, mert főnöke előtt lepleztem le mint egy hasznavehetetlen főnökség, aki nem képes az osztályával foglalkozni. Egész ordíbálás közben egyszer se figyelt fel arra, hogy mi is itt a baj, amit nagyon is tisztán fogalmaztunk meg az e-mailben: a helyiség biztonsága és a munkaeszközök megfelelő biztonsága. Neki az volt a probléma, hogy én nem akarok LD-vel beszélni. OK, valaki magyarázza meg: az osztály az övé, a főnök ő. Kinek kell a biztonsággal kapcsolatos ügyekről beszélni a dolgozókkal? Neki. Ha én nem vagyok LD főnöke, hogyan mondhatom neki, hogy mit csináljon? Világos, nem? neki nem. Ez nagyon, nagyon kihozott a sodromból, és nagyon megzavart. Ideges lettem. Engem vádolnak, mert mertem csinálni valamit és szólni valamiről ami rosszul van? Engem vádolnak amiért a törvény szerint cselekedek? Ennek van egy neve: "mobbing".

De beszéljünk valami szépről. Szakdolgozat. ^_^ Tegnap Milenával összeállítottunk egy kezdő vázlatot a diagnózis fejezetre. Sok adatunk van, de koránt sem elég. Ma leküldtem a tutornak, hogy nézze át, és majd a pénteki "munkakirándulással" kiegészítjük! Mondom, hogy haladunk!Ez olyan jól megy! ^_^ Nagyon örülök ennek.

Képzeld el, a múltkor felfedeztem egy régi füzetben egy titkosírásos kódott amit még a bankban fejlesztettem ki egyszer amikor valamiért nagyon unatkoztam. Lehet, hogy épp valamilyen szemináriumon voltam, vagy egy haszontalan gyűlésen. Nem volt teljesen befejezve, mivel nem az ábécére épül, hanem a japán morák szerinti kód szerkezetre. Igen, kicsit nehéz megtanulni. Átmásoltam a kódott a naplómba és még egypár hanggal fejlesztettem, de koránt sincs befejezve. Írni vele is nehéz, mert sok jel komplikált. Néha azon kapom magam, hogy azt kérdezem magaomtól, hogy tudtam ilyen nehéz dolgokat kitalálni? Sok jel szép, de olyan nehéz írni velük!

Jaj, voltam az Anyu irodájában és sok fényképet csináltam róla! Majd felteszem! ^_^

Hol Tartunk?

Utoljára a melltartónál maradtunk. Érdekes téma, de ne maradjon ott az ítélet napjáig.

Ma jó híreket kaptam reggel, amiket már felírtam a Stormberry-be és amiket nem írok le még egyszer ide. Minek? SMS-eztem a Milenával arról, hogy a Mile a végén nem tudta megszerezni a kontaktus nevét Chomes-ben, tehát ma beszál Martínnal. Én ma megyek az egyetemre egy kis meglepetés látogatásra. Van valami kérdezni valóm? Igen: mi a kontaktus neve. Hol tudjuk megtalálni, mi a telefonszáma, és ha lehet, írjon nekünk egy levelet, hogy fogadjon minket. Nem érdekel az ő doktori disszertációja. Ő rávett minket erre a témára, és most ki kell tartania mellettünk.

Lidiette azon sopánkodik, hogy az ő tutora folyamatossan nyaggatja, hogy hol van ez, befejezte már azt, mikor adja be... nem tudja milyen szerencsés!

Mi van listán most?

☼ Holnap meg kell kérni a Cynthiát, hogy nézze meg, megjött-e a válasz az INEC-től a kért statisztikákkal kapcsolatban.
☼ Telefonon felkeresni Chacón Adánt, az adatokért amik állítólag az INCOPESCA-ban vannak.
☼ Felhívni a számot amit a Ray adott, hátha találunk egy kontaktust az egyetemen keresztül aki tud mondani valamit.
☼ Végignézni az adatokat amiket a Lidiette küldött, hátha valami használható
☼ Véglegesen felállítani a diagnózis vázlatot és elküldeni a Milénak.

Új Melltartó

Tudom, tudom, nem a legmegfelelőbb téma egy bejegyzéshez, de ha volna nektek melletek, még ha kicsi is, vagy ha van, akkor tudjátok (vagy tudnátok) milyen nagyon komoly tud lenni a tökéletes melltartó. Na, én épp tegnap vettem egy olyan különlegesen jó melltartót, hogy csak na!

Munka után találkoztam Víctorral a Paseo Las Floresben ahol egy jó darabig járkáltunk és vásárolgattunk. Szokáshoz híven, könyvet vettünk, mobilokat nézegettünk, számítógépet, pasikat, és egyszer csak látom ezt a boltot, Sensual, ami nem kifejezetten olcsó hely, és gondoltam, hogy jó lenne egy fehér melltartó, mert valahogy most minden kedvenc melltartóm színes és látni lehet a ruhán keresztül, amiért nem nagyon rajongok. Kedvenc melltartómat, ami éppen rajtam volt, azt is ott vettem, és tudtam milyen árban van ott a portéka. Na, de gondoltam nem árt ha nézek egy kicsit. (Nem hittem volna, hogy Víctor olyan nagyon kényelmetlenül érzi magát a boltban! Tíz perc után szintén kirohant! Gondolom egy bolt tele melltartóval és bugyival nem igazán meleg mulatság.)

Eleinte láttam a boltban egy kék, apró virágos melltartót ami nagyon megtetszett, de nem felelt meg, nem csak azért mert mintás, de azért sem, mert KÉK. A mérete valahogy rosszul volt megadva, mert a biléta szerint egy 36-os volt (85-ös) de olyan én-méretűnek tűnt (75-ös). Választottam még egypárat, és a kiszolgáló lány hozott még hármat. (Azt hiszem vagy nyolc melltartót próbáltam fel.) Semelyik se tetszett, mert valahogy nem ... a stílusuk, már amikor felvettem őket, nem voltak jók. Hol a kosár nem volt elég széles, hol furán el fordult, hol fura formályú volt. Az állítólagos 36-os tökéletessen rámfért.

- Az biztos azért van, mert már nem 34-es (80-as... egyszer már eltolták a méreteket), hanem 36-os. - mondta a lány.

Tudtam, hogy nem igaz, mert én nem hízom a mellkasomra. Ott továbbra is csupa csont és bőr vagyok. Plusz, az Európai szandard szerint 75-ös vagyok még mindig.

Megvettem volna a kék melltartót, ha nem próbáltam volna fel a melltartókat amiket a lány behozott nekem. Volt köztük, egy egyszerű, bőrszinű melltartó ami olyan puha és olyan tökéletes volt, hogy eldöntöttem, az kell nekem. Megvettem a bugyijával együtt... és az is olyan puha és finom! El se tudjátok képzelni milyen jó! Eltetettem a kék melltartót, azért, mert szépen állt, és most, majd amikor megyek érte, szinte venni fogok több ilyen bugyit is! ^_^

Amikor az ember talál valami olyat ami jó neki, azt meg kell ragadni!