Kikapcsolódás

Halad a lista, és halad a munka. Most viszont nagyon ideges vagyok és rosszkedvű, mert kiderül (de legalább kiderűlt, és meg időben), hogy rossz napra csináltam a hotel lefoglalást Krakkóba. Ez nagyon felingerelt. Persze, beléptem az oldalra, és kértem, hogy tegyék át, plusz a hotelt is felhívtam, csak a biztonság kedvéért. Hyne, Lengyelországban nem tudnak angolul. A csajnak alig lehetet megérteni a szavát. Kedvem lett volna mondani, hogy legyen szíves és maradjon csak az angolnál, mert oroszom nem valami jó (sőt), de lengyelem abszolút nulla. Most ülök és várom az e-mail-t amiben majd közlik, hogy a változás meglett.

Na, ha a pozitív oldaláról nézem, legalább most megtudom milyen is ennek az oldalnak a lefoglalás-változás szolgáltatása. Ezt is tudni kell... az ember sose tudhatja mikor kell hirtelen terveket változtatnia. Oh well, már megtettem a tőlem telhetőt... az A-Terv-ben. Ha ez nem megy, egyszerűen lemondom és újra lefoglaltatom. Annyi baj legyen.

Szerettem volna valami felvidítót olvasni... és ezt nem találtam se a Jeka se a Gitta blogjaiban. Mintha nem lenne elég a sok rémes hír az újságokban, az egyre több Josef Fritzl ami most mindenhol felbukkan, a mamák akik agyonverik gyereküket, éheztetik, nem adnak rájuk ruhát, kínozzák majd a fridzsiderbe teszik pici holt testüket, plusz a sok gyerek akit eladnak rabszolgáként, az embereket akiket nap mint nap elrabolnak, hogy kivegyék belőlük a szerveiket, vagy kábítószer csempészetre, prostitucióra kényszerítenek, most ők is húzzák a kellemetlen hírek húrját. Dude, come on! Na, mindenki azt ír amit akar, és mindenki azt olvas amit akar. Nekem sajnos, most valami mást kell keresnem.

És keresek és felbukkan: F küldött egy e-mail-t a IT-eseknek, hogy legyenek szívesek most már véglegesen tegyék rendbe Nyikolajt. Oké. Jeka és Gitta bejegyzései nem voltak olyan rosszak. Ow. Igen, rémesek. Nem igaz, hogy arra kényszerít mindenki, hogy dolgozzak vagy fanfic-ot olvassak! Elővenném a klónozott könyvemet, csak, hogy itt nem lehet olvasni, mert az olvasást "idővesztésnek" tekintik. Tehát, nem marad más, mint a fanfic... vagy a videók. Hnnn... rég nem néztem Odaátot... mwa-hahahahaha

Mancala!

Olajban úszó, pita lepénybe tekert Caprese szendvics, egy marék ásatag, olcsó krumpli "chips" (amerikai értelmezés szerint nem az angol értelmezés szerint) és egy doboz kóla. Többet kellett ezért fizetni, mint amennyit az ember józan eszével hajlandó lenne, de ezt egy high class fitness klub kávézójában vettem. Igen, élvezni kell az iróniát. Ez az ebédem délután fél négykor, amikor vissza sikerült szaladnom Pavas-ból, ahova elmentem beszerezni Kari Danijának a szülinapi ajándékát: egy Mancala-t. Remélem tetszik majd neki.

Tudom, tudom, olyan Ouija félének hangzik, de nem az. Plusz, nem is mernék neki ilyet adni. Hyne, még álomfogókat se merek a gyerekeknek vinni! Pedig az tökjó lett volna... komolyan.

Ma végre megírtam az Örök Utazási és Ajándék Listát. Excelen. ^_^ Kinyomtattam volna, de a technikus megint lebontotta a számítógépről a nyomtatót, és azzal hülyéskedett most nekem, hogy sajnos nem találta a CD-t mert tudta, hogy én azt elraktam. Bocs, de Baloney! Nem igaz! Ha fel akarta volna szerelni, beszereztél volna neki a TÍZ CD egyikét. De most ezzel nem zavartatom magam. Csak egy valami érdekel, még pedig az, hogy előre haladok a csomag üggyel. Előre, előre és csak előre.

Szerettem volna ma feltenni nektek a programot, mert még meg kell a Jánosékkal és a Gyuszival beszélni mikor találkozzunk, illetve mikor látogathatunk... de Kolyából a Photoshop-ot is kitelepíteték.

Ez a Jorge sokkal kártékonyabb, mint gondoltam volna...

Első Kirándulás Venado Szigetre

Tegnap kemény napunk volt. Hajnal 2.-kor kellett felkelnünk és indulnunk, hogy időben odaérhessünk ahhoz a helyhez ahonnan indult a csónak. La Penca de Jicaral. Az volt a hely neve, valahol messze, a Nicoya-i félszigeten.

Sok küzdelem után, végre sikerült Milenának és nekem elmennünk Venado Szigetre, ahol azok a halászok élnek akikkel szakdolgozatunk foglalkozik. A végén kénytelenek voltunk egy kicsit begorombulni a vezető tanárral, hogy azért engedje meg, hogy elmehessünk. Hülyeség arra gondolni, hogy az ember a tanárjától kérjen engedélyt, hogy megtegye a szakdolgozatához kellő kirándulást, de sajnos, mivel ő választotta ki ezt a helyet és csak neki vannak ott összeköttetései, kénytelenek voltunk a közreműködésére szorulni. Csütörtökön, egy egész hét rimánkodás és nyomás után, a tanárunk VÉGRE megadta a kapcsolata nevét és telefonszámát. Alvin, Milena férje beszélt vele, és ez az ember, Don Pedro, mondta neki, hogy hatkor kell La Penca-ban lenni, hony elvihesen minket Venadóig. Ennek az volt az oka, hogy csak ekkor jó a tenger áramlása. Ha nem lehettünk ott hatkor, akkor csak délután ötkor mehettünk volna ki. Ahhoz, pedig, hogy ott lehessünk hatkor, ahhoz el kellett indulnunk hajnali kettőkor.

Nem tudtam korán lefeküdni, és csak próbáltam minden áron okosan pakolni, de sajnos valahogy nem akart sikerülni. Egy extra ruha készletett kellett vinnem, hátha nem tudunk volna időben elindulni, és csak ma jöhettünk volna haza. Kellett szintén valamilyen szandál szerűség amivel a csónakra (amit itt 'panga'-nak hívnak, ami nem is olyan mint egy csónak, hanem egyöntetű és keskenyebb) fel kell majd szálni a vízből, vagy sáros partokról. Az otthoni és egy régi szandál között a régit választottam, mert azt a bokámra tudtam szorítani, és nem csúszna le a lábamról. Sajnos ez rossz ötletnek bizonyult, mert hamar szét is esett a lábamon.

Az út a pangán nagyon jónak bizonyult. Milena rettenetesen félt, mert sokat mozgott a kis csónak, de nekem nagyon tetszett, ahogy az öböl vízén száguldozott. Reggel hatkor a levegő finom volt, tele tengeri illatokkal, és friss ahogy legurult a közeli, zöldellő hegyekről. Az út rövid volt, nem is telt bele tíz percbe míg szárazföldről a szigetre értünk.

A szigeten megismertük Don Pedro halász közösségének a hall-befogadó épületét. Ez az épület elég ronda, rozoga és koszos kis hely, négy szobával. Két kicsiből az egyik iroda és a másik egy szoba ahol az esti őr aludni szokott. A másik kettőből az egyik egy nagy szoba egy kopott íróasztal, egy kopott fájl fém szekrény és egy hosszúkás, kényelmetlen pad. Itt tárolnak nagy műanyag hordókban benzint a pangák motorjainak. A negyedik szoba egy nagy szoba asztalokkal, csappal, mintha valami konyha vagy mosószoba lenne. Itt mérik és tárolják a halat.

A part kavicsos, telis tele kagylókkal, hol törött, hogy egész, és rengeteg kis kövecskével. Nem tudom van-e az egésu sigeten homokos tengerpart (homokkal, nem homokosokkal!). Don Pedro nem tett rám különb benyomást, de a testvére, Jhonny, nagyon rossz benyomással volt. Mint ő, mint más halászok hazudásnak, érdekeltnek tűntek, akik nem tudték se a Milena, se az én munkámat komolyan venni, és csak azt nézegették miféle történetet tudnak mondani, hogy levegyenek minket lábunkról. Micsoda hülyék! Ja, mert engem, fővárosból, egyetemi tanulmányokkal, rendes, jó keresettel, nyelvtudással, utazó szokásaimmal, márkás farmerremmel majd érdekelni fog egy hülye, négerre sült halász aki azt se tudja, hogy van a matematikában több, mint szorozni és osztani, és életében az egyetlen könyv amit valaha is látott és talán olvasott, az a Paco y Lola*. Hn. Idétlenek.

Nem tetszett, hogy Don Pedro elintézte, hogy egy magán háznál reggelizzünk ahol majd kiderült, hogy fizetni kellett a csajnak. Miért nem választhattunk mi hol együnk? Miért nem mondta előre? Mi is pakolhattunk volna kaját és vihettük volna magunkkal. Nem. Sajnos ezek a szigeti emberek, vagy legalább a Don Pedro csoportja azt hiszi, hogy a szárazföldiek mind gazdag emberek akiket ki kell zsákmányolni.

A halászok alapvetően napról napra élnek. Már nagyon kizsákmányolták az öblöt, és nem gondoltak arra, hogy hagyni kell a halakat szaporodni. Egy időben túl sokat vettek ki, és most szenvednek emiatt. Sokszor van olyan, hogy kimennek halászni és nem szednek semmit, a benzint pedig továbbra kell kifizetni. Sokan azt akarják, hogy az állam vagy valamilyen intézmény eltartsa őket anélkül, hogy ők csinálnának akármit. Mások peidg nem tudják elképzelni életüket a halászat nélkül, vagy a szigeten kívül. Hát egy az igaz: a kalózok ellenére, ez a sziget egy nagyon biztonságos hely. Kár, hogy nem igyekeznek, hogy több tanulási és kulturális lehetőségük legyen.

A meleg rettenetes volt, és a körülmények kemények. Reggel 9 után alig vártam, hogy hazamehessek, de sajnos várni kellett a dagályt, hogy a csónak megint a vizen legyen és el lehesen menni megint La Penca-ba. Olyan 1-kor tudtunk elindulni, ott hagyva a halászokat rendetlen, fura életükkel. Az utat nagyon élveztem, megint kint a vízen, gyorsan szágúldozva. Arra gondoltam, hogy milyen rémes, hogy ezekkel az emberekkel kell dolgoznunk, mert nagyon unszimpatikusak számomra, de hát, legyen, ha ez az egyetemi diploma ára. Csak legyen meg, és azután feljelentem a tanárt.

Mile férje nem akart azon az úton visszamenni amerre jöttünk, amiért lementünk Playa Naranjo-ig, ahol fél hatkor indult a ferry. Két órával indulás előtt értünk oda, akkora hőségben, hogy a világ körbe körbe kezdett körülöttem olvadni. Olvadtam magam is a rosszullétbe. Kevés és kicsi volt az árnyék, felcaplatva a meredek utcán egy apró, koszos kis étteremszerűségbe, ahol a szolgáltatás híressen rossz volt. Ott egy kóla és egy kis ceviche** életre keltett.

A ferry időben érkezett meg, és szépen, rendesen felvette az embereket és kocsikat. Kevesen voltunk. A ferry maga pedig két elemetes volt, a felső emeleten szép erkéllyel és egy kis méreg drága barral, ahol minden ital dupla annyiba került, mint szárazföldön. Zene és meccs hangzott egész úton keresztül, és mi nézegethettük a szigeteket és messze a szárazföldet, Puntarenas-t és Puntarenas fényeit. Mile férje vallára borulva elaludt, de én, a fáradság ellenére se tudtam elauldni, csak nézegettem az öblöt, a vizet, az apró kis csillogó halacskákat amik, szószerint, semmi költöi szépítés nélkül, hírtelen felcsillantak a vízből, mint valami picike kis csillag. Gondoltam, hogy talán a kicsi kis fény ami maradt épp úgy érintette appró, nedves kis testeit, hogy hírtelen, foszforeszkáló, éles kis csillagként tűnhettek fel a ferry mellet.

Messze Puntarenas gazdag fényekben tündökölt, oly nagy szépségben, hogy gondoltam, hülye mindenki aki nem Puntarenas-ban lakik.

Costa Rica is tud szép lenni.

*Paco y Lola: egy nagyon régi tanköny amit a múlt században használtak egészen a 90-es években, hogy írni, olvasni tanítsák a gyerekeket.
**ceviche: nyers halból készült kaja, általában előételként kínálva, vagy sör mellé. A halat összedarabolják paprikával, hagymával, petrezyejemmel, "culantro"-val és citromlében áztatják egy jó darabig.

Hyperion, a Filozófia Kérdések Netovábbja

Ha megismered lehet, hogy azt gondolod Hyperionról amit az egész családom gondol, hogy drága, szép Hyperionunk egy buta állat. De szerintem Hyperion nem buta, csak éppen nem mindig értjük mit akar. Hyperion sokkal "humanistább", sokkal elemberesedett mint sok más állat... vagy ember. Hyperion fele ösztönös állat, fele érző emberként viselkedik sokszok. Tudja, hogy az emberek ott vannak ahol fény van, tehát amikor emberre van szüksége, vagy valamilyen "emberáltal előállítható szolgáltatásra" van szüksége (mint kajára, mert sajnos a Whiskas nem szokot a kertekben és a csatornákban rohangálni) nagyokat nyávog, hogy felhívja a figyelmünket. Ismer minket annyira, hogy tudja, hogy nem kell fáradnia ha látja, hogy nem figyelünk rá, tehát oda szokott könyökölni az ajtóhoz és onnan nyávogat, hátha felfigyelünk rá.

A minap, viszont, megfigyeltem, hogy amikor már viszed ki neki a kaját, ahelyett, hogy elhallgatna még jobban rázendít a nyávogásra. Vajon miért? Anyu, persze, azt mondaná, hogy azért, mert hülye, de szerintem valami ösztöni dolog lehet. A kiscsibék a tévében akkor sikoltoznak a legerősebben, amikor már ott a mama a kajával, és mi emberek is, akkor leszünk a legbuzgóbbak, a legtürelmetlenebbek, a leghangosabbak, amikor már azon vagyunk, hogy megkapjuk azt ami kell. De miért? Lehet, hogy azt gondolja, hogy küzdenie kell valami "mással", folyamatosan a figyelmet felkelteni, nehogy elmaradjon a kaja? Lehet, hogy az ösztönös gondolkodásban az "alárendelt" lények úgy próbálják megmutatni, hogy ők a csoportből az erősebbek?

Tudom, hogy az állatoknál úgy szokott lenni, hogy a mama csak a legerősebbeket szokta etetni, nem azért, mert kiválasztja, hanem azért, mert ezek kaparintják meg a testéveri elől a kaját, vagy, mert ezeket látja, ezeket hallja.

Elgondolkodtam azon, hogy mi emberek mennyire vagyunk ilyenek szintén. Hát mi is ilyenek vagyunk. Politikában azt választjuk ki aki a leghangosabb, aki a legtöbbet látható. Munkában, családban, arra figyelünk aki a leghangosabb, akivel mindig van valami.

A Beszámoló és a Tökfej

Ezen már nevetnem kell. Hülye főnököm tegnap megkérdezte, hogy a hónap végére kész lesz-e az évi GSM Hálózati Beszámoló. Nem röhögtem ki, mert volt itt ember. Mit gondol? Ja igen, nem tud gondolkodni. Természetesen ez azért van, mert ő nem szokott soha munkát végezni. Visszafojtva a szarkazmust a hangomban, közöltem vele, hogy:

1. A gépem (Nyikolai) használhatatlak, illetve, csak arra lehet használni, hogy az ember zenét hallgason rajta. (Nem teljesen igaz, de nem baj.)
2. Még ha a gép is jó lenne, annak köszönhetően, hogy többször félbeszakították a munkámat, nincs módja, hogy ez a beszámoló a hónap végére kész legyen.

Ja, most majd ráadásul mondhatom azt is, hogy az egyetlen back up a munkáról vírusos. Persze, azért most szaporán az Internetre mentem a cuccaimat, de neki ezt nem kell tudnia, ugye? ^_^ Tehát mikor, mikor lesz kész ez a munka? Nem tudom... Talán májusba? Hihihihihihihihihihi

Internet, Mint Ellenség

Tegnap, igen, bedöglött a gépem, és egyből a munkahelyi vezetékes telefon hálózat, PLUSZ az Internet hálózat. Nem fogok erről nyilatkozni, mert, really dude, nagyon hülye. Minden esetre nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy tegnap volt, vagy lett volna Emő névnapja, és nem tudtam neki képeslapot küldeni. T_T Tehát inkább későn, mint soha amiért most teszem fel ide üdvözletét. ^_^

Boldog Név Napot, Emő!!!

Egyébbként nem igaz, hogy "jobb későn, mint soha", vagy legalább nem mindenhez. Vannak dolgok, és talán a legtöbb dolog ami időben kell. Sajnos ez egy olyan valami amint nem mindenki képes megérteni, és sajnos, nem lehet (mindig) ezeket beperelni. Az időpontokat azért találták ki, hogy az emberek betartsák, hogy az emberek szinkronizálhassák feladatait, mert az ember nem csak egy dolgot csinál egész életében, és nem minden egyedülállő cselekedet, hanem (talán épp ahogy most a szakdolgozatban tanuljuk) egy lépés, egy lácszem egy hosszabb cselekedet láncban. Ha egy láncszem eltolódik, az egész lánc eltolódik, és nagy eshetősége lehet annak, hogy a lánc egyik szakasza megsemísül a tolódás miatt.

Ha valaki nem érti, hogy időben kell kiadni egy igazolást, amit akármikor megcsinálhat, talán az akinek kell nem tudja időben beadni az iratokat, egy hitel felvevésére, és emiatt majd nem tudja megvenni azt a jó árú házat amit kinézett. Ha valaki nem fizeti meg a megigért időben a tartozását valakinek aki bízott benne, akkor az a másik ember lemaradhat egy programról amit már egy ideje tervezett, mint egy utazás, kocsi vétel, fogorvos, lakás újítás, vagy lemaradhat a gyerek iskolájának befizetése, vagy egy számly befizetése, amiért az adott ember lehet, hogy mindent elveszít, vagy rossz hitele lesz... minimum.

Ha valaki nem tartja be a szavát, nem akkor teszi meg a dolgokat amikor megígérte, akkor lehet, hogy valaki más nem tud időben levizsgázni, nem tud időben felmutatni egy szükséges egyetemi diplomát és nem csak több millióról marad le, de szintén lemarad egy jó munkáról is.

Semmi gond, gyerekek. Tegnap sikerül elkapnom a vezető tanárt az Interneten (amikor az MSN még működött, you mind), és kicsikartam belőle, hogy Mile meg én mehessünk omost szombaton Venadóra. ^_^ Akkor most elmegyünk, megnézzük milyen, majd most három-négy hét alatt dolgozunk rajta (ami azt jelenti, hogy otthon nem csak 90 perceskedhetek, mert majd sokat kell dolgoznom a szakdogán... hogy mihamarabb legyen sok, sok 90 perc, pezsgő és ébresztés... egyebek közt ^_^), majd miután visszajöttem lemegyünk megint és feltesszük kérdéseinket a halászoknak, majd csak fel kell dolgozni és mehet!

Istenem, Istenem, kérem legyen meg a diplomám a születésnapom előtt!!!!

Egy Lassú És Forró Vasárnap

Kezdem azt hinni, hogy a "nyár" csak Herediában létezik. Amikor elmentem tegnap Szitakötőhöz, aki San José egyik legcsúnyább részén lakik (Guadalupe-ben), borús volt és hideg, és fújt a szél. Ma itt fertelmes leleg van, nincs szél és felhő sincs az égen. Minden vakít, minden el akar olvadni, de nem olvad el, csak megkövesedik, megmeszesedik és keményre szárad, összeégetve a napon. Felállok és kimegyek az utcai ajtóhoz, hogy megnézzem a hőmérőt amit Apu oda felszereltetett. Kari mindig meg szokta kérdezni, hogy hány fokk van, amire és sose tudom a válasz. Sok fokk, kevés fokk, meleg fokk, hideg fokk, jó fokk. Honnan tudjam én? Itt senki se nézi azt, de Kari kedvéért (és mert nem vagyok nagyon lusta hozzá) megnéztem. 29°C. Hát ez kiábrándító. Oké, a hőmérő az árnyékon van, de így is. Olyan meleg van, hogy az embernek kedve volna a hűtőbe ücsörögni.

A nap már lassan kezd lemenni, és az utcák lassan járhatóvá válnak. Jönnek a felhők és belepik az eget, élhetővé teszik a napot.

A mai program laza. Mosás, hajmosás, kis kényeztetés... olvasás, előpakolás, tévézés, Odaátozás (Warner Brothers Channel-ben megy a negyedik évad)... Jó lenne egy kicsit rendet teremteni itt-ott, és elkezdeni a selejtezést is. Már több mindent félretettem, dobozokba pakoltam, hogy majd kidobásra, elajándékozásra vagy eladásra kerülnek, de még nem tevékenykedtem ezekkel kapcsolatban. Sok manga is majd eladásra kerül a gyűjteményemből. Talán ezeket sokkal gyorsabban tudom majd eladni. Kedvenceimet, azért persze, megtartom, de van sok más ami nem igazán érdekel. Sok egész kollekció amit talán jobb lenne az Internetben eladni, mint Ororon, Mars, Eerie Queerie, Les Bijoux, Paradise Kiss, Kill Me Kiss Me és egyebek. Talán eladom Angel Sanctuary-mat is, amennyi mangám van belőle, annak ellenére, hogy imádom Kaori Yuki stílusát. (Vagy lehet, hogy eladom az utolsákat, és megtartom azokat amik addig érnek ameddig a film is.) Igen, annak ellenére, hogy már a manga és az animé nem érdekel, bizonyos dolgokra ragaszkodom még. Hát nem is mondom, elő szoktam még venni néha Fake-et, és Saiyukit is, át nézegetni, olvasgatni, belemélyedni és élvezni a szereplőket.

Saiyuki egy érdekes történet elég érdekes stílusban rajzolva. A sztorit Kazuya Minekura rajzolta és tudomásom szerint ő is írja a történetet, kínai és japán legendákra épülve. A sztori kidolgozása lebilincselő és fantasztikus, feldolgozva olyan elemeket, mint Goku legendája, amit többen a Dragon Ball sorozatból ismerhetnek. Itt Goku valamennyivel más, és nem fajul el holmi UFO dologra (mint a Saiyajin történet), hanem a legenda keretében marad, és Majom Kirányként is ismertetik (nem a szereplők, a csoport, hanem a történet), illetve Osaru vagy Saru Heika, ami tudomásom szerint japánul azt jelenti, hogy Majom Király. Ennek ellenére, maga Goku, vagy Son Goku eléggé alárendelt szereplő marad a főszreplőnek, Sanzo-nak, egy nagyon kifacsart, agresszív papnak (nem keresztény pap!). Velük van egy kappa (vizi youkai, vagy vizi démon) és aranyos fiatalember, Hakkai aki valahol varázsló és valami nagyon kificamodott titkot rejtegett magában.

Ühüm, nem nagyon fogom ezt kiselejtezni!

A nap lassan eltelik. Még meg kell a holnapi ebédet csinálni, a holnapi ruhámat kiválasztani, levelet írni, olvasni, egy pár dolgot elrendezni, elő pakolást tartani... Miért lesz ennyire tele az ember feladatokkal szabadnapjain?

Isten Éltesse a Pénteket!

Véééééééééééégre!!! T.G.I.F.!!! Ó, igen, igen, igen! Végre itt a péntek! Létezik szebb nap a pénteknél? (Hát nekem tetszik a hétfő is, és a szerda, mert szerdán születtem.) A péntek a dolgozók áldása. Utolsó nap, és utána PIHENÉS! Gyertya fény, könyv, kis Chill Out zene, aromaterápia, melegvízbe áztatott lábikók, agyag és paradicsomból iparilag készített pakolás az arcodon, kilazult testtel egy hosszú, forró zuhany után testkrémmel illatos, lenge kis selyem pongyola... talán tévé a zene és a könyv helyet. Talán Odaát. Vagy talán mégis könyv és "DestinationLounge Bali". Megint belevágni Henry Miller "Tropic of Cancer"-jába. (Mi is a neve magyarul? "Rákmicsoda"). talán csinálok egy "fél hajmosást", mert tegnap és tegnapelőtt elfelejtettem, de most olyan nagyon érezném a gőzös, forró párát a tarkómon, a börömet ahogy a meleg vízben lazul, puhul, nyílt lesz mindennek a mi jó. Felgyújtani minden gyertyát a szobámban, hátraesni az agyon, keresztbe, hogy a lábam a meleg vizes, foot bath láb tússal illatos, oliva olajas (igen, az oliva olaj isteni a bőrnek!) lavorba ázzon míg lustán, lazán magam elé tartom Miller művét, amiről annyit hallottam, illetvo olvastam Anais Nin naplóiba, amiről tudom mennyi szenvedésbe került, amiről tudom min ment át az író, és miért írja amit ír, kire mondja és kire gondolja azt amit a papírra felfirkált. Nin és Miller gazdagítják a lelkemet, mint írók és mint emberek.

Igen, sajnálom Dean, elnézést Sam, ma Miller lesz. Igen... vissza az élőbe a művészetbe, a gondolatba. El egy kicsit ettől az embertelen, gyors, pillanatnyi világtól ahol minden pocsék mert amúgy is múlik.

Tegnap összeszedtem azokat a CD-ket amiket haza akarok majd vinni... és alapvetően 53 darab. Van köztük Soundtrack CD három filmből: The Covenant, Fast and Furious: Tokyo Drift és Indiana Jones and The Last Crusade. Aztán van egy érdekes kombináció zene ahol tündököl Björk, Within Temptation, Nightwish, Evanescence, The Rasmus, Korn, Rammstein, Pearl Jam, Daft Punk, BoyzIIMen, 2Pac Shakur, Jay-Z, Ja Rule, Christina Aguilera, Black Eyed Peas, The Best of Celtic Music, Loreena McKennitt, Era... és japán rajzos zenék. Egy CD rengeteg Megumi Hayashibara slágerrel, Wolf Rain, Serial Experiment Lain, Zetsuai, Weiss Kreuz, Rurouni Kenshin. Gondolkodom, azon, hogy sok CD, és talán nem lenne okos most mind hazavinni, mivel tuti megnézik a bőröndjeimet mivel Bogotán keresztül jövök. ^_^ Jó, hogy nem a "Conjure of Sacrifice"-t viszem! (Mert egyébként azt hiszem hazaviszem a boszorkányságos és meleges könyveimet. Csak nem ül neki a Kari olvasni őket! ^_^)

Ma elegem lett a karbantartós gyerekekből. Reggel mindent eltettem, hogy dolgozhassanak a falon, nyítva hagytam az irodát nekik, elmentem az SLA csoport gyűlésre (azt a csoportot és ezeket a gyűléseket imádom!!!), és amikor visszaértem nem voltak SEHOL! Tehát felhívtam az Ileanát, és mondtam neki, hogy nekem ebből már elegem van, átköltözök a LD volt irodájába.

- Jól teszed! - mondta, ami nekem kicsit fura volt.
- Jó,- mondtam - szólok a Marco-nak.
- Minek? Csak költözz át.

... Furi. Azért felhívtam a főnökömet és mondtam neki, hogy én megyek az LD volt irodájába, mert ezzel a helyzettel nem akarok többet tötyörögni. Megértette és én már költöztem is. Most már nem kell várnom, hogy mikor lesz nekem végre új bútorom, mert itt van egy vadonatúj bútor. Nem kell vérnom, hogy csináljanak nekem kinyitható ablakot, mert itt az ablak kinyílik. Nem kell várnom, hogy itt megcsinálják a penészes falat, mert itt a fall nem penészedik, PLUSZ nem kell felkapcsolnom a lámpát mert jü fény jön be és így senki se lát be, plusz van végre térerőm! Már csak a dolgok elhelyezését kell véglegesíteni... amikor majd a "kommunikátorok" elviszik dobozaikat, ami engem nem is zavar, mert ezek a dobozok engem jobban eltakarnak! ^_^

Ma Rosario vissz haza, tehát korán otthon leszek... korán kezdhetem a SPA-mat. Holnap reggel megyek Szitakötőhöz, hogy megtanítson nyakláncokat fűzni, majd spaghetti-t és bort ebédelünk. Vasárnap pedig Shimmy-vel megyek a VIP moziba. Film, sör, sushi. A jó élet.

Rég nem irogatok. A naplót előveszem, de vagy nem tudok kibontakozni mert az aggodalmak, a gondok rám nehezednek, beárnyékolják érzékenyebb részemet, vagy amikor írnék, azt mindig félbeszakítja valaki akivel foglalkoznom kell. Napló. Nem is tudom megmagyarázni mit is jelent. Egy gyűjtemény pillanat-mű alkotás. Hol kis firkák, hol nem elég jük, de hol kiterjednek, hogy szépek és élénkek. Nem, nem mindenki írhat naplót, nem mindenkibe van az ami kell, hogy naplót csináljon egy naplóból, úgy ahogy nem mindenkiben van benne, hogy naplót faragjon a blogból. Blog. Kicsit sajnálom. Ez ennek a kornak a szóvívője, a kifejező táblája, de olyan korlátlanul kusza. Mindenkinek lehet, mindenki írhat, és van sok aki... aki inkább magába tartaná a sok ostobaságot.

Korlátlan kifejezés egyben gyönyörű és undorító. Az emberi elme minden darabkáját, minden színét kimutatja, de minden kis szemétkéjét is, mind azta a rodhadozó, pocsék kis nyavalyáját is ami eltorzítja a tisztátlanság szépségét, a tökéletlenség, az emberiség, az asziometrikus elemet ritmikus káoszának szépségét és csak a hulladékot húzza maga után.

Kis Pletyka a Barárság-Szövetség Megalapozására

Ha még innen akarok ma bloggozni, akkor most kell, ami picit nehéz, mivel nem jut eszembe semmi jó amit írhatnék. Ma lesz még egy uncsi Minőség gyűlés amire semmi kedvem elmenni. Tehát, nem marad más, csak a pletyka.

Ma bejött irodámba Ricardo és beszélgetett velem egy kicsit a Spinning technikáról, mert abban én abszolút tehetetlen vagyok. Aztán megjegyezte, hogy nagyon bántotta őt Cynthia megjegyzése tanácsairól aznap amikor haza vitt minket és ő (Cyn) olyan vadul vezetett. Na, oké, Cynthia MINDIG vadul vezet. Szerintem Ricardónak igaza van, mert én ott voltam, és a megjegyzései nem csak helyénvalóak voltak, de nagyon is óvatosan tette meg őket. Sajnos, hogy ezt Cynthia nem tudja értékelni. Többen is mondját már, hogy Cynthia addig nem fog megtanulni, míg egy igen rossz balesetbe nem látja magát. Sajnos attól félek, hogy még ekkor se fogja megérteni, és továbbra is vadul fog vezetni.

Mindkettőnknek hál'Istennek sikerült kifizettetni vele a tártozásait. Ricardo mondta, hogy Cynthia már kért úgy tőle pénzt, hogy sose adta vissza.

Az épületből senki se utazik már vele, csak néha én, mert senki se bízik benne. Most másoknak ajánlja fel az utat, olyan embereknek akik egy gyűlés miatt jönnek és akiket elvihet egy darabig. Nem tudom, miért kell neki az, hogy valaki mindig vele menjen? Fel akar vágni minden áron? Szomorú.

Ahogy az lenni szokot, most Ricardo velem barátkozik, mert én "megértem" Cynthia ellen. Igen, a munka olyan mint a suli. Ez volt... Gossip Girl.

Remény-Telen

Hát igen, csak egy utam maradt... ami még békés: a gyertyás imádkozás. Ma alkalmazni fogom. A gyertyás imádkozás egyszerűen abból áll, hogy az ember felgyújt egy gyertyát, imádkozik egy Mi Atyánkot és aztán imában kér, köszön, stb, akármit. A gyertyát az ember pedig nem oltja el, hanem hagya magától kialudni. Sok mindenben szokot ez engem segíteni, nem mintha a gyertya erejében hinnék, mert ilyen nincs, hanem a hit erősítésért ami ez jelent.

A gyertya most azért kell, mert a vezető tanárunk nagyon ki akar tolni velünk. Ma nem csak tologatta a napot amikorra beterveztük a sziget látogatását, de elejét is vette annak, hogy Costa de Pájaros-t válasszuk. Egyenesen azt mondta, hogy nem küldjünk el semmit Oscar Pacheco-nak, hanem majd csak a végén. Ez nagyon, nagyon rosszul esett. Azért megpróbáljuk majd valahogy máshogy beleilleszteni a lehetőséget, mert komolyan érzem, hogy sokkal gyorsabban tudnánk haladni ha Oscar segítségével tudnánk számítani, nem is mondva, hogy magunk mehetnénk és nem kellene arra várni, hogy korrupt, együgyü vezető tanárunknak legyen ideje. Nem kell hagyni. Nyomni kell, nyomni kell, nyomni kell. Észre kell vennie, hogy nekünk ez sűrgős, és hogy nem vesztegethetjük az időt úgy ahogy ő vesztegeti a mi időnket.

Szent Patrik Nap

Boldog Szent Patrik napot mindenkinek!!! ^_^ Na, nem zöldítettem be az egészet, de azért gondoltam megosztok mindenkivel egy kis lóherét a szerencsére! ^_^ Szép, ugye? Szerintem nagyon cuki és egyébként is, a zöld szín a világon az egyik legszebb szín. ^_^ Olyan friss, üde, nyugodt de vidám, édes, mosolygós, lélegző... Minden ami finom, ami szép, ami kedves, az mind, mind zöld. Ma kelta zene szól a gépemből és olyan jó! Csupán azt sajnálom, hogy nincs több. Illetve lenne, de

1. Otthon hagytam a másik kelta zene CD-met, és
2. ... mert nem találtam a dobozát.

Jut is erről eszembe valami: két dolog hiányzik nekem:

1. Egy fésűm
2. A legújabb kelta zene CD-m tokja.

A Danira gyanakszom, meg mondom őszintén, de fogalmam sincs hova tehette ezeket a dolgokat. Úgy tűnik szinte, hogy elvesztek a Queer As Folk sorozat első és második évadok. Erről a Laurát hibáztatom, mivel én kölcsön adtam neki az egészet. Szeretem ha a dolgok rendben vannak, együtt maradnak, tehát miért vettem volna ki az első és a második évadot? Azért nem haragszom a Laurára. Tudom mennyi nyomás alatt van. Nem irigylem szegényt. Biztos majd előkerül valamikor.

Ma este rendkívül jól aludtam. Fogalmam sincs miért, mivel ma kora reggel kellett megint felkelnem, de mégis nagyon, de nagyon jól aludtam. (Lehet, hogy azért volt, mert tudtam, hogy ma Szent Patrik nap lesz, és csupa zöldbe leszek? ^_^) Időben felkeltem, elkészültem, minden rendben, de sajnos majdnem elkéstem a munkából. Apu kocsija, ugyanis a szervízben van, mert kicserélik neki a sebesség-dobozt, tudod, az a dolog amivel vált az ember elsőből, másodikba és így. Hát nem mondom, én már vártam, mert amikor utoljára vezettem azt a kocsit, az első sebesség ki szokott ugorni hírtelen és a kocsi leállt... hál'Istennek. Na, végre eléggé tönkrement és most kicserélteti. Nem hiszem, hogy majd sokáig jó lesz, mert Apu igazán nem tud vezetni.

Hát ma fogta Ati kocsiját (gondolom Ati itt hagyta neki, mivel ő ment megint Kiskukutyimba), és az volt az első dolga, hogy felriasszon mindenkit a riasztóval. Hát, mondom, ez nem igaz. Nem most vezeti Ati kocsiját elősör, és ennyi idő alatt nem volt képes megtanulni, milyen riasztója van és hogyan kell kikapcsolni. Vagy tíz percet vesztegettünk a háznál, majd plusz 10-15 percet az Atiéknál, mert ott megint beindult a riasztó és se az Apu, se a Yuly nem bírtak vele. Vagy hétszer kellett mondanom neki, hogy hívja már fel az Atit, kérdezze meg mit kell csinálnia, de nem, csak ott matatt, babrál és mondogatja, hogy fogalma sincs hogyan kell vagy mit kell. Na, későn indulunk el, és remélem legalább lesz benne annyi becsület, hogy az irodánál hagyon, de nem! Hogy neki még parkoló helyet kell szereznie, mert Ati kocsiját nem lehet az utcán hagyni... Már nehogy már! Rengeteg parkoló hely van! Csak azok parkolnak az utcán akik nem akarjan gyalogolni. Na, ott hagyott engem az UTCÁN, ahonnan gyalog nem jutottam volna el SOHA a munkába. A buszok mind tele voltak és csupa mázli volt, hogy 7 perccel 7 előtt ért oda egy busz aminek majd nem kellett senki más se felszedni az úton, hogy nem volt dugó (mert szokott lenni) és hogy a mai őr egy leszbikus csaj aki szeret engem, tehát az 7:03 helyett beírta nekem a 7:00-át.

...phew... ez közel volt!

Munkában minden a szokásos. Igyekszem nem gondolni arra, hogy a főnök létezik, mert attól rossz kedvű leszek, és már eleve napok óta kezdek rossz kedvű lenni, mert valaki akit ismerek és szeretek elég éretlen és így is viselkedik. Tehát inkább más dolgokra fordítom figyelmemet, mint a szakdoga vagy itt-ott egy, egy munka.

Gondolkodom azon, hogy nem kellene-e valami logikus munkát kitalálnom magamnak, de sajna az a baj, hogy nem ismerem igazán, hogy mire akar ez az osztály kimenni. Na, F se tudja, den nem az a pláné, hanem az a dolog nyítja, hogy nem is tudom pontosan tulajdonképpen merre is kellene ennek mennie, milyen formában, mert amennyire észrevettem, akármit is csinálna ez az osztály azt már csinálja valaki más. Igen, duplázzuk a munkát. Megkérdezném a többieket mit csinálnak, de minden egyes ág annyira eltávolodott a többiektől, hogy különböző nyelven beszélnek. Hn. Szerintem akkor vissza kellene menni az egyesítéshez. Ugyanakkor, sajnos, én ehhez nem értek. Ezt egyszer elkezdtük de félbe hagytuk. Nem kellett volna.

Jaj, a szakdolgozattal van egy jó hírem! Mind két olvasó tanár elfogadta a kérelmünket, és az egyik, (aki nekem nem szimpi) azt mondta, hogy szívesen, de ő csak májusban érne rá. Tehát, lehet, hogy ez a nyítja, hogy megkérjük Juan Josét? Jaj, az olyan jó lenne! Oscar Pacheco azt mondta, hogy szívesen, és az pluszban azért is jó, mert ha a tanár minket izél a kiutazásokkal, akkor felhívhatjuk Oscar-t és ő majd tud nekünk segíteni! ^_^ Talán, de csak talán, meglehetne a munkát tenni Costa de Pájaros-szal, egy parti falucskával, és nem Venado Szigettel. Ahhoz Oscarnak rengeteg infója van, és oda könnyen el tudunk jutni a Mile-val! ^_^ A türelmetlenek és a késők ellenére, minden a saját idejében és módjában történik meg.

Tegnap azért egy picikét lazítottam az Odaáttal, második évad.. angolul. Hát jó, sajnos nem magyarul, pedig imádom magyarul a sorozatott, de hát ez van. Végül is szerintem nagyon is érthető, hogy megvettem a második évadot, ugyanis, ha nem vettem volna meg és otthon nem tudom beszerezni, megütött volna a guta, hogy kezeim közt volt és hagytam elmenni. Waaaaaaa~h! Nem, Odaátot nem engedem! Főleg nem amikor Dean olyan ... hnnn... jól nézki! Dean, Dean, Dean... az aztán egy csinibaba. Sajnos nem szeretem magukat a színészeket, mert nem tudok egyenrangúnak tekinteni egy olyan embert aki azzal nyeri meg a kenyerét, hogy tetteti magát, hogy eszközzé válik létrehozó helyet. Lehet, hogy csak nem látom a kreativitást, a hozzaadást benne, de nekem a szinész olyan mint egy hegedű: a hegedű magától semmi, és semmi is marad, mert az zenét amit vele csinálnak az mindig a zenész vagy a szerző érdeme. Sajnos, de én csak azt tudom tisztelni mint embert aki képes alkotni, mindenki más egyszerűen emberi roncs és levegő pazarló hús kupac.

Feliratok

Holnap egy tök jó nap lesz ^_^. Szent Patrik nap lesz! Waaa~h! Errefelé senki se ünnepli meg, mert nincsenek írek, vagy elég írek, de nekem nagyon tetszik az a nap, főleg mert zölddel szokták ünnepelni, és a zöld a kedvenc színem. Zöld, zöld, zöld! Már ki is választottam a holnapi cuccomat. Sajnos nincs zöld nadrágom és nem akarom a zöld kockás szoknyámat felvenni, mert gyapjúból van. Zöld cipellőmet se veszem fel, de minden más zöld. Oké... a melltartó sem, de minden más igen.

Ma láttam két érdekes táblát itt Herediában. Az első ijesztő volt és a házunktól nem messze van, sőt a busz megállónál van. Egy kartonlapra, filctollal, kézzel írva ez áll:

FIGYELEM! EZEN A HELYEN MEGÖLHETIK A MOBIL TELEFONJÁÉRT! VIGYÁZZON!

Szomorú amikor a szomszédok arra kényszerülnek, hogy ilyen plakátokat raknak ki, mert a rendőrség nem tesz semmit. Ijesztő, mert tudom milyen itt. Tehát már valakit meggyilkoltak a környéken? Ijesztő amikor az ember arra gondol, hogy itt pisztollyal rabolják ki az embert és késő este járkálnak a háztetőkön, nézik hova lehet betörni.

A második egy vicces felirat volt. Megint egy karton lapon, filctollal, kézzel egy üzletben láttam, hogy "blogtalanítanak" mobilokat. ^_^ Hát igen, tudta az ember, hogy valami modern dolgot kell kiszedni a telefonból, de épp csak hogy az a pláné, hogy "függetlenítsék" a telefont. Gondolom, hogy azért akad olyan aki blogtalanítani szeretné a telefonját, de akkor, hogy bloggol be egy mobil?

Ilyenek csak itt vannak.

Komolytalanság

Most csak kicsit fogok írni, mert nemsokára elszököm a bankba, illetve a bankokba, hogy kifizessen a kiutazási adót, és majd hogy egy másik bankban kifizessem az Oriflame rendelést. ^_^ A csajok már fizettek, tehát ebből kifizetem most az árut amit kértek, és a nyereségből pedig az adómat. Komolyan kezdem imádni ezt a kis üzletelést. Ennek a tetejében, Laura is kért egypár dolgot. ^_^

Tegnap megint renget a föld. Az egyetemen voltam és vártam a vezetőtanárra amikor elkezdődött a mozgatás. Néha lehet, hogy nem is földrengés, mert az ember elszédül, vagy valami, és olyan érzése van, mintha rengne a föld, de amikor láttam, hogy himbálódzik a víz a titkárnő vizes üvegében, tudtam, hogy igen, ez az. Ma, a CNN jelezte, hogy földrengés volt Panamában, de csak annyit írt, hogy egy ott élő újságíró nem érezte. Na, nehogy már! Mióta hír, hogy érzi, vagy nem érzi? A sziszmográfus érdekel, nem az újságíró véleménye! Na, ilyen manapság sajtó...

Most megyek!

Megbízhatatlan Emberek

Mosolyt szoktál tenni arcomra, kedves Hópikém, mert mindig próbálod kitalálni mit akarok címnek írni. Mi lesz majd amikor el kezdem ismételni címeimet? Lesz olyan? Az embernek mindig van valami új mondanivalója. K.b. Nagyapám szerint az írók csak egy könyvet írnak egész életükben, és csak annak több változatát adják ki. Ha ez így lenne, és az író ember, akkor minden embernek csak egy témája van és annak több változatát fejti ki újra meg újra. Akkor az lenne a költői kérdésem, hogy eljön-e az a nap amikor kifogyunk témánk változataiból?

Édes Hópikém, érted te az embernek ezt a dinamikus, megismételhetetlen tulajdonságát?

Tegnap arra döbbentem, hogy mennyi megbízhatatlan ember van a világon, hogy gyakorlatilag szaporodnak, mint a gaz. Azt hittem volna, hogy csak engem zavarnak, de nem így van. Bepillantást kaptam egy sarokban, ahol észrevettem, hogy az emberek, mi többiek, ezeket kezeljük és kifecsegjük. Méreg eteti a mérget, szaporítja, uszítja, felhergeli, gerjeszti. Mi haragos, kiábrándult cserbenhagyottak.

Megbízhatatlan társaink nem ismerik az ígéretek és a szavak lekötő erővel bírnak. A megbízhatatlan emberekből hiányzik az az érdem ami minden emberrel születik, amit mások óvatosan, szeretettel ápolva növelnek: nekik nincs szavuk. És mi is egy ember akinek nincs szava? Az nem is ember. Figyelmetlenek, feledékenyek, képtelenek előre látni és csak a szűk jelenben élnek. Tervek és megoldások helyet kifogásaik vannak. Nem megoldással jönnek elő, hanem "okokkal" amikkel tulajdonképpen saját képtelenségeit igyekszik takargatni. Haszontalan kifogások amik senkit se érdekelnek, amiket senki se hallgat, és a ki hallgat lassan nem is hiszik el. Lassan a megbízhatatlan emberek ereje arra megy, hogy felügyelő módon mindenféle bizonyítékot szerezzen ami alátámasztja kifogásait, és közben mindenki más, mi cserbenhagyottak csak arra tudunk gondolni, hogy miért nem volt képest ezt az erőfeszítést a megígért cselekedetbe fordítani.

"Befizetem...", "elmegyek...", "megnézem...", "felkeresem neked...", "átküldöm...", "megszerzem...", "megadom...", "megkérdezem...", "letöltöm..."

Mind megtört ígéretek. Mind a komolytalanság nyomai. Sokszor maga a megbízhatatlan ember ajánlja fel.

- Jaj! Én ismerek valakit aki ott dolgozik! Nagyon jó barátom! Plusz ezt meg ezt meg ezt is meglehet szerezni. Szóljak neki?

Kórosan késnek, vagy egyszerűen meg se jelennek amikor ígérték, hogy ott lesznek. Érdekes módon egyszer időben ott vannak, és azt hiszik, hogy az náluk a rendszer. Van képük olyanokat mondani, hogy "ők csak néha késnek", "csak néha felejtik el azt amit megígértek". Néha? Azt mondanánk, hogy Rendszeresen. Vagy olyan néha ahogy a KKK néha bántja a négereket. Olyan néha ahogy néha teszik csak a zsidók a palesztinok életét élhetetlenné a Gázai övezetben. Olyan néha ahogy csak néha kínozták a foglyokat Guantánamóban. Ja, ismerem azt a néhát. Én is néha szoktam felkelni reggelenként.

Ahogy tegnap mentem haza Rosarióval és Ricardóval észrevettem, hogy vélekednek egy megbízhatatlan emberről. Már rég nem bíznak szavában, minden fontos dologtól amennyiben csak lehet elkülönítík. Nem mernek vele kocsibaülni, és ha nincs más, akkor ők találnak ki mindenféle kifogást, hogy ne keljen vele menni.

- Te hogy tudsz vele utazni?
- Isten velem van.

Hatalmas nagy kacagás. Ő mondja magáról, hogy jó vezető, de nem az. Sőt. Viszon sokan nem is látták vezetni, már azért nem hiszik el, mert ő mondja. Mert ennyit ér a szava.

- Az ember mindent más embereken keresztül keres meg, és ha arra kényszerül, hogy tőle kérje, akkor tudja előre, hogy nem kapja meg, hogy csak valami kifogást kap amikor már eleve késő lenne, hogy az adatot is megszerezze. Minek magyarázkodik? MIt csináljak én a magyarázkodással? Az nekem nem kell. Nekem az kell amit megigért. De vele, tudjátok, ez már nem egy személyiségi hiba, ez egy komoly fogyatékosság.

Hát igaza is van. Itt már nem arról van szó, hogy valaki "ilyen", hogy ez a személyisége. Ez egy ronda hiba, egy fogyatékosség, ahogy Rosario fogalmazta meg, amin az embereknek változtatniuk kéne. Épp olyan rossz, mint a hazudozás vagy az agresszivitás. Vagy az aki mindig megveri a többieket az már csak olyan és nem szabad elvárni tőle, hogy változzon meg?

Életfilozófiám általában az amit angolul úgy hívnak, hogy "live and let live", vagy ahogy Guns'n'Roses mondta: "live and let die". Csináljon a megbízhatatlan ember amit akar, folytassa szertelen életét, amúgy se az enyém. Ha az adott ember nekem senkim, őszintén nem is szólok: majd egyszer csak pórul jár, vagy valaki akit érdekli a sorsa szól, én nem vesztegetem az időmet ilyen emberkékkel. Egyet viszont megteszek: nem felejtek. Ha valaki cserben hagy valamiben, soha többé nem bízok meg abban az emberben abba a dologba. Nagyon ritkán elő szokott fordulni, hogy adok még egy lehetőséget, de nem gyakori. Akkor is, csak olyan ez a lehetőség, hogy számítok rá, hogy cserben hagy.

Carrie például egy ilyen ember. Már rég ismerem, rég vagyunk barátok, találkozunk, de nem bízok benne sok mindenben. Nem tudom ő észrevette már, de annak ellenére, hogy ő számítógépekkel foglalkozik, én nem engedem laptopjaim közelébe. Akármilyen időpontott megbeszélünk, mindig úgy tervezem napomat, hogy legye akkorra valami dolgom, olvasnivalóm, mert nem bízok abba, hogy képes lesz időben ott teremni. Nem adom kölcsön filmjeimet, könyveimet, CD-imet. Lemásolom neki, égetem, de nem adom neki oda soha az eredetit. Nem bízok benne mint író, nem bízok véleményébe, nem bízok abban, hogy meg tud tartani egy titkot. Carrie megbízhatatlan.

Carrie hál'Hyne-nak nem hagyot engem cserben más dolgokban, és vannak dolgok amikben még nem van a bizalom. Ezért is él valamennyire még a barátságunk, de a legtöbb megbízhatatlan ember folyamatosan rontja a kapcsolatait azzal, hogy több meg több dologban hagyja a többieket cserben. Aki azzal kezdi, hogy elfelejti ezredszerre kicserélni a villanykörtét ott lyukadhat ki, hogy a forró kocsiban felejti el a kisbabát. Aki nem figyel sok kárt tud okozni a többieknek. A börtönök tele vannak olyan emberekkel akikre nem figyeltek eleget kiskorukban. Mert végül is nem mindenki veheti a dolgokat úgy mint én, hogy bánom is én mit mond iksz-ipszilon, ha nem bízok meg benne, akkor én csinélom, és legfeljebb kétszer lesz meg mint egyszer se. Egy gyerek, egy idősebb ember, egy rászoruló nem tudja magától elrendezni a dolgokat. Ezeknek KELL hogy az ember állja a szavát. A gyerek nem tudja majd magának megkeresni a kenyerét, kifizetni iskoláját, elvezetni magát a suliba, beiratni magát, főzni magának, kifizetni a számlákat, doktorhoz cipelni magát amikor beteg. Egy gyerek, egy idősebb ember nem tudja magát kiszabadítani a forró kocsiból ahol a megbízhatatlan ember elfelejtette.

Nem kifogás, hogy nem ugyanaz amikor valaki meghal valakinek a megbízhatatlansága miatt, és más amikor valaki egyszerűen, upsz!, elveszíti hitelét, munkáját, jogosítványát, pénzét, egyetemi diplomáját egy másik ember megbízhatatlansága miatt. Minden veszteség, és legyen az, hogy valaki megbízott valakiben, hogy majd segít, és utána szaladgálnia kell, könyörögni, sírni, rimánkodni olyasvalamiért amit tulajdonképpen meg tudott volna tenni magától, minden fejfájás nélkül ha nem bízott volna ebben az emberben.

Egy megbízhatatlan ember nem képes szeretni, az az igazság, és amikor azt mondja, hogy szeret, szemérmetlenül hazudik. Ki kellene tépni nyelvüket, hogy nem mocskolják tovább e szép szavakat. Nem képes szeretni az aki cserben hagyja a többieket és nem is tesz annak érdekében, hogy megváltozzon. Nem csak szavakban, hanem cselekedetben is. Nem szeret aki nem figyel. Nem szeret aki nem tartja be a szavát. Nem szeret aki nem igyekszik. Mert a szeretet nem csak a szex, a csók, a szülés, a név adás, az etetés, a ruháztatás, a közös sör és a nevetés. A szeretet az, hogy az ember KOMOLYAN igyekszik, hogy a másik boldog legyen... és nem csak néha, hanem rendszeresen.

Ha valaki megfigyeli ezeket a megbízhatatlan embereket, egyikük sem képes egyedül lenni. Mindig kell nekik a társ, a barát, a társaság. Idővel, viszont, csoportjuk változik, újabb emberek kerülnek bele és mindig lesz ott valaki, ők mégis egyre magányosabbnak érzik majd magukat. Miért? Egy megbízhatatlan ember képtelen belemélyedni egy kapcsolatba, mert ahhoz kitartás, figyelem és szeretet kell. Képtelenek igazi kapcsolatot teremteni. A világ egyre múlékonyabb lesz körülöttük, az emberek körülöttük egyre felszínesebbek, egyre kevésbbé érdekeltek. Környezetük lassan kihül addig a pontig, hogy jégcsapok lesznek majd kapcsolatuk a többiekkel. Képtelenek lesznek majd felfedezni, hol rejlik a hiba, min kéne javítani, hogy minden valahogy jó legyen, de nem lesznek képesek önmagukkal és hibáikkal, fogyatékosságaikkal szembeszállni. Örök, hideg magányra és keservésre vannak ezek mind kárhozatva.

Édes cserbenhagyott testvéreim! Szomorkodunk mi azon amit ők velünk tettek meg, tudom, és fáj. Minden bizalom hasítás, minden megtört ígéret, minden kifogás, minden magyarázkodás az mind belénk hasít, de saját boldogságunk érdekében felkérlek titeket, hogy távolodjatok ezektől az emberektől. Zárjuk ki őket életünkből, rekesszük ki örökre, ne higyük többé szavukat, ne számítsunk velük, ne vegyük őket számításba fontos dolgokba. Ők vagy mi. Minden nap egy mosoly és egy lépés hátra, el, messze tőlük, vagy keserves, hideg végük ránk is fog terjedni.

Megszöktem!

Mwa-hahahahaha! Igen, nekem egy hülye gyűlésen kellett volna lennem, amit F talált ki Lara Magaly-val (Magali). Egészen tegnapig fogalmam se volt arról, hogy a gyűlés miről szól, plusz csak engem hívott a gyűlésre. Nem tüntette fel a gyűlés témáját, és akárhányszor is kérdeztem tőle e-mail-en, hogy miről is lesz szó, nem volt képes megmondani. Nem is mondott semmit. Na, tegnap végre elmesélte, hogy majd jön Magaly és elmagyarázza nekünk az "indexeket". Hát ez nagyon érdekes, mert én még nem csináltam meg a listát azokról az indexekről amiket nem értek, PLUSZ, jelenleg mással vagyok elfoglalva. Na, tovább izélődik azzal, hogy kérjem el neki a videobeam-ot, hogy vigyem oda neki... Oké. Már tele a hócipőm ezzel. Akármit is mond, ez nem "szívesség" ez részéről visszaélés és lustaság. Majd szólnom kell neki egyenesen, hogy én nem vagyok a titkárnője, hogy neki nincs, tehát maga csinálja a saját dolgait. Ennek, persze, egy hatalmas nagy összekapás lesz a vége, de mit tegyen az ember ezzel kapcsolatban? Sajnos semmit. Jön a veszekedés, ezt tudom, de okosan, nagyon okosan kell dolgoznom ezzel kapcsolatban, hogy majd felmehesek a főnökéhez és elmondhasam megfelelően dokumentálva, hogy mi is folyik itt ezzel a krapekkal.

Na, Magaly nem volt ott időben, tehát én visszafordultam irodámba dolgozgatni, és csodák csodája, megjenetek a karbantartók, hogy elintézzék a dolgokat az irodámba! ^_^ Hát így nem mehetek gyűlésre, ugye? Felhívtam Marco-t, hogy hát ez van, kellek én igazán a gyűlésre, és kiderült hogy hát...

- ...majd rohangálj ide időnként, amikor csak tudsz.

Ez a komolytalanság netovábbja. Ha az ember gyűlésen van, akkor gyűlésen van, és nem rohangálgat el állandóan. Tehát egyszerűen nem is mentem. Egy pdf dokumentumba beírtam kérdéseimet (hogy ne tudják lemásolni őket), elküldtem és kész. A karbantartók csak beszélgettek egy darabig, majd elmentek innen és nem csináltak semmit. Én pedig egy picit sétáltam és felfedeztem, hogy az egyik itteni irodában van térerő! ^_^ Na, találd ki ki fog most oda átköltozni? Én lennék? Miután mozgattak eget és földet, hogy ezt az irodát élhetővé tehessék? Igen. Mert csak most vettem észre, hogy ott van térerő.

Borozás Barátnők Közt

Kevés dolog van az ember életében ami olyan lenne, mint egy jó barátnő. Természetesen nem tudhatom pontosan ez hogy megy srácok közt, de mi nők közt a barátság, amikor igazi, akkor komolyan testvéri szintekig ér. Sokszor még a testvéri szintek fölé is. Egy barátnőddel megtudsz rengeteg dolgot beszélni amit mással nem lehet, megért és tisztán érted meg őt. Bízhatsz abban, hogy megmondja a véleményét, hogy őszinte, hogy meghallgat, hogy szeret. Bízhatsz abban is, hogy ő felkeres amikor valamit mondani akar, hogy benned fog bízni, hogy nem nehezedik rád, hanem számít rád. Valaki mondta egyszer, hogy a barátnők azok a lány testvérek, nővérek, ikrek és húgok, akiket a család nem adott, de a sors melléd tesz.

Én szerencsés vagyok, mert a sors jónak látta, hogy nekem gyönyörű, édes, kedves lány testvéreket adott utam mellé.

Tegnap, munka után, felhívtam Alét, legjobb barátnőmet 1991 óta ^_^, és elmentem hozzá beszélgetni. Természetesen, mivel minden alkalommal amikor hozzámegyek megiszom etanol készletét, gondoltam jó vendég leszek, és viszek neki azért egy üveg bort, nehogy már csak költséget jelentsek kedves barimnak. Terveimben az volt, hogy kifaggatom egy rémes történetről amit hallottam tőle: látta Dmitrijt. Na, csak ez kellett nekem. Azt hittem biztonságban el van Mexikóban. Hát sajnos nem. Gyertya-viasz sápadt lényét munkámhoz nem messze pillantották meg. O_O Egy kék kocsiból szállt ki és "köszönt" az Alenak.

Remélem én nem találkozom vele, de ha találkozom, hogy akkor ne ismerjen fel és ... hát sajnos én felismerem. Nem mintha jó "ember-felismerő" lennék, de Dmitrijből csak egy van, hál'Hyne-nak és vakító fehér fizimiskáját nehéz nem felismerni. Igen, nem mindenkinek van foszforeszkáló fehér kísértet bőre, üveg formájú tubusos feje, ajtó kilincs orra és fura szája.

A Dmitrij téma kis ideig tartott, és vele észrevettem, hogy az Ale továbbra is gondol rá, továbbra is szerelmes belé. Sajnos, Dmitrijt nem érdekli ő, habár talán jó lenne, ha most már érdekelné (de nem hiszem, azt hiszem még mindig emlékszem milyen típusú nőt szeret...). Szegény Dmitrij, szerintem Ale tudná őt úgy szeretni ahogy ő szeretné, hogy szeressék, és szerintem Dmitrij és tudná szeretni az Alet.

A téma változása egyébb pletyka közepette átkerült a Yulyra és azzal, hogy hogyan bánik családunkkal. Alenak elállt a szeme-szája. Órákon keresztül tárgyáltuk a témát és minden kis részét, ami egyre sötétebb, bonyolultabb lett. Don Efraín, Ale papája is hozzászolt a téméához lassan, és hozzá adta, hogy sok dolog amit a Yuly csinál elmebetegségre mutatt.

Elmebetegség vagy nem, Yuly szabályosan sérti mind az Ati, mind a Dani emberi jogait azzal, hogy nem engedi Danit megtanulni magyarul, tudni magyar szarmazásáról, és hogy nem engedi, hogy Ati saját otthonában magyarul beszéljen. Ale mondta, hogy ha az Ati nem vigyázz, Yuly elveszi majd tőle a házat, a kocsit, elveszi a gyereket és eltartatjá magát. Igen, sajnos a Yuly nem igazán munka képes.

Beszélgettünk majd gyerekekről, kiköltözésről, ki mit tervezik a jövőjére, mit akarunk, mit csinálunk ebben érdekében, kitargyáltuk régi osztálytársainkat (és kiderült, hogy állítólag egyszer, rászegen, Dmitrij "ajánlatott tett" Josénak. Mondom, állítólag, mert Jose nem Dmitrij férfi típusa.), és a borocskát is szépen felkortyolgattuk. Igen, már egy liter nem elég. Felhajtottunk egy kis gin-t, és már mennem is kellett haza... ma ugyan is munka nap van.

Hn. Totál elfelejtettem, hogy gyűlésem van reggel.

Gondolat Gerjesztő

Igen, gondolat gerjesztő. Tegnap mondtam ki: én megyek vissza Magyarországra. Én kiköltözök. Kétségbeesés. Kong ott a hangján a remény vesztés bús ürege. Fájdalom ami mindent beszippant mint egy hurrikán.

Kicsit olyan végzetszerű. 31 évvel ezelőtt ő otthagyta szüleit, testvérét, hogy ide kiköltözzön, most pedig a lánya teszi meg. Tudom, hogy egy ideje tudják, több mint sejtenék, de csak tegnap lett így kimondva. Ez annyit jelent, hogy tegnap elvettem anyámtól a reményt. Ez már végleges: elveszti a lányát, ahogy szülei elveszítették őt. Két gyerekéből csak az egyik marad vele.

Fura... hogy tudom, hogy velem is ez lesz majd.

Naptár

Hát már egy ideje észrevettem, de sajnos csak most vannak nálam. Igen, a Costa Ricai tűzoltósok. ^_^ Igyekszem majd havonta feltenni a megfelelő tűzoltóst a blogra, hogy azért csodálhassák azt a szépséget ami itt Costa Ricában terem, amiért híresek vagyunk, és ami annyi meg annyi turistát szokott évente idecsalogatni. Ez a derék gyerek, derékig a folyóban Márciusunk. Hívhatjátok egyszerűen csak Marci-nak. Szép... uhhh... karjai vannak, ugye? ^_^

Karla volt olyan kedves, hogy le-scanner-elte őket nekem... a munkahelyi scanner-rel. ^_^ Sajnos nem valami ügyeske, és maga a kép minősége is gyenge, DE a tűzoltósok továbbra is olyan... tűz-gerjesztők maradnak mint mindig. Igen, arra is gondoltam, hogy le-scanner-elem vele a rögbi naptáromat... de az sokkal nagyobb és sokkal... ummmm... mutatósabb.

Igen, igen "hol vannak Január és Február". Tudom, tudom. Geez, people! Itt vannak:

Január

Február

Boldogok vagytok? ^_^Én igen! Főleg május miatt! Uhhhh... az a hónap... műalkotást érdemel. ^_^

Végre péntek van, vegre már holnap nem kell jönnöm az irodába, nem kell itt izélnem.

Ma reggel bejött a főnök korán, olyan fél hét tájt és megkérdezte, hogy mi bajom van, hogy látja hogy olyan "apatikus" vagyok, mintha mindenből elegem lenne. O_O Ja, és hogy mind ezt már egypár hónapja látja. Csak pislogtam némán. Hát nem tudom, mi lehet a bajom?

1. Nem csinálhatom a munkámat mert a munkáját kell csinálnom.
2. Küszködnöm kell hülyébbnél hülyébb ötleteivel.
3. Folyamatosan védenem kell magamat a sok sületlenségtől amit rám akar testálni.
4. Nem csak nem olvassa el a munkát amit tőlem "sűrgősen kér" de nem is hallgat rám, amikor azt mondom neki, hogy én nem vagyok mérnök, hanem közgazdász, nem tudok mérnöki beszámolükat írni.
5. Nem érdekli, hogy nekem azért fizetnek, hogy napi 9,5 órát dolgozzak, heti ötször, nem 24 órát heti hétszer.
6. Nem érdekli, hogy vannak dolgok amik időbe telnek.
7. Nem képes megmondani MIT AKAR!!!
8. Goromba, ha VÉLETLENÜL valamit feljebb viszek, mert ő nem képes nekem egy kielégítő választ adni.
9. Goromba, ha valamit írásban válaszolok, mert arról nyom marad, és "ez nagy bizalom hiányt mutat". (És miért is gondolja, hogy csinálom? A grafománia miatt?)
   
10. Rám testálta az osztály cégi kártyáját, hogy majd ÉN legyek a felelős minden költségért, nem kérelmezet nekem egy megfelelő "beavató gyűlésre" (capacitation), ami tudom, hogy van, létezik, mert voltam egyszer egy ilyesfélén, de másféle kártyával, ÉS most követeli, hogy menjek el venni neki tintát, papírt, tollat, ceruzát, filctollat... és se én se ő nem tudjuk hogy kellene ezt elvégezni, DE neki más MOST kell.
11. Igyekezet mindenárok akadályozni a februári szabimban (amikor Karival elmentünk Tamarindóba).
12. Igyekezet mindenáron akadályozni az áprilisi szabimban (amikor megyek haza a Karihoz két hétre)
13. Szememre hányta, hogy én mennyire visszaélős vagyok, hogy áprilisban kérek három napot amikor februárban volt már négy napom. (Igen négy BETEGSZABADSÁGOS napom...)
14. Habár nem kellett, újra igazoltatta velem a tanulási engedélyt... amit nem is szoktam kivenni ahogy azt tehetném.
    

Nem álltam veszekedős kedvemben, tehát csak annyit mondtam, hogy:

1. Hát, nem pár hónapja, hanem már egy ideje mondtam, hogy nem vagyok mérnök, és negem zavar, hogy ilyen munkát kell végeznem, mert nem értek hozzá... és nem is akarok megtanulni. Ha érdekelne, el mentem volna mérnöknek. De én közgazdász vagyok.
2. Zavar, hogy semmit se tettek a penész ügyben, és hogy nekem, asztmásan kell a Nemzeti Penicilin Ültetvény közepette dolgoznom.
3. Zavar, hogy a karbantartók itt ide-oda mennek és én nem mehetek sehova, mert nem zárhatom őket kulcsra, és nem bízhatok arra, hogy vigyáznak, hogy ne maradjon minden egyedül.
4. Új íróasztalom január óta ott van a folyosón mert senki nem képes azt megcsináltatni, hogy beférjen az irodába.
5. Engedélyem nélkül elhordozzák a bútorokat amikért én továbbra is felelős vagyok.
6. Egy éve nem voltak képesek megcsinálni az ajtót, se az ablakot, amiért az irodámba nincs szellőztetés.

Mi lesz ezzel? Semmi. A F most jobban érzi magát... valamennyire. Miért nem mondtam meg neki az igazat?

1. Nem akarok veszekedni
2. Úgy se jutnék el vele sehova.

Tehát legalább a veszekedést megúszom.

Ennek a tetején, ma reggel felhívott a Lore, hogy írjam alá a napjaimat és vigyek el egy fénymásolatot a fizetésnélküli engedélyről. A szabit a főnökömnek alá kellett írnia, tehát felvittem és vittem neki egy másolatot az engedélyről "csak hogy meglegyen a biztonság kedvéért". Ja. ^_^ Ezt magam se hiszem el. Mosolyogva dörzsöltem a pofájába: megyek. Meglett az akaratom. Hehehehehe... most próbáljon engem megállítani.

hahahahaha! Megint!!

JP személye üzenete: "si a estas alturas no comprendes cuanto valgo, es porque nunca supe quién eras realmente" (ha eddig a ponting nem érted mennyit érek, az azért van mert sose tudtam ki vagy igazán). Na, be kell vallanom, hogy ez arra késztett, hogy beszélgesek ezzel a modern Kanttal és megkérdezzem tőle, mi okos, forradalmi nagy igazság és új elv rendszer rejlik szavai mögött.

Nem remélem, hogy megértem, ugyan is, tudod, nem mindenki képes megérteni a Mester szavait és határtalan tudását. Sajnos, mi tudatlan, műveletlen halandók csak bámulhatunk a Nagyokra.

Az Irományaim Arnyékos Szárnyai

Ma itt kezdem, ne hogy megint otthon keljen kezdenem a bejegyzést és azzal kezdjem, rendszerint, hogy milyen borzasztóan hideg van, és bár csak velem lenne Kari (amihez nem kell a hideg, csak már lehessek vele), és jaj de cúg, és fúúú milyen baromi hideg van. Viszont, mivel reggel kezdem a bejegyzést, az lenne majd hogy az első dolgom, hogy eldicsekedem a világnak milyen irtóan fincsi bagelt rendeltem és reggeliztem, ami igaz is. Ugyanakkor ennek a reggelinek más volt a kiemelkedő része: már felajánlották nekem a "frequent buyer" kártyát, ami idáig nem volt kapható az express szolgálathoz. Hát még szép! A gyerekek a telefonon már nevemen szólítanak amikor hívom őket. Hát igen, talán majd ezt fogom otthom hiányolni egy kicsit... míg nem nyitnak otthon is egy bagel boltot ami majd minden reggel viszi be nekem az irodába a friss, meleg bagelemet két üveg kólával.

Ülök az irodában, hol máshol, és hangosan hallgatom Jon Bon Jovit énekelni kedvenc slágereimet, miközben próbálom erőltetni agyamat, hogy megtaláljak egy szót spanyolul. Egyszerűen elfelejtettem mi a spanyol szó ahhoz, hogy "churn". Na, nem a hagyományos "kever", "felver", "kavargat" jelentését keresem ("churn" egy olyan ige amit ahhoz a mozdulathoz mondanak amit vajkeverés közben csinál az ember, tehát egy gyors, heves forgatás), hanem azt amit távközlésben használnak, és amit arra mondanak amikor az egyik szolgátatónak az ügyfelei átmennek egy másik szolgáltatóba. Hogy miért tudom a szót angolul és nem spanyolul? 1. Mert sok-sok esztendeje már, tenger part bús mezején angolul gondolkodom, olvasok, írok és kutatok. Lassan se a magyar, se a spanyol, hanem az angol lesz a "mostoha" anyanyelvem, mit millióknak másoknak a világon. 2. Mert általában angolul szoktam kutatni az ipart. Na, ez nem teljesen igaz. Amennyiben tehetem, franciául szoktam. Fura, de a szabványokat általában franciául értelmesebbnek, érthetőbbnek találom (nem is beszélve arról, hogy ha franciául szerzem meg, lehetetlen főnökömnek átadni, hogy majd úgy tegyen mintha ő találta volna meg őket... hehehe). 3. A spanyol világban is általában angolul szokták használni a szót, DE ez nem hivatalos, nem megfelelő. Amennyiben lehet, mindig csak is spanyol szavakat kell használni a beszámolásokban.

Megnézegetem Baklava és Basszuskulcs blogjait és hol elmosolyodom, hogy rémülök. Édesem! Ézt nem tudtam! Kezem hidegen, remegve ér ajkaimhoz. Ujjaim hegyei jéghidegek, körmeim lilák, de ez alkalommal nem a hidegtől, hanem a félelemtől. Hátamból ropogva, reccsenve kitörnek hatalmas árnyékos szárnyaim és kicsi lánykám után nyújtozkódnak. Legyél jó, édesem, legyen minden rendben! Igen, van aki rosszabb helyzetben van, mint mi.

Szemeim tovább kúsznak és kis mosollyal nézegetem irományaikat. Basszuskulcs egyén-központos stílusa, tele szép szavakkal, személytől eltávolodó képekkel, olyan érzelmek kifejtésével amit karcolják a személy gondolatainak hélyát, ami aktuális témák, egy amolyan felzárkozódó kör aktualitás témáivál foglalkozó gondolatok sora, ami lágyan, hosszan terül el a hírektől eltávolodva, mert valami mást keres, arra néz amire mások nem néznek, de elgondolkodó, kicsit súlyos szívvel, ami azért valami más ok miatt nehéz, egy ok amit nem mond el senkinek, és ami miatt elgondolkodó sorai továbbra is karcolnak, nem markolnak a lényegbe. Galambom szíve tele van sok mindennel amit nem oszt meg bolgjával, vagy nem ott ahol a többiek láthatják.

Baklava baltával vág bele a legszédítőbb témákba, örvényt keverve ahogy lábaival belelép, mérges, fájdalmas érzelmeivel korbácsolva a káosz ritmusa szerint. Szédít, vagdal és olvasóit elkergeti minden második bekezdésnél messze, egy kis levegőért. Olyan mintha az élet nyomását préselné szavaiban, a legszebbeket kiválasztva, hogy e gyöngyök legyenek keserves, sikoltozó üzenetének hordozói.

Történeketek forgatnak bekezdéseiben, könyv darabokat. Hyne, ezer éve nem írtam. Lassan elő kellene vennem azokat a világokat ahol én vagyok az isten, és írnom tovább. De ide? Ide nem tudnék írni... nem regényt. Nem mesét... ízelítőt?

Angolul írok, nagyon amerikaias stílusban, laid-back odadobott gondolatok és események valamennyire időrend szerint, de gondolat formában is kevergetve. Miről mi jut eszébe, mibe mélyed bele. Feltennék egy darabot, de sajna nem engedi a blog. ^_^ Vagy igen?

Coming out of the Metro, exactly that moment when you finally reach the top of the electrical stairs and you step off and rush a couple of steps more, is the best feeling ever. It’s as if relief materializes right there, in those maybe one meter, one and a half meters before the rapidly moving electrical stairs. Fehérvári Vilmos rushed those few steps out of the South Train Station, and then walked, hands in his jacket pocket, out, to the small, round square that looked more like some cement, very sixties yard. He worked at the Magyar Könyvklub, the Hungarian Book Club as a salesman. It wasn’t a well paying job, nor an exciting one, but at least gave him an excuse to leave his family’s dated, old apartment in the Eighth District. It was one of those old, nice buildings blackened with the smoke of just one too many old cars, and the general pollution that inhabited a big city like Budapest.

Sky was as greyish-blue as always was this time of the year. It was November, but winter was already coming in. Vilmos scanned the little sky visible as it looked milky, almost as if some idiot had spilled the clouds all over. His odd coloured dark hair was short above his neck and trimmed enough so it wouldn’t fall into his eyes. His barber would just take care of it, he didn’t really pay much attention to how it was coifed. In the mornings he would just rub some cream into it and not even comb it. It had been some time since he last combed his hair. Maybe for his graduation of high school. Everybody looked like him. Hungarians tended to dress with the weather rather than with their mood, so everybody dressed in black, grey or any other dark colour.

His father used to say Hungarians dress all in dark because they are mourning the deep-shit politics they get themselves dipped in. Well, Apa (father) had a point there. But Vilmos didn’t care for the valuta prices, the bank rates, the Financial Plans proposed by the Chancellor, or when the price of one kilogram of bread hits the one hundred forint mark. Fuck it. Vilmos was out of school finally, caught in a job as he didn’t even apply for any university or college. He got this job nearly three months after finishing high school, and his driving license. His father was urging him to just get into some career, no matter what.

“Maybe mechanics” he said “Your mother’s father went to the Kandó Kálmán.”

But his father seemed to forget that Vilmos just didn’t apply to it, nor he would have the points to enter it. He did go with his three best friends one Friday to Szeged to try out the test for the Business career, but he failed it because… well, he failed it. Period. His father just shook his head disapprovingly while saying that he will have to serve his time with the army if he didn’t do any further studying that would delay his entrance. The guy didn’t really care either. So, he had heard of the horrors at doing the military service. Waking up too early, running kilometres and kilometres carrying backpack filled with rocks, doing exercise, eating shitty food and obey daily the moronic orders of some uptight homophobic fag who wanted to make others pay for all the hardships of his life. It wasn’t really like vacations at the Balaton! However, he dragged through life, uninterested as things happened around him. One day, he was sure, something would just catch his attention and wake him up. Meanwhile, he would sleep through the days.

The fat lady that had the keys hasn’t arrived yet.

It was impossible. She lived at the Krisztina street. All she had to do was to drag her fat ass from the fourth floor, walk a block to the stop of the tramway 18 and she would be there in less than three minutes. His workmate, Kálmán Emese was already there. She had wrapped her thin body in her black, pressed-wool coat and squatted with her back against the glass door of the small bookstore. Her long, white fingers peeked from her fingerless black knitted gloves holding a cigarette. She smoked like crazy. Pall Mall. Blue pack. Her straw coloured hair rested in messy bangs over her shoulder and from under a knitted dark blue hat. Her long, thin legs were covered with faded dark grey cord pants and thick black leather boots.

“Hey, Vili!” she greeted him letting the smoke of her cig escape her lungs immediately after.

Vilmos just smirked and lifter his head a little.

“Hi, Blondie.”

“Dad’s car is a real piece of shit.” She said straightening and dragging a gout of smoke she savoured for a minute or so before expelling. “The little bitch just broke down again.”

“It’s a Skoda. It’s old, what do you expect from it?” Vilmos said not really interested. His mind continued the remark with ‘Do you expect that cart to run in the Forma 1? You are delusional.’ But saying so would only encourage his profusely swearing, profusely speaking, much bitching workmate to go on and on.

“Well, I expect that fucking shit to work. It’s not like I could afford one with the shit they pay us. Dad had to fill the tank yesterday, because I don’t have money for it. Mom was bitching all the fucking night about it. I tell you, it’s shit. She said also that I have to pay the mechanic, when the car broke down after they went on the weekend to Esztergom. I told Dad that the car wasn’t working okay, that I felt the clutch weird. Now it breaks down and it’s my fault. Well, it’s not. The problem is that Mom is some cheap fuck that is just trying to squeeze money out of me.” She dragged her cigarette again. “I mean, I make here shitty forty thousand forints, she gets seventy thousand at her job, Dad makes like eighty or some, and they are fucking trying to milk me. They are such a load of crap.”

It would be impolite to tell her to shut her tramp up, that he wasn’t interested in hearing about how her dysfunctional family messed up her day today. Emese had always a reason to complain about, and the seventy percent of the time it was because of her family, or ended up in her family. If she hated her fraying gloves, she couldn’t buy new ones because everything was so fucking expensive in this country is, that her job pays her so little (actually she was earning more than Vilmos, who only received twenty seven thousand forints per month and was reported to the Social Security for fifteen thousand a month), and add to it that her mother makes seventy thousand and her father eighty thousand. The remaining 30% of the time was just general bitching about the country, the city, the dogs, the dog shit, her boyfriend, the weather, her friends, her lousy vacations… and on.

Kicsikék

Ma, őszintén, megijedtem, mert Cynthia hangosan megmutattam Lorenénak az Oriflame katalógust. Az irodában tilos ilyeneket csinálni. Persze mindenki csinálja, és van indokom (saját használatra), tehát ja, de valahol várom, hogy rám szóljanak. Érdekes, de minél többen érdekelnek iránta, annál idegesebb leszek. Na, csak egy "rászólás" lesz, semmi gond, és csak annyit jelent majd, hogy most majd nagyon alacsomóny prófájlt kell tartani. Cynthia nem képes figyelni. Minél jobban megismerem annál kevesebbet kedvelem. Miért nem képes figyelni?

Na megint hideg volt este, addig míg le nem zuhanyoztam. Megint csak a Karira tudtam gondolni, és arra, hogy milyen jó lenne hozzábújni.

Hiány, hiány, hiány... de ez a hiány, bármennyire is fáj, boldoggá is tesz, mert azt jelenti, hogy már megvan a párom. Megtaláltam azt a valakit akivel mindörökre leszek. Igen, ez velem történt meg. Ki hitte volna? Habár talán azért kellett nekem tíz évig kapcsolat kerülőnek lenni, hogy szabad legyek amikor találkozunk, hogy lelkem és szellemem tiszta legyen és boldog, nem holmi elkeserített emberi roncs.

Mindennapokról álmodozom. Hazaérni munka után és megcsókolni, átölelni hátulról a konyhában amint próbálunk összehozni valamit miközben én ezredszerre mondom, hogy hívjuk a Pizzát mert nagyon lusta vagyok akármire és Kari ezredszerre mondja, hogy nehogy már... kinek kell a Pizza Hut, drága és rossz... plusz van itthon kaja. Hát igen, tulajdonképpen nekem egy pohár kóla elég, de a szendvicsek amiket összeállít szintén fincsik. Hátához nyomom az arcom és arra gondolok, hogy milyen jó, hogy Karim van. Összekuporodni a kinyitható díványon, tévé előtt, egy fincsi takaróval, díszpárnákon és ölelkezve valamilyen filmet, műsört megnézni.

Igen, most van hiány és távolság, és hideg, de ez csak most van, mert hamarosan eljön az a nap amikor már soha többé nem leszünk egymás nélkül.

Képek

A hideg megint mindenhol beszivárog a szobába. Jó lenne most a dupla ablak, a dupla üveg és a fűtőtest. Jó lenne most egy bizonyos fűtő test akihez hozzá tudnék bújni, aki átölelne, megcsókolna, talán morogná picike hangon, hogy most nagyon fáradt, de mégis szorosan magához húzna, melegítene és nem engedne el. Igen, nem fogok most belemenni abba, hogy mit jelent az, hogy nagyon fáradt és hány perces komolyabb el-nem-engedést jelent. Ebben csak annyit mondok, hogy Isten bölcsen osztja ki mindenkinek azt ami az embernek kell, és amivel a lehető legmegfelelőbben tud párosulni. Kutya kutyával, galamb galambbal, angyal angyallal és nyuszi nyuszival.

Befészkelek a zuhany alá, sok-sok meleg víz finom simogatása alá és bőröm szépen kivirul, felélénkül. A felforralt víz kiűzi csontjaimból a hideget és visszahoz az élők megyébe, ahol a puha matrac és a vastag paplan közé csúsztatom magam, és elrakom testemet holnapra. Fűtő test nélkül.

Na, ígértem nektek képeket az irodám új elrendezéséről, és miután hajba kaptam telefonommal, sikerült egypár képet kikényszeríteni belőle. Íme ni:

Iroda. Igen, a rendetlenség még mindig ott van, csak most épp más pozícióban. Ühüm, az ő. Közel tartom magamhoz, mert szeretem nézni. A kereszt továbbra is ott van. Tudom, hogy egy elég ijesztő dolognak tűnik, min valami az Inkvizíció idejéből, de nekem tetszik. Szeretem az a "benyomást" amit kelt, csak azzal, hogy lóg a fehér falon. Egy adott klasszikus komolyságot teremt. Persze, minden más másra utal...

Más dolgokat is találtam a telefonomban, képeket amiket itt-ott elcsattintottam, mert szépen tűntek, vagy mert valakinek szántam a képet. Ezeket most felsorolom nektek.

Van egy szivárványom...

... itt nem is látni, de dupla szivárvány volt ami rögtön a lila után megint besorolta a vöröset és kezdte a kromatikus elrendezést újra. A képet a buszból csináltam, és csak a szivárvány érdekelt, de csak miután a kép meglett vettem észre, hogy maga a kilátás, a föld dús zöld bundája ott tündökölt selymesen egész idő alatt. Ez a kép az elmúló dolgok fényében mutatja a fel nem figyelt örök dolgok szépségére.

Van egy csinos pasim a metrón Párizsban... (ezt Víctornak szántam, de sose jutottam oda, hogy átadjam neki).

Nála több volt a klasszikus vonásoknál. Rendhagyó volt sok szempontból, de egyszerre várható, előre kiszabott. Mint az a szépséges lázadó akit lázadónak terveznek. Minden rajta tervhez illő pontossággal történt. Még a rendetlennek tűnő dolgok is megfelelően voltak lezserek. Egy szót nem váltottunk, de le kellett kapnom: ez a srác nekem Párizst jelentette: szofisztikált mód mindenhez.

Van egy ház ami a januári földrengés áldozata lett...