Reggel van, Kari nincs a netten, három botrányosan idiótikus törvény terül előttem, semmit se tudok a főnökömről (és remélem egész héten így is marad), Aerosmith énekel nekem közepes hangerőn arról, hogy Janie-nek pisztolya van... majd elhallgat lassan és belekezd a rózsaszín színnek az elemzésébe. Kiveszem a papírzacskóból a ropogós fehér papírba csomagolt, vajtól csöpögő, meleg kis izét és ahogy kicsomagolom a fokkhagyma és a vaj illata beront a levegőzőtlen irodámba...
Közben beront a Főnök... hosszú délutánom lesz, ha majd vele kell üldögélnem és megpróbálni emberi nyelvre tolmácsolni hülye nyögdelését arról, hogy mit akar csinálni azzal amiről semmit se tud.
De vissza a reggelire, vissza bagelre, a finom, illatos, pirítot csodára. Beleharapni megvalósult álom, mintha az ember az eget harapná le. Rá pedig a nap első, hosszú kort kólája és ... nem is lehet semmi mást se kérni az élettől.
Mint a hülye kis Disney filmekben, minden kiszineződik és kivirul, ugrabugrál az a buta kutya vagy mi a franc állatka ami minden hősnőnek lennie szokot, és énekre fakadnak az állatok, amik per pillanat itt Igor a Nyulam, Lobotomy a bárányka tálam, aki a kegyetlenség jelképe, mert az ember egyenesen a fejéből esik, mintha agyát enné és a bárányka nem csak, hogy nem mosolyog, de nyítva van a szeme, ül és ninics keze, hogy védekezzen! Ki csinál ilyen tálakat! (És ki veszi meg?) Van még egy béka és egy szellemem.
Harapásról harapásra, kitömi számat, kúszik a nyelvemen, és minden izét kiborítja, az orromig is felszökik, mindent betelít és tudom, hogy én ennek dolgozom: hogy bagelt ehesek reggelire.
A bagelnek hamar vége van, amit sajnálok, de egyébként nem is tudnék többet enni. Illata ujjaimon marad meg, szám szélén, és arra gondolok, hogy jó lenne majd ebből hamarosan megint enni, mert olyan fincsi. A fekete, buborékos, gyönyörű kotyvalékom pedig továbbra itt tündököl, csalogat, hívogat enyhén pattogós hangján.
- Igyál... tudom szeretsz... tudom csak engem szeretsz... Ki éltet téged nap mint nap? Kinek az izére vágysz olyan ezseveszetten, hogy bűnre is képes lennél? Rám? Ugye rám? Persze, hogy rám. Szereted aholy üvegemre tapad a nedves levegő? Ahogy lecsordul oldalamon a kövér víz csep? Mert a semmiből tudok én nedveséget varázsolni... de tudok én még többet is... csak igyál, igyál, igyál...
És ahogy utána nyúlok és ajkaimhoz viszem, felbillentem, megiszom... pezsgős ujjai lecsúsznak a torkomon és belülről futnak keresztül a mellkasomon. Hn. Ez a világ teteje. Ez a Nirvana. Amikor az ember meghal, ha jó volt, akkor idejut.
Most kezdődik a napom. Olvasás, folyamatos emlékeztetés, hogy ne vágjam oda az egészet, mert valaki úgy gondolja, hogy a hülyéknek is joguk van élni és megkeresni megélhetésüket. Darwin bácsi! Darwin bácsi! Hol vagy amikor a legjobban szükségünk van rád?
Megyek lassan, mert ma sok dolgom van.
09:51.
Közben beront a Főnök... hosszú délutánom lesz, ha majd vele kell üldögélnem és megpróbálni emberi nyelvre tolmácsolni hülye nyögdelését arról, hogy mit akar csinálni azzal amiről semmit se tud.
De vissza a reggelire, vissza bagelre, a finom, illatos, pirítot csodára. Beleharapni megvalósult álom, mintha az ember az eget harapná le. Rá pedig a nap első, hosszú kort kólája és ... nem is lehet semmi mást se kérni az élettől.
Mint a hülye kis Disney filmekben, minden kiszineződik és kivirul, ugrabugrál az a buta kutya vagy mi a franc állatka ami minden hősnőnek lennie szokot, és énekre fakadnak az állatok, amik per pillanat itt Igor a Nyulam, Lobotomy a bárányka tálam, aki a kegyetlenség jelképe, mert az ember egyenesen a fejéből esik, mintha agyát enné és a bárányka nem csak, hogy nem mosolyog, de nyítva van a szeme, ül és ninics keze, hogy védekezzen! Ki csinál ilyen tálakat! (És ki veszi meg?) Van még egy béka és egy szellemem.Harapásról harapásra, kitömi számat, kúszik a nyelvemen, és minden izét kiborítja, az orromig is felszökik, mindent betelít és tudom, hogy én ennek dolgozom: hogy bagelt ehesek reggelire.
A bagelnek hamar vége van, amit sajnálok, de egyébként nem is tudnék többet enni. Illata ujjaimon marad meg, szám szélén, és arra gondolok, hogy jó lenne majd ebből hamarosan megint enni, mert olyan fincsi. A fekete, buborékos, gyönyörű kotyvalékom pedig továbbra itt tündököl, csalogat, hívogat enyhén pattogós hangján.
- Igyál... tudom szeretsz... tudom csak engem szeretsz... Ki éltet téged nap mint nap? Kinek az izére vágysz olyan ezseveszetten, hogy bűnre is képes lennél? Rám? Ugye rám? Persze, hogy rám. Szereted aholy üvegemre tapad a nedves levegő? Ahogy lecsordul oldalamon a kövér víz csep? Mert a semmiből tudok én nedveséget varázsolni... de tudok én még többet is... csak igyál, igyál, igyál...
És ahogy utána nyúlok és ajkaimhoz viszem, felbillentem, megiszom... pezsgős ujjai lecsúsznak a torkomon és belülről futnak keresztül a mellkasomon. Hn. Ez a világ teteje. Ez a Nirvana. Amikor az ember meghal, ha jó volt, akkor idejut.
Most kezdődik a napom. Olvasás, folyamatos emlékeztetés, hogy ne vágjam oda az egészet, mert valaki úgy gondolja, hogy a hülyéknek is joguk van élni és megkeresni megélhetésüket. Darwin bácsi! Darwin bácsi! Hol vagy amikor a legjobban szükségünk van rád?
Megyek lassan, mert ma sok dolgom van.
09:51.
Kedves Hópihe!
Szia, én vagyok, az íród, a Nyuszika, a Hókisasszony, indián nevem pedig Írókéz-Fekete Szív Lobogó Haj (indián barátaim pedig Lobinak vagy Szivinek becéznek). A hitelkártyával kapcsolatban, emlékeztess majd, hogy nem osszam meg veled a belső gazdasági helyzetet, mert ezáltat szépen kidolgozott terveim csődbe mehetnek. T_T Most kezdhetem az EGÉSZ üzletelést...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése