Tehát igen, komolyan azt hiszem, hogy nem olvassák amit írok, mert... hát mert de. Most úgy tudom, hogy valaki más is érdeklődik, alapvetően mert szeretné tudni mi fán termek. O_O ... ^_^ Hááááát.... mit mondjak? Örülök, hogy olvasni szeretnének, komolyan, de milyen képet alkotnak majd ezek a bejegyzések alapján?
Olyan ez, mint egy sötét szobában lenni, ahol szellemek figyelnek, de akik nem adnak jelet magukról. Ott vagytok? Léteztek? Mire néztek? Továbbra hagyják, hogy magányba higgyem magam, sötét biztonságban, fejemben, koponyám csontfalai közt... és akkor kibontakozok, mint egy éjszakai jázmin bokor, ezer illatos fehér virággal virulva. Csak hogy jázmin kis csillagjaim mások, mint amire gondolnál. Vadak, hevesek, szúrósak, viharosak, és csapnak ide oda, ötnek és vernek, nyikorognak mint a vad csikók. Hol kedves és szép, hol uncsi lehet, hol pedig mellbevágóan kemény. Kemény, vad és talán több mint amire gondoltál, mint amire számítottál, mint amire befizettél.
Csendben, sötétben, magányban lehet a legjobbakat alkotni.
Tíz perc múlva hét lesz. Jobb a hívom a taxit, mert ez nem egy kellemes hely. Innen jobb ha minél hamarabb elhúzom a csíkot. De talán tudok egy kicsit többet is maradni. Talán nem hétig, hanem nyolcig. Az egy plusz. Azzal letudok 3.5 órát a bepótolandó 8-9-ből. Vissz engem a gyűlölet, a harag. Hn. Feszült vagy, rohadék? Miért? Félsz attól. hogy nem leszek itt két napra, hogy helyetted csináljam a munkádat? Vagy mi az? Látod most, hogy mindig is igazam volt, hogy nem vagy elég jó ahhoz, hogy főnök legyél? Hn... Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak. Fájdalmad nekem örömöt add. Jaj! Ilyet nem szép mondani? Bocsi! De olyan finom érezni. Te... drága gyűlöletem... Könnyeid, szenvedésed eteti fekete szívemet. Észrevetted, hn? Most aztán igaz? Ez komoly... igaz a pletyka... hát te is láttad a fényképet az íróasztalomon, nem? Igaz. Jön a magyar és elviszi EGYETLEN munkaerődet. Mivel fogod majd itt tartani?
Hahahaha... ott állnék melletted, tudod? Csöndben, és figyelném arcodat ahogy torzul az aggodalomtól. Hallanám hangodat ahogy megtörik, és mélyen belélegezném az levegőt amibe kilehelnéd tehetelenségedet, kevergésedet. Miért nem tudtunk barátok maradni? Miért akartad eljátszani a hatalmasat? Hogy nem akartad észrevenni, hogy mi is itt a helyzet, ki is itt az aki tud? Hogy voltál képes szemethunyni az igazságnak? Hogy mindenki tudja, hogy nem érsz semmit, hogy átlátszó vagy, mert a munkában engem látnak, nem téged? Neved elnémül, elcsitul és elillan. Senki se hinné, hogy ezt te csináltad. A munka friss, okos... és virul benne a nőiesség. Szép, értelmes, erősen gazdasági. Tőled sose láttak ilyet és nem is fognak.
Bohóc.
Vigyáz, drága gyűlöletem, mert zárul a cirkusz a fejed fölött... Fogadtál és most veszítesz.
Készülj.
Marha bohóc.
Olyan ez, mint egy sötét szobában lenni, ahol szellemek figyelnek, de akik nem adnak jelet magukról. Ott vagytok? Léteztek? Mire néztek? Továbbra hagyják, hogy magányba higgyem magam, sötét biztonságban, fejemben, koponyám csontfalai közt... és akkor kibontakozok, mint egy éjszakai jázmin bokor, ezer illatos fehér virággal virulva. Csak hogy jázmin kis csillagjaim mások, mint amire gondolnál. Vadak, hevesek, szúrósak, viharosak, és csapnak ide oda, ötnek és vernek, nyikorognak mint a vad csikók. Hol kedves és szép, hol uncsi lehet, hol pedig mellbevágóan kemény. Kemény, vad és talán több mint amire gondoltál, mint amire számítottál, mint amire befizettél.
Csendben, sötétben, magányban lehet a legjobbakat alkotni.
Tíz perc múlva hét lesz. Jobb a hívom a taxit, mert ez nem egy kellemes hely. Innen jobb ha minél hamarabb elhúzom a csíkot. De talán tudok egy kicsit többet is maradni. Talán nem hétig, hanem nyolcig. Az egy plusz. Azzal letudok 3.5 órát a bepótolandó 8-9-ből. Vissz engem a gyűlölet, a harag. Hn. Feszült vagy, rohadék? Miért? Félsz attól. hogy nem leszek itt két napra, hogy helyetted csináljam a munkádat? Vagy mi az? Látod most, hogy mindig is igazam volt, hogy nem vagy elég jó ahhoz, hogy főnök legyél? Hn... Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak. Fájdalmad nekem örömöt add. Jaj! Ilyet nem szép mondani? Bocsi! De olyan finom érezni. Te... drága gyűlöletem... Könnyeid, szenvedésed eteti fekete szívemet. Észrevetted, hn? Most aztán igaz? Ez komoly... igaz a pletyka... hát te is láttad a fényképet az íróasztalomon, nem? Igaz. Jön a magyar és elviszi EGYETLEN munkaerődet. Mivel fogod majd itt tartani?
Hahahaha... ott állnék melletted, tudod? Csöndben, és figyelném arcodat ahogy torzul az aggodalomtól. Hallanám hangodat ahogy megtörik, és mélyen belélegezném az levegőt amibe kilehelnéd tehetelenségedet, kevergésedet. Miért nem tudtunk barátok maradni? Miért akartad eljátszani a hatalmasat? Hogy nem akartad észrevenni, hogy mi is itt a helyzet, ki is itt az aki tud? Hogy voltál képes szemethunyni az igazságnak? Hogy mindenki tudja, hogy nem érsz semmit, hogy átlátszó vagy, mert a munkában engem látnak, nem téged? Neved elnémül, elcsitul és elillan. Senki se hinné, hogy ezt te csináltad. A munka friss, okos... és virul benne a nőiesség. Szép, értelmes, erősen gazdasági. Tőled sose láttak ilyet és nem is fognak.
Bohóc.
Vigyáz, drága gyűlöletem, mert zárul a cirkusz a fejed fölött... Fogadtál és most veszítesz.
Készülj.
Marha bohóc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése