Az Igazi

Ma olvastam el az e-mail-t amit egy kedves barátnőm küldött nekem. A téma fontosságáért, plusz azért is, mert komoly írónak tekintem, nem "nickname"-jén fogom hívni, hanem igazi nevén (k.b). Elsősorban, kellemes meglepetés volt észrevenni, hogy Elragadó Szépség Üde Patakom szintén szeret engem ahogy én szeretem őt. Egy dolog barátnak lenni, ismerősnek, de teljesen más dolog az amikor az ember megosztja veled, hogy a szívében hord. Lelkem felszállt és mosolyogtam. Ez a különleges nő, Jeka, több mint annak a jele, hogy lassan alakul a magyar életem, és hogy igen, kezdenek magyar barátaim is lenni, igazából, hogy lesz nem csak egy vérszerinti és egy szerelem szerinti családom kihez hazamenni amikor végre majd kiköltözök, hanem azt is jelenti, hogy lesz lelki, érzelmi családom is ott, akivel majd találkozhatok, bulizhatok és akik szeretnek és akiket szeretek; hanem azt is jelenti, hogy egy olyas valaki viszonozza érzelmeimet akit nagyon megbecsülök mint ember, mint gondolkodó és szintén mint művész. Ha volt már lehetőségetek elolvasni Jeka blogját, akkor bizonyára tudjátok mire gondolok.

Jelenleg, Jeka egy könyven dolgozik amit egy igen "fogó" struktúrában épített fel. Maga a terv nagyon jó és folyamatos, szépen össze tud állni, miközben egyszerre szinte "moduláris" módon is dolgozik. Ahelyet, hogy egy csoport egymástól függő elemet szervezne össze, ahol minden egyes tagnak tartania kell a struktúra teljes súlyát, a függetlenség jegyében felállított inkább egy "közreműködő", egyedülálló csapatott ahol minden egyes tagnak korlátlan fejlődési lehetősége van magában a keret-sztoriban belül. Egyik sem befolyásolja a másikat, egyik sem hajlítja meg a másikat, hanem szépen, mondhatnák "felnőtt módón" minden egyes szerves rész produkálja a magáét. Ahogy elolvastam a könyv vázlatát, delfigyeltem arra, hogy van egy "várható" rész, egy olyasvalami, ami nem rendhagyó, hanem igen is megfelel a történetek többségének. Ez az "igazi" kérdés volt. Megkérdeztem Jekát, hogy miért is tette ezt ide be, amire azt válaszolta, hogy először is kikerekítti a történetet, ciklust zár (amit egyébként én igyezezni szoktam nem megtenni saját regényeimbe, illetve nem a "látható" ciklusokat szoktam zárni, hanem a láthatatlanokat és amik nem záróval végződnek, hanem újabb kezdettel), de egyébként azért is, mert ő hisz az igaziban. Na, ez engem elgondolkodtatott.

A legtöbb ember félelme az, hogy az életük úgy megy el, hogy sose találják meg az igazijukat. Elmennek mellette, hagyják kiszökni kezeik közt, örökre elveszítík valami rém-csoda folytán, vagí egyszerűen sose látját. Na, én minden bizonnyal meg tudom a világnak mondani, hogy ilyen nincs. Azt se mondhatom, hogy az ember kikerülheti, ha ki akarja kerülni. Persze, gondolom csak egy módja van annak, hogy örökre elvesítsük igaiunkat, és az az, ha önmagunkat titkoljuk el. Ha hamisak vagyunk, ha álarcot hordunk, ha nem engedünk saját igaz érzelmeinknek, akkor "Bye-Bye, Love, bye-bye sweet caress, Hello Loneliness". Miért? Mert az igazinkat nekünk teremtik, de ha mi folyamatosan valaki más akarunk lenni, és letagadjuk önmagunkat és saját igaz boldogságunkat, vágyainkat, akkir letagadjuk igaziainkat... és az lesz a legrosszabb, hogy tudni fogjuk majd.

Az az igazság, hogy nem lehet az igazi elől menekülni. Akárhogy is éled az életedet, akármelyik is az életfilozófiád, az igazi bele fog találni és lehetetlen lesz nem észrevenni. Akármire is szoktál figyelni, rá fogsz figyelni. Szép lesz a feneke, ha szép fenekeket keresel, és szép lesz a szeme, ha azt szereted. Akkor fog életedbe kerülni amikor épp jó, amikor te magad is jól vagy és amikor el tudod fogadni igazidat, mert elvégül is igazid is ember, és majd neki is akkor érsz az életébe amikor ő is kész hozzá.

Szerintem a legtöbben ismeritek már Kari és én történetünket vagy azért, mert itt olvastátok vagy azért mert ott voltatok amikor elkezdődött, így hát nem is kell elmesélnem nektek milyen is az amikor az igazi megjelenik az ember életében. De talán nem tudjátok milyen az amikor ez tovább bontakozik.

Amikor láttam Karit a reptéren, az élet megint fellobbant bennem, és szerelmem nem volt többé csak valami álomszerű tökéletes emlék, hanem egy valódi, élő, lélegző érzelem ami benne is élt igazán. Az igazim és én. Mondanom se kell, nem is muszáj, hogy mindenki itthon mindenki megszerette a Karit amint látták. Apu és Anyu csak úgy áradoznak, nem is bírnak szebbnél szebb dolgokat mondani Kariról. Kedves, aranyos, édes, csinos, figyelmes, jó, csendes természet, jó gyerek, okos, értelmes... Ati gyakrabban jött el, mindig valamilyen oknál fogva, akármi is lenne, és folyamatosan igyekezet valahol közel lenni Karihoz, valamit mondani még ha magyarja nem is a legjobb. Minden érdekelte ami a Karival kapcsolatos és viccelődött is. (Costa Rica legnagyobb stádiuma...) De ezek csak csipkék a szív körül. Meg lehet mérni a szerelmet percekkel megérkezés előtt, percekkel indulás után, vagy inkább a csókkal amivel üdvözölsz, az öleléssel, kificamodott álkapoccsal, egybefont kezekkel, meghitt beszélgetésekkel, a nehéz kérdésekkel, az őszinte válaszokkal, a kívánságok és ezer vágyak kitárgyalásával, kimutatásával. Vagy talán a szerelmet mind ezek által lehet mérni.

Viccelődtem Karival, és mondtam neki, hogy ahhoz, hogy megbizonyosodjak arról, hogy szeret, előbb statisztikai felmérést kell végeznem. Egy húsz darabos mintát. Igazán a szerelmet, amikor az igaziról van szó, nem mennyiségben vagy gyakorisságában méri az ember, hanem mélységben, és ahhoz nincs minta, csak tudás és érzés, és Kari meg én hamar zuhantunk bele a mélyébe és azota is száguldozunk kézenfogva mélyebbre és mélyebbre a szerelembe. És nem számít bele ezüst gyűrű vagy földigérő, romantikus fehér ruha, ebédek a teraszon, csókok és ölelések a Csendes Óceán sós csipkével díszített karjaiban, csak az fontos, csak az érdekel, hogy szeret engem és szeretem én. Csak a szeme, a mosolya, szavai, vagy ahogy rámnéz és szül, hogy azért egyek rendesebben, vagy ahogy becézget szeretettel és megbízik bennem.

Nem akartam ma hagyni menni, vissza hazánkba, de nem tehettem mást. Az az igazság, hogy ez nekünk egy ország, közös első nyaralásunk helye, ahol turmixgép szerű repülővel mentünk a tengerpartra, ahol ráják vártak szerelmemre, és ékes egek tárultak elénk szebbnél szebb látványokkal. Sok szép emlékünk van itt, és jó barátunk akik most Kari barátai is, szintén telítik ezt a földet szívünkben, de hazánk Magyarországon van. Karim hazament... nekem is hamarosan mennem kéne.

Mikor? Mikor tudok majd hazamenni Karimhoz, hazámhoz, végre otthonomba?