Ha megismered lehet, hogy azt gondolod Hyperionról amit az egész családom gondol, hogy drága, szép Hyperionunk egy buta állat. De szerintem Hyperion nem buta, csak éppen nem mindig értjük mit akar. Hyperion sokkal "humanistább", sokkal elemberesedett mint sok más állat... vagy ember. Hyperion fele ösztönös állat, fele érző emberként viselkedik sokszok. Tudja, hogy az emberek ott vannak ahol fény van, tehát amikor emberre van szüksége, vagy valamilyen "emberáltal előállítható szolgáltatásra" van szüksége (mint kajára, mert sajnos a Whiskas nem szokot a kertekben és a csatornákban rohangálni) nagyokat nyávog, hogy felhívja a figyelmünket. Ismer minket annyira, hogy tudja, hogy nem kell fáradnia ha látja, hogy nem figyelünk rá, tehát oda szokott könyökölni az ajtóhoz és onnan nyávogat, hátha felfigyelünk rá.
A minap, viszont, megfigyeltem, hogy amikor már viszed ki neki a kaját, ahelyett, hogy elhallgatna még jobban rázendít a nyávogásra. Vajon miért? Anyu, persze, azt mondaná, hogy azért, mert hülye, de szerintem valami ösztöni dolog lehet. A kiscsibék a tévében akkor sikoltoznak a legerősebben, amikor már ott a mama a kajával, és mi emberek is, akkor leszünk a legbuzgóbbak, a legtürelmetlenebbek, a leghangosabbak, amikor már azon vagyunk, hogy megkapjuk azt ami kell. De miért? Lehet, hogy azt gondolja, hogy küzdenie kell valami "mással", folyamatosan a figyelmet felkelteni, nehogy elmaradjon a kaja? Lehet, hogy az ösztönös gondolkodásban az "alárendelt" lények úgy próbálják megmutatni, hogy ők a csoportből az erősebbek?
Tudom, hogy az állatoknál úgy szokott lenni, hogy a mama csak a legerősebbeket szokta etetni, nem azért, mert kiválasztja, hanem azért, mert ezek kaparintják meg a testéveri elől a kaját, vagy, mert ezeket látja, ezeket hallja.
Elgondolkodtam azon, hogy mi emberek mennyire vagyunk ilyenek szintén. Hát mi is ilyenek vagyunk. Politikában azt választjuk ki aki a leghangosabb, aki a legtöbbet látható. Munkában, családban, arra figyelünk aki a leghangosabb, akivel mindig van valami.
A minap, viszont, megfigyeltem, hogy amikor már viszed ki neki a kaját, ahelyett, hogy elhallgatna még jobban rázendít a nyávogásra. Vajon miért? Anyu, persze, azt mondaná, hogy azért, mert hülye, de szerintem valami ösztöni dolog lehet. A kiscsibék a tévében akkor sikoltoznak a legerősebben, amikor már ott a mama a kajával, és mi emberek is, akkor leszünk a legbuzgóbbak, a legtürelmetlenebbek, a leghangosabbak, amikor már azon vagyunk, hogy megkapjuk azt ami kell. De miért? Lehet, hogy azt gondolja, hogy küzdenie kell valami "mással", folyamatosan a figyelmet felkelteni, nehogy elmaradjon a kaja? Lehet, hogy az ösztönös gondolkodásban az "alárendelt" lények úgy próbálják megmutatni, hogy ők a csoportből az erősebbek?
Tudom, hogy az állatoknál úgy szokott lenni, hogy a mama csak a legerősebbeket szokta etetni, nem azért, mert kiválasztja, hanem azért, mert ezek kaparintják meg a testéveri elől a kaját, vagy, mert ezeket látja, ezeket hallja.
Elgondolkodtam azon, hogy mi emberek mennyire vagyunk ilyenek szintén. Hát mi is ilyenek vagyunk. Politikában azt választjuk ki aki a leghangosabb, aki a legtöbbet látható. Munkában, családban, arra figyelünk aki a leghangosabb, akivel mindig van valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése