2009. március 2., hétfő

Még Szép !!

Kora reggel az a legelső dolgom (miután 20 percet késtem, de megbeszéltem az őrrel, hogy csak 5 perc késést jelentsen be), hogy fogtam, az íróasztalomat és megfordítottam. Hogyan? Ó, azt látni kellett volna! Először is minden cuccomat, ami nem kevés, az egyik sarokba nyomtam, ahova nem is fért be, tehát a többi irodába is kellett pakolnom a cuccaimat, majd mozgatnom kellett a bútorokat, amit nem fértek el, majd próbáltam megfordítani az íróasztalomat, ami nehéz volt, mert igazán nem is fér be keresztbe szűk, hosszúkás irodámba. Tehát mozgattam ide-oda, majd eszembe jutott, hogy oldalára fektetek és akkor meg tudom fordítani. Igazam is volt. Persze, ekkor csak az a gond maradt hátra, hogy RENGETEG kábel hányódott a földön, mindenféle formában, hosszúságban, vastagságban, színben, mint valami kígyó fészek. Rádobtam volna az íróasztalt, huzigáltam volna, de azért nem akartam valamit tönkre tenni, és ne adja Hyne, hogy épp a nyomtatót vagy a Nyikolajt húzzam le és tiporjam szét! Tehát óvatosan manővereztem, az íróasztallal.

A rendetlenség közepette megjött a reggelim, amihez elfelejtettem szólni a gyereknek, hogy legyen olyan szíves és a sajtkrémet külön hozza nekem, ne kenje a bagelre vagy össze fog ázni. Igen, a bagelem összeázott. Azt nem szeretem. Hogy a kajámért mehessek úgy kellett a bútorokon csúsznom, mintha a Dukes of Hazard-ban volnék. Már csak a General dudája hiányzott az egészből.

A mozgatás k.b. olyan három órát vett igénybe, beleértve azt az időt is amikor el kellett mennem keresni egy erős, férfias úriembert aki segítene az íróasztalomat megint lábára állítani. Találtam erős, de sajnos nem férfias úriembert. ^_^ Juan segített helyreállítani az íróasztalt. Lorena majd nagyokat nevetett azon, hogy én "erős, férfias úriembert" kerestem (ez egyébként egy mókás mondat, egy kis viccszerűség) , mert hogy az egész épületben nincs erős, férfiás vagy úriember. Bah, mondtam neki, hogy egy kicsit fel akartam dobni a srácok egyikének az önszeretetét. Higgye azt valamelyik kedves maflánk, hogy ő egy erős, férfias úriember. ^_^ Olyan jó vagyok a többiekhez, ugye? Kedves, aranyos és igyekszem, hogy mindenki jól érezze magát.

Az iroda teljesen máskép néz ki most. Karla szerint ezerszer jobb most, de Karla a változást szereti, tehát csak az tetszik neki, hogy új. Csináltam is képet, de nem tudom fel tudom majd tenni-e vagy sem. Tegnap földhöz vágtam a telefonomat amiért nem akarta egyből feltenni a képet a gépre. Még mindig nem találtam el a dolgok "megfelelő" helyét, de ezeket majd lassan , idővel találom meg.

Kicsivel utána hívott a F. Nem volt valami boldog. Meg akarta velem beszélni, hogy nem írjam oda a gyűlések jegyzeté, hogy ő módosította amikor úgy módosította és küldte, hogy a többiek nem láthatták mit írtam eredetileg és úgy tűnt mintha én írtam volna.

- A csoport része vagyok?
- Igen.
- Akkor nekem nem csak magénak kellene a jegyzéket küldeni, hanem mindenkinek. Mint a csoport része, az án véleményemet nem lenne szabad előbb a maga jóvahagyásának kitenni.

Ebből keletkezet egy kis összekapás, miszerint F nem akarta, hogy a többiek azt higgyék, hogy ő manipulálja az információt, hogy azt mondja ami neki tetszik, vagy ami neki jó. De hát, ha nem akarta, hogy az egész csoportnak küldjem a jegyzéket, mert ő előtte megakarta nézni, és három napig gyönyörködött benne, azt minek lehet venni? Igen, cenzúrázta jegyzetemet. Kivette azt ami a többieknek jó.

- Ha a csoportban vagyok, a csoportnak dolgozom, nem magának.
- Mi az, hogy nem nekem!!! - háborodott fel.
- A csoportban, csoport tag vagyok, tehát a csoportté a munkám. Ha nem vagyok a csoport tagja, előre megmondom, nem vagyok titkárnő.

Hát erre nem volt mondani valója. Beleegyezett. Nyertem. Mostantól a csoportnak küldöm a jegyzeteket és ő neki IS a track changes résszel kell dolgoznia. Hehehehe... Willie a Prérifarkas!

Gonoszkodóan, megkérdezte, tudok-e valamit az engedélyezett napokról-

- Igen, csütörtökön aláírták. A jegyem is megvan.

Még egy ami nem sikerült neki. Hehehehehehe... Rosszat akar, de a rossz a vissza fordul hozzá. Mikor tanulja már meg, hogy ez nem fog neki menni? Meg kell tanulnia emberi módon viselkedni.

Nincsenek megjegyzések: