Egy Számalmas Ember

Buta, buta Szitakötő. Miért siratod, hogy a pasid nem téged választott? Hülye vagy? Igen, az vagy. Minden szavad a szabadságról hiába volt. Nem is igaz. Nem szeretsz egyedülállónak lenni, nem becsülöd meg ezt a megtiszteltetést, nem éled át, nem vagy rá büszke. Szegény, hülye Szitakötőm... ma undorodok tőled. Takarodj a szemem elől. Ilyen alsó rendű lények ne is kerüljenek közel hozzám.

Hogy tudtál ennyire leereszkedni? Hogy lehettél annyira buta, hogy nem vetted észre, mi vagy ennek az embernek. Te kis idióta. Legyen az érzelem virág, amit kitépsz a szívedből, és ha hagytad fává nőni, baltázd le, darabold fel, csinálj belőle ezer művet, ezer ékszert, értékesítsd, mutasd meg, hogy te nyertél, hogy mosolyogsz és profitot húztál. Mindig csak a mosoly, mindig tarts a fejedet magasan... de ez... undorító. Nem vagy te nő, nem vagy te ember, csak egy kis mihaszna, pillanatnyi söpredék. Hányingert kapok gyengeségedtől.

Hogy tud valaki ilyen undorító lenni?

Ez nem szerelem, te kis hülye, ez gyávaság, gyengeség, butaság, elhanyagoltság, de főleg önszeretet hiány. És te tudod jól mit szoktam én erre mondani, ugye? "Ha TE nem szereted önmagad, én miért szeresselek?"

Remélem felépülsz.